#személyes

2022 augusztus első napjait mutatta a naptár egy balatoni hotelben... az első személyes találkozóra készültek - már 7 éve ismerték egymást az internetről és szinte naponta üziztek Messenger-en... úgy tűnt, kapcsolatuk megingathatatlan, miközben nem párkapcsolatról, hanem igazi, mélynél is mélyebb barátságról volt "csak" szó.

---

Amikor az éjszakai wellness után szótlanul és előre sietve, egyedül sétáltál fel a szobába, már gondoltam, hogy valami történt, valami, ami neked nem komfortos.

---

Amikor a szobában gyorsan pizsibe bújtál és azonnal, szó nélkül, lefeküdtél aludni és még hátat is fordítottál, már gondoltam, hogy baj van – jólnevelt, kulturált emberek ugyanis minimum annyit mondanak a családtagjaiknak, szeretteiknek lefekvés előtt, hogy „Jó éjszakát!”... márpedig te biztosan olyan családból származol, ahol lefekvés előtt elköszönnek egymástól az emberek, ha/amikor nem ezt teszik, akkor az valamilyen problémának a jele.

---

Látván ezeket a jeleket, oda akartam térdelni az ágyad mellé és szerettem volna beszélni veled arról, hogy mi a gond, mi nyomja a lelkedet, tisztázzuk a helyzetet... de annyira dacosan csukva volt a szemed, hogy nem mertem megkockáztatni ezt a beszélgetést – a reggel történtek fényében talán mégis meg kellett volna.

---

„szörnyű álmok és álmatlanság gyötört egész éjjel és megfogadtam, hogyha ilyen helyzetbe kerülök így, vagy úgy, akkor eljövök” – mitől/miért voltak szörnyű álmaid?
Semmi olyan nem történt (sőt: semmi sem történt), amitől szörnyű álmaidnak kellett volna lenni.

---

„azt éreztem, hogy ezzel a feszültséggel nem maradhatok, mert ez nem olyan, amit te elképzeltél” – milyen feszültséged volt, miért nem beszéltük meg, akkor, ott, azonnal, éjjel... nem az lett volna a helyes, hogy megbeszéljük?

---

Gondoltam, akkor majd reggel, talán alkalmasabb lesz... és mire visszatértem a viráglocsolásból, még csak kb. 06.15h volt és már nem volt a szobában a bőröndöd... azt a fájdalmat, amit akkor éreztem, még az ellenségeimnek sem kívánnám.

---

Nem értem, hogy a te intelligenciáddal miért nem beszéltük meg a gondjaidat?
Ott volt a lehetőség az orrunk előtt, ennél alkalmasabb helyzet nem teremthető egy probléma tisztázására.

---

Kérlek, gyere vissza holnap délelőtt úgy, mint ahogyan kedden délelőtt érkeztél és kezdjük elölről, nyomjunk egy Reset gombot... de másképp.

---

A másképp lényege az állandó kb. 1 méteres távolság lesz, semmiféle érintés, semmiféle közeledés, semmilyen módon nem fog történni részemről – csak beszélgetni fogunk, arról a rengeteg mindenről, amikre a múltban és a jelenben nem volt idő és érdemes lenne beszélni róluk...

---

Folytatás a következő válaszban: ↓

View more

Először: Ajándékot ne is várj, erről egy korábbi válaszomban kifejtettem a véleményem: https://ask.fm/coastline/answers/169288138217
Annyit hozzátennék pluszban, ami rettentően személyes vélemény, de amelyik férfi ajándékot hoz, az inkább intő jel, semmint pozitívum, de kinek mi...

---

Igazából a végén arról is beszélek, hogy kinek ILLIK fizetni, de bemásolom mégegyszer:
Alap illem szerint az fizet, aki elhívja a másikat. És ez nem csak randevúra igaz, hanem egy baráti találkozóra is. [Egyéni igények és közös megbeszélés alapján az illem természetesen módosítható.]
Szóval ennek fényében, ha a srác hívott el randizni, akkor eléggé bunkó, hogy még az első kört se volt hajlandó fizetni és nem várta meg, még felajánlod, hogy te fizetsz, esetleg feleztek.
Ám ha te hívtad el őt, akkor bizony ebben nincs semmi furcsa. Talán csak annyiban, hogy nem ajánlotta fel, hogy felezzetek, vagy fizet egy kört. De illem szerint, akkor is normális, hogy nem fizetett.
Ha pedig pénzszűkében volt, akkor mondjuk kitalálhatott volna valami kevésbé pénzigényes randit.

