@skotinyaka

Misca

Ask @skotinyaka

Sort by:

LatestTop

Hogy nézel ki?

Azt szokták mondani, hogy plantprotecting Ritára és Szabó Beatrixra hasonlítok arcra

Szép napot! Mitől érzed úgy, hogy egy adott helyre/közösségbe tartozol? Hány ilyet tudnál most meghatározni az életedben?

Sophrones’s Profile PhotoSophrone
Szerintem egy olyan dolgot fogok megfogalmazni, amivel elég sok introvertált, vagy minimum ambivertált ember can relate, ha meg nem, akkor rám nézve szégyen xd
Szóval én alapjában véve imádok barátkozni és új embereket megismerni, de az azt jelenti, hogy ketten vagy maximum hárman beülünk helyekre, kirándulgatunk, sorozatozunk, filmezünk, mittomén, de felőlem gnómokra is vadászhatunk, na de ezeken a sokemberes programokon valahogy iszonyú kellemetlenül érzem magam. Ettől függetlenül azokra is elmegyek, hogy ne az legyen, hogy _én a furcsa_ mindenből kivonom magam, de attól még előre tudom, hogy nem fogom magam kifejezetten jól érezni és igyekszem is mihamarabb lelépni xd
Nem tudok igazán bekapcsolódni a beszélgetésekbe, mert amikről én szeretek beszélgetni, azok nem olyanok, hogy szívesen megvitatod 10 emberrel, nem kerülnek elő igazán érdekes témák, csak hülyeségeken nevetgélés, úgy mész el az egészről, hogy még mindig nem tudsz senkiről semmit, csak azt, hogy hogy viszonyul a veganizmushoz, meg hogy transzfób-e. Aztán persze áramolnak utólag a kérdések a magunkfajták felé, hogy "Te mindig ilyen csendes vagy?", meg "Te ilyen antiszoc típus vagy?"
Nem. Ismerek olyanokat, akik tényleg annyira introvertáltak, hogy négyszemközt is minden szót harapófogóval kell kihúzni belőlük, de én nem vagyok ilyen, csak jobban szeretem a kevés, de minőségi emberi kapcsolatot.

View more

Related users

Szerinted mikor fog befejeződni az Orosz-Ukrán háború? Vagy befejeződik e egyáltalán?

Ma elmentünk az szakunkkal teázni, és ott egy szaktársammal azt beszéltük, hogy abban, hogy a burjátok lemészátolták Bucsát, most az nyilvánul-e meg, hogy fajelmélet, vagy csak odaküldik őket, hogy kevesebb legyen. Aztán nemtom hogy, de arról kezdtünk beszélni, hogy McGregor mekkora képmutató, mert fotózkofott Putyinnal, miután leputyinistázta anno Habibot.
Aztán akik csak hallgatták, azt mondták, hogy nagyon kínos velünk bárhova is menni

Ha valaki a szaunában arról kezd el beszélni random embereknek, hogy mennyi mindent ért el (mert mondjuk járt már itt és ott), az minek számít? Őszinte, gyökér vagy nagyképű?

Nem tudom, hogy miért MC Isti jutott eszembe erről

+ 2 💬 messages

read all

Szerinted téged vonzónak tart az ellenkező nem?

