#challenger

106 people

50 posts

Posts:

Ismeretterjesztés: űrkutatás-űrverseny, 2. rész

MatyiZeltner’s Profile PhotoMátyás tanár úr
[5. Emberi utazások]
A Szovjetunióban titokban, az USA-ban pedig nyilvánosan foglalkoztak az ember kiröptetésének kérdésével. A szovjetek nyertek azzal, hogy 1961. április 12-én Jurij Gagarint kijuttatták az űrbe a Vosztok-1 űrhajón. {Az űrhajó olyan űreszköz, ami saját létfenntartó rendszerrel rendelkezik és alkalmas emberek szállítására.} Gagarin 108 perc alatt megkerülte a Földet. Az esemény hatására április 12. az űrhajózás világnapja lett.
Amerikában már megint irigyek lettek, így válaszul elindították az Apollo-programot, ami elsősorban az ember Holdra juttatásáról szólt. Több szovjet és amerikai „félig-meddig random” űrutazási holdraszállási próbálkozás után 1969. július 20-án Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin sikeres sétát tettek a Holdon. Volt velük egy harmadik ember is, Michael Collins, ő azonban az űrhajóban maradt, mint pilóta. (Igen, megtörtént a holdraszállás. Tessék olvasgatni és tájékozódni.)
[6. Berendezkedés az űrben]
{Az űrállomás nagy tömegű, életfenntartó rendszerrel rendelkező űreszköz, ami nem száll le, hanem folyamatosan kering a Föld körül.} Bár az USA küldte fel az első űrállomást, arról azért nem emlékezünk meg, mert senki sem dolgozott a fedélzetén. Viszont a szovjetek 1971-ben felbocsátották a Szaljut-1-et, majd még további hatot. A Szaljut-6 fedélzetén dolgozott Farkas Bertalan is, akit Hadházi László humorista úgy jellemez, hogy „az összes magyar űrhajós”. Vizsgálta az űrhajósokat érő hatásokat (sugárzás, súlytalanság), illetve sejtbiológiai és félvezetőkkel kapcsolatos kutatásokat is folytatott.
1977-ben az USA űrszondákat indított (Voyager-1 és -2). {Az űrszonda személyzet nélküli űreszköz, amely elhagyja a Föld vonzáskörét; főleg Naprendszer-kutatási célokat szolgál.} Várhatóan 2025-ig tudják fenntartani a kapcsolatot velük.
[7. Európa is bekapcsolódik]
Az európai országok összefogása nyomán 1975-ben megalakult az ESA (European Space Agency), amely központja Párizsban van. Magyarország 2015-ben csatlakozott a szervezethez. Egyik említésre méltó projektje volt a NASA-val közösen indított Cassini-Huygens program (1997-2017), amely keretében a Szaturnusz egyik holdjára, a Titánra a Cassini-űrszondával sikeresen eljuttatták a Huygens nevű leszállóegységet.
[8. Űrrepülések]
1981-ben szállt fel az amerikai Columbia, az első űrrepülőgép. {Az űrrepülőgép többször felhasználható űrjármű, amely visszatéréskor repülőgépekhez hasonlóan képes leszállni.} 1992-ig az amerikaiak öt űrrepülőgépet építettek, ezekből kettő tragikus körülmények között megsemmisült (a Challenger 1986-ban, a Columbia 2003-ban). Közben a szovjetek is megpróbáltak űrrepülőgépet felküldeni, de gazdasági problémák miatt félbehagyták ezt a törekvést és visszatértek az űrállomásokhoz, amikben amúgy jobbak voltak; például 1986-ban felbocsátották a Mir-űrállomást.

