Ask @FanniiKokaii:

ribanc

Olivia Penpraze
Olivia Penpraze 10 éves kora óta vagdosta magát, és 2007-től zaklatták. Vezetett egy Tumblr-blogot, ahol több, mint 900 bejegyzése illetve képe volt az ő depressziójáról. Online is elkezdték bántalmazni, csúnya kifejezéseket mondtak rá. A lány meg volt győződve arról, hogy az „utálói” nemcsak csúnyának és kövérnek tartják, hanem szerintük az életet sem érdemli meg. 2008-tól minden év május elsején megpróbálta megölni magát. Idén pedig sikerült neki. A szüleinek fogalmuk sem volt arról, hogy lányuk blogot vezet, ennyien bántják, és ennyire komolyan is veszi őket. Számtalan fiatal állít neki emléket a mai napig is, akár interneten keresztül. Van, akinek maga a blogja a lányról szól. Nyugodj békében, Olivia!
Amanda Todd
A kanadai lány története egy ártatlan webkamerás beszélgetéssel kezdődött, amit egy idegen férfival folytatott. A férfi addig bókolt neki, ameddig egy váratlan kéréssel elő nem rukkolt: arra kérte Amandát, hogy mutassa meg neki a mellét, aki nem belegondolva a következményekbe – megtette. Egy éven keresztül semmit sem hallott arról a pasiról, de végül felkereste. Nem tudni, mi volt a szándéka, hogy pokollá akarta-e tenni egy fiatal kislány életét, de ezt tette. Minden ismerősének elküldte a fotót a melléről, az lett Facebookon a profilképe is. Rengetegen piszkálták emiatt. Iskolát is váltott, nem is egyszer, de oda is eljutott a kép. Fehérítőt ivott, már abban reménykedett, hogy meghalt, de nem így lett. A kórházban kiderült, hogy megsérült a nyelőcsöve, de „ennyi”.
A történtek után a közösségi hálón olyan üzeneteket kapott, amelyben a halálát kívánták. Senki sem sajnálta meg, épp ellenkezőleg, azt kívánták, ügyesebb legyen a következő öngyilkossági-kísérleténél, mint most. Október 10-én készített egy videót, ahol az életéről mesél, és segítséget kér. A 9 perces kisfilm végén ezek a mondatok jelentek meg: „Nincs senkim... Szükségem van valakire. Amanda Todd vagyok.” Hogy kapott-e segítséget? Nem hiszem. Ha lett volna mellette valaki, szeptember 16-án nem terjedt volna el a halálának híre. Azt még pontosan nem tudni, mi történt vele. Nyugodj békében, Amanda!
Mind a kettőjük esetében egyről van szó – a társadalom. Az emberek tehetnek erről az egészről, akik őket piszkálták. Számtalan olyan kép van, ami egy összevágott csuklót tartalmaz a következő felirattal: „Még mindig azt hiszed, hogy a vicceid olyan viccesek?”. Olyan is található, ahol Lizzie és Amanda képe egymás mellé van rakva, ráírva pedig az, hogy „Hány lánynak kell még megölnie magát ahhoz, hogy a társadalom rájöjjön, a bántalmazás öngyilkossághoz is vezethet?”
Egy szó mint száz, rá kellene jönnünk, hogy a szavaknak igen nagy súlya van. Főleg, ha olyan fiatalok képébe vágjuk, akik így is önértékelési problémákkal szenvednek. Most már szánhatjuk-bánhatjuk, ez a két lány már halott. Ahogy sokan mások is, akikről nem tudunk ennyit. Akár egy kedves szó, egy mosoly is megmenthet egy életet, ha találkozunk egy ennyire szomorú emberrel, miért ne segíthetnénk..

View more

ribanc

Szia.:))) Szerinted mik egy párkapcsolat alapjai? Mennyire fontos a romantika? (NapiSCH)

Alex.
Szia. Egyértelműen a KÖLCSÖNÖS bizalom.:-)
De, ez mellett az is, hogy ha előtte haverok, barátok voltak, akkor maradjon meg az a viszony, hogy tudjanak beszélgetni. Nem folyamatosan, hogy így szeretlek, úgy szeretlek, kicsim, életem, mit tom én..fontos dolgokról tudjanak beszélni, vagy akár a semmiről is.:-)
Fontos a romantika. Bizonyos határig. És persze nem nyilvánosan, és tökre csöpögősen, nyálasan.:-D

View more

Next