Szabad megtudni, hogy nagyjából hogyan szokott kinézni a napirended? Láttam nincs sok szabadidőd.
Szia! Persze, ebben nincs semmi olyan, amit ne lehetne elárulnom. Azzal kezdeném, hogy szerencsés vagyok, bár ez inkább az én sikeremnek tudható be, de a kislányom esténként 10-12 órát alszik. Nos, attól függően, hogy mikor alszik el (18-18:30), reggelente 5-6 óra környékén kelünk a kicsivel. Akkor megszeretgetem, átöltöztetem, átpelenkázom, majd kiviszem a nappaliba, hogy játszom egy kicsit. Én eközben felöltözöm, megmosakodom, elintézem az egyéb fürdőszobai dolgaimat, összehajtogatom a lány takaróját, összeszedem a cumisüvegeket, és kimegyek a konyhába. Forralok vizet, elkészítem magamnak a kávémat, a kislány reggelijét, párom ennivalóját a munkába, elmosogatok, elpakolok, majd megetetem a lányt, pelenkázok, utána kávézok. Leányzó nagyjából 8-8:30-tól alszik másfél órát, addig én megint elpakolok, takarítok kicsit és előkészítem a tízórai étkezést, ha mázlim van, én is tudok reggelizni. Mikor ezen is túlvagyunk, ismént elpakolok mosogatok, pelenkázok, játszunk egy kicsit, megtornáztatom és elkezdem főzni az ebédjét. 13 óra magasságában ebédel, majd újabb másfél órás alvás jön, és már az uzsonnát csinálom. Újabb pelenkázás, takarítás, mosogatás, etetés. Közben férjem is hazáért, megterítek neki, beszélgetünk. 17:30-kor viszem fürdeni, pizsi, játék, vacsora és alvás. Én utána újra elpakolok, csinálok vacsorát magunknak is, filmezünk férjemmel és alszunk. Illetve aludnék, de mindenre is felkelek. A lány hajnal 3-4 körül kel fel, akkor eszik tápszert és alszik tovább. Aztán kezdődik minden elölről. Annyi szokott lenni a változó, hogy reggel már főzök is, de igyekszem 2-3 napra megfőzni, néha-néha még sütök is, illetve boltba járunk és gyógyszertárba. Ha úton vagyunk, akkor párom anyjáékhoz is bemegyünk néha. Ha éppen front van, jön a foga, akkor kicsit nyűgösebb, kevesebb időm jut a házimunkára.
Ha a szakadnéknál lennél a legjobb barátoddal akit régóta ismersz, és pároddal akit nagyon szeretsz,és csak az egyiket tudnád megmenteni kit választanál?
Szia! Habozás nélkül a páromat, hiszen ő az, akivel a hátralevő életemet tölteni fogom, aki a gyermekem édesapja. Vele éltem át a sok rosszat és jót, vele építettük a közös életünket. Nem mellesleg, egy barátom sincsen, és soha nem is volt olyan, aki maradandó lett volna. Ők is mindig mást választottak és csak a bajban voltam létfontosságú. Bárki lenne ott férjem mellett, mindig őt választanám!
Szia! Én egy iszonyatosan heves és érzelmekkel túlfűtött ember vagyok. Eme csodálatos okból kifolyólag, igen, nehezen látom be, ha tévedek, hiszen az érzelmeim, mint sűrű ködfelhő veszik el előlem a tisztánlátás képességét. Amit lenyugszom és átgondolom a dolgokat, onnantól kezdve bármikor képes vagyok belátni, elismerni és nehezen ugyan, de bocsánatot is kérni. Azért mondom, hogy nehezen, mert nem magával a bocsánatkéréssel van problémám, szimplán úgy élem meg, hogy közben a föld alá süllyednék szégyenemben. Ez is az érzelmeimnek és a hatalmas lelkiismeretemnek köszönhető. Én az a típus vagyok, aki tettekkel fejezi ki bocsánatát.
Szia! Kimondottan nem szeretem, ha valaki állszenteskedik mikor ilyen és ehhez hasonló téma kerül szóba. A külső igenis számít. A külső az, amit először meglátsz, ami elsőnek képes beindítani a kémiát és ami először vált ki érdeklődést vagy ellenszenvet a másik iránt. Ezután jön az ismerkedés azon része, ahol a belső tulajdonságok kerülnek előtérbe. Ezek azok a tulajdonságok, amik a későbbiekben képesek változtatni az első megítélésünkönk, s az is megeshet, hogy akivel először szimpatizáltunk, azt most inkább elkerülnénk és akinek a megjelenése valamilyen okból taszított minket, most sokkal pozitívabb érzéseket vált ki belőlünk. Ezek mind igazak a párkapcsolatoktól kezdve, a munkatársi viszonyokon át, a baráti kapcsolatokig.
Szia! Én jelenleg itthon vagyok a kislányommal, őt nevelem, gondoskodom róla, illetve háztartást vezetek. Majd másfél év múlva megyek vissza dolgozni, legalábbis szeretnék.
Szia! Nem. Igyekszem elkerülni őket, hiszen lehet, hogy csak egy apró sérülés az élelmiszerek csomagolásán, vagy például az elektronikai cikkeken, de bármilyen módon sérülhet tőle a termék minősége, amiből akár nagyobb baj is származhat. Nyilván más az, ha az ember használtan, vagy leértékelve vásárol egy "szállítás során sérült" valamit. Ellenben élelmiszert biztosan nem vennék így.
