Tenerife Brigitta megint nem fizetett az étteremben, Edytát meg befogadta egy öreg idegen
Egyszer mi is láttunk élőben egy esetet, mikor egy társaság úgy akart lelépni 9 éve egy siófoki étteremből, hogy nem akartak fizetni. Folyamatosan párologtak el a tett színhelyéről, de a legutolsót elkapták. Végül szerencsére jól végződött a dolog, de azóta is ez az egyik legemlékezetesebb meglepő dolog, amit eddig élőben láttam
Én alapvetően szeretem az őszt, és nemcsak azért, mert október elején van a születésnapom. Szeretem csodálni az őszi tájat, gesztenyét gyűjteni, gyönyörködni a sokszínű falevelekben. Ugyanakkor kissé szomorkás abba belegondolni, hogy lassan rövidülnek a nappalok, és október végétől egyre hamarabb lesz sötét
Hol voltál 1994. december 2-án? Amikor 16 óra 46 perckor kisiklott a Szajol állomáson áthaladó Nyíregyháza–Nyugati pályaudvar között közlekedő gyorsvonat második kocsija, majd a kocsik kb. 110 km/h-s sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak. 27-en a helyszínen vesztették életüket.
Egy külföldi származású srác az egyik sétálóutcán Pesten odajött hozzánk, és megkérdezte, szeretném-e kipróbálni, milyen érzés, ha a karomra rakja az idomított szelíd galambjait. Életre szóló élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom :)
Leginkább busszal, villamossal vagy gyalog szoktam közlekedni
Eléggé uncsik vagytok mostanában!
Pedig én szerencsére egyáltalán nem unatkozok. Kalandos volt ez az augusztus, voltunk Lillafüreden, a Nyíregyházi vadasparkban, és a Virágkarneválon is múlt hétvégén.
Ki az a sorozatbeli karakter akinek a személyisége nagyon magával ragadott és tudtál is vele azonosulni?
Sheldon Cooper az Agymenőkből. Szerintem nagyon összetett személyisége van, és tényleg egy igazi zseni