- ZÁRT PROFIL- Baroness

Nos, ennek is eljött az ideje.

---

24 óra múlva lezárom a profilomat, nem tudom, hogy ideiglenesen, vagy véglegesen, nem döntöttem még el.
Ennek megvannak az okai, amikről már Kedveseim, mind tudtok.

---

Kötekedést nem fogadok el.
A névtelen kérdéseket nem engedélyezem továbbra sem, mert meguntam, amit emberek művelnek, sokkal gusztustalanabb véleményeikre pedig kíváncsi nem vagyok. Érthető? Na ugye. Szeretnék mindenkit nyomatékosan megkérni, a zárt profilt használja nyugodtan olvasásra, de beláthatóan egy hónapra előre SEM fogok kérdésekre válaszolni.
Aki még akar valamit tudni, annak rendelkezésére áll a 24 óra.

---

Még egyszer:
Amint kikerül a ZÁRT PROFIL a nevem helyére, kérek mindenkit, hogy ne kérdezzen, nem fogom válaszolni.

---

Amikor visszajövök
Kitörlök minden kérdést, ami eddig várt
- már, ha visszajövök-
Ebben az esetben
Lekerül a zár a nevem helyéről, és megy minden tovább.
Ha nem...
...szeretném meghagyni ezt a profilt azoknak, akik eddig is olvasták, kérdeztek, válaszoltak nekem, így szeretném megköszönni a barátságukat, a segítséget, mindent.

---

Köszönöm.

View more

Az önsajnálat olcsó módszere e a szeretet kizsarolásának.
Saját magunktól.
Másoktól.
A düh, egy édes dolog.
A sajátomat tudom példának hozni, és itt szeretnék a társadalmi megítélésével szembemenni egy kicsit:

---

Dühösnek lenni jó dolog. Kell. Nekem a fájdalmamat feldolgozni csak a mérhetetlen, aljas dühöm elfogadásával, ami több éves szorongást, rémálmokat szüntet meg, és old fel. Bánt, mert kiskorom óta nagy rajtam a nyomás, hogy ne legyek dühös, mert az
egy rossz dolog, lehúz, megvetendő, nem szabad. Ez baromság. Egyáltalán nem értek vele egyet, mert a nyomás miatti elfojtás eredménye sokkalta rettenetesebb, mint gondolnánk elsőre, ez pedig nem elhanyagolható tény, mennyi mindent képes okozni egy belénk nevelt, rögzített jelenség.
Ezeket ki kell tudni mondani.

---

Az aggódás olyan személyek velejárója, akik teljesíteni szeretnének, van veszteni valójuk, persze, nem túlzásokba kell esni. Azzal sem értek egyet, hogy az aggódás egy kikapcsolható dolog, mellette pedig a tökéletes hanyagságnak valami kevésbé undorító mellékterméke.
Emberek aggódnak, persze, hogy aggódnak, mert számukra fontos dolgok felé irányuló érzésük ugyanúgy lehet elfojtás tárgya, aminek a vége nagyjából a legtöbb szorongásos betegség megalapozása. Nem gondolom etikusnak, hogy meg kellene tiltani mások érzéseit, leminősíteni, csak, mert valakinek ez egy sokadlagos, átmeneti állapot. Olvasva a szöveget, nekem erősen tapossa a belém nevelt szégyenérzetet, kicsit úgy jön le, hogy nem az okokkal foglalkozik, hanem félretehetőnek könyveli el a negatívnak tulajdonított érzéseket. Lehet túlságosan magamra veszem, a mostani helyzetemből adódó nyomás miatt, de én úgy érzem, ez leginkább elbagatellizálása a valós problémáknak. Minden ered valahonnan, és nincs olyan, hogy valaki ok nélkül aggódik 0-24 órás szolgálatban. Idő ezeket elbontani, tény. Nagyon szeretném, ha érne annyit más ember nekünk, hogy ne elkönyvelni akarjuk valamilyennek, hanem segítenénk egymáson. Emberségből, semmi másból.

View more

☾ Jaj nekem. Egyikben sem vagyok jó, amivel próbálkoztam, az többnyire keserves kudarcot vallott, aztán az önbizalmam vinnyogva bújt a sarokba.
Az otthonra összerakott edzéseket nagyon szeretem pedig, az úszást, egy ideig még futni is jártam, amíg nem jöttek el a mínuszok.

---

🌙 A tradicionális spanyol vívóiskola. Minden vágyam jól harcolni, de a hatékonyságom egy reumás fahéjas csiga szintjén mozog.

