Rocky C. Coastline

Mindig másra, de van egy pár "biztonsági zeném", amikhez gyakran nyúlok. Sokat ad egyébként, ha van egy pár ilyen. Segít megérkezni fejben is az edzésre és fókuszba kerülni. Ha pedig versenyezni is jár az ember, akkor ad egy támogatást is, hogy "biztonságban vagy", enyhíti a versenystresszt.
Szóval néhány ilyen:
https://www.youtube.com/watch?v=DS1KMzSc5M4
https://www.youtube.com/watch?v=pLic2xw48lU
https://www.youtube.com/watch?v=ZLsX9WUdYnU
https://www.youtube.com/watch?v=uP0rFsylyM0
https://www.youtube.com/watch?v=CrZ4XFeZKPA
https://www.youtube.com/watch?v=Chn1OqqWU3U
https://www.youtube.com/watch?v=32MZb9PXvNo
https://www.youtube.com/watch?v=OYmLHnlycVM
https://www.youtube.com/watch?v=Cuzul6UeWNk
https://www.youtube.com/watch?v=t5MabunfyLE

---

Ezt pedig, bár nem zene, de mindig meghallgatom, az aznapi legnagyobb súly előtt:
https://www.youtube.com/watch?v=h2nMYNEm45k

View more

Доброе утро!

---

Olyan értelemben, hogy rossz szokásokat veszek fel, vagy valami dolgomat nem végzem megfelelően, az sosem másoktól függött. Más értelemben, hogy rámegy az idegrendszerem, esetleg kevésnek, rossznak érzem magam egy-egy személy miatt, olyan szokott lenni. Azonban így, ahogy a kérdésed megfogalmaztad, sosem szoktam mérlegelni.
Általában tűrök, nem szólok, mert elbagatellizálom a határaim, vagy nem merek szólni, mert tartok tőle, hogy elveszítem az illetőt. Ám én sem vagyok kimeríthetetlen, egyszer csak azon kapom magam, hogy eltávolodtam a másiktól. Vagy rosszabb esetben, egy-egy esemény következtében, drasztikusan kilépek a másik életteréből.
Úgy gondolom, minden ilyen kapcsolatom fontos volt, hiszen szerettem azokat az embereket. Ám, mire odajutok, hogy "leváljak", addigra ez a fontosság egy nagy halom fájdalom, düh és keserűség alá kerül, így nehéz rá úgy tekintenem, hogy ez egy "fontos kapcsolat".

---

Sokkal kényelmesebb és érzelmileg stabilabb életem lehetett volna, hogyha mérlegeltem volna. Meg ha komolyabban mérlegelnék. Csak még mindig nem igazán tudom, hogy hogy kell. Sokat kell még tanulnom.

View more

Szép Napot!

---

Attól függ mit jegyzetelek. Ha saját gondolatokat, amolyan "agymenéseket", vagy homlokon csókol a múzsám, azt általában digitális formában rögzítem. Telefonon, vagy gépen. Bár inkább meg szoktam várni, még le tudok ülni és úgy rendesen leírni, telefonon nem szeretek hosszan pötyögni. Ezen mondjuk szeretnék változtatni, mert megesik, hogy sok gondolatom elvész. Itt is érdemes lenne papír alapra váltanom, vagy valami digitális füzetre.

---

Munkával kapcsolatos dolgokat, vagy diplomamunkámmal kapcsolatban pedig papír alapon szeretek mindennek nekiindulni. Egy szerkezet geometriájának, kisebb kapcsolatok geometriájának, magának az adott projektnek a rendszerezésnek, esetenként számolásnak. Az irodában év végére rendszeresen egy kisebb torony gyűlik fel az asztalom szélén, teleírkált, telefirkált papírokkal. A diplomamunkámról meg jobb nem is beszélni, már "hány fát fogyasztottam el", különböző jegyzetekkel, próbákkal.
Itt pedig nem ártana, legalább számolásügyileg áttérnem digitális formára, hiszen sokkal gyorsabbá tenné a későbbi javításokat.

View more

Szépeket!

---

Azt kellett észrevennem, hogy minél szebb ismerősömre gondolok, annál inkább az jut eszembe, hogy az adott illető mennyit szenved a külsejével.
Az egyik legszebb ismerősöm pl. múltkor azon vekengett, hogy a hasán megjelenik egy, EGY[!] hurka, ha leül. Ami amúgy a bőre... Nem viccelek, nem túlzok, tényleg csak a bőre. Egy gyönyörű szimmetrikus arcú, hibátlan fogú, egészséges hajú, egészséges bőrű, feszes fenekű, 170 magas, kb 60-65 kilós, sportos nőről beszélek.
És tényleg, minél szebb ismerősömre gondolok, annál inkább ez a jellemző, ez az önmaguk felé végtelenül kritikus gondolkodás. Kritikus? Enyhe szó. Inkább már-már öngyűlölő.
Merem gondolni, amennyit beleölnek ebbe, hogy úgy nézzenek ki ahogy - még ha csak gondolati szinten -, ahelyett hegyeket tudnának megmozgatni, ha átcsatornáznák ezeket a gondolatokat. Meg az erre fordított időt. Mert ez idő is, nem kevés.
Persze ezt meg mondani egyszerű, mert rögtön itt a másik, a trauma, ami emögött szinte kivétel nélkül ott van. Kövér kislányok és pattanásos, vékonyka fiúkák, vagy fordítva... Vagy nem is külsőség miatt. Valami sokkal borzalmasabb miatt.
Szomorú.

