Rocky C. Coastline

Hát Neked pedig szép Napot! :]

---

Egyik sem. Aki öngyilkos lesz, az lelkileg beteg. És távol álljon tőlem, hogy ez ítéletnek hangozzon, de igenis, ez egy olyan téma, ami betegségből fakad, és az ehhez tartozó cselekedetet nem lehet erősségnek, vagy gyengeségnek kategorizálni, sőt.. Lassan már "ocsmányságnak" tartom.
~ Megtörténhet hogy valamely korábbi válaszomban magam is igyekeztem kategorizálni, de azóta agyaltam ezen a témán. Ez lett az eredménye. ~

Mi jogon mondhatnánk rá, hogy gyenge?
Akkor ezzel az erővel egy rákos betegre is rámondhatnánk, hogy gyenge, merthogy kialakult szervezetében a rák! Az öngyilkosok sem tehetnek arról, hogy egy mentális gond, olyannyira megmérgezi elméjüket, hogy erre vetemednek.

---

Mi jogon mondhatnánk rá, hogy erős?
"Mert nagy erő kell, hogy megtegye..." És mit? Egy olyan dolgot, amit egy egészséges ember egyáltalán nem tenne meg, sőt inkább elkerül? Ez tényleg erősség? Akkor nagyon sok mindenre mondhatnánk, hogy micsoda erő kell ehhez, amire egyébként inkább azt szoktuk mondani: "ez már beteges".

---

Nem... Egy betegség végkimenetelét nem lehet így kategorizálni, erre jutottam...

View more

Engem nem szokott idegesíteni, csak nem mindig értem, hogy valaki, valamit miért oszt meg a nagyközönséggel.

---

A megosztást szerintem azért jött létre első soron, hogy a hasonló ízléssel/véleménnyel rendelkező emberek könnyebben egymásra találjanak, és beszélgetésbe kezdjenek. Valamint, hogy véleményt tudjunk nyilvánítani, és hogyha mégis ellenkező véleménnyel találkozunk, akkor abból egy érdemleges vita kerekedjen ki, és megismerjünk több-több nézőpontot. Így könnyebben megy ez, hogy a netezés megadta erre a lehetőséget, nemde? Van azért ennek haszna is.
[A vitákkal azonban tudjuk, hogy nagy gondok akadnak, és itt nem arra a részre szeretnék kitérni, hogy valaki azzal érvel, hogy az én prostituált édesanyám, és hasonlóak. Az megint egy másik téma.
Az a gond, hogy még azok is, akik látszólag tudnak vitatkozni, mert hosszan magyaráznak, és mert tényleg jó összerakott érveket hoznak fel, SE tudnak valójában. Miért? Mert megfeledkeznek a vita alapjáról: Nem sértegetjük a másikat és véleményét. Burkoltan sem.]

---

Az, hogy ez a megosztás dolog kicsit elharapódzott, csak annak köszönhető, hogy már Életünk nagy részét online töltjük, és hogy sosem vélt mértékben vágyják az emberek a figyelmet. Mindenki celeb szeretne lenni, mindenki azt szeretné ha rá figyelnének, mert ez van egyszerűen a torkunkba tuszkolva, hogy ez így nagyon jó.
Azonban az a gond, hogy összekeverik ezt, az igazi figyelemmel, amikor valaki anélkül tudja, hogy rosszul van, hogy kipostolná az üzenőfalra. Összekeverik, mert egyszerűen olyan ritkán kapják meg a valódit, ebből a "műfigyelemből" pedig nagyon sok kell, hogy valamennyire kielégítse az embert. De igazán sohasem fogja... Ja és persze, maga sem tud igazán figyelni a másikra.

---

De eltértem a kérdéstől. Hogy meddig mehet el? Sajnos ez olyan választ követel, amit mindenki egyénileg dönt el: A magánszférán kívülre eső dolgokig. De önmagunknak csak mi tudjuk eldönteni, hogy mi számít magánügynek, és mi nem. Az, hogy ez manapság már ennyire elcsökönyösödött [vagy mi vagyunk gyepesek, és valójában csak szabaddá vált?], hogy szinte már nincs is magánügy, az a fentihez vezethető vissza, hogy miért nem. Mókuskerék, azt hiszem.