---

☾ Biciklizni. Sosem tanultam meg, amire, bár tény, hogy nem is volt rá szükségem egy ideig, de spórolásképp most nagyon jól jönne. Bár, ha valaki a kezembe adna egy uszodai bérletet, gondolkodás nélkül rohannék. Elég távol állnak tőlem az edzőtermek, de biztosan egy kipróbálás erejéig elmennék oda. Hiányzik a mozgás.

---

🌙 Mélyen taszít minden olyan sport, amit "önkifejezésnek" hívnak, mint a rúdtánc. Először is, baromira nyomasztó, hogy a ténylegesen erotikus táncot sportként próbálják eladni, illetve, hogy GYEREKEKNEK IS VAN.
Értjük egy "sport" amiről üvölt, hogy konkrétan szexualizálja a kiskorúakat.

---

Az a fele, amit a rúdtánc világbajnokságon néztem, érdekes, meg minden, de nem igazán tudom sportként elfogadni egy egyértelműen szexuális célú dolgot.

View more

Ezek csak nyomasztóak az emberek számára, mert váratlanok, és elveszik azt a hideg, nyomasztó hangulatot, ami végigkíséri az életüket, mert ez a kultúrkör elutasítja, negatívként állítja be a halált.
Természetesen, a "megalázó" halál, vagy, amikor valaki magatehetetlen előtte, legalább annyira vészterhessé tudja tenni a szívet, mint a fiatalok, gyermekek halálának hirtelensége. Ezek nem furcsák, csak szokatlanok a természetes halálban reménykedő embereknek, sokszor a tragédia az élőket sújtja, miképpen képesek megbirkózni a gyásszal, és habár gondolom ez tabut feszegető téma, szeretnék csatlakozni egy általam igen kedvelt felhasználóhoz: egyszerűen túl privát a kérdés ezért nem válaszolom meg, legalábbis konkrét példákat említve nem. Nagyon sokan eltévesztik a kegyeletsértés és a tisztelet megadása közti határokat, ez nem azért van, mert nem lehet jó, morbid vicceket gyártani.
A halált tisztelni kell, ahogy az életet is, ebbe nem tartozik bele az, hogy bántó dolgokra használjuk. Ahogy halott gyerekeken, nyomorultakon nem viccelünk, van egy ilyen etikussági alapja annak is, hogy miket kérdezünk másoktól, főleg bizonyos szerencséltenségek terén.
Kérlek Kedves, nézd el, hogy kikerülöm a választ, mert gyászba is egyszer öltöztem, a halált furcsa, szépséges dolognak látom, abban a vonatkozásban, milyen kegyetlenül, aljasan húzza át legnagyobb rettegőjét minden alkalommal: az embert. Visszatérő rémálmokban rendszerint halálra kínoztak, leginkább máglyán égettek el, ami szorosan összekapcsolódik egy bizonyos, rejtett szimbólumrendszerrel. Utazásaim alatt megismertem két alakot: az Est és Hajnalcsillagot, utóbbi az időtlen, hófehér Halál, előbbi Venera.
A saját értékrendemben egyfajta istenségek, amelyek a szakadatlan káosz megtestesítői, ezért képtelenek felfogni az emberek kicsapongó mivoltukat. Megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, bizonyosságot nyerni, hogy az emberi lét az igazság, nem pedig a természeté. Öreg, évezredes hiba, amellyelnaz emberek magukat csapják be.
A halál az igazság, azt pedig tisztelni kell.

View more

Borzalmasan érzem magamat.
Egyszerre valami ragadós, édes felhanggal, ami belecsöpögtet valami szép, színes dolgot a keserűségem, élettelenségem tengerébe.

---

A napokban bevallottam valamit, amit nagyon régen hordozok magamban ahhoz, hogy tovább rontsa a helyzetemet, de most, életemben először történt utána valami:
Valaki segítséget ajánlott.
Én pedig elfogadtam.
Egyik felem vonakodik, mert sosem kaptam ilyet, a másik felem az örömtől bőgve veri magát a padlóhoz, hogy megjelent a semmiből valaki, és hozzám vágott egy adag útirányt, merre tudok kimenekülni ebből az átkozott szürkeségből. Visszahozta a reményt, hogy a szívem mélyéről jövő gyilkos haragom csak egy lépcső, amit a fájdalmam, hallgatásom szült, mert van egy pislákoló, vibráló árnyalat a Horizonton túl, amerre el tudok indulni. Ez nagyon-nagyon sokat jelent nekem.

