✈ Arnold ✈

Szinte nincs kinek adnom, szóval nem igazán izgat. A Tesómnak szoktam neten hangüzenetet és/vagy fotót, esetleg rajzot küldeni, mert ezeket szereti és mivel nincs módunk személyesen találkozni, így csak ilyesmivel tudom meglepni. Az apámnak pedig veszek valamit, amiről tudom, hogy szereti, vagy örülne neki. Akármilyen is, csak az egyik szülőm, szóval mindig kap valamit. Az öcsémnek is szeretnék valamit venni. Más nincs a környezetemben, akivel olyan viszonyban vagyunk, hogy szívből tudnám meglepni és képmutató meg nem vagyok, hogy csupán illendőségből adok valamit. A faterommal sem vagyunk ugyan jóban, de ő mégiscsak az apám. Ő is mindig meglep valamivel.
Nem sok időt töltök a kigondolással és a beszerzéssel, mert elég jól tudom melyikük mit szeret, kinek mi az érdeklődési köre és ez megkönnyíti a dolgokat. A beszerzés az neten megy, vagy a faterom megy el értük, esetleg én is vele tartok, ha jól vagyok a mászkáláshoz.
Még nem vettem senkinek semmit, dacára, hogy egy hét van Karácsonyig. 😆 Szeretek veszélyesen élni. 😉 Még jó, hogy a zsozsó megvan a cuccokra, szóval csak el kell menni értük. A netes rendelés most kimarad, mert nem érkezne már meg a cucc.
Hogy érdemben is válaszoljak;
A Tesóm a szokásosat kapja, csak nyilván minden évben másmilyet.
A fater termoszt kap, mert arra fáj a foga. Jól kihúztam belőle úgy, hogy észre sem vette. 😃
Az öcsémnek valami lovas holmit gondolok, mert bolondul a lovakért.

View more

Igen.
Évek óta félreteszem a megunt, vagy kinőtt, de még jó állapotban lévő gönceimet és amikor összegyűlik egy nagyobb szatyornyi, akkor leadom a vöröskeresztnek. Most is van már egy jóadag ruha, ami arra vár, hogy elvigyem a Máltai Szeretetszolgálatnak.
A gyerekkori játékaimat is szétosztottam már korábban, amiket minden költözéskor csak hurcoltunk.
Pénzt is adogattam régebben hajléktalanoknak, de rájöttem (miután az egyikük az orrom előtt ment be a kocsmába a pénzzel, amit odaadtam), hogy biztosabb, ha mindjárt ételt/italt adok, mert akkor tuti nem piára megy a pénz, amit azért adnék, hogy egyen-igyon.
Ha van nálam étel/ital, odaadom az utamba kerülő hajléktalannak/kóbor állatnak (vagy ha nincs és van pénzem, akkor veszek, de volt, hogy ha láttam embert/állatot hazajöttem élelemért és innen vittem nekik)
Tervemben van állatmenhelyre is elmenni és vinni a szerencsétleneknek tápot/macskaalmot/stb.-t.
Tagja vagyok a lakóhelyemen lévő Máltai Szeretetszolgálatnak, szóval bővültek a lehetőségeim a segítségnyújtásra.
Év közben is adakozom, szóval teljesen jellemző.

View more

Annyiban változtam, hogy sikerült mindenkinek azt adnom, amit kapok, meg olyan oldalaimat ismertem meg, amikről eddig magam sem tudtam, bizonyos reakcióim is szokatlanok voltak, valamint az önbizalmam nőtt egy keveset. Negatívan is változtam, mert hamarabb durran el az agyam dolgokon, meg a kedélyállapotom is ingatagabb lett, bár már kértem pszichodoki segítségét és tervezem visszaszerezni a régi önmagamat.
Voltak céljaim, abból párat sikerült elérni. Legalább 2020-ra is maradt. 😃
Célom volt, hogy évek múltán visszamenjek a pszichiáterhez, ez össze is jött.
Cél volt az edzés is, ami egy darabig ment is, aztán az egyik befordulásnál elhanyagoltam, szóval majd vissza kell térnem hozzá.
Célom volt még az önbizalomépítgetés is, amivel haladtam már, de még van dolgom vele.
Célom volt továbbá az is, hogy bekeményítsek a környezetemmel szemben és azt adjam, amit ők is nyújtanak, ez is sikerült.
Cél volt a régi önmagam egy részét visszaszerezni, de ez még nem sikerült.
Igen, ez egy jó év volt a számomra, fordulatos, eseménydús és nem csak negatív dolgok történtek, volt szépszámmal pozitív történés is. A memóriám borzasztó lett egy ideje, így egy csomó mindent elfelejtettem, de az megvan, hogy jó évem volt az idei.

