Igen, szeretem. Nem sokára vizsgázom és szeretnék majd a szakmámban elhelyeszkedni.
Működhet egy kapcsolat megcsalás után? Ha igen mennyi idő elteltével és mi kell hozzá?
Nem. Minek szeretnél egy szilánkokra tört vázát megjavítani? Ahol megcsalás volt ott már nem lesz többé bizalom ott már nem érdemes folytatni. Mindkettő fél boldogtalan lenne, ráadásul az egyik fél teljesen sérült.
Nem ünneplem a valentin napot. Nem kell külön egy nap ahol a párok megajándékozzák egymást. Akik igazán szeretik egymást azoknak az év többi napja is "valentin nap".
Igazából nekem négy legjobb barátnőm van. 1. 8.-os írásbelin ismertem meg, előttem ült én pedig kértem tőle radirt mert olyan tehetséges voltam már akkor is hogy nem vittem🤣 (ennek már 6 éve) 2. Budapesten voltunk rokonoknál és egy rendezvényen ismertem meg (ennek már 5 éve) 3.Technikumon osztálytársam még mindig (1 éve) 4. Munkahelyemen első nap a buszon összebarátkoztunk és egy helyre lettünk beosztva és nagyon megtaláltuk az összhangot (lassan 1 éve) Tudom elvileg egy legjobb barát szokott lenni az embernek de én mind a négyet nagyon szeretem.
Igen szoktam festeni. Őszintén változó, sok hajszinem volt már eddig a vörös jött be, de most jelenleg szőke vagyok. Eredeti hajszinem világos barna. 15 évesen lila, 16 évesen vörös, utána kihagyàs, 19 évesen vörös most pedig szőke.
Jelenleg nincs párom és soha nem is lesz "csak beérem vele" alapon. Nem félek a magánytól annál többre értékelem magam hogy olyannal legyek akivel tudom hogy nem működne hosszú távon.
Engedd el, jobbat érdemelsz. Jusson eszedbe hogy aki veled akar lenni az tesz érte a többi csak kifogás. Ez az igazság, sajnálom.
Ha reggel bal lábbal kelsz fel, képes vagy arra, hogy lábat válts?
Igen. Mivel én totális hangulat ember vagyok sajnos (vagy nem sajnos). Ha bal lábbal kelek fel de jók történnek velem akkor egyből jó kedvem lesz, és ez fordítva is igaz. Sajnos ilyen téren néha kiszámithatatlan vagyok. De mindig az arcomra van írva minden.
Létezik a nagy ő?
Szerintem nem. Maga az igaz szerelem meg a nagy Ő egy fikció szerintem amit a média és a könyvek mutatnak felénk.