---

Ám, amire az elején is kitértem, és kitérnék megint: nem adom meg a lehetőséget, hogy idegesítsen és ezt ajánlanám mindenkinek. Egyszerűen, ha valaki olyanokat postol, amire várhatóan idővel már úgy tekintek, hogy nekem ehhez semmi közöm, vagy tényleg végképp nem érdekel, akkor használom a facebook remek találmányát: Követés megszüntetése.
Ezért nem értem, hogy sokan hogy képesek ezen idegeskedni. Persze, az én agyam is néha megpofozgatja, hogyha olyat találok véletlen, s gondolom Neked sem ez teszi ki mindennapjaid, hogy ezen kattogj. De gondolj bele, sokaknál ez történik. És őket már nem értem egyáltalán.
Senki nem szereti, ha olyan dolgokat nyomnak le a torkán, ami nagyon nem érdekli. De akkor miért is nem tesz azért, hogy ne érjék el ezek a postok és információk?

View more

Nem olyan régen találtam magam szembe a megcsalás témájával, mint olyan... És valamiért mindig oda lyukadok ki, hogy igenis kettőn áll a vásár.

---

Egy megcsalásnak több oka lehet, azonban, ami mindben közös: A megcsaló fél, nem kap meg valamit, amit szeretne. És itt jön az, hogy "de hát akkor miért nem hagyja ott a másikat?". Na ennek is rengeteg oka lehet, azonban abban is akad egy közös vonás: A félelem.

---

Nem szeretnék mélyen belemenni, csak egy felismerésem vetném elétek, s ez szigorúan saját vélemény:
A megcsalás nem egy végső bűn, hanem egy figyelmeztetés. Szerintem ha egyszer előferdül egy kapcsolatban, hogy ilyen történik, nem annak kéne az első lépésnek lenni, hogy akkor azonnal csapot-papot magunk mögött hagyva hajítjuk el a másikat, hanem leülni, és megbeszélni azt a kérdést, amire azonban legtöbbször sosem kerül sor:
Mi hiányzik a kapcsolatunkból, amit egy harmadik félnél talált meg a másik?
Mert a megcsalás, igenis, egy hiányra való figyelemfelhívás.
És miért érzem szükségesnek ezt a megbeszélést megejteni? Még ha vége is lesz a kapcsolatnak, mert esélytelennek érzi a megcsalt fél, hogy bízzon a másikban ezek után, AKKOR IS szükséges ezt megtudakolni, hogy a későbbiekben, egy új kapcsolatban ezt a hibát már ne ejtsék meg. Esetleg, amikor ismerkedik valaki mással, figyeljen oda arra, hogy mi lehet az, amit elvár a másik tőle, de maga nem tudja teljesíteni.
Nagyon erős lenne egy ilyet megejteni, ezt elismerem. S persze mindenkinek könnyebb, hogyha csak elhagyja a másikat, esetleg a "nem beszélünk erről többet, el van felejtve" témába csúszik át, ha mégis együtt maradnak... De egyik megoldás sem teljes szerintem anélkül, hogy tudnánk a kiváltó HIÁNY mibenlétét.

---

Szeretném azonban végszóként megjegyezni, hogy ettől függetlenül ocsmányságnak tartom ezt, és számomra elkövetné ezzel az illető az igazi bűnt, ami emögött meghúzódik, és allergiás vagyok rá, azaz: Nem fordul hozzám bizalommal, hogy kifejtse véleményét a hiányról, problémáiról.
Inkább álljon elém valaki, és mondja azt, hogy "Figyelj Rocky, egy szexőrült állat vagyok, és nem bírok magammal, maj' mindenkit meg akarok fektetni és valószínű előfordul ilyen", semmint utólag tudjam meg, hogy többször meg lettem csalva. És ha ezt elmondja, majd mérlegelek, kibírom-e mellette ennek tudatával, vagy inkább akkor ő hajszra én meg csára...