View more

Volt egy nehéz időszakunk a Barátnőmmel, de nem miatta, hanem az édesanyja miatt. Próbált közénk állni. Küzdöttünk mind a ketten magunkért, közben erős volt a feszültség is, szóval nem volt könnyű az az időszak.
Úgy kezeltem, hogy határozottan kiálltam magunkért (Barátnőm szintén), végül ez hozta meg az eredményt, nyugtunk lett egy idő után, mivel nem ért célt az anyja.

---

Másik esetben miattam volt gond. Akkor már nem élt a Barátnőm pár éve és egyszer úgy éreztem készenállok egy új kapcsolatra, szóval a tettek mezejére léptem. Egy darabig jó is volt, de aztán feltűnt, hogy Őt keresem a másik lányban, meg egyéb kellemetlen érzések is felütötték a fejüket, elbizonytalanodtam, szóval inkább rövidre zártam a dolgokat, mielőtt magammal rántom a lányt. Igaz, mikor belevágtunk figyelmeztettem, hogy nem tudok ígérni és ő ezt elfogadta, szóval nem árultam zsákbamacskát.
Úgy kezeltem, hogy mérlegeltem mi a jó döntés és arra jutottam, hogy lezárom az alakuló kapcsolatot, mielőtt jobban kötődni kezdünk egymáshoz és akkor jönnek elő a problémák, mivel úgy sokkal kellemetlenebb. Úgy fair, ha még az elején közli az ember, hogy valami oknál fogva részéről nem megy a dolog.

View more

Van, mikor jogos egy jókor kiosztott maflás, de mértékkel. Indokolt esetben és csak annyira kell alkalmazni, hogy vegye észre: messzire ment, mivel tudni kell neki, hogy van egy határ, amit nem léphet át. Nem kell minden nap pofozkodni, sőt, lehetőleg semmikor, mert érvekből és szavakból ért a gyerek, el kell neki magyarázni, hogy mit csinált rosszul, a saller csak a legeslegvégső határ lehetne elvileg, de egyesek azt bőven átlépik.
Anyám inkább a hangját emelte meg, talán kétszer-háromszor vert el.
Apám elvert akár úgy is, hogy lefogott és ennél undorítóbb húzás nem sok van. Sírni nem volt szabad, különben jobban kaptam. Egy idő után el tudtam fojtani, de addig mindig jött a gúnyos szövegelés, hogy "mit bőgsz, alig kaptál!" Ja, csak épp' sokszor nem a kezei ütöttek meg annyira, hanem a szavai, mert olyankor mindennek elmondott és előszeretettel mondogatta, hogy "az apád vagyok, azt teszek, amit akarok", én meg gyűlöltem az érzést, hogy uralkodik felettem. A mai napig is próbál, csak már nyilván meg tudom magam védeni és fizikailag sem mer már hozzámérni.
A büntetés börtön volna, ha rajtam múlna, mivel esetenként súlyos testi és minden esetben pszichés károkat tud okozni a rendszeres gyepálás. A szóbeli terrorért is elővenném szülőket.
Nincs gyerekem és nem is lesz, egyrészt egészségügyi okokból, másrészt nekem nem való gyerek, nem is tudok mit kezdeni velük, de anno mikor még úgy hittem, hogy lesz, megfogadtam, hogy nem fogom bántani. Levontam a tanulságokat a fent említett példámból és szóval nevelnék, meg érvekkel.

