az biztos, hogy tartalmasan zártam evvel a hétvégével a vakációt 😄 szombaton Mikházán voltam, sütögettünk meg hülyéskedtünk, attunk az érzésnek.. vasárnap meg egész nap vele töltöttem a napomat 😊
- a seggrészegre ivást, visszataszító dolognak találom pont úgy a lányoknál, mint a fiúknál - a nyomulós viselkedést, főleg egy lány esetében - szánalmas dolog, ha valaki be akar mocskolni bármit is, legyen szó bármilyen féle kapcsolatról is
Sziia Diuss😍!
Egy nagyon aranyos, cukii, szép, gyönyörű, perverz és életkedvel teli lánynak ismertelek meg! ☺️
Sokat segítettél, amit nagyon köszönök, és bármi van, segítek benne ha tudok😘
Nagyon örülök hogy megismertelek.❤️
Puszii😘
Melyik az eddigi legkisebb jegyed iskolas korod ota? Milyen tantargybol? Mirefel kaptad? (Kk)
1-es, biológiából.. kinnt volt a padon a könyvem, amikor éppen valaki felelt s a tanárnő észrevette s szólt is, majd miután befejezték a felelést, még volt 5 perc és feltett 3 ismétlő kérdést a féléves anyagból, amire nem igazán tudtam a helyes választ, szóval ez szopacs volt Diánának 😅
Most, hogy vége a vakációnak, mi volt a legnagyobb kalandod?
még van egy hetem, de ettől eltekintve ez a nyár olyan volt, amilyennek elképzeltem, úgy érzem minden összejött, amit csak akartam.. tartalmas nappalok, vad esték, barátokkal közös emlékek és még nkncs vége, szóval az utolsó hétben még adunk az érzésnek és az emlékeknek 😄
Fogadjunk ha el mondanád hogy ki az akkor abba kotnenek bele..
Komolyan úgy csinálnak az emberek mintha te köteles lennél el mondani barmit is... s itt pofáznak neked egyfojtában.
Kicsit le lehetne nyugodni. :)
persze, hogy igen.. semmi sem lenne jó nekik, szóval nem is fognak semmiről sem tudni, így korrekt 😊