---

Ebben a válaszomban azt hiszem benne rejlik a válasz arra, hogy miért is kell valakinek párkapcsolat mellé társkereső...

View more

Ha azt vesszük alapul, nehéz eldönteni, hogy melyek azok a helyzetek, amikor másra kéne hallgatnunk és melyek azok, amikor másra nem hallgatva, saját véleményünk szerint kell előre menni. Ezért szerintem senki nem elítélendő, esetleg nevezhetjük makacsnak az illetőt, de ez nem mindig rossz tulajdonság szerintem.
Egyébként is, az egyetlen ember aki biztosan nem csal meg, azok magunk vagyunk. Első soron magunkban kell bízni, és tudni, hogy mi a mi döntésünk, meglátásunk. És ha még önzően is hangzik, azért mégiscsak a saját meglátásainkat kell előtérbe helyezni, hiszen általában mi vagyunk azok, akik adott helyzetben vagyunk, esetleg éltünk meg olyat, amiért kialakult bennünk egy adott kép/reakció egy-egy dologról/helyzetben. Az pedig a pláne, hogy rajtunk kívül ritkán tudják mások, hogy mi lenne nekünk az igazán jó.
Ez egyébként tényleg lehet hibás nézet is, és még mindig mondom, nem helyes mindenki véleményét félredobni, de úgy gondolom, aki mégis így cselekszik, azt sokszor csapták már be, esetleg túl sok negatív tapasztalata volt abból, hogy mi történt akkor, ha másra hallgatott. Ilyenkor jön az, amit szoktam mondani, hogy attól mert 100 nem, 1 még lehet igen, de ezt nagyon kevesen képesek meglépni, hogy továbbra is bizakodóan tekintenek bármire is, ha az már százszor befuccsolt.
Nem helyes, ha mindig csak a saját fejünk után megyünk, és nem adunk esélyt más nézőpontoknak is, ez tény. De ahogyan kezdtem is, ezeket a helyzeteket nem egyszerű felmérni. Ezt is tanulni kell, de az a szépsége, hogy 100%-osan nem tudjuk elsajátítani, mert mindig lesz olyan helyzet, hogy "ó hallgatnom kellett volna rá", esetleg a fordítottja.
Az ilyen személyek is rájönnek idővel, hogy nem mindig érdemes csak a saját fejük után menni, esetleg felismerik, hogy nem a leghelyesebb a véleményük. De ez időbe telik, és csak türelemmel lehet kezelni.

View more

Azt, hogy mindenkinek mást jelent a boldogság. Az ellenérveket, és levezetéseket már tövig rágtuk úgy érzem... Így ellenkező oldalról vizsgálnám meg.

---

Az én boldogságom megvehető pénzen. Miért? Mert nekem az az egyik legnagyobb boldogság forrás, hogy itt lakhatom Pesten, és egyetemre járhatok. Na már most, tegyük fel, fizetősre raknának... Akkor a boldogságom azt jelentené, hogy félévente fél milliót kiperkálok az oktatásnak, hogy részem lehessen benne. "Pénzért venném a boldogságom".
De még most is, hogy nem vagyok fizetősön is, rengeteg pénzbe kerül boldogságom, ha azt vesszük. Albérlet, ruházkodás, tankönyvek, kaja... Szóval úgy minden, ami még ehhez kell, mind-mind pénzbe kerül.

---

Hajlamosak vagyunk azt mondani, boldogság nem vehető pénzen, mert úgy hisszük tárgyiasítjuk így boldogságunkat. Pedig ha belegondolunk, életünk apró örömeinek legalább 50%-át, mind-mind csereeszközünk beváltásának köszönhetjük.
"Engem a pénz nem tesz boldoggá" mondják sokan, de azért a csokinak örülünk. A csoki pedig igenis pénzbe kerül.