View more

Megvan róluk a negatív véleményem és mint érintett, jobban bele is látok a dologba, a hatásait is jól ismerem.
Egyeseknek nem való gyerek, mert alkalmatlanok a nevelésre, a normális bánásmódra. Az sem mentség, ha az adott szülő is ezt tapasztalta, mivel pont emiatt kellene tudnia, hogy milyen károsan hat a gyerekre, meg ha neki szar volt, miért akarja ugyanazt a gyerekének? Kedvenceim közt szerepel a "kötelességed tisztelni, mert az anyád/apád vagyok!" szöveg. Egyrészt pusztán attól, hogy valakinek gyereke van még nem lesz szülő, szülő attól lesz, ha úgy is viselkedik; törődik a gyerekkel, szereti, átadja neki a tudnivalókat, stb. Másrészt a tiszteletet nem kikövetelni kell, hanem kiérdemelni! Harmadrészt kölcsönösnek kell lennie. Amíg a szülő nem tiszteli meg a gyereket normális hangnemmel, bánásmóddal, addig milyen jogon várja el ugyanazt? Mikor a fateromnak ezt felhoztam, azzal a gyenge érvvel jött, hogy ő az idősebb. Ez egy dolog. Ettől még nem jogosult valaki gátlástalan viselkedésre a gyerekkel szemben, csak mert ő az idősebb és neki bármit lehet. Undorító ez a hatalmaskodás, az ilyen 'szülők' megbuktak. Nyilván kell, hogy legyen tekintélye egy szülőnek, de azt nem mindegy hogyan vívja ki és a tekintély & elnyomás baromira nem ugyanaz, csak ezt egyesek elfelejtik.
Ráadásul a gyerek remek tükör, a viselkedése jól mutatja a nevelés minőségét, de még a szülő viselkedését is és ha valami nem tetszik a szülőnek, el kéne gondolkodnia azon, hogy esetleg éppen tőle vette át a gyerek azt a tulajdonságot/stílust/viselkedést, csak az a gáz, hogy amelyik szülő képes eltiporni a saját gyerekét, az ziher, hogy nem fog magába nézni, hibát találni meg főleg nem fog. Az ilyen szülők kb. piedesztálra emeltetnék magukat, ha lehetne és meg vannak győződve a tökéletességükről, meg a tökéletes nevelési elveikről. Persze az ilyen 'tökéletes' nevelésnek mindig olyan remek eredményei vannak, mint a szorongás, a határozatlanság, a visszahúzódás, elfojtott düh és egyebek, megfelelési kényszer, depresszió, meg egy csomó más pszichés probléma, de természetesen ezekről is a gyerek tehet, mert a mintaszülők makulátlanok.
Hosszan tudnám még fejtegetni a témát (...).
A bántalmazást is elítélem. Az nem nevelés, csak az arra alkalmatlan, tehetetlen és ideggyenge 'szülők' módszere. Nem úgy kell nevelni, hanem szavakkal és érvekkel. Ne azért fogadjon szót a gyerek, mert fél! Azzal azt éri el a szülő, hogy elveszíti a gyerek bizalmát, valamint azt a példát viszi tovább és ugyanúgy fogja 'nevelni' a gyerekét. Sokan valószínűleg azért terrorizálják/verik meg a gyereket, mert ők is kaptak és azt hiszik, hogy úgy kell nevelni. Nekem nincs gyerekem, nyilván nem tudom milyen az, amikor hulla fáradt valaki és még a gyerek is az idegein táncol, lehet, hogy a tűréshatár legvégén és a hasztalan szóbeli fegyelmezés után néha eljár a keze ilyenkor az embernek, de agyba-főbe verni a gyereket nem normális dolog.
(Folyt.köv.)

View more

Hosszú a lista... de néhány példa:

---

- Gyereksírástól
- Amikor hülyének néznek (főleg amikor a számba akarnak rágni olyat, amit nagyon jól tudok magamtól is)
- Fűkasza, meg láncfűrész hangjától
- A faterom okoskodásától (főleg amikor olyasmit akar jobban tudni, amiről amúgy gőze sincs)
- Attól, amikor valaki nem tud úgy elmondani egy mondatot sem, hogy ne szúrna bele minimum egy b@szd meget
- Affektálástól
- Drámázástól
- Idétlen vihorászástól
- Az öregem egyes szokásaitól
- A szinte folyton izzadó kezemtől-lábamtól, idegesítő, hogy semmi nem hatott eddig rájuk és zavaróak a hatásaik a mindennapi dolgokban
- A szorongástól, ami olyan erős és annyi területre hat ki, hogy akadályoz sokmindenben
- Attól, hogy nem tudok kitörni abból az életszínvonalból és élethelyzetből, amibe születtem (de hiszem, hogy eljön majd az én időm és sikerülni fog)
- Üres, értelmetlen 'beszélgetésektől' (azokat hamar be is rekesztem)
- Attól, amikor éjjel a szúnyog percekig vinnyog a fülembe, mikor már majdnem elalszom és nem bírom lecsapni
- Az igazságtalanságtól (ez baromira ki tudja csapni a biztosítékot)
- A kéretlen reklámoktól, agitációktól, attól, hogy manapság mindent az ember képébe tolnak ha akarja, ha nem
- Attól, ha más (főként a faterom) jobban akarja tudni mit miért csinálok, mit érzek, mit gondolok
- Attól is, mikor elfelejti, hogy nem 8, hanem 28 éves vagyok és ideje volna felnőttként tekintenie rám, meg az eszébe véshetné, hogy azok az idők elmúltak, amikor el tudott nyomni
- Az ostobaságtól
- Az olyan szánalmas berögződésektől, mint hogy a fekete macska bajt hoz az emberre (és az igazán primitív réteg még bántja/ki is rekeszti őket a vélt baromság miatt), a szőkék buták, a kutya télen sem fázik kint, stb.-stb.
- Attól, amikor azt látom, vagy magam tapasztalom, hogy beszélgetéskor is képtelenek egyesek kimászni a mobiljuk képernyőjéből és megtisztelni a másik felet a figyelmükkel
- Az értetlenségtől
- Attól a motoros nyikhajtól, amelyik tavasz óta rendszeresen repesztget itt a kávédaráló hangú járgányával akár éjjel 3-kor is. Van vagy 15 éves... Éljen a jól nevelt mostani generáció (tisztelet a valóban rendes nevelést kapott fiataloknak)
- Bizonyos szavaktól/kifejezésektől
- A beképzelt emberektől
- A "Miért nem akarsz kapcsolatot? Az ember társas lény!" szövegtől. Hadd tudjam már jobban, hogy SZÁMOMRA melyik felállás a jobb.
- A monotonitástól is bizonyos dolgok kapcsán (mert egyébként van, aminél kifejezetten igénylem, meg jól bírom)

