Fogalmam sincs mi is az a szerelem. Talán az mikor mindig rá gondol az ember és bármiről ő jut eszébe. Vagy mikor ha még sérteget is akkor is csak mosolyogni tudok mert érzem, hogy szeret. Esetleg mikor mindegy, hogy hol és mikor, mit csinálsz csak az a fontos, hogy vele. Mikor az ember rá nézz és nem azt gondolja, hogy “huu de basznék vele”…Hanem azt, hogy “de szeretem. úgy hozzá bújnék.” Talán mikor lehoznám az összes csillagot neki az égről. Mikor beszélek vele és érzem a “pillangókat a hasamba”. Ha meghallom a nevét és önkéntelenül elmosolyodom. Vagy mikor a legnagyobb zajban meghallom a hangját és egyből fel is ismerem. Mikor ha már mosolyogni látom és én már attól boldog vagyok. Talán az az igazi szerelem mikor tudok a másik félre úgy nézni, mint legjobb barát. Elmondhatok neki mindent és megért, elfogad. Mint akár egy szülő, nevel, segít és támogat. És, mint a párom…ki előtt nem kell szégyellnem magam, bármikor mellettem van és mindent tud rólam. Mikor tudok vele úgy viselkedni, mint egy óvodással de ha kell akkor a legkomolyabban is vesz. És még ezer-ezer közhelyt tudnék mondani. Tapasztalat nélkül nem tudom megfogalmazni. Nem tudom milyen érzés szerelmesen egymás szemébe nézni. Nem tudom milyen érzés szerelemből csókolózni. Nem tudom milyen érzés elmosolyodni az elmúlt napokon mert a szerelmemmel voltam. Nem tudom milyen az ha szeretnek. És stb ilyen. Azt viszont tudom milyen a reménytelen szerelem. Abba elég ismert vagyok. De szeretném már nagyon érezni a leírtakat. Szeretném, hogy szeressenek!
Szivem...ismerem egy ideje...nagyon bolond csaj...imadok vele bulizni...egyutt szilvesztereztunk...felejthetetlen 😍remelem h nagyon sokaig joban leszunk es minnel hamarabb bulizunk megint...szeretem nagyon 💖💖
Karolinaaa babyyy...hat egesz vasarnapig csak latasbol ismertem vagyis h a suliba lattam...szep..csinos...szokimondo..nagyon birom...remelem meg bulizunk egyutt 💛
ijjajjj...reggelig irhatnám....legjobb barátnőm...szeretem nagyon...sokszor veszekszunk...de nem szamit...nem fogok regenyt irni...tudja ő... a lenyeg h irtozatosan szeretem💟💟💟💗(izvinyi a képért)
Ha azt mondom, hogy a legjobb barátnőm vagy, még meg sem közelítem a valóságot. Nekem te a nővérem vagy. Néha az anyám is, ami valljuk be, rám fér. Azért tudom magam ilyen vakmerően belevetni a kalandokba, mert ő mindig mellettem áll. Mindig ott áll mellettem. Babykeee💖😍😍
Sajnalom h ilyen lettél nekem jobban tetszett a régi Dianna a kedvesebb, a szerethetőbb.
En nem sajnalom h ilyen lettem mert mostmar nem vagyok az a lany akin mindenki atgazol akinek az erzeseivel senki nem törődik.Mert most mar nagyon keves erzelmem van. Nem vagyok szerethető? Sajnálom...soha nem kértem senkitől h szeressen sőt ne szeressen senki hisz nagyon kevés embernek tudnám viszonozni. Hidd el van egy pár ember aki szeret és nekem ez elég ..igy vagyok boldog.. 👊