---

Végre látom a kiutat a saját, Néma Napjaimból, az Üres Napokból, amik már fél éve fogva tartanak. Iszonyúan bizakodóvá tesz, még, ha emlékeztetnem is kell rá magamat, milyen kegyetlenül nehéz lesz a következő időszakban a vallomástételem.
Az egyik nyilvánvaló volt így is, a másik...
Na ezt nem tudom, hogy fogom, vagy merem-e bárkinek is elmondani.
Mert amíg nem írtam le, attól rettegtem, nem fogják megérteni a hozzám közel állók, min mentem keresztül, most - kis lazításként- nem ettől félek, hanem módot akarok találni arra, hogy közbevághatatlanul kifejezzem a fájdalmat, a szenvedést, amit átéltem. Arra is gondoltam, keresek valakit egy fehér stúdióval, és egy egyszerű kamerával, elmesélem, feltöltöm mindenhova. Arra gondoltam, majd szépen egy képben...de nem. Nem megy. Egy majdnem megtörtént borzalmat el tudtam mesélni, de, amin túl vagyok, ahhoz nekem kell kiállnom. Saját magam. A nyelvet meg kell választanom, a részleteket, a lehetőséget, hogy aki akar, és nem bírja, menjen el, zárja be az ablakot, nem érdekelnek a kételkedők, a hibáztatók. Sokáig az is eszembe jutott, hogy az ember, akit úgy szerettem, és elhagytam, mit fog szólni, ha megtudja, mit tett velem egy közös ismerős, és ezek után hogy fog gondolni arra a napra, amikor az a féreg odament hozzá mentegetőzni, hogy velem "kikezdett", ami átment konstans alázásba. Megéreztem a vallomás ízét, megéreztem a haragét, de még nem állok készen őket legyőzni teljesen. Eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, ezt rendbe kell tennem elsőre, a felajánlott segítséggel. Akkor is, ha gyengének, esetlennek érzem magamat, amit úgy gyűlölök.
Emellett kegyetlen rajongásomat adományozom egy olyan embernek, aki valamiért másképp viselkedik velem, ezt pedig cseppnyi bizalomként érzékelve akarok saját magamból egy icike-picike részt odatenni.
A harcom következő fázisában felveszem a sisakomat.
Pride-idejére festek rá némi szivárványt is.
Itt van az ideje ennek is.
Nem akarok félni többet.
Nem akarok bujkálni.

---

Végül is, ki mit hív tavaszi nagytakarításnak, ugyebár...

View more

Amúgy a lehetőségek iszonyú korlátoltak.
Saját magam belekerültem a 22-es csapdájába, ami lassan, de felőröl engem is.
Akik nem jutottak egyetemre, azok éjt nappallá téve gürcölnek, de sehova sem vesznek fel papírok, és gyakorlat nélkül. Mert betanítani lusták, nem akarják kifizetni.
Aki nem diák, azzal felmossák a padlót, mert adózni kell az emberek után.

---

Látok rengeteg szakképzőst, aki a friss végzettségével nem tud elmenni sehova.
Akik egyetemre akarnak gyűjteni, mindent el kell vállalniuk, a saját megélhetésük arról szól, ki hogyan rugdossa őket, oda-vissza. Rengetegen dolgoznak egyetem mellett, értelmiségi emberek gyárba járnak dolgozni, mert a diákokat oda felveszik, ahol kihasználják őket az utolsó cseppekig.

---

Egy barátom most sírja az utolsó könnyeit a vizsgaidőszak alatt:
Harmadéves művészeti szakon, tizenkét órákat tölt az egyetemen, aztán rohan dolgozni, fordít, három nyelvre, utána vissza a könyvekhez. Egy hónapja nem mozdul ki a vizsgaidőszak alatt, mert az ő megélhetése konkrétan attól is függ, hogy kap-e ösztöndíjat. Ami késik két hónapja. Felnőtt, fiatal ember, és úgy bőg, mint a szamár, hogy miből fizeti ki a számlákat, mert gerincsérve van, ő nem tud elmenni pakolni, mint a barátja. Egy másik barátom most kezdte el az egyetemet, előtte vendéglátósként 12-16 órákat dolgozott, lefogyott 40 kilóra, láncdohányos, de most, hogy tanul, valamennyivel jobban néz ki.
Egy harmadik barátom nem tudja, mit akar. Olyan szakon tapossák, amit gyűlöl, de el kell végeznie, mert tudja, mi vár rá, ha nem diplomázik le.
A legjobb barátaim közül, aki szerencsésebb egy játékboltban dolgozik 12 órában, hogy be tudja fizetni a félévet, és leadja a szakdolgozatát, neki két másik munkája is van, amit csinál. Másokat elhajtottak eladói állásból, olyan indoklással, hogy "csak diákokat veszünk fel napi 8 órában, de nekik ez zsebpénznek pont jó".
Egy barátom, aki kórusvezető, nincs nappala, se éjjele, mert betegen, lázasan is jár dolgozni. Nincs 30 éves. A kedvesével él együtt, aki programozik, fordít, sokadik kört járja, hol alkalmazzák. Diplomásak mindketten, jelzem.