---

Stb.-stb.

View more

Velem csak olyan fordult elő még középiskolás koromban, hogy indulni készültem a suliba és egyszercsak hallottam, hogy az Anyám lekiabál nekem az utcára. Kimentem a szobámból, hogy szóljak hogy még otthon vagyok és ő ledöbbenve mondta, hogy azt hitte már elindultam és mikor kinézett az ablakon, látott egy srácot akiről azt hitte, hogy én vagyok. Nem tudom, hogy ezt mire véljem, mert az öltözéke biztos más volt, bár talán az Anyu nem is figyelte, hogy rajtam mi van és ezért nem vágta le, hogy az nem lehetek én, meg azért a 6. emeletről lenézve nem sokat lehet látni valakiből. A járása (meg a nézése 😂) és az alkata lehet olyan, mint az enyém, de ez még nem jelenti, hogy a hasonmásom.
Face to face módban még sosem kevertek össze senkivel és hasonlóság sem merült fel. A Tesóm ugyan mondta egyszer egy fotóm láttán, hogy Adam Lambertnek nézek ki, de az a fotó csak véletlenül sikerülhetett úgy, mert sosem mondta még senki más.

View more

Semmit nem szeretek magamban, inkább csak pozitívnak tartok pár tulajdonságomat a sok negatív mellett.

---

Pozitívnak érzem:
- A bajban is tudok nevetni
- Segítőkész vagyok
- Kiállok azért, akit bántanak
- Makacs vagyok és ez megvéd attól, hogy madzagon rángassanak (de van a makacsságomnak hátránya is, szóval csak félig jó)
- Megbízható vagyok

---

Amiket nem csípek magamban (a teljesség igénye nélkül):
- Lobbanékony vagyok
- Néha naiv is vagyok
- A hozzáállásom se' az igazi bizonyos dolgokhoz
- Időnként előbb szólalok meg, vagy előbb cselekszem, mint gondolkodom
- Abban az esetben leblokkolok, ha olyan helyzetben kerülök nyomás alá, amiben gyerekként elnyomtak, vagy rámerőltettek valamit. Rámtelepszik ugyanaz a bénultság, mint régen. (Az viszont pozitív, hogy ha valami felelősség/nyomás van rajtam, vagy valami baj van és cselekednem kell, akkor bekapcsol nálam valami 'vész-üzemmód' és kizár mindent az agyam, csak arra fókuszál, hogy megoldjam, amivel szembekerültem. Amíg fennáll az adott helyzet, ott vagyok összeszedetten és cselekszem, amit kell.)
- Az önkontrollomat sem ártana tudni szabályozni
- A maximalizmuson is változtatni kéne, csökkenteni kellene az elvárásokat magammal szemben, mert néha magamat hajtom és fojtogatom vele
- Nehéz a felfogásom időnként
- Néha gyerekes tudok lenni
- Borzalmasan szita agyam van 😃
- Nehezen kezelem a kudarcot (de nem minden esetben)
- Fárasztó vagyok időnként
- Zavaromban, vagy feszült helyzetben megesik, hogy akaratlanul mosolygok (többek közt), ami néha gáz, mert mondjuk abban a helyzetben nem illik. Próbálom elfojtani.
- Erősen szorongok
- Bizonyos esetekben nagyon türelmetlen tudok lenni (magammal szemben úgyszintén, mindent azonnal meg akarok tanulni, vagy oldani, stb.)
- Az erős gátlásosságom sokszor akadályoz
- A görcsösségem is sok mindenre rátelepszik és akadályoz dolgokban, vagy nehezít dolgokat

---

Stb.-stb....

---

Bőven van min változtatni és ezen folyamatosan dolgozom.

View more

A lista nem lesz teljes, de írom, ami eszembe jut.