Az ask.fm-es trollkodásokon kívül is gyakran hallom / látom, hogy nőket (vagy akkor a későbbiekre való tekintettel inkább fogalmazzunk úgy, hogy nőként született embereket) olyan jelzőkkel illetnek férfiak, mint "they / them fejű", genderhajú, százkilós feminista, meg egyebek, amikkel azt szeretnék kifejezni, hogy mennyire unattraktívak számukra. Én meg így: Dude, maybe magától értetődő okokból nem is neked akarnak tetszeni? :D
Bármiféle értékítéleti töltettől mentesen szerintem kimondhatom azt a meglátásomat, hogy amellett, hogy az lmbtq+ közösségen belül sok hihetetlenül menő kinézetű ember van, olyanok is vannak szép számmal, akikről tényleg elmondható, hogy elég igénytelenek, a husis testalkaton túlmutatóan túlsúlyosak, nem adnak az öltözködésükre és a higiéniára, fura testékszerekkel és tetoválásokkal rendelkeznek, stb. Szerintem egyszerűen nem akarják bevonzani ciszhetero férfiak érdeklődését, szóval annak ellenére, hogy általában nem tetszik ez a stílus, a motivációt teljes mértékben megértem.
Én meg sajnos nem vagyok they/them fejű, vagy legalábbis még nem mondták. Nem is akarok az lenni, mert nem tetszik. Nem mondom, hogy egy szép lány vagyok, de az biztos, hogy a feminin-maszkulin skálán inkább a feminin felé húzok külsőleg. Oszt mi van ilyenkor, ha valaki nem cis/het/allo? Hát az kula.
De a szivárványos táska egyébként beválik, sz’al ajánlom mindenkinek xd

View more

Szép napot! Loptak már el tőled bármilyen jellegű szellemi terméket? (pl. alkotást, ötletet, történetet) Hogyan kezelted?

Sophrones’s Profile PhotoSophrone
Én büszke lennék rá, hacsak nem arról lenne szó, hogy mondjuk valaki az egyik munkámat megpróbálja beállítani úgy, hogy az övé :D Az ask.fm történelmében volt már rá példa még ezer éve, hogy valaki saját műveiként próbált beállítani ilyen random Pinteres rajzokat. A tag szerintem minimum 5 éve nem használja az oldalt, szóval lehet nosztalgiázni, mindegy is :D
Szóval az jólesne, ha ötletet adnék valakinek.
Amúgy meg én is artist vagyok, tehát én is "lopok" technikákat, ötleteket, kompozíciókat. Ettől függetlenül nem másolnám le valakinak a rajzát vagy festményét, mert...Mi a f@sz értelme van ennek?

Voltál már pszichiátrián ha igen milyen volt?

Kórházban nem, és remélem, hogy nem is kerül rá sor, mert túl sok jót nem hallottam róla. Sőt, megdöbbentő, hogy mik megtörténhetnek ott, és a feltételezésekkel ellentétben mennyire nem figyelnek az emberre.
Pszichiáterhez pedig járok, és nekem bejött. Nagyon örülök azoknak, akiknek a terápia is tudott segíteni, de sajnos én nem tartozom közéjük. Egyik pszichológus se volt különösebben szimpatikus sajnos, és az alkalmak után milliószor zaklatottabbnak éreztem magam, mint előtte voltam. Nagyon nem az én műfajom ez az agyturkászósdi meg a trauma dumpingolósdi, pedig nyilván azért van, hogy az ember ezáltal tudjon dolgozni magán, csak szerintem én ehhez is full éretlen vagyok xd Most örülök, hogy egy orvos segítségével célravezetőbb módszerhez tudtam folyamodni, és így tudok a jelenre és az esetleges fejlődésemre koncentrálni.
Csak azért mentem ebbe bele a szükségesnél jobban, hogy lássuk, hogy mindenkinek más használ. A saját környezetemben is azt látom, hogy van, aki talál egy tök jó pszichológust, aki rengeteget tud neki segíteni, míg van olyan is, akinél full visszafele sül el ez az egész, mert kb többet árt neki a terápia, mint amennyit használ, de olyan is van, aki egyszerűen csak olyat talál nehezen, aki szimpatikus és úgy érzi, hogy meg tud előtte nyílni. Annyira könnyen ajánlgatjuk egymásnak, hogy menjen terápiára, közben lehet, hogy már próbálta / nem való neki / rossz emlékei vannak vele / nem igazán pszichológushoz tartozik a problémája, hanem inkább pszichiáterhez, stb.

View more

Mit gondolsz a multikulturális társadalmakról?