---

És mégegy, de ez inkább csak egy jó tanács a későbbiekre: Első randin ne menj moziba. Semmi értelme, ismerkedni kell a másikkal, egy film közben meg nem rá, hanem a filmre figyelsz. [Vagy tapizzátok egymást, de úgy gondolom, ezt azért még első randin lehetne hanyagolni, ha komoly szándékkal keres az ember.] Inkább menjetek kávézóba, vagy a legjobb, ha olyan helyre mentek, ahol lehet valamit játszani. Bowling, társasjátékok, VR vidámpark, valami ilyesmi... Játék közben nagyon gyorsan előjön, milyen a másik valódi személyisége, valamint egy kifejezetten maradandó élmény tud lenni. :]

---

Sok sikert a továbbiakban!

View more

Nem szeretem, de az utálatához is erősebb indok kellene. Elvagyok vele, nem akarom lecserélni. Az elmúlt pár évben valahogy elég sok ismerősöm változtatott nevet, és mindig olyan indokkal, ami nekem kicsit magas volt :D Mármint persze, semmi jogom beleszólni mások életébe, de én biztos csak akkor törném a fejem névváltoztatáson, ha valami tök személyes okból nem szeretném a nevem. Mondjuk vezetéknév egy olyan apától, akit nem is ismerek / utálok, vagy tényleg valami brutál cringe, idétlen nevet adtak volna nekem (az újonnan anyakönyvezhető nevek listájában látjuk évről évre, hogy van erre példa rendesen :D)

---

A kedvenc női neveim: Helga, Blanka, Viola, Dalma, Flóra, Rita, Delinke, Ludovika. És talán még a Laura és a Bianka is.
Kedvenc férfi nevem abszolút nincs :D

---

Egyébként az olyan neveket szeretem, amik nem borzasztóan gyakoriak, de nem is rettenetesen ritkák. Gyerekként még az én nevem is ritkának számított (már nem annyira), és kevesen tudták elsőre megjegyezni, meg mindig valami mással keverték, meg ilyenek. Én ezt a legtöbb ritkább nevű ember elmondja :(

View more

Ugyan gyanítom, hogy ez nem nekem íródott eredetileg, teljesen egyetértek.
Az ask.fm egy nagyon toxikus oldal és mindig is az volt. Ilyen szempontból már csak a TikTok előzi meg, az is csak azért, mert sokkal népszerűbb. Butaság ezeket a felületeket naplószerűen használni, vagy csak szimplán túl sok személyes információt megosztani magadról. Nem azt mondom, hogy ez önmagában helytelen, mert amúgy semmi baj nincs vele, csak vannak erre sokkal biztonságosabb felületek. Blog, privát instagram fiók, nyilvános instagram fiókon közeli ismerősök lehetőség, Telegram csatorna, (privát)Twitter, stb...
Én ezt az oldalt többnyire a véleményem megosztására használom, ami persze szintén támadási felület. Sőt...Szerintem vitatkozni csak ilyen dolgokon érdemes, és erre nyitott is vagyok. Személyes dolgokon, amikhez másnak semmi köze, hülyeség külső szemlélőként filozofálgatni.

View more

"Csak erős a csontozatod", "te csak ilyen fajta vagy" (ez a személyes kedvencem...), miközben kólán és csokin élve olyan voltam, mint egy gömbvillám.
Ezt az X-generációba belesulykolt testképzavart mai napig éli a családom idősebb-idősödő rétege, illetve már a szüleim generációjából kezdem kinevelni.
A kedvencem, amikor van egy két számmal nagyobb ruhadarab, amit éppen kiselejtezek, de rám szólnak, hogy "jó lesz az még, később úgyis belehízol". Egyáltalán nem fogják föl, hogy az ilyen önbeteljesítő jóslatok és destruktív pszichológiai szuggerációk milyen rohadt ártalmasak. Már bőven húsz felett voltam, mikor először csapott arcon egyáltalán a lehetősége annak, hogy "nem, b*meg, sosem fogok belehízni, mert teszek ellene". :D
Értem persze a jelenség mögötti tartalmat, a generációs traumákat, a világháború után berögzült "ne dobj ki semmit, mert lehet, hogy később nem lesz"-ideológiát, az idősekre hajlamos gyűjtögetéssel, felhalmozással is szerintem mindenki találkozott. Azt is értem, hogy a maguk módján azt akarják sugallni, hogy nincs gond a túlsúllyal, csak őrületesen átgondolatlan a kommunikációjuk.
Rendben, hogy én átlátom ezt, és le is pereg már rólam, de egy tíz éves, önreflektálatlan kiskamaszról nem fog. És a kerék forog tovább...

