Ez egy elég sarkalatos megfogalmazás a meglátásom szerint, és szó szerint értelmezve nem is igazán vélem helytállónak. Pozitív megerősítéssel kihozni másokból a legjobbat már jóval inkább, de még így megfogalmazva is úgy vélem, hogy vannak azok a személyek, akik egyáltalán nem érdemlik meg ezeket az erőfeszítéseket. Vannak, akik nem akarnak jobbá válni, vagy egyáltalán jóvá válni, hiszen vagy ez adja meg a túlélésük alapját, vagy egyszerűen tényleg annyira érzéketlenek, egocentrikusak, vagy éppen csak rosszindulatúak, hogy egyszerűen nem látják sem a hasznot, sem pedig az értelmét annak, hogy jobbá váljanak, semmilyen mennyiségű szeretet ellenértékében sem.
Biztos unalmas, hogy rendszeresen trauma dumpolok itt a családomról, de apám tipikusan ilyen ember. Teljesen mindegy, mennyi szeretetet kap, és, hogy mennyire kedvesen állsz hozzá. Mindig ugyanolyan seggfej, és manipulatív lesz, és mindig megkísérli a maga javára fordítani a beszélgetést, hogy ő tűnjön ki morálisan felsőbbrendűnek. Teljesen mindegy, mennyire invalidak is az állításai. Ha pedig szeretetet mutatok az irányába, az csupán megerősíti őt a mártír-, és messiáskomplexusában.
Ezen túlmenően a szeretet, mint említettem, egy pozitív megerősítés. Ha szeretetet, és pozitív megerősítést mutatsz valaki irányában, az abba az irányba is megerősítést adhat neki, hogy minden teljesen jó, és helyes, amit csinál, és tovább sarkallja rá, hogy egy minimális mértékben se változtasson sem a viselkedésén, sem a hozzáállásán, és végképp nem a cselekedetein.

---

Röviden összegezve nyilván nem tartom lehetetlennek, hogy megfelelő mennyiségű, és minőségű szeretetet felhasználva jobbá tehessünk másokat, de azt is biztosra veszem, hogy a nem megfelelő alkalmazása ennek könnyen lehet, hogy semmilyen, vagy akár épp ellenkezőleg: kifejezetten negatív hatása is lehet.

View more

Hűha... Bevallom, én borzalmasan utálom a romantikát, és úgy alapvetően a romantikus dolgokat. Nem akarom lehúzni azokat, akiknek persze ez működik, vagy akik kedvelik/vágynak rá, de szerintem manapság romantikusnak lenni igencsak elcsépelt, és unalmas dolog. Elcsépelt, és ezerszer lejáratott "trükköket" bevetni, és ezekből elvárásokat felépíteni elég gáznak érzem.
Manapság úgy gondolom, hogy a romantika egykori szerepét sokkal inkább átvették a személyre szóló, privát, és...well...személyes (hirtelen más szavam nincs rá így kora reggel), és közös élmények. Sokkal inkább meghitt, különleges, és ténylegesen személyre szóló az ilyen, és nem csupán egy áldozat a másik megnyerésére, hanem egy később is felemlegethető, közös emlékke válik a két fél számára. Igényli továbbá a másik féltől, hogy megismerje őt, és az ő nyelvén, és preferenciái alapján kedvezzen neki.
Na ilyenekből van jó pár élményem, de... ahogy fentebb is írtam, ezek privát, és személyes dolgok, amiket egyelőre nem szívesen osztanék meg másokkal, csak úgy.

---

Mindazonáltal az ilyen irányú megközelítésnek is megvannak a maga árnyoldalai. Ha valaki idő előtt, vagy pedig egyértelmű negatív visszajelzés, és visszautasítás ellenére cselekszik hasonlóképp, az már nem elcsépelt, de még creepy jelleget is ad az egésznek. Tipikusan a stalkerek viselkednek így, róluk meg remélem nem kell mondanom, miért problémásak...

---

Visszatérve az eredeti kérdésedre, mikor velem próbáltak meg romantikusak lenni, vagy én kíséreltem meg romantikus lenni, azokat sokkal inkább cringe, és megalázó élményként éltem, mintsem az a cukormázba ültetett, és megszokott elképzelés, ami mai napig átitatja a romantika fogalmát... Ezekre pedig nem szívesen emlékszek vissza.

View more