View more

Jakie masz zainteresowania?

cartoonyy’s Profile Photocartoonyy
Jednym z moich zainteresowań jest astronomia.
Dwa dni temu (24 kwietnia) Kosmiczny Teleskop Hubble'a obchodził swoje 32 "urodziny"
Ten 11 tonowy przedmiot o rozmiarze sporego autobusu zawieszony 600 km nad Ziemią, został wyniesiony przez prom kosmiczny Discovery w roku 1990, aczkolwiek pierwotna data była planowana na rok 1986, lecz opóźniła to katastrofa wahadłowca Challenger, przez którą loty w kosmos zostały wstrzymane na dwa lata. Po miesiącu, gdy teleskop prawidłowo przygotował się do pracy okazało się, że robi bardzo nieostre zdjęcia, problemem okazało się główne zwierciadło, które posiadało wadę, przez co światło z tego zwierciadła było skupiane w niewłaściwym miejscu. Dopiero trzy lata później astronauci z misją serwisową dostarczyli mu "okulary" i teleskop odzyskał wzrok i mógł w końcu zacząć swoją pracę, a okazała się ona bardzo, bardzo owocna, dużo bardziej niż początkowo NASA zakładała i absolutnie nie ma przesady w stwierdzeniu, iż Teleskop Hubble'a jest najcenniejszym urządzeniem naukowym jaki ludzkość posiada, znakomitą rekomendacją jest to, że na podstawie przesłanych przez niego danych napisano ponad 15 000 prac naukowych, które mocno zmieniły nasze postrzeganie wszechświata, a tysiące zdjęć nie tylko emanują pięknem, ale także mocno pobudzają wyobraźnię.

View more

Jakie masz zainteresowania

Nejoblíbenější auto ? Za mě Cadillac Eldorado 🇺🇸

Tak nejoblíbenější momentálně to moje.. protože za tuto cenovou kategorii asi nejlepší výběr 👌🤣 a pořád mě to auto baví 😉👌🤣
Ale kdybych se už posunul o třídu výš tak jednoznačně Ford Focus RS.. to je jiný VESMÍR.. to buď bude moje další auto.. nebo zase nějaký STčko nejspíš Focus ST.. mondea v ST už asi nikdy nebudou 😭😭
Ale jinak z amerik úplně boží dodge challenger👌😊🔥
Nejoblíbenější auto  Za mě Cadillac Eldorado

Which two Asker should go toe to toe??

Ladies & Gentlemen, it is time for you main event of the evening. In this best 2 out of 3 falls Pillow Fight, we have in the red corner @grandmasterqtipp2 , and the challenger from the blue corner @shazzystill340 . okay these are the rules, first one to drop the pillow or verbally gives up loses the fall, we are going to do best 2 of out 3. So both sides have a fighting chance. Keep it clean, but knock the stuffing out each other. Lets get it on❗️❗️❗️
Which two Asker should go toe to toe
Liked by: nicholas

Buenas 👋 ¿ Te acordas de alguna noticia o caso tragico que te haya impactado ? Si es asi ¿ como solucionarias el problema que derivo a ese acontecimiento ?

anonimoous1235235245’s Profile PhotoSr. Mañoso
La explosión del challenger 1986 (La tripulación del transbordador Challenger no murió inmediatamente después de explotar en el aire en enero de 1986, sino que permaneció consciente e intentó salvar la nave en los instantes posteriores).... Los anillos de sellado fallaron debido principalmente a la sobrecompresión repetida durante el montaje y que las bajas temperaturas agravaron aún más. Esta anomalía fue advertida por los ingenieros de Morton Thiokol, los fabricantes de las partes del impulsor, se advirtió a la NASA, pero por presión de la misma NASA los ingenieros de Morton Thiokol cedieron y autorizaron el despegue.

❛⠀ᵃᵘᵗʰᵒʳ ᵗᵃˡᵏˢ⠀➤ MBTI oraz enneagram Twojej postaci!

⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀MBTI - ENTP - ᶤˢ ᵃ ᵖᵉʳˢᵒᶰ ʷᶤᵗʰ ᵗʰᵉ ᵉˣᵗʳᵃᵛᵉʳᵗᵉᵈ, ᶤᶰᵗᵘᶤᵗᶤᵛᵉ,⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀ᵗʰᶤᶰᵏᶤᶰᵍ, ᵃᶰᵈ ᵖʳᵒˢᵖᵉᶜᵗᶤᶰᵍ ᵖᵉʳˢᵒᶰᵃˡᶤᵗʸ ᵗʳᵃᶤᵗˢ. ᵗʰᵉʸ ᵗᵉᶰᵈ ᵗᵒ ᵇᵉ ᵇᵒˡᵈ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀ᵃᶰᵈ ᶜʳᵉᵃᵗᶤᵛᵉ, ᵈᵉᶜᵒᶰˢᵗʳᵘᶜᵗᶤᶰᵍ ᵃᶰᵈ ʳᵉᵇᵘᶤˡᵈᶤᶰᵍ ᶤᵈᵉᵃˢ ʷᶤᵗʰ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀ᵍʳᵉᵃᵗ ᵐᵉᶰᵗᵃˡ ᵃᵍᶤˡᶤᵗʸ. ᵗʰᵉʸ ᵖᵘʳˢᵘᵉ ᵗʰᵉᶤʳ ᵍᵒᵃˡˢ ᵛᶤᵍᵒʳᵒᵘˢˡʸ ᵈᵉˢᵖᶤᵗᵉ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀ᵃᶰʸ ʳᵉˢᶤˢᵗᵃᶰᶜᵉ ᵗʰᵉʸ ᵐᶤᵍʰᵗ ᵉᶰᶜᵒᵘᶰᵗᵉʳ.⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀ 8w7 - The Challenger - ᵃʳᵉ ˢᵗʳᵒᶰᵍ ʷᶤˡˡᵉᵈ, ᵈᵉᶜᶤˢᶤᵛᵉ, ᵖʳᵃᶜᵗᶤᶜᵃˡ, ᵗᵒᵘᵍʰ ⠀⠀⠀⠀ᵐᶤᶰᵈᵉᵈ ᵃᶰᵈ ᵉᶰᵉʳᵍᵉᵗᶤᶜ. ᵗʰᵉʸ ᵃˡˢᵒ ᵗᵉᶰᵈ ᵗᵒ ᵇᵉ ᵈᵒᵐᶤᶰᵉᵉʳᶤᶰᵍ; ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀ᵗʰᵉᶤʳ ᵘᶰʷᶤˡˡᶤᶰᵍᶰᵉˢˢ ᵗᵒ ᵇᵉ ᶜᵒᶰᵗʳᵒˡˡᵉᵈ ᵇʸ ᵒᵗʰᵉʳˢ ᶠʳᵉᵠᵘᵉᶰᵗˡʸ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀ᵐᵃᶰᶤᶠᵉˢᵗˢ ᶤᶰ ᵗʰᵉ ᶰᵉᵉᵈ ᵗᵒ ᶜᵒᶰᵗʳᵒˡ ᵒᵗʰᵉʳˢ ᶤᶰˢᵗᵉᵃᵈ.⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀

View more

ᵃᵘᵗʰᵒʳ ᵗᵃˡᵏˢ MBTI oraz enneagram Twojej postaci

Bueno, ya que te he visto últimamente que me has dejado bellos corazones negros. (Porque tú usuario es dark) te dejare unos míos mientras leo algunos post tuyos.

Wandi12’s Profile PhotoWan
Oh muchas gracias por tu corazones
Aveces me paso por tus post y dejo algunos corazones
Me pareció impresionante que tu hermano llegará a Challenger en Lol
Yo tuve 6 años jugando,Llegue a Master y lo deje (Por el trabajo y los cursos que estaba haciendo) Pero aveces juego unas partiditas aun que ya no juego ranked
Muchas gracias por pasarte por mi muro,Eres una persona muy agradable:)
Bueno ya que te he visto últimamente que me has dejado bellos corazones negros