---

Legtöbben az érzelmi oldalára ugranak a boldogságot tekintve, hogy csak a szeretet, a család, a szerelem adhatja meg mindezt. Valakiknek igen, és ez tényleg nem vehető meg pénzen. Azonban úgy gondolom vannak amolyan apróságok is, mihez igenis szükséges ez a csereeszköz. Csak néha azok már olyan megszokottak, vagy éppen aprók, hogy nem is örülünk neki.
Egy hideg sör, egy meleg nyári estén.
Egy jó fagyi délután.
Egy forró fürdő este.
Elolvasni kedvenc könyvünket...
Szóval ilyenek. Mind pénzbe kerülnek.

---

Nem emelem fel a pénzt, de úgy gondolom, nem is olyan nagy mumus, mint ahogyan tekintünk rá. Egy csereeszköz, amiért jól esik megdolgozni, majd jól esik az általa nyert "jutalmakat" megkapni. Még ha azok alap dolgok is.

---

Akkor most tényleg olyan rossz, ha "pénzen veszem a boldogságom"?

View more

A """""""zene"""""" alaphangja tulajdonképpen nem más, mint egy olyan hanghatás, amit csak akkor vagyunk képesek kiadni, hogyha szánk elé tartjuk kezünket, tehát, elzárjuk mondandónk útját, vagy ahogyan a """""""""""zenében"""""""""""" is halljuk, a kiáltásukat torzítják így el.
Ez nem más, minthogy saját magunk vagyunk azok, kik bebörtönözzük önnön segélykérésünket, véleményünket, fájdalmunkat. Mondhatni mindent, mit valaha ki szerettünk volna mondani, azonban nem tettük meg. Ám mivel, ebben a """""""""""""műben""""""""""""", a hang megvan, s csak kézmozdulattal lehet elcsitítani, ezért ez már egy végső stádium bemutatása, amikor már maj' képtelen visszatartani az ember azt, ami benne van.
A lélek kitörése előtti fázist mutatja be nekünk, dolgozza fel, és teszi terítékre.
[Hogy aztán kinek van gyomra befogadni ezt, azt megnézem...]

---

U.I.: Asszem politikusnak kellett volna mennem...

View more

Szigorúan NE vedd magadra Krisztián, ha nem a Te inged.
Akármennyire is vagyok oda az ilyen történetekért, és lágyulok el, ha ilyet olvasok... Most mégis, valami más gurgulázott fel torkomon. Engedd meg, hogy ne az átlag, sablon szövegekkel jöjjek:

---

Nagy dobra verjük, hogy mit tett. Elámulunk, és megosztjuk, mutatva, hogy: "Igen, így kéne, és jajj micsoda jó ember!", és holnap az, ki megossza, és kommentben leírja a szeretet mindenfélefajta módját, felkel, lemegy az aluljáróba, és rá se néz egyetlen hajléktalanra sem.

---

Feltenném a kérdést, minden megosztónak, minden "igen, ez emberség" és hasonlóakat író kommentelőknek: ÉS TI MIT TESZTEK?! Pofáztok a nagy emberségről, szeretetről és? ÉS? Lássam is!

---

Kedves Krisztián... Voltak akik megemlítették? Komolyan? Volt képük?! Kik voltak? Hadd menjek már oda és mondjam meg nekik, hogy AKKOR, HA TE MEGTESZED! Ölbe tett kézzel várjuk az emberséget? Akkor SOHA nem lesz emberség.

---

Hozzátok szólok! Ti csak olvasni akartok erről. Ti csak látni akarjátok ezt. Ti csak hangoztatni akarjátok, hogy ez az emberség. Ti meg sem mozdultok, hogy jót tegyetek! Hozzátok szólok! Élősködők vagytok! Élősködtök mások jó cselekedetén, reklámozzátok, hogy azt higgyék, ti is így gondoljátok, közben meg SEMMIT NEM TESZTEK! A legrosszabb fajták vagytok!

---

És amúgy... Azok az emberek akik később odamentek Péterhez, mondd már meg nekem, vajon akkor is odamentek volna, ha éppen nem valami jó cselekedet közben találkoznak vele? Akkor is odaadták volna a pénzt, ha az utcán látják?
Kétlem.
Mert más jó cselekedetére már könnyű rákapni. De hogy maguktól megtegyék... Lásd azt, hogy valaki meg meri kérdezni: "Mikor lesz emberség Magyarországon?"

