YOHIO-HUNGARY

hmm... így most nem tudok... De cserébe mesélek neked egy olyan sztorit, ami velem történt meg, és a mai napig nagyon nevetek rajta és azon, hogy milyen szerencsétlen vagyok :'D
Ahogy készülődtünk a hazamenetelhez két évvel ezelőtt, a karám, ahol általában gyülekeztünk hirtelen tele lett. Míg vártam barátaimat, Szonját és Laurát, megpillantottam egy tizedikes fiút velem szemben. Nagyon aranyos volt, de volt neki már barátnője. Vagyis, lehet, hogy az a lány, aki fogta a kezét a húga volt és fél az őt körülvevő oxigéntől… Mindenesetre, amikor megérkezett a két jómadár, első mondatom hozzájuk nem meglepő módon a következő volt.
- Van ott egy aranyos fiú! – Szonja arckifejezése Kuroko beütésű volt, mégis láttam benne egy kis nem értelek utóízt is. Laura kereste az alakot, hogy szemügyre vehesse, de nem találta az áldozatot. Barna haja, és barna szeme volt, körülbelül 168 cm magas. Elindultunk kifelé az iskolából, kezdett bennem kihalni a remény, hogy valaha látják-e majd. Ekkor hirtelen a félős húggal a karján elindult ő is a kijárat felé, én pedig bökő rángást kaptam jelezve, hogy erre jön. Szonja mit sem tétovázva hátrafordult, és visszaindult az iskolába, de előtte elrikkantotta magát: Majd jövök! Laura csak egy atyaég kijelentést tett, én pedig elpirulva kiléptem az iskola kapuján. Tudtam mire készül. Gyorsan hátrafordultam, azonban nem Szonja, hanem az áldozat jött mögöttem. Közvetlen utána pedig a barátnőm lépdelt, ismét semmit mondó arccal. Odalépett hozzánk, majd kijelentette:
- Nem rossz… - Bár nem tette hozzá, én azért megjegyzem: If you know what I mean xD
Ahogy az utcán ballagtunk, természetes hogy a fiú volt a téma.
- Biztosan… - mondta Laura, amikor azt elemeztem, milyen volt közelről. Elkezdett Szonja és Lau a közönséges pasikról beszélgetni, ezért úgy döntöttem, felhívom anyukámat, hogy elmondjam neki, végeztem, indulok haza stb-stb. A telefon csörgött, de addig, míg fel nem vette a telefont a beszélgetésre figyeltem. Laura megjegyezte, hogy biztos fázik az a lány, én pedig helyeselni kezdtem.
- Igazad van! Én is karoltam már át fiút az utcán! – nem lett volna semmi baj, ha a válasz a szemben lévő barátaimtól kaptam volna, de nem így volt. Észre se vettem, amikor anya felvette a telefont. Nem mondta azt hogy szia, vagy hasonlók. Csak nevetve mondta el nekem a véleményét.
- De jó neked kislányom! Hidd el, lesz ez még így se! – Mint egy őrült, úgy lett homár fejem, és elkezdtem röhögni. Nem tartottam cinknek, inkább nevetségesnek. Ez a szituáció nem volt valami szomorú pillanat. Szonja és Lau csak nézték, ahogy összeesem az út közepén, kezemben a telefonnal, de nem értették, miről van szó. Mutogattam, mint egy retardált fóka a földön, hogy meghallotta és válaszolt, de csak egy perc hatásszünet után esett le nekik a szitu. Ezek után pedig ők is röhögő görcsöt kaptak.
Így gyerekek, ha ti ilyen dolgokról beszélgettek a barátokkal, egy dolgot ne felejtsetek el: Vigyázzatok a telefonra!!! xD

View more