#művészet

Szép napot!

---

Nagyon Spanyolország felé hajlok, de lehet csak azért mert itt vagyok. Vagy azért, mert csak Andalúziában akad minimum három hippikommuna. Milyen király ország már az ilyen?

---

Nomeg itt mindenki üvöltözve beszél - megtanulhatok újra hangosan beszélni, anélkül, hogy bárki rám szólna, hogy csendesebben.
És jó idő van, meleg, abban érzem magam elememben. Spanyolország a hozzám hasonló nyári gyerekeknek való.
És nagyon színes a kultúra, fontos a zene és a művészet, nem különösebben minimalisták az itteniek.
Ó nameg a halételek!
És a mentalitás miszerint azért dolgozol, hogy élhess, nem azért élsz, hogy dolgozhass.

---

... Mondjuk ezek nagy része inkább ok arra, hogy szeressem, nem arra hogy azonosuljak vele. De ha egyszer itt érzem otthon magam igazán, akkor csak azonosíthatom vele magam egy kicsit, nem?

View more

A rajzolás egész életemen átkísért, így én viszonylag könnyen tudok kapcsolódni a művészet bizonyos aspektusaihoz. Fiatalabb koromban egész sok részével ismerkedtem meg vele: tánc, költészet/irodalom, meg sok kézimunkát is kipróbáltam, bár az ilyen fizikailag létrejövő alkotásokhoz sosem éreztem elég jónak magam. Alapvetően maximalista vagyok, de közben utálok valamivel túl sok időt eltölteni, úgyhogy általában csak összecsapom a dolgokat, valahol valamit hibázok a lustaságom miatt, aztán utálom az egészet. A rajzban viszont hál' égnek megtaláltam az impresszionizmus útját, meg mindig járta ismerősi körben az a megjegyzés, hogy én villámkezű vagyok, ennek köszönhetően rajzban nem szenvedek hátrányt a lustaságom miatt.
A nem fizikai művészeti részen meg, a táncot meg a zenét (mármint itt kifejezetten az instrumentális hangzásra gondolok) mai napig nem tudom értelmezni. A költészet meg túl zavaros és kötött nekem. Mármint, alapvetően leírni valamit, amit az ember érez vagy gondol, az így, pusztán szavakkal számomra ( ha én csinálom, akkor túl intim ), de, ha másét olvasom, akkor meg olyan egyszerű. Ha valaki már jobb benne, és bújtatottan ír valamiről, akkor meg olyan wtf? Szóval nem tudom, sosem találtam meg benne igazán a balance-ot. Ha már dalszövegként működik valami, akkor már jobb, mert több csatornáról is megy az információ, amik támogatják egymást és így már sokkal komplexebb művészeti értelemben, és számorma sokkal könnyebben értelmezhető. Emiatt nekem nagyon fontos, hogy a zene, amit hallgatok, annak (meg)értsem a szövegét, mert úgy tudok csak vele kapcsolódni.
Amúgy mindig elgondolkodtam magammal kapcsolatban, mert egyáltalán nem vagyok művészlélek, az idealizmustól a lehető legtávolabb állok, valamint alapvetően mindig is reál beállítottságú voltam, ehhez képest meg ott van a rajz, ami egy meghatározó alkotóelemem és ráadásul nem a tanulmányrajzok vagy a szerkesztések lettek az erősségeim, hanem az impresszionizmus lenyomata, ami annyira távol áll egymástól, hogy nem igaz. xd Szóval nem értem, hogy sikerült ezt összehozni.
Mindenesetre az utolsó kérdésre válaszolva: minden elsőbbséget élvez, aminek van átgondolt vizuális megjelenése, kompozíciója (rajzfilm, játékok, illusztráció, kameraállás, színek/fények, stb. ) - de ugye ehhez """értek""". Másodlagos csatornám meg a zene, amit nagyon szívesen fogyasztok és barátkozom a mélyebb megértésével, de én magam soha nem próbálkoznék vele.

