Ez attól is függ, hogy mi a halál oka és van-e hite a gyászolónak, szóval ezekre egy kicsit kitérek, mielőtt általános 'receptet' mondanék. Pl. hosszantartó betegség esetében van idő felkészülni (már amennyire fel lehet ilyesmire), ez pedig sokat számít, ahogy az a tény és tudat is, hogy nem szenved tovább a szeretett személy. Nyilván ezektől sem könnyebb maga a gyász, csak máshogyan hat a veszteség, annyi könnyebbség van benne, hogy hamarabb elkezdődik a lezárás, meg hogy egyáltalán el tud kezdődni. Egy balesetnél, vagy más hirtelen halálnál nehezíti az elfogadást a váratlanul és látszólag értelmetlenül bekövetkezett vég. Mivel nem tudott rákészülni az ember, mégnagyobbat üt és nehezebben is tudja emészteni. Lényeges kérdés a hit is, ugyanis akinek nincs, annak a számára a halál egyenlő egy borzasztó dologgal; a totális véggel, ami után nincs semmi, amiben elvész minden és mindenki, örökérvényű veszteségként hat, ami érthető módon teljesen összetöri a gyászolót. Ha van hit, az reményt ad, azáltal pedig egy mankót a legnehezebb időszakban. Aki hiszi, hogy a szeretteink csak előrementek és ha eljön az ideje, újra találkozni fogunk, annak valamelyest viselhetőbb, mert tud miben hinni, tud mire várni és ez erőt ad, nem érzi úgy, hogy soha többé nem látja a földi létből eltávozott szerettét. Nyilván ettől még a hívő személyt is megtöri a veszteség, hiszen ugyanúgy el kell engednie azt, akit szeret, de a kulcs tényleg abban van, hogy egy gyászoló hogyan is tekint erre az elengedésre; véglegesként, vagy csak átmenetiként? Hogy kinek mi segít, az nagyon egyéni, viszont leginkább az idő az, ami elrendezi a dolgokat. Kinek mennyi kell belőle és nem is egyforma mértékben csitítja le a háborgást, de mindenkinél hoz több-kevesebb enyhülést. Idő kell az idő munkájának eredményéhez is. Addig viszont van akinek az segít, ha kimondhatja a benne zajló gondolatokat, ilyen-olyan érzelmeket, míg más inkább magában emésztgeti ezeket. Van, aki látszólag egyben van, folytatja az életét, esetleg még bulizik is és ezt hajlamos félreérteni a környezet, pedig csak védekezésképp' beletemetkezik mindenbe, mert addig sem a veszteségen kattog. Van, akinek a környezetváltozás segít, míg más begubózik. Van, aki érintetlenül hagyja az elhunyt holmijait, de ezzel csak hátráltatja a javulást, szóval az segít, ha elrakja az ember az emlékeket, meg ha próbál tovább élni. Pszichodoki segítségét is lehet kérni, ha egyedül nem megy az elfogadás. Nekem az írás is segített, szóval az is jó terápia lehet. Lehet írni az elhunythoz, meg lehet írni csak úgy is, bármit, ami kikívánkozik, a fő hogy az ember kimondja, ami feszíti. Feloldja az akár tudatalatt elfojtott gondolatokat, érzelmeket is. (Folyt.köv.)
Ugy hogy ez az elet korforgasa, megszuletunk elunk es meghalunk, igen, van gyasz idoszak, de ha ezt olyan emberekkel toltod akik fontosak neked es akik kozel allnak hozzad, ok raebresztenek arra hogy az elvesztett csaladtag nelkul is megy tovabb az elet, persze, biztos nehez egy hozzatartozo elvesztese, csak elkepzelni tudom hogy milyen lehet
Jo kerdes. En sokszor felfogni se tudtam ha valakim meghalt. Egy tipp talan az hogy a jora kell gondolni az adott szemellyel kapcsolatba es arra h o valojaba nem ment el, az emlekeinkben es a lelkunben el es jon velunk tovabb, kicsit maskepp de megis itt van velunk, figyel minket. Orulok ha segiteni tudtam😪❤
Szerintem a gyásznak a fázisain minden ember túl esik, előbb vagy utóbb. Egy szerettünk elvesztését nehéz feldolgozni, szerintem mindenkinek más segít. Én ilyen esetben egy hétig borzasztóan sokat sírok, majd utána szép lassan kezdem el magamban elfogadni a dolgot, és túltenni magam a történteken. Igyekezni kell a jóra emlékezni, és a szerettünk sem azt szeretné, hogy sokat szomorkodjunk miatta. :)
elfogadni? sehogy. klisé, de az idő valóban borzasztóan sokat tud segíteni. nekem legalábbis rengeteget segített. elengedni sosem fogod tudni, megtanulsz együtt élni a hiánnyal. lesznek jobb és lesznek rosszabb napok, de idővel tényleg jobb lesz
Nos ahogy én. Nem hatódok meg senki halálán csak anyám és exemén. Morbid, de nem tudok mit tenni. Műkönnyeket nem adhattam mikor nevelőapám vagy tata meghalt. Nem megy a műsírás. Egyszerűen nem vagyok se szomorú se sírhatnékos kedvben. Csak olyan semmilyen. És néha ez kellemetlen egyébként még akkor is ha tudom, hogy nem rossz dolog, mert mások sírnak meg ilyenek napokig hetekig addig engem nem indít meg a dolog sajnos. Viszont nem fogom magamra erőltetni az érzést. Megvan az oka, hogy ilyen lelketlen vagyok.
Hogy nem lehet? A halál ellen, ha már bekövetkezett, nem lehet tenni semmit. Sosem értettem azokat, akik nem képesek elfogadni valaki halálát, akármilyen közeli személyről is van szó. Meghalt, meghalt, nem tudsz mit csinálni. Talán ennek kéne segítenie az elfogadásban. Hogy nem tudsz mit tenni.