---

Ezek között evezek, evezünk mindannyian.
Apró morzsákat gyűjtögetünk másnak, nem magunknak, úgy adogatjuk körbe, ahogy a templomban az ostyát. És iszonyú nagy szerencsénk van, hogy mi még tudunk dolgozni. Hogy vannak ismerőseink, akik segíteni akarnak, adogatják a kilincset, hogy az előre eldöntött pályázatokat azért próbáljuk meg.
Ebben ülök, ebben a masszában, és felváltva dühöngök, sírok, próbálok felkapaszkodni. Jönnek az emberek, az előző generációk, akik szerint a fiatalok nem akarnak semmit - ők adják a megalázó munkákat nekünk, ők sajtolnak ki statisztákból 2-3000 forintokat, és még le is akarják vetkőztetni a nagyjukat, mondván, ne húzzuk a szánkat. De ugye milyen jó, hogy ők mondják meg, milyen semmirekellő söpredékek vagyunk.

---

Szeretem ezt a helyet, nem akarok elmenni innen.
De el fogok.
Már tudom is hogyan.

View more

Szóval.
Az a fajta ember, aki az anyjával beszélget (meg a feleségével is, de nem igazán akadályozza meg abban, hogy félig zaklató jellegű megjegyzéseket tehessen más nőkre), folyamatos panaszkodásával meggyőzött mindent, és mindenkit, hogy ő amúgy mennyire jószívű, és rajta sok a stressz.
Konkrétan könyörgött, hogy dolgozzak ott, akkora a létszámhiány, de azért beszólt, miért akarok jogilag korrekt szerződést. Értjük ugye, az volt a baj, hogy nem akarok illegálisan dolgozni 12 órát egy héten "részmunkaidőben", miközben a TB-t sem fizetik ki nekem, de tényleg, hogy merem. Röhejes volt, az is, hogy direkt kettő számmal kisebb nadrágot hozott nekem "hátha túl nagyot mondtál". Aha, persze.
A munkatársak pedig kedvesek voltak, és nagyon segítőkészek, sajnálom, hogy nem dolgozhattam utána velük. Eddig minden irodában üldögélő emberek, és az üzemi munkások közül, akikkel találkoztam, az utóbbi csoporttal lennék összezárva hosszabb ideig, teljesen más a légkör.

---

A legjobb meséket akkor is a vízvezeték-szerelő ismerősöm hozta nekem, akinek egy komplett Conan volt a főnöke (izomsejt, és agysejtszám is stimmelt), és a kutyavigyázástól elkezdve a hegesztésig mindent kellett csinálnia.
Azért az álláshirdetések között is akadtak gyöngyszemek, az egyáltalán nem okos leányzó arra akart rávenni, hogy egy night club pultosa legyek (természetesen "exkluzív hely"-nek mondva) a negyedik üzenetváltás után kedvesen elküldtem melegebb éghajlatra, mert nem szeretem, ha hazudnak. Más, ha szépen leírják, hogy ide meg ide kell pultos, nem úgy kell kikönyörögni, mégis hány vén fószer akar majd végigfogdosni, és ki leszek-e rúgva, mert teljesen véletlenül állba lesznek verve a tálcával...

---

Azért örülök, hogy nem a helyszínen derült ez ki, lássuk be, nehéz megmagyarázni a rendőröknek, miért jött elő a friss dolgozóból az állat másfél percre...

View more

Egyértelműen a megrendelők egy bizonyos részét jelölném ki, aki nem tudja, mit akar.
Jött egy lány, aki rajzot akart egy barátnője szülinapjára.
Áron alul megcsináltam néhány, semmilyen fotóból, ahol ő természetesen az előnyös képeket küldte el, a barátjának a húgáról, és a harmadik hölgyről csak zsíros hajú, kockás fotókat. Teljesen egyértelmű volt, mennyire rosszindulatú.
Tőle jön a kedvenc mondatom:
"Ha nem tetszik, akkor beleszólhatok? :)"