---

Kedvelem azokat, akikben megvan ezen tulajdonságok legalább egy része:
- Akivel lehet beszélgetni rendesen, értelmesen
- Aki szerény
- Aki önzetlen
- Nem árt, ha van humora (a feketét is bírom)
- Akiben van némi empátiakészség
- Ha hívő az illető, az plusz pont
- Az is, ha állatszerető
- Aki őszinte
- Aki megbízható
- Van saját véleménye a dolgokról
- Képes és hajlandó is a felszín alá látni
- Tiszteli az embertársait
- Lehetőleg optimista, vagy legalább realista (a pesszimizmust nem szeretem)
- Aki barátságos
- Aki toleráns legalább egy bizonyos fokig
- Képes a belátásra
- Széleslátókörű
- Aki kitartó
- Aki segítőkész
- Művelt legalább közepes szinten
- Intelligens
- Képes ember maradni ebben az embertelen társadalomban
- Akiben van bátorság

---

Stb.-stb.

---

Nem kedvelem azokat, akikben ezek a tulajdonságok fellelhetőek:

---

- Aki affektál
- Aki csak magával foglalkozik, az sem érdekli mit mond a másik, a "hogy vagy?" kérdésre sem érdekli a válasz, csak felteszi a kérdést, mert 'illik'.
- Aki ÁLLANDÓAN káromkodik
- Aki nem ért a szóból
- Nincs tekintettel a környezetére (állatra, emberre, természetre egyaránt értendő)
- Aki okoskodik, mindenáron rá akarja erőltetni másokra a saját véleményét, vagy meglátását, főleg, ha nem ért az adott témához.
- Aki semmiségek miatt nyavalyog
- Aki abban leli örömét, hogy másokat macerál
- Önző
- Irigy (másokra, vagy olyan értelemben, hogy nem osztja meg mással, amije van)
- Aki flegma stílust enged meg magának bárkivel/mindenkivel szemben
- Magamutogató
- Jellemzőek rá a primitív megjegyzések/viselkedés
- Szokása a gyengébb emberek szóbeli, vagy fizikai támadása, a másik embernek gyenge pontját cibálva 'lefegyverezés', vagy támadással védekezés
- Kihasználja az állatok védtelenségét (ez vérlázító)
- Igénytelenség/ápolatlanság
- Azokat az "érett 13 éveseket" sem csípem, akik káromkodnak, cigiznek, piálnak, nem a koruknak megfelelően néznek ki (ha ez mind együtt van, duplán taszít)
- Aki bunkó (ez tág fogalom... pont ezért nem térek most ki a részletekre)
- Aki törtető és átgázol másokon
- Aki lusta (nyilván nem az alkalmankénti lazulást értem itt, hanem a folyamatos haszontalanságot)
- Aki megpróbál hülyének nézni másokat/engem
- Szokása a másik fél szavába vágni
- Aki lenéz másokat
- Aki megaláz másokat
- Rosszindulatú
- Beképzelt
- Aki előítéletes
- Aki igazságtalan
- Aki folyton ugyanarról tud csak beszélni és semmi újat nem mond
- Aki beszél ugyan, de mégsem mond semmi értékelhetőt és ettől válik unalmassá
- Nincs felelősségérzete
- Megbízhatatlan
- Sznob
- Kihasznál másokat
- Semmibe veszi a szabályokat
- Aki túl harsány

---

Stb.-stb.

View more

Általában ha nagyon gázul is vagyok minden módon igyekszem lekötni a figyelmemet, kapaszkodni a pozitív eseményekbe/emlékekbe, hitembe, Tesómba, állataimmal való kölcsönös szeretetbe, hobbikba, mozgásba, stb. A feszültséget is más módokon kísérlem meg levezetni, pl. olyan fizikai munka, amit bírok, edzés, ilyesmik. A bőgés csak a legutolsó - akaratlan - reakcióm és az már azt jelzi, hogy minden más módot kimerítettem, meg persze azt, hogy totálisan kimerültem a súlyosabb terhek alatt, néha befigyel a borderline + sima depresszió hatása is, szóval a labilitás ezek miatt van. Nem vagyok amúgy széthullós típus, régebben pedig még ennyire sem voltam az. Tizenpár évig egy csepp könny sem hagyta el a szemeimet, mert valahogy sikerült az akkori nehéz dolgokkal is elszámolnom, csak aztán meghalt a Barátnőm, majd rá egy évre az Anyu és akkoriban változtam meg ilyen téren. Szinte ijesztően új és szokatlan élmény volt, mert előtte kb. nem is tudtam sírni, fizikailag képtelen voltam rá. Sokkoló, miután tizenpár évig nem sírsz, már el is felejtetted milyen, majd egyszercsak úgy összemorzsol a sors keze, hogy szabályosan zokogsz. Először 'megijedtem' tőle, aztán elfogadtam, hogy ilyet is tudok. Jobb lett volna nem megtanulni eme 'képességet', főleg ilyen áron.
Időnként a fentiek okán nagyon rossz passzba sikerül kerülni, olyankor ha akarom sem tudom visszafogni - és persze mindig akarom, mivel nem akarok gyenge lenni. Arra mindig vigyázok, hogy senki ne tudja, ne lássa ezt az oldalamat, valamint ha támaszra szorul valaki ugyanabban a helyzetben, ami ki tudna akasztani, akkor képes vagyok egyben maradni és a másik féllel törődni.