Tengo un amigo que es Challenger y me hizo descargar LOL jugamos unas partidas y me destrozó de tal forma que ahora nomás quiero ver Harry Potter y llorar

JesusEduardoGil’s Profile PhotoPerditus░Phasma (バ宴茨)
JAJAJAJAJA pero él te hizo la maldad, bueno admito que a mí también me hicieron lo mismo. Mi hermano también jugaba LoL, por eso yo comencé a jugarlo y habían dos PC... Un día me lo descargo y yo feliz porque iba a jugar, hizo una partida privada disque para enseñarme, me ha dado la violada de mi vida que me he salido súper enojada en media partida y no le hable por como dos días 🤣

Выложи фотографию автомобиля своей мечты!


⠀⠀⠀│ʜᴇʟʟᴏ!
⠀⠀⠀│ɢʟᴀᴅ ᴛᴏ sᴇᴇ ʏᴏᴜ ᴏɴ ᴍʏ ᴘᴀɢᴇ.


Dodge Challenger SRT Demon

Не могу сказать, что это автомобиль мечты, но данная машина нравится. Ещё стоит сообщить, что не разбираюсь в "начинке", поэтому оцениваю только внешне.

С этим авто познакомил меня одногруппник. Он часто на парах показывал фотографии и одухотворенно говорил, а я с восхищением слушала и кивала головой (и практически ничего не запоминала, ахах). Конечно, на фото ещё присутствовали полуголые девицы. По началу казалось, что это он их рассматривает :D (но нет).

Хм, забавное время. Скучаю за колледжем.

❝ Нафига ей машина? У неё и так жизнь сумасшедшая! ❞.


⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ᴀʟʟ ᴛʜᴇ ʙᴇsᴛ,
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ʟᴜɴᴀʀɪᴀ.
Выложи фотографию автомобиля своей мечты

Szia! Érdekelnek téged az amerikai izomautók? Melyik a kedvenc amerikai izomautód? Ha lenne rá módod: vezetnéd-e, beleülnél-e, vennél-e egy ilyet? (Nekem a kedvenc amerikai izomautóm a Dodge Challenger SRT)

Szia! Ezt a kifejezést ezidáig nem is hallottam. 😃 Amúgy jól néz ki, tetszik, de nem vagyok sebesség párti, és egy-két gyorsulási versenyen sem az autók miatt vettem részt. 😃

En Youtube vi el documental del transbordador Challenger me parece que el acelerador derecho estaba funcionando mal porque uno de los encajes que aguanta el combustible se quemo y minutos mas tarde causo la tragedia

kevincarrasquillo943751’s Profile PhotoKevin Carrasquillo Camacho
Si Kevin, yo también estuve leyendo algo al respecto y me enteré de que eso fue lo que causó la tragedia.
+14 answers in: “Dos transbordadores espaciales explotaron. ¿Cómo se llamaban y cuántos astronautas murieron?”

En Mi Opinion Si Me Gusta los Documentales De La NASA Oscar Sobre El Transbordador Espacial Challenger Que Explotó En El Aire Causando la Muerte De los Astronautas Entre los Que iban Se Encontraba Kristina McAuliffe La Maestra De Inglés Que iba a dar Clases a los Estudiantes desde el espacio

kevincarrasquillo943751’s Profile PhotoKevin Carrasquillo Camacho
Me parece estupendo que te guste todo eso Kevin 👏😌🤗😊🔥
+2 answers in: “Hola! Les gusta aprender Historia? Creen que sea importante? / Hello! Do you like to learn History? Do you think it is important?”