---

Anyád.
Előzetesen megbeszélt koncepcióra nem szólunk be, és újra rajzoltatni pedig duplázza az árat- ezt nagyon sokan nem akarják megérteni, mennyi plusz munka, semmi pénzért, már, ha ki akarják fizetni, ugye.
Másfél (!) hétig nem lett kifizetve, amit én kettő napos határidő alatt leadtam (mert tegnapelőttre kellett, természetesen) a vizsgaidőszak alatt tanulni próbáló barátjával rikácsolt a telefonba, hogy hol van a kép. Nem ő, hanem a pasiját cseszegette, üvöltözött vele, aki még kúszott hozzám bocsánatot kérni. Lecsaptam a fenébe, hogy velem tessék megbeszélni, ami kell, aki meg vizsgázik, azt hagyja tanulni a pici szíve csücske, mert a fiú legalább dolgozik a jövőjén.
Végül ki lett fizetve kemény 1500 ft, azzal a kifogással, hogy "jaj, nem szólt a bank, hogy utalta volna" egy egész hétig.

---

Meg volt, az amúgy relatíve gazdag szervezői csapat, szabad kezet adtak egy borítóképhez, amit féláron megcsináltam nekik, illetve elkezdtem.
Fejenként leosztható, zsebméretű összeget kellett volna összedobnia nyolc embernek, akik a munka kettes fázisában lemondták, hogy "ja, bocs, nem tudjuk kifizetni" - igen, mert aznap adtak ki fejenként ugyanannyit a "szervezői megbeszélésre" a kocsmában, amennyit én az egészért kértem volna. Valószínűleg elő sem lett terjesztve, hogy van valaki, aki megcsinálná potom pénzért a reklámot.

---

Azóta nem vállalok ilyeneket nagyon, csak nagyon kevés embernek, akikről tudom, hogy nem fognak átvágni, cserébe, hogy nagyon olcsón adok ki minőségi munkát, még promóznak is nekem, meg másféle módokon intézzük el a maradékot.
Erős a gyanúm, hogy hímezni fogok ugyanennek az embernek, akinek Star Wars karaktereket rajzolok, habár ott a személyes kapcsolat végett az üzletelésnek a nyeszlett anyagi fele mellett remek kiegészítésként személyre szabott késő középkori ruhák szabásmintáinak tömkelegét kapom meg, ami külön öröm.
Majd egy szebb napon lesz talán olyan is, hogy ténylegesen ebből tudok létfenntartó lenni, mert szeretném messziről elkerülni a gyárakat.

---

Főleg azért, mert egy hely szerintem biztos befutó a "legsuttyóbb cég" címén.
Na, onnan p.l azért küldtek el egy próbanap után, mert rákérdeztem, mégis mi az a saláta, amit szerződés néven adtak. Ha ránézett volna egy ügyvéd, kiégett volna a szeme, konkrétan nemhogy érvényes szerződés sem volt, de még félre is volt nyomtatva, olyan feltételekkel, hogy a hajam égnek állt.
A kisfőnök, aki az üzemet igazgatta, sem volt semmi:
Kiégett, harmincas, vékonyka ember,aki pofátlanul stíröl másokat, legalább három sértő megjegyzést kaptam (folyt.köv.)

View more

Sosem hittem abban, hogy létező kifogás az embereknek a "mennyiszer törték össze a szívemet".
Minden szerelmesedési folyamatot akkurátusan félbevágta valami, mielőtt eljutottam volna odáig, vele együtt a biztonságérzetemet, a fellélegzést, de nem mindent.

---

Az első emberbe tényleg szerelmes voltam, de tudtam, hogy nem tudom neki visszaadni mindazt, amit ő nekem. Szégyelltem magamat, féltem, és talán még ma is bánom, hogy mennyire elcsúszott a dolog, pedig ott volt, amikor visszajött a betegségem, és elhatalmasodott rajtam, felkeltett, mégis gyötört a gondolat, milyen terhet rakok rá magamtól. Felismertem ezeket a tüneteket, miután beteges rettegésem elhatalmasodott rajtam, hogy nem bízik bennem, bármit teszek, nem elég.
Az egésznek egy féltékenységi roham vetett véget, és szinte túl könnyedén vágtam el a történetet. Azt gondolom, végigmentem egy olyan fázison, amikor nem voltam kész valakinek az őszinte szeretetére, az eddigi, elég rossz szociális tapasztalatok végett. Nem mentség, arra kiváltképpen, ahogy tettem, az egyik megbocsáthatatlan tetteim egyikének tartom, amikor eszembe jut.