View more

Anyai nagymamám sokat mesélt a második világháborúról, de konkrét sztorit részletesen nem. De mesélek őróla szívesen. A háborúban szegény megzavarodott kicsit, és ilyen szórakozott professzor benyomását keltette élete során. Mamám szigorú katolikus nevelést kapott, ilyen típusú leányiskolába is járt gimnáziumba, Angol Kisasszonyok volt a nevük, ez nem tudom mit takar. Nagy szigor volt abban a suliban, az apácákhoz hasonló formaruhájuk volt, de nem apácanevelde volt. Országos szavaló, versmondó versenyeket nyert sulisként, szeretett szerepelni. Érdekelte a színészet, művészet, zene, irodalom, történelem, német nyelv. A legjobban színésznő akart lenni, jelentkezni akart a színművészeti főiskolára, de a szigorú apja, aki egyébként első világháborús veterán volt, vitézi rangot is kapott Horthy Miklóstól, nem engedte. "A színésznők kurvák, te nem leszel kurva, nem engedem", ez volt az ukász. Akkoriban ellent nem mondhatott, helyette jelentkezett a tanárképző főiskolára, tanítónő lett, magyart tanított meg nem tudom még mit. Az orvosi egyetemen is elvégzett egy évet, de annyira romlott addigra a szeme, vastag szemüvege lett, hogy nem látott már rendesen, abba kellett hagynia, eltanácsolták, a második évet nem kezdte meg. Később már 90% feletti látásromlása lett, nem lehetett olyan dioptriát csinálni, amivel rendesen látott, rokkantsági járadékot vagy segélyt állapítottak meg neki idősebb korában. Anyanyelvi szinten beszélt egyébként németül, szépen festett, imádott zongorázni, szóval sokoldalú ember volt. De nagyon nagyon szórakozott, szétszórt is volt, nem biztos, hogy csak a háború miatt, de a család szerint amiatt lett ilyen. Sok borzalmat látott. Önkéntes nővérként több magyar, német, orosz katona halt meg, mondta el üveges szemekkel utolsó mondatait a kezei között, a kezét fogva. Ők katolikus nővérként nem nézték, hogy német vagy orosz, katona vagy civil, aki sebesültként a kezük közé került, azt ápolták. Veszprémet is bombázták az angolok, amerikaiak.

View more

Remek példa az a két szakterület, amiben valamennyire érintett vagyok: művészet és informatika.
Ugyan mondják ugye, hogy az informatikában van a jövő, és boldog-boldogtalan azt megy tanulni, de őszintén ez egy olyan szakma, amihez nem elég bemagolni a tananyagot, meg kell érteni az egészet, egy rendszert kell átlátni, és főleg gondolkodni kell hozzá. Szóval sokkal inkább készségen és affinitáson működik ez, mintsem azon, hogy valakinek milyen papírja van róla.
De ugyanez illik a rajzra is. Ha valaki alkalmazottnak megy, ott portfóliót kérnek és ajánlást, nem végzettséget. Ha meg az ember vállalkozó lesz, akkor meg pláne nem érdekel senkit, hogy hol és mit végzett ( ha végzett egyáltalán ), mert csak az számít, hogy olyan termékeket készítsen, amiket megvesznek mások.
Ennél a két szakmánál a suli "csak" segítség, hogy az embernek ne magától kelljen tanulnia és mindennek utánajárnia.