Exactamente Cada uno Tenia Tanque De oxigeno Ady Si logras ver el documental en YouTube Te garantizo Que podras observar el Transbordador Espacial Challenger

kevincarrasquillo943751’s Profile PhotoKevin Carrasquillo Camacho
Lo veré Kevin..que bueno que me lo comentaste
+2 answers in: “Obviamente Sobrevivieron 3 De los Astronautas Que iban dentro De la Nave Espacial Challenger Según Han dicho los Tecnicos De La NASA Es que Una De las Unidades estaba funcionando mal y cuando choca con el Combustible ahi forma una bola De fuego”

Dodge Challenger SRT Demon, то что нужно)) Там такой рёв мотора, что весь асфальт на пух и прах рассыпается???

stvalentine007’s Profile Photo۞ ВСЕМИ ЛЮБИМ ⛧
Любишь быструю езду? ?
+18 answers in: “Как мне найти хорошую девушку?”

يا كوتش فيه مكمل challenger و gold standard فرق السعر بينهم كبير ونفس الحجم ده ليه ؟ وهل ليهم نفس النتيجة ؟

لا طبعا كل ما زاد السعر كان أحسن ودي حقيقة ، فرق السعر مش عشان البروتين نفسه لا عشان الإضافات اللي عليه ..
يعني هتلاقي حاجات مضاف ليها BCAA أو كرياتين أو جلوتامين أو غيره وطبعا الحاجات دي لوحدها بفلوس.
+1 answer Read more

Давай сыграем в ассоциации За интересный ответ, будет небольшая от меня награда ________________________ Какое первое слово приходит на ум, если я тебе скажу : "Америка"?

kpotapova2002’s Profile Photo▪︎удушье души.✞
Давай, жду ещё
На ум пришёл dodge challenger

Ebobo парад продолжается. Обожаю наблюдать, как потом эти люди, когда бумеранг за всё сказанное бьет в их бестолковки, бегают по церквям и вопрошают . Озлобленные idiotiny. Карма скоро каждую poimeet. Терпения тебе с такими подписчицами

Да мне -то че ...Пусть пишут -если бумага все стерпит, то анонимный опросник -тем более) Как доска объявлений -перещеголяй в дол ..боебизме дол ...боеба снизу)) Соу ...Next challenger 🤪

O să folosesti tactica folosită de STEAUA BUCUREȘTI? Această echipă are in campionat doar un egal și o înfrângere după 26 de etape, din câte știm te înțelegi bine cu patronul de acolo și am înțeles că ai încercat un transfer

Codrin2342’s Profile PhotoBobo❤❤
Da si da.
Totusi, jocul nu ofera o asemenea posibilitate benefica pentru manageri.
Echipa mea are doar victorii si 4 egaluri.
Maine se decide campionatul in liga mea si tocmai contra singurului challenger (acel chinez turbat)
+2 answers in: “Flash interviu cu Pety 😂 ce părere aveți despre meciul din UCL?”

hayat çok zor keşke sevgilim olsa çünkü çok iiyim lol oynayaq ama sen bronzsun sanırım ama sana olan aşkım rankları delip geçer ben challenger 742 puanım ama istersen birlikte oynayalım şaka yaptım ahahhahahaha neyse keşke beni sevse insanlar :( seni seviyorujömmmm şaka şaka bye byeeeeee33eee3 xxxx

LAN DERECELİ KASMIYORUM YETER SUPTA HEPİNİZİ SİKER ATARIM VS GEL KAYBEDERSEM EVLENİYOZ

Tagesfrage vom 09.08.😉 Momentan sind wieder die Perseiden unterwegs 🌠🌠🌠 🤓 Bekanntlich darf man sich etwas wünschen wenn man eine Sternschnuppe sieht ! Hast Du schon einmal eine gesehen und ist Dein Wunsch in Erfüllung gegangen 🤔 Hast Du im Fall eines Falles einen Wunsch ❤️🍀💰🏝️🏡😁

abson64839’s Profile PhotoAndreas B - kein VIP ® ♔
Wünsche habe ich eigentlich immer, versuche aber in der Realität zu verbleiben und nicht mein ganzes Leben, mit Wunschdenken zu verbringen. Als die Challenger explodiert ist, durfte man sich da auch was wünschen und was war mit dieser chinesischen Raumstation? Die meisten Sternschnuppen sind gar keine sondern nur Weltraummüll.
Insider: Hier ein Bild von meiner Lieblingssternschnuppe ...
(Film: Stardust)
Tagesfrage vom 0908 Momentan sind wieder die Perseiden unterwegs   Bekanntlich

