Hogy őszinte legyek, nem történt más, csak megtanultam úszni a sz.rtengerben. Sok mindenért hálás vagyok, például a családom mellettem lévő részéért, hogy van tető a fejünk fölött, van mit enni, munkám is van, de az évek negatív tapasztalatai miatt nem tudom kiélvezni, mert folyamatosan mindennek a rossz oldalát nézem. Egész életemben igazodtam. Volt egy adott helyzet, A-tól Zs-ig levezetem az összes lehetséges végkimenelt, keresek rá megoldást és várok. Részben azért van nekem ez a profil, mert itt szabadabban kiadom a gondolataimat, akinek pedig túl depresszív, nem olvas. Az életben viszont pont az ellenkezőjére figyelek. Még véletlenül sem láthatják rajtam mások, leginkább a szeretteim, hogy valami nem oké. Ezt láttam nagymamámtól. Bármilyen durva volt a helyzet, Ő egy kemény nő maradt, nem történhetett olyan, ami miatt összetörne.
Sok dolog volt hatással rám. Az, hogy apám eldobott minket, eleinte érthetetlen volt számomra, de ahogy idősödtem és rájöttem a miértekre, rájöttem, hogy mi voltunk a szerencsések, viszont sokáig bennem volt az az érzés, hogy rajtam könnyen túl lehet tenni. Az iskolai bullying erősebbé tett, de kárörvendővé, a szerelmi csalódások óvatossá, a nagyszüleim halála csak szimplán tönkre. A legfiatalabb gyermekem állapota viszont harcossá. Három éve vagyok ebben a "szerepben", de talán ezt viselem a legjobban, mert ennek célja is van.
Bocsánat, ha a válasz kusza és esetleg nem válaszoltam mindenre, de nem igazán fog ma az agyam.
View more