---

Mi az, ami megríkat? Kevés dolog.
1. Amikor összegyűlik bennem a sok elfojtott düh/keserűség/feszültség, vagy akár ezek mindegyike és telítődöm. Persze ilyenkor sem akaratlagosan történik a dolog, hanem pont mint egy vulkánnál. Kúszik felfelé a sok cucc és a csúcsnál robban, olyan erővel, hogy befolyásom sincs rá, szóval ami a csövön kifér... 😊 Utána hónapokig megint nyugi van és megint bírok sok súlyt.
2. Amikor a Tesómat majdnem elveszít(ett)em
3. Állataim halála
Más nem borít ki annyira, hogy elkapjon a rinya.

---

Megkönnyebbít-e?
Engem nem, sőt.

---

Elvileg nem szégyen, gyakorlatilag viszont vannak helyzetek, mikor ugyanúgy nem alkalmas, mint nevetni. Itt van az az íratlan szabály is, hogy a nőknek 'szabad', nekünk nem. Nálunk a családban sem volt soha szokás érzelmeket mutatni, szóval úgy nőttem fel, hogy magamban tartottam mindent és ez rögzült.
Szégyellem is magam, mikor megtörténik, hiába tudom hogy elvileg nem szégyellnivaló, meg úgysem látja soha senki, de magam előtt is szégyellem magam. 😂 A környezetemnek sosem vallanám be, hogy elő szokott fordulni. Mikor gyászoltam sem engedtem, hogy más lásson összetörni.
Ha viszont mást látok sírni, akkor nem tartom gáznak (hacsak ki nem derül, hogy valami hülyeség miatt).

View more

Csak amennyire kell; ne legyek slampos, vagy ódivatú, legyen tiszta a göncöm és kb. ennyi, nem rugózom rajta.
Alkalomra elég ritkán kell kiöltöznöm, de olyankor persze odafigyelek, hogy az elvárt megjelenést hozzam. Szinte semennyi időmbe sem kerül kiválasztani az öltözéket, mert adva van, ott van a szekrényemben ing, nyakkendő, fekete nadrág, zakó is van és egy pár cipő, ami alkalmakra való viselet.
Hétköznapokon átlagos holmikat viselek, amik kényelmesek és nem is ezerévesek, de nem is a legújabb divat darabjai. Van pár olyan is, de elsősorban a kényelem, az ár/érték arány és az érdekel, hogy passzol-e hozzám az adott ruhadarab.
A stílusra figyelek, pl. egy kicsit passzosabb (de még nem tapadós!) pólóhoz nyilván nem húzok tréning alsót. 😆 Ahhoz nyilván farmert veszek fel. Melegítőt amúgy is csak itthon hordok, ahhoz jó a sima, laza póló.
Legjobban a laza holmikat szeretem, amik kényelmesek, mint az előbb említett melegítő + póló, ez a kombó itthon oké is, de ha olyan vendég jön, azt megtisztelem normálisabb öltözékkel (farmer), vagy én megyek emberek közé, akkor szintén nem itthoni lazulósban teszem. Hiába nem a külsőségek számítanak, mégis van ugye egy etikett az öltözködésre is, meg a legelső benyomást mégiscsak a megjelenés adja, szóval valamilyen szinten számít az öltözék.

View more

Több helyen is.

---

Egy lakatlan szigeten, de nem örökre, mert bár sokszor az agyamra mennek az emberek és a nyüzsgés, mégis szükségem van időnként némi ingerre. Eltöltenék ott egy-két hetet, pihentetve a pszichémet, mint valami szanatóriumban.
Vinném magammal @Eston8-t és @PszichoLOG-ot is szívesen, ha volna kedve csatlakozni.
Mit csinálnék? Csak lazulnék. Beszélgetnénk, pihennénk, felfedeznénk azt a környezetet.

