@STARWARSMedia

STARWARSMedia - HírPortál

Latest answers from STARWARSMedia - HírPortál

A kettő szabálya szerint csak két Sith lehet. Na, de ki ez a két Sith az előzménytrilógiában? Dooku-t sok helyen Sith-nek írják, de ő Dark Jedi ha jól tudom. De akkor ki volt a két Sith? Gondolom az egyik Palpatine, de még ott volt Ventrees, bár ő is Dark Jedi.

A Kettő Szabálya nem azt mondja, hogy folyamatosan mindig 2 Sithnek kell lennie, hanem azt, hogy kettő lehet maximum. Nyilván a legtöbb Sith tanítvány úgy gondolta, hogy kiképez egy saját tanítványt, mielőtt a Mester ellen fordulna, de ez sem kőbe vésett dolog. Ahogy az is, hogy a Mester elvesztette a tanítványát és újat kellett szereznie, ami szintén időbe telt. A Kettő Szabályának az a lényege, hogy a sötét oldal csak két Sith között oszoljon meg, így nagyobb erő birtokosaivá téve őket, valamint hogy ezáltal kerüljék a folyamatosan belső konfliktus és a feltűnést. Az, hogy Sidious (Palpatine) sokáig tanítvány nélkül volt, az nem igazán volt probléma. Az is igaz, hogy Mault ő a tanítványának tartotta, de mikor elvesztette már az lebegett a szeme előtt, hogy a Kiválasztottat szerezze meg, így minden más csak a terve része volt. Dooku-t is csak e célból használta fel és amíg Dooku volt addig jó volt, hisz volt egy eszköze, de Dooku sose volt Sith, csak egy becsapott Sötét Jedi.

View more

Amikor Jedi tanácsos jelenet van valaki mindig holo-ként ül. Ez hogy lehetséges? :D

Miért ne volna? A Jedi Tanácsnak volt egy olyan bosszantó szokása, hogy mindenbe beleütötték az orrukat... ezért és ettől függetlenül egy-egy Jedi mester mindig ki volt rendelve valahová máshova, bizonyos küldetések miatt.

Egyébként-szerintem-azért írták azt, hogy szánalmasak vagytok, mert vallási szemszögből nézte és lehet, hogy ez sértette a vallását, szerintem ne arra gondolj, hogy azért nevez titeket így, mert neked nem tetszett az előzetes.

Lehet, de ahogy írtam is, tetszett az előzetes. A kettő nem függ össze. :D Mindegy, lépjünk túl rajta. ^^

Miért írtak Csillagok háborúja-t az új kiadásra? Miért nem Egy új remény lett?

Az Agave kiadó által most kiadott könyvekre gondolsz? Azért, mert az amerikai borítók közül is, csak a "mozis kiadásra" került rá a New Hope szöveg, valamint egy "Special Edition" kiadásra.
Magyarországon egy olyan kiadás sem jelent meg, ahol az Új remény szöveg szerepelt volna, és mivel a kiadó célja a borító és maga a könyv lapjainak újra kiadása volt, hogy szépen kerülhessen fel a polcra, úgy gondolták, hogy a régi verziót újítják meg és nem egy újat adnak ki (van különbség!). (és emiatt például újra sem fordították a könyvet)

Mikor jelenik meg azoknak a könyveknek a listája, hogy mik tartoznak a kánonhoz?

Hát magyarul jelenleg egy sem tartozik bele az új kánonban, ezért nincs még lista. ;)

Language: English