View more

Én egy idősebb felnőtt vagyok, úgyhogy nem kortársként válaszolok és nem is csak a tizen-és huszonévesekre leszűkítve.
Számomra rengeteg "kiábrándító" viselkedés van, példálózok (bármilyen nemű és életkorú emberekre vonatkozóan):
- Öntudatlan részeg / belőtt állapot, összepisili, összehányja, összekakálja magát, fetreng az utcán, emberi mivoltából kivetkőzve.
- "Bulin" vagy bárhol, nyilvánosan, alkalmilag orálisan vagy más módon elégít ki fiúkat/férfiakat ( főleg nők/lányok, de már fiúk is tették ezt egymással a házunk közvetlen közelében).
- Másokon átgázolva, másokat bemószerolva - akár valótlanságokat állítva is - ér el magának jobb beosztást, magasabb fizut, miközben tönkreteszi a másikat. Az a vezető is, aki ilyeneknek hisz személyes tapasztalat nélkül, és azt teszi, amire manipulálják, ugyancsak az undormány kategória nálam.
Szerintem ezt itt most abbahagyom, hogy ne rontsam el a tűrhető közérzetemet :)

View more

uhh, ne legyél olyan, akinél ez a mérvadó. A like-ok nem számítanak semmit. Nem szabad, hogy ez bármiféle módon befolyásoljon kapcsolatot, ami egyébként normálisan működik személyes úton. Vagy vele csak a facebookon keresztül kommunikáltok? Az én facebookom egyébként napok óta ilyen és hallottam másoktól is. Csak szürkeség, hiába görgetem, alig látok valamit. Az számít, hogy ezen felől, hogy kommunikáltok. Én mindenképpen beszélgetést kezdeményeznék, azért abból, ahogy arra reagál sok minden kiderül és megnyugszol. Ha ott teljesen normálisan kommunikál, ahogy szokott, akkor nincs gond. Én egyébként többet vagyok ilyenkor a szabadban, több programom van, mégis csak nyár van, észrevehetően kevesebbet netezek. Neki is lehet bármi egyéb elfoglaltsága, ami miatt nem úgy van online, ahogy máskor. Én írnék neki. Aztán ha az is más, nyugodtan kérdezd meg mi történik. Miért ne tudhatnád az okokat?!

View more

Teljesen egyetértek @Feketeszem-mel ebben a témában. ugyanúgy, ahogy nem mindenkinek való gyerek (ez egyébként tényleg nem értem, hogy sok embernek hogy nem egyértelmű még xd), úgy vannak olyan attitűdök, személyiségvonások, életviteli sajátosságok, amik egy normális párkapcsolatot tesznek lehetetlenné.
Erről mindig az jut eszembe, hogy néhányszor rácsodálkoztak már emberek, hogy a szüleim 20+ év után hogy a phicsába nem házasodtak még újra, én meg mindig kvázi elröhögöm magam, mert aki ilyen kérdést feltesz, az milliLYÓ százalék, hogy nem ismeri a fateromat meg a muteromat xdd
Na mindegy, anélkül, hogy túlságosan személyes vonatkozásba belemennék, ez az alkalmatlanság amúgy száz meg száz dolgot takarhat. Van, aki brutál önző, és elképzelhetetlen az esetében, hogy egy másik emberhez megtanuljon alkalmazkodni, áldozatot hozni, etc... A másik a monogámiára képtelen. A harmadik brutál elfoglalt, karrierista ember, így kizárt, hogy valaki mellette ne érezze magát elhanyagolva. Meg még ezer és ezer személyes dolog. Szerintem jobb, ha ezekre az ember magától rájön, minthogy éveket vegyen el mások életéből.
Szóval ja, szerintem egyértelműen van ilyen, nem is kevés.
Max azért elképzelhetetlen, mert eléggé romantika-centralizált világban élünk, úgyhogy ilyen általános meggyőződés, hogy boldogság=párkapcsolat, vagy párkapcsolat=boldogság. Hát szerintem egyik sem igaz így önmagában :D

View more

Leginkább utána nézek a neten, hogy mit lehet tudni arról az eszközről, minden nyers információt meghallgatok, hogy tudjam a technikai képességeit, előnyeit S hátrányait, illetve legyen egy elképzelésem, hogy pontosan, mit várhatok el az eszköztől..