---

Szívesen lennék most a levegőben is egy kisgéppel, lent hagyva a földön minden gondot és egy kicsit kikapcsolni, nézni a végeláthatatlan tájat, ellazulni a látványtól és a ténytől, hogy ugyan külső segítséggel, de repülök. Nem csak maga a repülés érdekel, hanem a gépek is. Biztos madár voltam előző életemben. 😃 (Egyesek is ezt hihetik, akik palimadárnak próbálnak nézni. 😂) A nevem is sast jelent, ami nyilván véletlen egybeesés, de azért vicces.

---

Szívesen lennék még pl. egy saját lakásban is, függetlenül, testileg és mentálisan is egészségesen, ami levenné rólam a kötelező külső segítséget-figyelmet, ezáltal teljesen szabaddá válnék. Tudnék melózni, ami amellett, hogy lehetővé tenné a saját lakáshoz jutást (bár, amennyire elszálltak a pesti ingatlanárak... így csak szép álom marad 😆), hasznosnak is érezném magam és talán jobban is élnék. Pszichésen is jót tenne elkerülni a fater környezetéből.

---

Nem volna rossz egy parkban sem, ahol Vele @Eston8 ülnénk egy padon és dumálnánk, röhögnénk, esetleg beülnénk valahová kajálni, stb., szóval lazulnánk. Kb. mindegy is volna, hogy hol és mit csinálunk, csak együtt legyünk és lazuljunk.

View more

Nem akadályoznék meg semmit, mert minden okkal történt és az időpontok is okkal azok voltak, amik. A rossz, kedvezőtlen események, élmények is fontos részei az ember sorsának, mert erősítő, tanító hatásuk van. Ráadásul lehet, hogy egy rossz(nak tűnő) esemény csak akkor hat annak és csak a haladó idő által forrja ki magát valami pozitívvá. Ugye ilyen is van.
Lényeg, hogy mindent hagynék a régiben, csak annyit mondanék magamnak, hogy amikor húzós időszakok jönnek, ne akarjak kiszállni, mert lesz majd jobb is. Ja és ezt egész életemben tartsam szem előtt, mivel mindig lesznek nagyon nehéz időszakok, de azok sem örökéletűek, ugyanis nincs olyan, hogy csak rossz. X időnként jó is jön, csak meg kell látni és az egyben egy lélegzetnyi pihenőt/feltöltődést/felkészülést is nyújt az addigi, meg a következő lejtmenet után/előtt.

View more

Amik most eszembe jutnak:

---

Beilleszkedés közösségekbe/emberek közé:
Mióta az eszemet tudom próbálkozom ezzel, de eddig még nem sikerült és nem tudom hol van bennem a hiba, erre tehát eddig nem találtam megoldást (lehet hogy nem is lesz). Mondjuk ahogy telik az idő, meg ahogy tapasztalom az egyre nagyobb mértékű gonoszságot és egyéb negatív változást az emberekben (tisztelet a kivételeknek), nem is nagyon bánom, hogy nem vagyunk kompatibilisek egymással.

---

Talpraállni két, hozzám közel álló személy halála után:
Az idő és a hitem segített, meg a tény, hogy számomra folytatódik az élet ha akarom, ha nem és választhatok, hogy végigagonizálom (magammal rántva azokat is, akiknek számítok), vagy fogom magam és talpraállok, kezdek valamit magammal. Utóbbi mellett döntöttem.

---

Rájönni, hogy mitől van ekkora káosz bennem:
Még mindig sokminden homályos, viszont vannak már tiszta képek is, az utóbbi néhány év alatt valahogy rájöttem pár dolog gyökerére véletlenül, vagy szándékos kutatómunkával, szóval a megoldást ez jelentette és így már értem is őket, ez pedig segített arra is rájönni, hogy nem vagyok sem UFO, sem kattant.

---

Tűrni:
Nagyon nehéz időnként, sokszor agybajt tudnék kapni a körülményektől és/vagy a faterom dolgaitól, hozzá(m)állásától, de egyelőre nem tudok innen lekoccolni anyagi és egyéb okok miatt. A megoldás csak annyi, hogy igyekszem a jó dolgokba kapaszkodni, úgy viselhetőbb a helyzet, aztán majdcsak sikerül kitörni ebből az egészből.