Azokat amúgy csak a demokráciával nem lehet összeegyeztetni, mert ha diktatúra van, egészen jól működik addig, amíg meg nem indul a törzsiesedés
:D
Viccet(?) félretéve, vannak. Biztos van, ahol egész normális a helyzet, és biztos van, ahol különböző okokból zavaró. Nem is kizárólagos baj, de nem is érték számomra.
Liked by: Renáta Molnár

Ha meglátsz egy csajt kék hajjal, akkor biztos lehetsz benne, hogy csak kéthavonta fürdik.

Olyan mém alapanyagok lettek az sjw nők, hogy kékhajúak, meg kövérek, meg septum piercing, meg mittomén, de az sjw faszikról tök keveset beszélünk, pedig szerintem nagyobb mém a megjelenésük, mint a lányoké.
Tuti van valami dresszkódjuk.
Pár szál haj, de az legalább hosszú, ilyen sorozatgyilkos szemüveg, bajusz szakáll nélkül, piacon ezerért kapható fekete sapka, színes kötött pulcsi, háromnegyedes gatyó, fura mintás zokni...
Mindez persze úgy, hogy már képekről is büdös.

+ 2 💬 messages

read all

Szia. Te jól tudsz mások előtt beszélni? Nem szoktál zavarba lenni? Pl suliba vagy munkahelyen amikor mások előtt be kell mutatkozni vagy mondani magadról pár dolgott .

Jaj, dehogy. Tudod, vannak azok az emberek, akiknek iszonyú jó a beszélőkéjük, szóval ha segg hülyék is, akkor is általában azt hiszik mások, hogy értelmesek, mert olyan jól elő tudják adni magukat. Na, én ennek az ellentéte vagyok, mert az egy dolog, hogy nem vagyok egy társaság lelke karakter, de emellett nagy szorongásomban mindig annyi hülyeséget sikerül mondanom, hogy néha már azt látom, hogy olyan típusú toleranciával fordulnak hozzám, hogy az agyilag kissé nehézkes emberekhez szoktak xddd
Meg f@sz tudja, szerintem valami enyhe beszédhibám is lett így felnőtt koromra, mert néha nagyon nehezen mondok ki szavakat xd

Amikor ideges vagy olyankor menyire lehet hozzád szólni? Olyankor hogy reagálsz visza a másiknak?

Nem akkor, amikor ideges vagyok, de szerintem tényleg igaz, hogy ahogy idősödik az ember, akaratán kívül is kezd hasonlítani a szüleire, mert olyan mean girl lettem, hogy már zavar.
De a többi bully hajlamú élvezi ezt, mert mindig megkérnek, hogy mondjam el dolgokról az utolsó tuskó véleményeimet.

Te hány éves korában,engednéd a gyerekednek a közösségi platformok használatát?(Facebook,instagram,) Ask fm oldalt engednéd neki hogy használja?

Alapvetően azt mondom, hogy nem igazán korhoz kötött, hanem inkább beszélgetni kellene egy gyerekkel a normális internethasználatról, de azért kelt bennem némi negatív érzést, amikor azt látom, hogy 8-9 évesek TikTokra töltenek fel videókat, meg itt-ott liveolnak. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy alsósnak mi szüksége lehet közösségi oldalakra, felsőben viszont szerintem már más a helyzet, mert ilyenkor jönnek be az osztálycsoportok, mint sok tanár számára elsődleges kommunikációs felületek. Minket is ilyenkor kért meg az ofő, hogy mindenki csináljon Facebookot. Huh, ilyenkor esik le, hogy milyen régi már ez a Facebook :D
Szóval 11 éves kor előtt nem hinném, hogy engedném, utána pedig kioktatnám, hogy ne beszélgessen olyanokkal, akiket nem ismer, és lehetőleg legyenek privátok a profiljai. Természetesen én is sok embert ismertem meg a netről, de nem 11-13 évesen. Sok a büdös p3d0📁, az a helyzet. Tudom jól, hogy az ilyen hajlamú ""emberek"" többnyire az internetről szedik össze a naiv kölköket.
Az ask.fm-hez pedig meg kell érni, ahogy már többen fogalmaztak. Egyrészt lelkileg, másrészt pedig fontos, hogy ne használjuk naplóként, illetve ne értékeljünk nagyon fel internetes kapcsolatokat. Sajnálom egyébként, hogy ezt kell mondanom, mert amúgy egy jó kis oldal lehetne.

