Szia! Most ez csak egyetlen egy filozófia kérdés lesz, egy film ihlete alapján: - Ha elakarnák árverezni a házadat, csődbe mennél, de kapnál egy dobozt amiben van egy gomb, ha megnyomod, kapsz 1 millió dollárt, viszont egy általad nem ismert személy meghal. Képes lennél megnyomni ezt a gombot?
Kissé azért ez függ a körülményektől is.
Ha ott áll előttem az ismeretlen személy, akkor megtörténhet, hogy tétovázni kezdek, hiszen végig kell néznem a halálát, akkor látom tettem súlyát. Ha netalántán szólna is hozzám, esetleg kérné, hogy ne tegyem mert az Ő élete forog kockán, esetleg bármi más indokot hozna fel, akkor is valószínű hosszadalmas tétovázásba kezdenék.
De nem mondom, hogy nem tenném. Sőt, pont az ellenkezőjét kell, hogy mondjam...
Valamikor azon gondolkoztam, meddig tart a tiszta önfeláldozás, s honnan kezdődik a felesleges mártíromkodás. Azt hiszem ez, az utóbbi kategória lenne. Miért?
1.: Nem ismerem. Azt sem tudom kicsoda-micsoda. Semmi közöm hozzá.
2.: Előbbiből kiindulva, hazudhat is nekem, hogy életben maradjon.
3.: Tételezzük fel, vannak gyermekeim és párom. Egy ismeretlenért juttassam mindannyiukat utcára?
Ha nincs családom, csak a saját életem, akkor talán elgondolkoznék azon, hogy nem teszem meg. Mert akkor csak saját életem mibenlétéről döntök, csak annak folytatásáról. Akkor úgy gondolom, megengedhetem magamnak, hogy a 0-ról induljak újra, új célokat, új terveket keresni.
Ha pedig egyáltalán nem látom kicsoda az, ki életét veszti miattam, sőt azt se tudom, hogy mikor vagy hogyan vagy hol... Gondolkozás nélkül tenném meg.
Körülbelül 156000 ember hal meg naponta... Ejt a közeli barátaikon/rokonaikon/ismerőseiken kívül bárki értük könnyet? Nem. Én sem teszem. Ismeretlenek. Semmi közöm hozzájuk. Ahogyan ahhoz az egyhez se lenne.
Ha ott áll előttem az ismeretlen személy, akkor megtörténhet, hogy tétovázni kezdek, hiszen végig kell néznem a halálát, akkor látom tettem súlyát. Ha netalántán szólna is hozzám, esetleg kérné, hogy ne tegyem mert az Ő élete forog kockán, esetleg bármi más indokot hozna fel, akkor is valószínű hosszadalmas tétovázásba kezdenék.
De nem mondom, hogy nem tenném. Sőt, pont az ellenkezőjét kell, hogy mondjam...
Valamikor azon gondolkoztam, meddig tart a tiszta önfeláldozás, s honnan kezdődik a felesleges mártíromkodás. Azt hiszem ez, az utóbbi kategória lenne. Miért?
1.: Nem ismerem. Azt sem tudom kicsoda-micsoda. Semmi közöm hozzá.
2.: Előbbiből kiindulva, hazudhat is nekem, hogy életben maradjon.
3.: Tételezzük fel, vannak gyermekeim és párom. Egy ismeretlenért juttassam mindannyiukat utcára?
Ha nincs családom, csak a saját életem, akkor talán elgondolkoznék azon, hogy nem teszem meg. Mert akkor csak saját életem mibenlétéről döntök, csak annak folytatásáról. Akkor úgy gondolom, megengedhetem magamnak, hogy a 0-ról induljak újra, új célokat, új terveket keresni.
Ha pedig egyáltalán nem látom kicsoda az, ki életét veszti miattam, sőt azt se tudom, hogy mikor vagy hogyan vagy hol... Gondolkozás nélkül tenném meg.
Körülbelül 156000 ember hal meg naponta... Ejt a közeli barátaikon/rokonaikon/ismerőseiken kívül bárki értük könnyet? Nem. Én sem teszem. Ismeretlenek. Semmi közöm hozzájuk. Ahogyan ahhoz az egyhez se lenne.
Liked by:
~BlackBird~
Krisztián