View more

Ezekkel mindig bajban vagyok, mert alapvetően olyan emberekkel veszem körbe magam, vagy olyan társaságokban mozgok, ahol egyértelműen kiállnak egy oldal mellett, és ezek gyakran pl. ütköznek. Szóval, míg egy véleményem egyik társaságban tök oké, máshol simán lehet megbotránkoztató.
Úgyhogy inkább igyekszem megosztóbb témákban állástfoglalni.
---
- A születésszabályozás és az abortusz jó, és szükséges dolgok. Pont. Nem mindenkinek és nem minden élethelyzetbe szükségszerű a gyerek. A "szeretettől" nem fog jól lakni.
- Az alkohol és a drog nem ördögtől való. Nyilván nem való mindenkinek és nem muszáj velük élni, de beskatulyázni azokat, akik ezekkel szeretnek élni, az semmivel sem jobb azoknál, akik szerhasználók. Ez is olyan, mint minden más: a mértéktartáson van a hangsúly, ha meg valaki hülye és felelőtlen az persze, hogy megszívja - de ahhoz nem feltétlenül kell illumináltnak lennie.
- A tetoválás művészet. A tetováló egy művész, akinek az eszköze nem (csak) az ecset vagy a ceruza, hanem a tű. A vásárlók meg csupán egy másmilyen formában kaphatják meg az alkotásait.
- TW: öngyilkosság, halál
Az eutanázia, az engedélyezett (ön)gyilkosság szerintem tök rendben van. Eleve érthetetlen számomra, hogy miért muszáj az embereket életben tartani, miért kell az öngyilkosságot olyan szörnyűségesnek beállítani, az emberek miért nem halhatnak meg akkor, úgy és amikor akarnak, anélkül, hogy valami idióta ne mondaná azt, hogy "DeHáT mIéRt TeNnÉd? Másnak ez meg se adatott, te meg csak úgy eldobod a sajátodat??"
Van az a dark webes "urban legend" arról a kannibálról, aki a "fétisének" megfelelő társkeresőn keresett magának partnert. Talált is, és meg is beszélték az alkalmat, és a partnerét meg is ölte, meg is ette. A férfit mégis elkapták és lecsukták, miközben az "áldozat" engedélyt adott minderre - amiről még bizonyítékok is készültek. Ezek után én nem értem, miért kellett elfogni a férfit, hiszen a megállapodás szerint járt el, nem? Akkor mi volt a baj?
A régebbi South Parkban is volt egy rész, amiben Stan nagyapja meg akart halni, de túl öreg volt ahhoz, hogy saját kezűleg végezzen magával, így Stant próbálta meggyőzni, hogy segítsen neki, aki nem volt hajlandó belemenni, mert hogy büntetést fog kapni érte a szüleitől. És átültetve ezt a jelenséget egy valós élethelyzetre, szerintem végtelen szomorú a dolog. Mennyi magányos, beteg, idős ember van, akik napról-napra élik az életüket, várva a lassú halált, ahelyett, hogy véget vethetnének a szenvedésüknek azzal, hogy csak bemennek a legközelebbi kórházba és kérnek egy eutanáziát. De ugyanez vonatkozhat a hajléktalanokra, a mélyszegény emberekre, bárki olyanra, akinek úgy sem lesz jobb az élete. Mi értelme felesleges reménnyel etetni az embereket, hogy majd egyszer úgy is jobb lesz, ahelyett, hogy elfogadásra kerülne a köztudatban az, hogy, ha valaki azt mondja, hogy ki akar szállni, akkor egyszerűen nem akadályozza meg benne senki?

View more

Se nem tanultam, és nem is ebből élek meg, de mindegy... :D
De alapvetően elég átlagos tévhit járja át a legtöbb művészetis foglalkozást. Konkrét példát a grafikusok/illusztrátorok szemszögéből tudnék hozni:
- annak könnyű, aki digitálisan rajzol, mert az "csak egy gombnyomás"
- "Ó, te rajzolsz? Nem akarsz nekem rajzolni valamit? INGYÉR'?"
- "Ebből meg lehet élni? Miért nem dolgozol valami értelmeset?"
- *egy minimalista, vagy cartoony-zált stílusban készült kép látványára átlag ember reakciója: pff, ezt én is meg tudnám csinálni! És ezért te még pénzt is kérsz?

---

Az alábbi példákat nagyban átfogó jelenség az egyszerűen a szakma lenézése. A művészet az csak van és úgy terem, ahhoz nem kell "érteni", mert vonalakat húzogatni bárki tud. Végül is szerintem legtöbb anatómiai tudása az orvosok, sportedzők, gyógytornászok után a művészetiseknek van ( divattervező, szobrász, rajzos ). És ez csak egy példa, de nem akarom tépni a számat, hogy mennyi mindent kell még ezen kívül tanulni.
Mindenesetre az emberek jó lenne, ha megértenék, hogy a művészetből megélni ugyanolyan munka, mint bármi más. És ahogy egy pénzügyi vagy jogi szaktanácsadásért is fizetni KÉNE, így ingyen rajzok sincsenek már 14 éves kor felett. :D

View more

Szia!
Nem hiszem, hogy csak az alkothat, aki egyből híres művésszé válik. Garancia nincs rá, hogy az ő művei évekig fent maradnak majd.
Azonban úgy gondolom, hogy egy művész az alkotásai által tudja magát kifejezni. Talán sokan azt gondolják, hogy a mai modern művészet világában elég pár anyagot egymásra pakolni és kár id csodát alkotsz. A csoda akkor születik meg, amikor arra a műre ránézve a néző meglát benne valamit.
Én pl egy csempében is képes vagyok nagyon sok dolgot meglátni. Az is egy mű, egy áru, egy érték, amelyre ha figyelmet fordítok megmutat magából pár dolgot. Sokszor csak a képzeletem játszik, de szükségem van a fantáziára ebben a kopár világban. Nem kell mindennek földhözragadtnak lennie.
Talán nem jól fejeztem ki magam, de nekem is vannak olyan műveim, ami sosem látott még napvilágot, de egy állapoton segített át. Mi az ha nem művészet?

View more