---

De tán maga a gyorsétterem a legjobb példa. Elsőként kiküldte volna. Utána meg már segget nyal, mert látták, hogy valaki jót tesz, és akkor ők se maradjanak már ki. Mondjuk jól tették, hogy meggondolták magukat. De akkor is hányinger a körülmény, amiért...

---

Most határozottan elkeseredtem.

View more

Akkor az a személy nem rendelkezik ezzel a tudással. Egyszerű: Ha érezzük az egységet, nem egyénként gondolkoznánk. Nem azt néznénk, hogy csak számunkra mi a jó, és a megfelelő, hanem azt is, hogy a közösség részére is, mi lenne a legalkalmasabb. Nem csak a jelenen gondolkoznánk, hanem előrébb is látnánk attól.

---

Csak példaként:
Vegyük, hogy csak magamra gondolok. Megkapok 10 milliót, mert megcsináltam valamit, egy közös csapatmunkával. Megszédít a pénz, nem akarom szétosztani, ezért mindenféle indokokkal visszatartok belőle, amennyit csak lehet: A nyereségem így 8 millió lesz, de rossz hírem keltődik, így elesek a csapattól, magamra maradok, és akárhogyan is erőlködöm, magamban további nyereségeim csak alulról verik az 1 milliót.
És akkor nézzük egységben: Szétosztom, tisztességesen, a nyereségem: 3 millió. Túl kevés? De megmarad a csapatom, jó hírem keltődik, amivel még több és több személy szeretne velem együtt "nyomulni", és így haladni a jobb felé, ezáltal nyereségem marad a 3 milliónál, sőt, szépen lassan még emelkedik is, hiszen egyre jobbak vagyunk.
Melyik éri meg jobban? Egyértelmű, hogy az utóbbi.

Nem látom nagyon buktatóját ennek, hogy valahogyan mégis rosszra lehetne használni, ha igazán éreznénk ezt.
Így elmondhatom, hogyha valaki félelemből nem adja tovább ezt a tudását, akkor valójában nem is tudja. Féltené a többi embert? Nem. Első soron magát félti... Így meg sem adja annak az esélyét, hogy esetleg - szerintem elég nagy valószínűséggel - működhetne a dolog.

View more

Engem tényleg nem bánt sem zaklat senki sem. Napját nem tudom, mikor kaptam utoljára bármiféle számomra nem tolerálandó kérdést/megjegyzést. Askezésem elején talán, akkor néhányat de... Ennyi. Az elején még egy kis "háborúszerűséget" is indítottam az ilyen megjegyzések ellen - éppen tanult témakörből választottam definíciót, szabályt, esetleg fogalmat és azt írtam le válasz gyanánt - , de annyira unalmasnak vélték, hogy nemhogy visszajártak volna még oltogatni, több okosságért, de hihetetlenül megcsappant a számuk... Úgyhogy közönség hiányában felhagytam ezzel, a maradékot inkább ignoráltam teljes mértékben, és így végül az összes kellemetlenkedő üzenet eltűnt.
~ Jó lássuk be, néha reagálok, ha debilebb kedvemben vagyok. ~
Egyetlen valaki volt, akit tiltottam, de csak mert meguntam a túl sok X-elgetést, és megkönnyítettem napi teendőimet. De ma már ő is újra kérdezhet, hiszen akadnak azért jó kérdései is, és persze, most már nem oszt-szoroz-derivál, hogy 3-4-el többet kattintok, ha már egyre kegyetlenebbül szelektálom a kérdéseket.

---

Végszóként pedig, ha szabad ezt mondanom, és nem haragudtok meg egyiken sem kijelentésemre: Véleményem szerint, alátámasztva a fent leírt tapasztalataimmal, ez az egész askes háborúskodás, egy két oldalról generált folyamat. :]

---

Úgyhogy, ha nem bánjátok, nem csatlakozom ehhez.
Nincs okom rá.

View more