Meséljen valamit,kérem!
Lássuk csak, éppen ma jutott eszembe:
Volt egyszer egy Város,ahol egy régi,ódon kertes házban lakott egy svájci úriember.Lornyona úr magányos volt,idejét kertjében töltötte -úrhoz szokatlan módon- de a virágai sehogy sem akartak nőni, amik voltak,sorra kipusztultak.Hosszú évek alatt szomorú és zárkózott lett,tudósként sem ment jól, bármit csinált,azt a világ másik felén már rég feltalálták.
Ősszel hír járta arrafelé,hogy egy festőművész költözik a környéken levő lakatlan villába.Az járta róla,hogy mestere a munkájának,és meghívták az éves Akadémia Báljára.A bálra ami egy hétig tart, hét este,ahova azokat hívják, akik a legjobbak, legyen az szobrász,író,festő,operaénekes táncos,vagy tudós,mint Lornyona úr.Az utolsó este pedig mindenki elhozza magával a mesterművét, bemutatni a közönségnek, amiből kiválasztják a Legjobbat, mely szabadalmat,publikálást nyer. Furcsamód,ha az utóbbi évben nem is csinált semmit, Lornyona urat is meghívták. A bál első napjára fehér sálat vett,ahogy illik, szomorúan nézett a tükörbe, mert neki nem volt semmilyen új találmánya,amit megmutathatna. Szomorú volt, amikor belépett a csodás terembe,sem a pezsgő,sem a társaság nem segített a kedvén, ezt észrevette egy régi barátja, az operaíró, meg is jegyezte:
"Látom gondod van barátom,de tudom mivel segíthetek rajtad.Bemutatlak az Akadémia új tagjának,egy lépést sem táncoltál, hátha meghozza az a kedvedet"
Lornyona úr morcos volt, ideje sem volt engedni barátja szavainak, amikor elé termett egy alacsony, szeplős lány, hosszú, vörös ruhában,és hófehér kesztyűben.
" Hadd mutassam be Örvényke kisasszonyt,páratlanul művelt,roppant jó észjárású hölgy,aki még nem táncolt az este"
" Igazán örülök" Idegen volt a kisasszony kiejtése,de olyan öröm sugárzott belőle, amit Lornyona úr még nem látott. Még el sem kezdtek táncolni, szóba került ez-az, többek között, hogy mennyi nyelvet beszélnek külön-külön és összesen,mikről olvastak könyveket (Örvényke kisasszony mindent olvasott, még a rettenetes leányregényeket is!) ,aztán arra terelődött a szó,hogy Lornyona úr tulajdonképpen mivel is foglalkozik.Vagy csak foglalkozna.Bár csak ennél maradtak volna!
" Minden bizonnyal az uraság nem biztosít éppen kellő figyelmet a növényeinek."
Erre a fiatal tudós megdühödött, és latinul azt mondta:
" Mondja ezt egy műveletlen, ponyvaolvasó fruska!"
" Úgy! - förmedt rá a lány - Most kivívta a haragomat,párbajt ajánlok:ha maga győz,bevallom,műveletlen vagyok, amilyennek tart.De ha bebizonyítom, hogy maga téved,meg kell fogadnia egyetlen tanácsot."
" Legyen"- egyezett bele Lornyona úr,elvégre mégis mivel akarná ezt bizonyítani?
Hazaért Lornyona úr a bál után, megint rátelepedett a szomorúság.Kinézett az ablakon a kertjére, de csak a száraz virágokat látta, meg egy-két megmaradt tulipánt.Magányos volt egyre csak a festőnőn járt az esze,aki nevetve rágalmazta.Másnap Lornyona úr előkereste az acél melltűjét,a mellényére tűzte,ahol a régi zsebórája volt,csak, mióta nem talált fel semmit az órák sorra megálltak
Volt egyszer egy Város,ahol egy régi,ódon kertes házban lakott egy svájci úriember.Lornyona úr magányos volt,idejét kertjében töltötte -úrhoz szokatlan módon- de a virágai sehogy sem akartak nőni, amik voltak,sorra kipusztultak.Hosszú évek alatt szomorú és zárkózott lett,tudósként sem ment jól, bármit csinált,azt a világ másik felén már rég feltalálták.
Ősszel hír járta arrafelé,hogy egy festőművész költözik a környéken levő lakatlan villába.Az járta róla,hogy mestere a munkájának,és meghívták az éves Akadémia Báljára.A bálra ami egy hétig tart, hét este,ahova azokat hívják, akik a legjobbak, legyen az szobrász,író,festő,operaénekes táncos,vagy tudós,mint Lornyona úr.Az utolsó este pedig mindenki elhozza magával a mesterművét, bemutatni a közönségnek, amiből kiválasztják a Legjobbat, mely szabadalmat,publikálást nyer. Furcsamód,ha az utóbbi évben nem is csinált semmit, Lornyona urat is meghívták. A bál első napjára fehér sálat vett,ahogy illik, szomorúan nézett a tükörbe, mert neki nem volt semmilyen új találmánya,amit megmutathatna. Szomorú volt, amikor belépett a csodás terembe,sem a pezsgő,sem a társaság nem segített a kedvén, ezt észrevette egy régi barátja, az operaíró, meg is jegyezte:
"Látom gondod van barátom,de tudom mivel segíthetek rajtad.Bemutatlak az Akadémia új tagjának,egy lépést sem táncoltál, hátha meghozza az a kedvedet"
Lornyona úr morcos volt, ideje sem volt engedni barátja szavainak, amikor elé termett egy alacsony, szeplős lány, hosszú, vörös ruhában,és hófehér kesztyűben.
" Hadd mutassam be Örvényke kisasszonyt,páratlanul művelt,roppant jó észjárású hölgy,aki még nem táncolt az este"
" Igazán örülök" Idegen volt a kisasszony kiejtése,de olyan öröm sugárzott belőle, amit Lornyona úr még nem látott. Még el sem kezdtek táncolni, szóba került ez-az, többek között, hogy mennyi nyelvet beszélnek külön-külön és összesen,mikről olvastak könyveket (Örvényke kisasszony mindent olvasott, még a rettenetes leányregényeket is!) ,aztán arra terelődött a szó,hogy Lornyona úr tulajdonképpen mivel is foglalkozik.Vagy csak foglalkozna.Bár csak ennél maradtak volna!
" Minden bizonnyal az uraság nem biztosít éppen kellő figyelmet a növényeinek."
Erre a fiatal tudós megdühödött, és latinul azt mondta:
" Mondja ezt egy műveletlen, ponyvaolvasó fruska!"
" Úgy! - förmedt rá a lány - Most kivívta a haragomat,párbajt ajánlok:ha maga győz,bevallom,műveletlen vagyok, amilyennek tart.De ha bebizonyítom, hogy maga téved,meg kell fogadnia egyetlen tanácsot."
" Legyen"- egyezett bele Lornyona úr,elvégre mégis mivel akarná ezt bizonyítani?
Hazaért Lornyona úr a bál után, megint rátelepedett a szomorúság.Kinézett az ablakon a kertjére, de csak a száraz virágokat látta, meg egy-két megmaradt tulipánt.Magányos volt egyre csak a festőnőn járt az esze,aki nevetve rágalmazta.Másnap Lornyona úr előkereste az acél melltűjét,a mellényére tűzte,ahol a régi zsebórája volt,csak, mióta nem talált fel semmit az órák sorra megálltak
Liked by:
John Doe
Klaus
legen - wait for it - dary