---

A másik, éppen elkezdődött, aminek az illető személye vetett véget.
Amit velem művelt, az megbocsáthatatlan, azon felül, hogy kihasználta a maradék jóindulatomat, szeretetemet.
Elmesélem dióhéjban.
Gyűlölöm a diót.
Elég értelmesnek tűnt, hogy megpróbáljunk egy távkapcsolatot, sőt, könyörgött, menjek el hozzá, kézhez kaptam a jegyeket, mindent.
A tíz napból hármat töltöttem bezárva egy lakásba.
Nem tudtam megszökni.
Folyamatosan alázott, és bántott, felváltva sajnáltatta magát, őt senki sem érti meg.
Nem volt beleszólásom, hova megyek, vagy mit csinálok.
Próbáltam értelmesnek maradni, és megbeszélni a dolgot, hogy ez így sehol sem jó.
Őt nem érdekelte.
Nemet mondtam, amire megsértődött.
Én őt nem értem meg.
Pedig ő jót akart.
Hogyne.
Persze.
Kétszer erőszakolt meg.
Kettőször.
A második annyira fájt,hogy nem bírtam másnap felkelni az ágyból,menstruálni kezdtem,olyan zúzódásaim voltak.
Utolsó este megint megpróbált rám mászni.
Nemet mondtam.
Egész éjjel mesélte,hogy ő még nem érzi magát erre késznek, de azért jó volt.
Hiányozni fogok neki.
És milyen szép a szemem, amikor sírok.
Remegve szálltam fel az ülésre, minden alkalommal, amikor megálltunk, nem beszéltem senkihez, és semmihez. Senki nem beszélt angolul sem. Éjjel értem haza, végleges kimerülésben berogytam az ágyamba, rengeteget aludtam.
Esélyem sem volt védekezni, vagy megszökni.

---

Néha eszembe jut, ahogy vésem a sorokat, remeg a kezem, de nem a félelemtől. A végleges, és mélyre ható dühtől, amit még sosem éreztem.Évekkel később, végre, iszonyú dühös vagyok, eljutottam odáig, hogy végre megszabaduljak a terhemtől.
Nem tudom,hogyan mondjam el a barátaimnak.
Nem tudom,hogyan mondjam el az első, nagy szerelmemnek,akihez odament ez a féreg, és bocsánatot kért, mert velem "kikezdett".
Nagyon-nagyon ki akartam ezt adni végre, szerintem ennél rosszabb nem lehet.

---

Mélyen bízom abban,hogy soha többet nem lesz ilyen.

View more

Eléggé meg kell dolgoznia annak, akit teljes kénkőből tudok butának nevezni.
A külsőség nem ad megállapításra okot, ugyanúgy jár a mély Ostobaság prémkabátban, ahogy susogós melegítőben, gyakori jelenség az emberi közönségesség megjelenése- amit butaságnak is tudnak nézni- ez mondjuk elsőre kitűnik. Van egy zavaró része a dolognak: nem a butákat tartják őszintének, hanen a minősíthetetlen suttyókat, akik többnyire nem kifejezetten okosak. Okos suttyókról essen máskor szó, vissza a témához!
Az érzéketlenség is csúnya mellékhatás lehet, ez, a közönséges viselkedés már megalapozza a gyanúmat- sajnos eddig igaz is lett, de sose zárjuk ki a tévedés lehetőségét. A buta ember felszínes, előítéletes, észrevétlen hozza magát kínos helyzetbe, ehhez még gyakran jön a kicsinyesség, a rosszindulat, amivel próbálja feldolgozni a világot. Nehéz lavírozni az emberi lények között, ez tény, de a rosszindulat alapján elindulva mérhetetlen gyűlöletre lehet szert tenni, csak mert vannak személyek akik nem értik, hogy mi irritálja őket folyamatosan. Saját maguk.
Okosnak nevezem azt az embert, aki felméri a helyzetét, tudatosan építi a jövőjét, odafigyel, energiát fektet a céljaiba, nem csöppen bele a mocsárba, ami lerántaná a problémák megoldása helyett bűnbakot keresni. Felismeri a problémákat, rendezi őket, nem ragad le náluk.

---

Meg a buta emberek nem értik a szarkazmust, ugye.

View more

Elég sok van...
Lássuk csak…

---

- Mûködõ internet
- Megtalálni a sárkányos dobókockámat
- Találni egy olyan karakterlapot, aminek nem kell könyörögni, hogy kitöltve maradjon
- Boldoggá tenne a tudat, hogy a macskám nem akar MINDENT leverni, onnan, ahova még felmennie sem szabad neki.
- MÉG TÖBB Doctor Who-t
- Ez aljas lesz, de azt mindenképpen, hogy két ember szakítson végre… de nem csak én várom :”D
- Elismertetni a telefonommal a memóriájának nagyságát, és rátaposni egy Omnia-összest
- Epres fekete teát
- Chilis babot, vagy szecsuáni csirkét (nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet, a mai bundás kenyeret sem bírta a gyomrom annyira jól)

---

Ezek még eldöcögnek egy trabantban a szivárvány mentén, de most jobban akarom, hogy a hétfõi kis találkám jól sikerüljön, igen, azt hiszem azt jelölném ki a leginkább „akarom”-nak.