View more

Szarszagról vélemény?

Van Facebookon ez a "Na annak milyen szaga lehet" trash csoport, amibe anno viccesnek tűnt belépni, de már minden második poszt a szarhoz kapcsolódik, és állandóan pont a metron sikerül megnyitnom, amikor haccáz ember áll mögöttem. Hát elég cringe.
Liked by: Krisz

De jó étel a szardínia hal (dínia hal nélkül)

Amúgy can relate. Mármint nem a fossal kapcsolatban, hanem pl 2019-2020-ban valamiért kitaláltam, hogy nazbolnak lenni vicces, aztán mire a karantén végére már ezeket mind sikerült beszereznem, rájöttem, hogy már nem annyira vicc.
De jó étel a szardínia hal dínia hal nélkül

Szép napot! Számodra mit jelent az ölelés? Gyakran ölelkezel? Milyen jellegű kapcsolatoknál fejezed ki ezzel az érzelmeidet?

Sophrones’s Profile PhotoSophrone
:D Igyekszem megfigyelni, hogy ki mennyire ölelkezős típus, mert gyakran szembesülök vele, hogy vannak emberek, akiket kb kiráz a hideg tőle, vagy szimplán nagyon indokolatlan közvetlenkedésnek tartják, míg másoknak ilyen kedveskedés alap. Nekem is ilyen fura szimpátia kifejezési eszközöm, de teljesen megértem azt is, akinek túl sok, úgyhogy inkább most már nem próbálok magamtól ölelgetni embereket 🤭

Miért mondják azt arra az emberre akinek a matek nem megy,hogy az az ember nem egészséges? :0 Mikor a diszkalkúlia nem fogyatékosság,és az az ember se az akinek nem megy a matek.

Hát, ismerek olyat, aki humán, 0 matek szakon benyújtott egy papírt, hogy ő diszkalkuliás, aztán 30 plusz perc jár neki minden vizsgán, miközben rohadt nagy az arca, hogy neki így mennyire könnyen megy minden.
Lehet, hogy nem vagyok megfelelően empath, mert ilyen conditionnel pont nem élek, de amikor már az a motiváció, hogy kibújjunk minden alól és nem az, hogy egy egyébként szorgalmas és értelmes embernek ne korlátozza a lehetőségeit az, hogy egy ilyen zavar áll fenn nála, átmegyek ableistába.
De ez csak a sumákokra vonatkozik, akikből viszont nem kevés van. Nyilván nem von le senkinek az értékéből semmilyen tanulási zavar, mert attól még más területeken lehet igenis jó. Jók is a felmentések olyan szempontból, hogy ne vegyen el valakinek az életéből egy tárgy iszonyú sok energiát, miközben nem tud foglalkozni azzal, ami jól megy neki.

View more

Liked by: Sophrone

Nálatok anno mi előtt elballagtatok 8.ból,vagy középiskolából,volt bolond ballagás? 😄 Emlékszel minek őltöztetek be? Mennyire sikeredett viccesre?😄 Mi volt a poénos része?

Erre amúgy így 2024-ben visszaemlékezni totál szürreális, de nálunk kb minden évben beöltözött minimum egy osztály cigánynak.
xdd
Arról pedig, hogy mi minek öltöztünk be, fogalmam sincs, mert szerintem nem voltam ott. Vagy lehet, hogy ott voltam, csak annyira survival üzemmódban voltam akkoriban, hogy amik a való életben történtek, azokra nem is emlékszem.

+ 4 💬 messages

read all

Next

Language: English