Nos... nem tudom mennyire jelenthetem ki.... De igen, voltam... bár en nem szedtem antidepresszánsokat... 15-16 evés voltam. Szörnyű gimnáziumi éveim voltak. Én amolyan szürke kisegereként tengettem sulis életem. Tanultam, olvastam, a zene volt a mindenem. Nem voltam az a kifejezetten jo tanuló, de amikor másolni kellet valakiről, akkor természetesen az osztály krémje mindig megtalált... na jo nem csak akkor... mikor fikázni kellet valakit, akkor előszeretettel vettek elő engem... volt rajtam plusz hat kiló fölösleg, akkor már dagadt coca voltam. Ha kicsit jobban kiöltöztem, akkor kurva lettem. Ha valamit véletlenül nem tudtam, akkor egy ostoba, buta liba voltam. Volt olyan, hogy mikor kihivtak matekoran a táblához es nem tudtam valamit, akkor megdobáltak alufóliával, radírral, vagy éppen ami a kezükbe akadt. és mikor felszólaltam, hogy "ugyan már, hagyjátok abba" akkor a tanár az osztaly partját fogta es jól megalázott... A szüneteket hol egyedül töltöttem, hol hozza csapódtam egy csoporthoz fölösleges keréknek. kezdtem elhagyni magam. nem sminkeltem, nem öltöztem ki, folyton ment a zene a fülesben, nem szóltam senkihez. Ha tesi óra volt nem mertem leoltozni, mar-mar panikrohamom volt. Ekkor tájt, kezdtem megismerni a páromat es az akkori legjobb barátnőmet. Ekkor ismerkedtem a rajzzal es az írással is. Ők tudtak egyedül segíteni rajtam. velük végre tudtam nevetni. bátorítottak, hogy írjak, rajzoljak es induljak velük versenyekre. lassan kezdtem újra kivirágozni. sorra nyertem a pályázatokat. Ki mertem nyitni a szám, ha bantottak. es onnantól kezdve szartam le az egész ótvaros gimnáziumot es csináltam azt amit élvezek. igaz, hogy mély sebet hagytak bennem ezek az évek, de ezáltal megpróbálok meg jobbá és meg erősebbe válni. Már csak azért is...