---

Utána megnézem mások személyes véleményét, akik használják az eszközt, hogy mik a tapasztalatok, mi működik esetleg, S mi kevésbé..

---

Ha ez mind megvan, utána nézem meg az árat, S mérlegelem, megéri, vagy sem. Általában nem érdekel semminek az ára, de olyankor nézek egyet, mikor indokolatlanul elkérnek temérdek pénzt egy olyan dologért, mely teljesen indokolatlan lenne, hiszen ezt más nagy gyártó olcsóbban tudja biztosítani. És itt nem az Apple-re gondolok, mivel bár tényleg drágák a telefonjai, kamerában szerintem még mindig verhetetlenek. De ez csak az én véleményem.

View more

Miután elég nehéz megállapítani már ezen az oldalon, nem tudom eldönteni tényleg személyes kérdés, avagy sem.
De úgy tűnik eltűntem.
És ennek okai vannak, amiket sorolhatnék, de nem fogok.
Rájöttem pár dologra az életem kapcsán, ebben a pár hónapban.
És mint tegnap kiderült, én rohadtul nem bírom a kóros negativítást. Van össz 1 max 2 ember az életemben akiktől ezt úgymond "elfogadom" mert megértem, és átlátom helyzetét.
Viszont az életem jelenleg rohamtempóban változik, és (most ez sértő lesz sajnálom) de:
1.- pont nem arra vagyok kíváncsi ki hogyan akar megdögleni.
Én is meg akartam. Nagyon. Viszont beengedem a pozitívumot az életembe. Még ha egyszer kétszer ez csalódással is járt. Hajjaj volt ami mennyire naggyal, 7 év ment el az életemből. Azt mégis itt vagyok.
2.- nem érdekel mások kiosztása, ahogy lehurrogják az embert, pletykálnak, stb., megy itt a folyamatoson anonimitás, olyan emberek fröcsögnek akik a való életben valszeg szart sem érnek és itt élik ki perverz vágyaikat mert itt úgyse tudják szájbabaszni.
3.- volt az a vicc hogy "nyugodtan tegyenek fel kérdéseket, tudjuk jól nincs hülye kérdés csak hülye válasz -ha ráállok a sínekre és leteszem a kezem akkor vonat leszek?" Na körülbelül ez megy itt is az utóbbi időben. Viszont nagyra értékelem azokat akik képesek érdekfeszítő kérdéseket feltenni. Respect nektek.

---

Conclusion: sajnálom hogy nem válaszolok már én sem. Habár persze nem tudom kit mennyire fogtak meg bizonyos válaszaim, remélem egykét ember aki olvasta ÉS HA esetleg el is gondolkozott rajta, változtatott a látáskörén, befogadóbb lett ezek által akkor már megérte.
Inaktív vagyok igen.
A név kötelez.
Én már csak figyelek.

View more

Nagyon régiben nem. Maximum 1980-ig még visszamennék, régebbre nem.
Azért mondják, mert tényleg sok dolog jobb volt, pl. a szüleim mesélték, hogy mindenkinek volt munkahelye (nem is lehetett olyan, hogy valaki nem dolgozott), volt mindenkinek fedél a feje felett, a holnap kiszámítható volt, az árak is fixek voltak (olyannyira, hogy állítólag a konzervekbe géppel nyomták bele), jó volt a közbiztonság, mert voltak szigorú szabályok és azokat be is tartatták, nem volt elkényelmesedve, meg elgépiesedve a világ, stb. Én '91-es vagyok, de emlékszem, hogy nagyon más volt az a korszak (még a 2000-es évek eleje-közepe is), mint a mostani. Egyszerű volt az életünk, ami egyfelől kényelmetlenebb volt (mai szemmel), másfelől viszont jobb volt, mert nem volt ez a drágaság, a technika által elkényelmesedett emberek, kütyüfüggés miatt eltűnő személyes kapcsolatok, stb.

View more