@konyvlepke1

Tébolydás ápoló

What others replied to:

Szoktál böjtölni?

show all (13)

Húsvéti értelemben nem, bár mindig eszembe jut, hogy jó lenne 40 napig kipróbálni a húsmentességet és hogy milyen hatással lenne rám. De általában elfeledkezem róla. Talán majd egyszer.
Nem húsvéti értelemben, készítem magam arra, hogy először kéthetente 1, majd heti 1 napot töltsek azzal, hogy nem eszek. Kíváncsi vagyok a szervezetem reakciójára, úgyhogy belekezdtem ehhez az időszakos böjtbe.
Korábban is csináltam már ezt, akkor 16-8 órás keretben - 16 óráig nem eszel -, ám most a sport mellett csak a 14-10-est tudom rendesen tartani. Néha sikerül 15-16 órára feltornázni, de a 14 az, amit kényelmesen tudok tartani.
Egyrészt, jó hatással van a szervezetemre, érzem, hogy pihentetőbben alszok, könnyebbnek érzem magam. Egy kicsit az önbizalamon is segít, azzal, hogy látom, hogy képes vagyok kontrollt tartani. És az sem utolsó, hogy ad egy keretet az életemnek, egy rendszert.
Másrészt elindult lefelé a súlyom is. Bár ez nem volt célom ezzel, de velejáró. És szerencsére a legutóbbi maxolás [amikor megnézzük, mennyi a legnagyobb súly, amit guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban meg tudunk csinálni] azt mutatta, hogy a teljesítményem nem esett vissza, sőt, valamennyit még nőtt is.
De ami a legfontosabb, hogy ezáltal rájöttem, hogy mennyit is ettem! Amit természetesen értettem, mert heti minimum 3x2,5-3 órákat töltök edzőteremben, de most már látom, hogy nem muszáj. Napi 4 étekzés volt nálam a minimum, amiből az ebéd mellett, az uzsonna és a vacsora is főétekzés méretűek voltak. De most már tudom, hogy a vacsorára nincs szükségem. [Vagyis lenne, néha, de nem az "éhenakarokhalni" kategóriában.]
Szeretnék amúgy más, nagyobb böjtöket is tartani. Több naposat, léböjtöt, vegánságot mondjuk egy hónapra kipróbálni, esetleg egyszer megtartani a ramadánt, sorolhatnám. Leginkább amiatt, hogy lássam, hogy hogy tudok kooperálni még jobban a testemmel, megfigyelni, milyen ételekre - vagy ételek hiányára -, hogyan reagál és hasonlóak.
Érdekesek ezek, csak ésszel kell csinálni.

View more

Language: English