عارفة انتي خندق ماريانا ؟!!فيه نقطة اسمها challenger اعمة نقطه علي وجه الأرض بعمق ١١ كيلو متر تحت سطح البحر..الاسبيس دي اعمق منها وربنا‎😂😂 ايه دا ؟!! شابووو😍👏👏

عن جد😂😂😂😂😂
😎😎😎😎😌😌😌😌😌💅💅
+1 answer in: “Space,, 💙🌎”

Tell My servants that they should speak only what is the best. Surely shaitan stirs up trouble among them. The fact is that shaitan is an open enemy to mankind. ( Al-Isra - 17:53 ) 🖤

Beshak👍
We should speak nice to everyone and Shaitan is our open enemy and open challenger that we can commit sins because of him👍💯🙏

Apakah Israel mengekspor Merkava Main Battle Tank ke negara lain? Karena jujur saja lho, tank itu tidak kalah canggih dengan abrams, leopard, challenger, atau armata. Terlebih Merkava itu sudah sangat battle proven

Merkava itu unik btw.
Merkava mungkin materialnya gak secanggih Abrams atau Challenger 2 untuk urusan proteksi, dan mungkin setara dengan T-14 Armata untuk active protection. Tapi layout Merkava itu yang membuat sangat susah untuk membunuh awak tank dari depan.
Motor diesel yang diletakan di depan, membuat kabin sangat longgar untuk awak tank. Kamu bisa saja evakuasi tentara yang terluka dengan masuk tank, karena Merkava itu sangat longgar interiornya. Kok bisa? Normalnya, motor tank itu di belakang. Karena pengemudi tank itu profilnya kecil sejatinya longgar-longgar saja kan untuk interiornya? Ternyata, awak tank selain pengemudi itu semuanya ada di dalam kubah meriam, jadi banyak ruang di bagian depan yang tidak terpakai. Akses kargo ke depan andaikata mau diletakan di samping pengemudi juga susah untuk diakses oleh kru lain, apalagi memang kabin pengemudi dan kompartemen tempur juga disekat untuk alasan keselamatan. Jadi, layout normal lebih sempit. Kalau mesin ditaruh depan, ruang menjadi lebih efisien, sehingga ruang belakang bisa digunakan untuk kargo dan akses keluar darurat.
Mengingat mesin ada di depan, gak hanya harus menembus ERA (explosive reactive armor) dan zirah, tapi juga harus menembus mesin. Jadinya, ketika Merkava ditembak dari depan dan lumpuh, awak tank masih selamat dan bisa kabur.
Memang itu doktrin tank vs tank, dan Merkava didesain di era demikian. Tapi senjata anti tank portabel biasanya juga gak kuat untuk menjebol zirah tank-tank modern kecuali dari atas, apalagi Merkava punya ERA.
Gara-gara layout doang, Merkava itu jadi tank yang level keselamatan awaknya paling tinggi, biarpun ada tradeoff seperti mesinnya gak bisa diupgrade menjadi lebih besar lagi, karena keterbatasan ruang.
Btw, ada baiknya memang Merkava gak diekspor, mengingat kebanyakan sekutu Israel itu sudah mandiri dalam alutsista, kalaupun belum, Jerman dan Amerika Serikat juga mampu jadi penyuplai senjata. Memang, Israel tidak ekspor Merkava juga karena faktor kerahasiaan. Ekspor tank itu juga membuka kemungkinan informasi bocor ke pihak lawan, sementara itu, Israel itu negara timteng yang sangat aktif berperang, jadi ada alasan yang tepat.
Untukku, Merkava itu "tank sempurna" untuk medan gurun.
S
ATM

View more

Language: English