Szia! Én erre a kérdésre egy egyszerű felsorolással válaszolnék. Roxy rádió, box cipő, kihajthatós telefon, a telefonok közötti infrás megosztás, trapéznadrág, csípőfarmer lehetőleg valamilyen fűzővel díszítve, szépségpötty, buffalo, Britney Spears, chat.hu, tevenevelde, pez cukorka, BRAVO, VIVA TV, X-Tina, kreppelt haj, műanyagborítású, színes karikafülbevalók, szilikonpánt, hatalmas csattos öv, volt, ami forgott is, kacsatánc, Budapest parádé, E-Club, BankDanceHall, Retro, szoknya nadrággal, csìkszemöldök, erős szájkontúr, tüsihaj, Bajos csajok, Hajrá csajok filmek, Bűbájos boszorkák, és még sorolhatnám :)
Szia! Számomra a férjem az ideális férfi. Gondolom ez nem meglepő, ha már hozzámentem feleségül és családot is alapítottunk. Bár, jobban belegondolva, manapság már ez is nagy szó.
Szia! Nem igazán van szabadidőm, de ha mégis be tudok iktatni egy keveset, akkor azt kihasználva megiszom egy kávét, vagy fürdök, extrém helyzetben még egy hajmosás is belefér. Régebben rajzoltam, kertészkedtem. Ez a két dolog nagyon le tud foglalni. Utóbbira jövőre már több időm fog jutni, meg a lány is tud majd jönni velem. A rajz már egészen más tészta. Illetve igen, a sütés. Azt még valahogy megoldom, de akkor eluralkodik a káosz.
Szia! Írd meg nekem egy külön kérdésben, hogy milyen típusú filmeket kedvelsz , illetve új vagy régi érdekel és írok párat. Hátha tudok olyat mondani, amit szívesen megnéznél.
Mikor szexeltel utoljara? Nem hianyzik a szex? Meddig birod szex nelkul?
Szia! Erre csak és kizárólag azért válaszolok, mert személyes kérdésként kaptam. Úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű információktól nem lennél több, nem tudnál engem jobban megismerni, nem tenne engem szerethetőbbé, sem pedig ellenszenvesebbé. Marad végül az én kerdesem: ugyan miért érdeklődik ilyen iránt bárki is, főleg egy vanidegen ember?
Szia! Nem szoktunk beágyazni, viszont szépen megvetjük azt. Eligazítjuk a plédet, a párnákat elrendezzük és a takarókat is szépen terítjük le. Nálunk a hálószoba, az ténylegesen hálószoba. Csak akkor tartózkodunk ott, ha alszunk, és nem is szoktunk oda senkit sem beengedni. Vendégek fogadási ott a nappali, illetve ha valaki itt alszik, arra is van külön vendégszoba fenntartva.
Szia! A közel 30 évem alatt, erre soha sem volt példa. Imádok sütni, főzni, szeretem szépen találni az ételeket, nagyon vonz a gasztronómia ezen része is. Általában szokványosan tálalok, azt is persze szépen, nem csak úgy odavágva, de néha napján minden kis apró részletet elrendezek a tányéron. A fine diningot is szívesen kiprobálnám, de azt egytálételeknél lehet igazán alkalmazni, nálunk pedig olyan nemigen van.
Szia! Fáradt vagyok. Lányomnál nagyon megindult a mozgásfejlődés, aminek hatására a szeparációs szorongás is beköszöntött, ráadásul jön a következő adag foga, szerencsére egyszerre több. Így az eddigi nyugodt éjszakák most elég mozgalmas lettek. Bár még így is szerencsés vagyok, mert nem kel fel sűrűn és ha evett, vissza is alszik, de én a legkisebb morajra is felkelek. Reggel megcsináltam a gyümölcspüréjét, beraktam egy mosást, férjemnek készítettem kaját munkába, elmosogattam, stb... Most pihenek egy kicsit, és megiszom a kávémat, aztán frissen-üdén vágok bele a nap hátralevő részébe.
Szia! Elég aktívnak mondható a felhasználók jelenléte. Bár én nem is követek olyan sok személyt, de akiket igen, azok elég rendszeresen ténykednek itt. Viszont a régebbi időhöz képest, jóval szegényesebb.
Jó reggelt!
Hogy érzed magad? Milyen újra askon? Sokat változott? Ha jól emlékszem, azt olvastam volt régen is fiókod.
Legyen csodás napod! 😊
Szia, szép napot! Igen, pár évvel ezelőtt is jelen voltam már, és ha jól emlékszem, az első regisztrációm 2013-ban történt meg. Akkoriban szinte minden más volt. Ajándékokat lehetett küldeni egymásnak, amelyek "jelvények formájában" jelentek meg a profilunk és oda raktuk őket, ahova akartuk. Ez volt az egyetlen fizetős dolog. A háttér tényleges egy egész háttér volt. Későbbiekben már több funkcióval bővült, eltűntek az ajándékok, cserébe állítható volt az alkalmazás színe. A főoldalon nem csak az általunk követett személyek és az általuk kedvelt válaszokat lehetett látni. Kiválaszthattuk a "hírfolyamot" is, ahol random emberek válaszait dobálta fel. Lehetne sorolni. Ami állandó, azok a névtelen kérdezések, rosszindulatú körkérdések, trollok, a fetisizták, akik mindig valaki csicskái akarnak lenni és így tovább. Van rengeteg újítás, szinte rá sem ismerni az alkalmazásra. Nagyjából 4 éve hagytam abba az askot, mondható egész sokan ismertek és követtek. Az elmúlt 4 évben volt pár alkalom, hogy régi profilomra belépés, mert kíváncsi voltam, mi történt itt azóta, így azért láttam én az újdonságokat. Válaszok elrejtése, a profilképünk mellett beállítható kis ikonok, az érmék. De az, hogy fizetni kell szinte mindenért is... pofátlanság. Szerencsére és meglepő módon, egész sok olyan felhasználót találtam, akik akkoriban is jelen voltak, akikkel kérdeztünk egymástól, követtük egymást.