View more

Végighallgattam, hogy a helyem a konyhában van, igenis szülni kell 30 alatt, és ez lesz az egyetlen örömöm az életben.
Végighallgattam, hogy "micsoda a mai fiatalság" amelyik fogamzásgátlót mert kérni a nővérke rokontól- amíg másoknak ez vicces volt, neki természetes, hogy kiadta
Végighallgattam, hogy a világ egy gonosz hely, és különben is.
Végighallgattam, hogy majd más szégyelli "majd magát helyettem is" amiért nem hívom fel azt az embert, aki megzsarolt, kizsigerelt, bántott, és most próbál dörgölőzni.
Végighallgattam, hogy milyen a benzinár.
Végighallgattam, hogy biztos zsidó vagyok, amiért nem ehetek disznóhúst.
Végighallgattam, hogy csodálkoznak, allergiás vagyok valamire, és amikor megmondom, hogy nem, jön "de csak kóstold meg"
Végighallgattam, hogy nekem biztos nem volt orgazmusom egy ideje, ezért vagyok ilyen.
Végighallgattam, hogy szerintük sokat iszom- egy pohár bort az asztalnál.
Végighallgattam, hogy a gyerek verve jó, bezzeg az előző századokban.
Végighallgattam, hogy mennyire fogok hiányozni, és én nem szólok semmit.

---

Felszállok a vonatra.

---

Arra gondolok, hogy
Tudom, hogy hol a helyem: a könyvek, és a festővászon mögött. Amíg aludtak, én dolgoztam, és
Arra gondolok, hogy mennyi örömöm van az életemben, és milyen jó lesz egy apró, bundás állattal aludni együtt ismét.
Arra gondolok, hogy odáig fajult a fiatalság, a tizenévese ki tudják mondani mi a baj.
Arra gondolok, hogy a világ egy nagyon szép hely, telis-tele olyan emberekkel, mint ők, de vannak jobbak, szebbek, akik engem tényleg szeretnek.
Arra gondolok, hogy milyen lehet az a kert egy álomban, más álmában, ahol az ember, aki apám helyett volt apám vígan kapál, és szenvtelen az arca, akárcsak élete szerelméé, akit tíz évvel élt túl.
Arra gondolok, hogy szeretek vonatozni, villamosozni, és nem érzem, hogy kell nekem valaha is autó, és majd bámulok ki az alig látszó, ködös tájra.
Arra gondolok, hogy a zsidó barátaim jól vannak, és boldogan ünnepelnek valahol.
Arra gondolok, hogy amit nem ehetek meg, az jó lesz az utcán fagyoskodó hajléktalannak, ha pénzt kér tőlem.
Arra gondolok, hogy a szeretőmmel jól megvagyok, és milyen jól van velem, egy percig nem látszik, ha szomorú, mert nem az. De megcsókol, megölel, és alszom vele tovább.
Arra gondolok, hogy nem iszom, át kéne sírni magam ezen-azon, de úgyis vége lesz.
Arra gondolok, hogy néha gyerek vagyok még, mert szeretném jóra vagy rosszra ítélni a dolgokat, ilyenkor visszakozom, és eldöntöm, hogy mi az én dolgom.
Visszatérek azokhoz, akiknek hiányzom.
Akiknek tényleg.
A macskámhoz.
A barátaimhoz.
A szeretőmhöz.
Akik nem ígérnek, nem hazudnak.

---

És végre, hosszú idő után megint kikopnak az ólomsúlyok a napjaimból, helyreáll minden.

