"Csak erős a csontozatod", "te csak ilyen fajta vagy" (ez a személyes kedvencem...), miközben kólán és csokin élve olyan voltam, mint egy gömbvillám.
Ezt az X-generációba belesulykolt testképzavart mai napig éli a családom idősebb-idősödő rétege, illetve már a szüleim generációjából kezdem kinevelni.
A kedvencem, amikor van egy két számmal nagyobb ruhadarab, amit éppen kiselejtezek, de rám szólnak, hogy "jó lesz az még, később úgyis belehízol". Egyáltalán nem fogják föl, hogy az ilyen önbeteljesítő jóslatok és destruktív pszichológiai szuggerációk milyen rohadt ártalmasak. Már bőven húsz felett voltam, mikor először csapott arcon egyáltalán a lehetősége annak, hogy "nem, b*meg, sosem fogok belehízni, mert teszek ellene". :D
Értem persze a jelenség mögötti tartalmat, a generációs traumákat, a világháború után berögzült "ne dobj ki semmit, mert lehet, hogy később nem lesz"-ideológiát, az idősekre hajlamos gyűjtögetéssel, felhalmozással is szerintem mindenki találkozott. Azt is értem, hogy a maguk módján azt akarják sugallni, hogy nincs gond a túlsúllyal, csak őrületesen átgondolatlan a kommunikációjuk.
Rendben, hogy én átlátom ezt, és le is pereg már rólam, de egy tíz éves, önreflektálatlan kiskamaszról nem fog. És a kerék forog tovább...
View more