Egy annál nihilisztikusabb és abszurdabb hozzáálást el sem tudnék képzelni, minthogy "fogadd el magad úgy, ahogy vagy". A modern "konyhafilozófia" legnagyobb butítása, amit sokan gondolkodás nélkül el is hisznek. Miért kéne elfogadnom magam, hátradőlnöm és rohadnom, ha tudnék törekedni a jobbra is?
Hm... A meglátásod felvet számomra egy érdekes kérdést: Önmagad elfogadása, és a jobbra való törekedés miért kellene egymást kizáró tényezőknek lennie?
Azt hiszem úgy általánosságban itt az állítás értelmezésével vannak inkább problémák. Szerintem legalábbis önmagad elfogadása egy részről leginkább abból áll, hogy elismered, és tisztába kerülsz a hibáiddal, és visszásságaiddal, és elfogadod azok létezését. Ez az első lépés a javulásra: felismerni a problémát. Ezt követően jöhet a dolog második lépése, a jobbra való törekvés, és a probléma feltárása, kijavítása.
Más részről önmagad elfogadásának számít az is, ha tévedtél, és pozitívan csalódtál magadban. Hogy személyes példát hozzak fel, gyerekkoromban folyton azt sulykolták belém, hogy egy lusta, felelőtlen, érdektelen selejt vagyok, aki soha semmire nem fogja vinni az életben, bármennyire is igyekeztem. Később, mikor sikerült elkerülnöm ebből a toxikus környezetből a nagyvilágba, akkor döbbentem rá, és szembesített a világ vele, hogy közel sem ez a helyzet, hanem gyakorlatilag ennek a totális ellentéte. Az erőfeszítéseim pozitív eredményre jutottak, és elismerésre kerültek objektív módon, mások által. Így azt kellett elfogadnom, hogy a korábbi toxikus környezetem nyomására kialakult énképem egyáltalán nem valós, és, hogy az új, realitásokon, és egyértelmű, objektív visszajelzéseken alapuló megítélésem az, ami engem tükröz.
Összességében úgy vélem, hogy önmagad elfogadása sokat segíthet abban, hogy ne gátold saját magad a céljaid elérésében, és a feladataid, kötelezettségeid teljesítésében. Ha önmagad elfogadása mindennemű eredmény, vagy célkitűzés nélkül elégedettséggel tölt el, ott már tényleg lehetnek problémák, de egy kalap alá venni ezt a fentebb leírt példáimmal szerintem eléggé megalapozatlan meglátást sugall...
Azt hiszem úgy általánosságban itt az állítás értelmezésével vannak inkább problémák. Szerintem legalábbis önmagad elfogadása egy részről leginkább abból áll, hogy elismered, és tisztába kerülsz a hibáiddal, és visszásságaiddal, és elfogadod azok létezését. Ez az első lépés a javulásra: felismerni a problémát. Ezt követően jöhet a dolog második lépése, a jobbra való törekvés, és a probléma feltárása, kijavítása.
Más részről önmagad elfogadásának számít az is, ha tévedtél, és pozitívan csalódtál magadban. Hogy személyes példát hozzak fel, gyerekkoromban folyton azt sulykolták belém, hogy egy lusta, felelőtlen, érdektelen selejt vagyok, aki soha semmire nem fogja vinni az életben, bármennyire is igyekeztem. Később, mikor sikerült elkerülnöm ebből a toxikus környezetből a nagyvilágba, akkor döbbentem rá, és szembesített a világ vele, hogy közel sem ez a helyzet, hanem gyakorlatilag ennek a totális ellentéte. Az erőfeszítéseim pozitív eredményre jutottak, és elismerésre kerültek objektív módon, mások által. Így azt kellett elfogadnom, hogy a korábbi toxikus környezetem nyomására kialakult énképem egyáltalán nem valós, és, hogy az új, realitásokon, és egyértelmű, objektív visszajelzéseken alapuló megítélésem az, ami engem tükröz.
Összességében úgy vélem, hogy önmagad elfogadása sokat segíthet abban, hogy ne gátold saját magad a céljaid elérésében, és a feladataid, kötelezettségeid teljesítésében. Ha önmagad elfogadása mindennemű eredmény, vagy célkitűzés nélkül elégedettséggel tölt el, ott már tényleg lehetnek problémák, de egy kalap alá venni ezt a fentebb leírt példáimmal szerintem eléggé megalapozatlan meglátást sugall...
Liked by:
levendula_varázslat
Kaisarion