---

Kitartani:
Párszor eljátszottam a befejezés gondolatával, de mindig győzött a tudat, hogy nem tehetem meg, vagy az, hogy nem okozhatok fájdalmat azoknak, akiknek számítok. A megoldást tehát ezek a gondolatok jelentették, meg a hitem abban, hogy lehet még jobb, valamint hogy ki tudja mik várnak még rám az életben és a kíváncsiság nagy úr. 😉

View more

Makacs = 10
Nagyon makacs vagyok. Ha valamit a fejembe veszek megteszem, vagy legalább megkísérlem. Van, hogy figyelmeztetnek a peches kimenetel esélyére, vagy bizonyosságára, én mégis konokul tartom magam az elhatározásomhoz és úgy vagyok vele, hogy mi van ha mégsem balul fog elsülni a tervem kivitelezése, vagy úgy, hogy had tapasztaljam a saját bőrömön a dolgokat, mert az legalább bizonyos + tanulok belőle. Persze komoly tét esetén nem kísérletezgetek, hogy vagy megszívom, vagy nem. 😆 Volt ilyen is, de már komolyodtam annyit, hogy ne kockáztassak ilyenkor.
Azon a téren is makacs vagyok, ha valamit nem akarok. Olyankor nem lehet rábeszélni az adott dologra.
Ha valamiről meg vagyok győződve, akkor csak logikusan alátámasztott ellenérvet fogadok el cáfolatként.

---

Határozott = 6
Helyzete és a hangulatom válogatja, hogy mennyire vagyok az. Van, ami kapcsán az vagyok és van, ami dilemmázást szül. Olyan is van, hogy valamit elhatározok, aztán 5 perc múlva elvetem, vagy elbizonytalanodom. Utálom, hogy ilyen vagyok, szóval dolgozom azon, hogy minden helyzetben az legyek. Ami vigasztal, hogy krízishelyzetben mindig határozott vagyok, tudom hogy mit kell tenni/mondani/dönteni.

---

Kedves = 9
Normális vagyok mindenkivel, aki nem tesz/mond olyat, amivel azt váltja ki, hogy elővegyem a nem rendes oldalamat. Mindenkivel igyekszem barátságos, segítőkész lenni, aki velem is az.
Időnként meghülyülök, olyankor megesik, hogy nem vagyok rendes, mert az agyamon ülő köd irányít, ezért a 9 pont.

---

Naiv = 2
Néha az vagyok, de egyre ritkábban tudnak megvezetni, pár éve szinte már soha.

---

Megbízható = 9
Amit megígérek (bár nem szeretek ígérni, mert beüthet bármi, ami miatt nem tudom teljesíteni) azt a lehetőségeimhez mérten teljesítem is, ha pedig előre tudom, hogy x dolog be fog zavarni, akkor szólok róla a másik félnek, tudatom vele a késést/áthidalhatatlan akadályt, szóval nem hitegetek senkit ígéretekkel.
Ha megkérnek valamire, megteszem.
Bizalmasan rámbízott dolgokra vigyázok/nem adok ki személyes dolgokat másoknak.
Annyiból nem vagyok 10-es szinten megbízható, hogy baromira dekoncentrált, meg szenilis tudok lenni, úgyhogy ezekből fakadóan el tudok felejteni kéréseket, de lehetőség szerint igyekszem észben tartani őket.

---

Kitartó = 9
Ez is a hangulatomtól függ, van hogy annyiban hagyok valamit, akár csak átmenetileg, aztán a makacsságom hajt, hogy ugorjak neki újból és vigyem véghez, de általában kitartó vagyok, a célig nem állok meg.

View more

Ráébresztett egyik-másik arra, hogy hiába hittem/éreztem azt, hogy feldolgoztam bizonyos eseményeket, valószínűleg tévedtem ebben. Akkor jöttem rá, amikor x időnként álmomban újraéltem ezt-azt. Tudatosan nem agyalok a múlton, de tudatalatt ugye nem felejt az ember és az álmokba belemászhatnak azok az élmények, amik ott tárolódnak.
Van, ami már nem szokott álmomban kísérteni és ezt úgy veszem, hogy feldolgozásra került. Azóta főleg hiszem, hogy lehet kapcsolat az álmok és a feldolgozatlan dolgok közt, mióta volt egy rendszeres visszatérő rémálmom az egyik régi lakhelyemen játszódva és amikor megtudtam, hogy meghalt az a gazember, akivel ott éltünk, onnantól kezdve nem álmodtam egyszer sem azt, amit addig. Évekig visszatért, aztán a hír óta meg évek óta nem. Gondolom a pszichém, meg az agyam le tudta zárni a dolgok egy részét és ezért nem kísért már az álom.
Milyen álom volt? Sok üzenetértékű van, pl. üldöznek, megölnek (valóban volt rossz élményem a témában + mindig is bennem volt, hogy ártani akarnak nekem, szóval gondolom emiatt térnek ezek vissza), meg van még jópár. Amit fentebb említettem, hogy megszűnt: a régi lakhelyemen voltam gyerekként éjszaka és néztem ki az ajtó üvegablakán, mikor a Hold fényénél megláttam annak a gazembernek a sziluettjét közeledni, aztán rámtörte az ajtót és azt tette velem, amit a valóságban. Mindig ezen a ponton ijedtem fel.

View more