View more

Hümm.
Nem voltam olyan hű de sokban, habár egyértelműen a kettő fős, epres-pezsgős végletből kilépve meg is érkeztünk egy kettős (!) házibuliba. Mármint kettőbe.
Kezdtem legjobb barátomnál, ha már az országban jár angol rózsás szíve hölgye, akkor csak találkoznom kellene vele, így hát egy csinos kísérővel, és egy üveg szesszel meg is jelentünk. Ahhha. Ez ott már elég erős volt, amikor előhúztuk a szlovák teapálinkát (ebből volt a 72%-os nálunk, a legerősebb, cserébe majdnem olyan aljas, mint a kettővel alatti) hát ittunk négyünkre, meg a leendő eseményekre.
Négy emberből háromnak meg se kottyant, se magyarnak, se orosznak, de a brit leányzó amúgy is alacsony alkoholtoleranciájához hozzájárult az edzetlensége, ami a lágyabb importált vodkában ki is merült, nem úgy, mint a pálinkán nevelt ifjak. Ettől (az EGY felestől) tündércukorborsóra itta magát, azonnal imádott mindent, mindenkit, de főleg szíve szottyának barátait.
El is ment az este társasokkal kockaságokkal, és amíg valamiért az emelt szintű matematikáról beszélgettem, nyílt egy kör Cards Aganist Humanity játék, olyan három óra tájt kihullottak az emberek, így hát mentünk át a következő helyre, ahova hivatalosak voltunk. Ott, a világ másik felén már minden kínos alak eltevődött, elém került az egyik barátom, aki nemhogy sem fel húzta a vércukrát egész éjjeles ivással, de az üveg Jäger meg sem karcolta.
Így esett, hogy amikor az orosz úriember kevert neki egy koktélt, ami éppen nem marta ki a padlót, somolyogva felhúzta, aztán rájött, hogy sikerült NAGYON lerészegednie, és inkább lefeküdt aludni. Ezt fűszerezte az egyik ismerős megjelenése, akivel hárman eltaxiztunk, aminek sokkal később lett pár kínos vonulata. Jónak jó volt, csak másnapra virradóan rájöttem, hogy nemcsak én, de más is egy kidőlt fa eleganciájával "tért" aludni. Idén táncolni akarok, most egy elő-karácsonyi buli meghozta a kedvemet.

---

Azóta is ezt dudorászom:
(utálom a country-t, de erre egész jót táncoltam egy elég erős ír whiskey után)
https://youtu.be/GI1cGPfL-Bw

View more

Hát.
Közös lakásba nem engedném be, egyértelműen a belső teret én szeretném kialakítani, hogy egységes, szép, és lakható legyen - természetesen minden közös megegyezéssel történik.
Nagyon-nagyon sok eset volt, amikor "megmaradtak" rajzok, festmény - hívjuk annak - ami minden alkalommal lefedett egyfajta olyan ragaszkodást, amit nem tartok túlságosan egészségesnek. A legutóbbi eset három "festményhez" kapcsolódik, amiről annyit tudtam, hogy minden évben újra lett festve, egy amúgy halovány kép, magas nyakú blúzban levő, sötét hajú lányról, akinek a profilja kevésbé jól érzékelhető. Az első kettő fatáblán mázolva, azzal a fajta munkával, aki marhára erőlködik, mennyire le tud másolni egy képet- itt az érzelmi töltet magyarázza meg, miért maradt meg ennyi borzalmas kép, és a harmadik is. Nem bántásból, de mélységes, nyomasztó volt, mennyire nem akarták nekem megmondani, ki festette.
Egyértelmű volt, mégis ki lett kerülve, hazudtak róla.
Maradtak rajzok, amin felbukkant a monogram, de el lett terelve a téma - a gyávaságnak sosem voltak ilyen vonalai, amit borzalmasan nagy sebként raktam el, nem megbocsáthatatlan, de intő jel. Közös lakásba magával hozni a képeket? Egyértelműen nem.

---

Visszatérve, egy idő után annyira gyűlöltem a két fatáblát, és a vásznat, hogy vágytam arra, mindegyik lángoljon, ahogy az én keserűségem, dühöm is, mintha a profil nélküli lány suttogta volna annak szavait, aki kísértetként járt a nyomomban. Mindig ő. Ott munkált, amíg összebújva beszélgettünk, filmet néztünk, aludtunk, szeretkeztünk, és úgy éreztem magamat, mintha fertőző lenne.
Ő a múlttal nem számolt le, ahogy sokan mások sem.
Iszonyú fájdalmat okozott, a gyávaság, a hazugság, és az, hogy hülyének néztek.
Aztán becsaptak, és angolosan távoztak, amikor a legrosszabb volt.
Át kellett értékelnem magamban ezt, és egyértelműen kiutasítanám az exek képeit. Én sem teszem ki, ő se tegye, a közös élettér a közös jövőé, nem a múlté. Szelektálni kell, különben nem működik.

---

Lábjegyzetben meghagynám, hogy ha az egyik felet zavarja, azonnal el kell tenni, le kell szedni, mert semmi értelme a dolognak, ha viszont életre szóló barátság maradt az exek között, és ez is rendben van, akkor hajrá.

View more