View more

Szép Napot!

---

Hullámokban visszatérő dolog ez, nem tudom meséltem-e már róla, ha igen, akkor most ismételni fogom magam.

---

Újra felfedeztem magamnak az építészeket. Gondolok ezalatt arra, hogy megint beszélgetéseket hallgatok velük, általuk írt cikkeket olvasok, velük készült riportokat.
Annyira másképp látják az építményeket, az azokat körbevevő tereket. Ha építő társaimnak beszélek erről, általában az a válasz, hogy "ja, túlművészkedik", amivel akár egyet is tudok érteni, hiszen lehet sokmindent belemagyarázásnak gondolni. Ennek ellenére, ezeket a "belemagyarázásokat" is érdekes, és jól eső néha hallgatni.
De nem csak a művészeti és szépészeti rész az, amit képviselni tudnak. Az utóbbi 2 általam meghallgatott riportban leginkább a fentarthatóságról, az "elbontás helyett újragondolás" elve volt a mérvadó, azoknak a kihívásai, és nagyon tetszettek az elgondolásaik.
A lelkükbe látnak a építményeknek. Ha az építőipart az orvosláshoz akarnám hasonlítani - amit már tettem, nem egyszer - azt tudnám mondani, hogy az építészek az építmények pszichológusai.

---

Például tessék itt van egy, amit most hallgatok. Zoboki Gábor építészt élvezet hallgatni. Tőle már hallgattam Spotify-on erről egy rövidebb podcatot, annak a címe: Auditórium Zoboki Gábor és az Operaház.
https://youtu.be/8Rk-B2HT8EY?si=64BhVL-QDu-oQCQR

View more

Szép Napot!

---

Érdekes a kérdés! Mármint, ahogy így nekiültem gondolkozni, hogy mi is lenne a válaszom, mindig oda jutottam, hogy azért lehet érdekes egy-egy dolog, merthogy máshol olyat nem látni, vagy más nem biztos, hogy értené. De az megintcsak az, hogy másnak miért érdekes, nem pedig, hogy nekem miért az.
Aztán rágcsáltam tovább a kérdésed és az ugrott be, hogy igazából semmi érdekes nincs, mert mindennek oka van, története, vagy díszítő szerepe és egyébként is, mindennap látom, nekem ez a norma az otthonomban.
Ennek ellenére, végül mégis tudnék valamit mondani - látod, hogy megdolgoztatod az agyam? -, azok pedig a mini művirágaim és a vérvirágom*.
A vérvirágom azért érdekes, mert előző lakásomban elvolt, jól volt, 1 cserépből végül 2 lett, nőtt, de ez maj' 11 év alatt. Sőt, több, mint 11 év alatt, mert előtte ugye Bátyámé volt. Az új otthonomban másfél éve lakok, ez idő alatt már 3 új cserép lett, munkatársnőm is kapott, szóval összesen 5-en vannak már nálam, +1 ugye, és az ablakomban van 2 új hajtás megint... Hihetetlen, mennyire jól érzi magát az új helyen és ez számomra érdekes. Kicsit azt látom, mintha engem is tükrözne. :]
A mini művirágaim pedig azért érdekesek, mert egyszer említettem, hogy nem nagyon díszítettem otthonom, nem voltak ilyen kifejezetten lakásdekor cuccaim. Aztán, azt is meséltem már, hogy itt az új lakásban lett. Mondjuk, akkor ennek fényében nem csak a művirágaim mondhatnám, hanem a led égőt az íróasztalomon, meg a kis gömb égősort a szekrényemen... Szóval, akadnak már kis díszeim. Ami az érdekességet adja, az a mondandóm elejében benne van, hogy nem igazán voltam ez az ember, aki ilyenekért úgy nagyon rajongott volna. Ám most már lett rá igényem! Sőt, megesik, hogy elkalandozok, hogy mit és hogyan lehetne még.
Ha azt nézzük, mindkét esetben az érdekességet az adja, hogy hogyan változott a környezetem és igazából az, hogy hogyan változtam ezzel én magam is.

---

*Vérvirág: nem tudom mi fajta. Valami pletyka féle. Azért így nevezte el még Hulk, mert még '08-ban vette azt a kiszáradt kórót, elkezdte locsolgatni és "életre kelt". Rohadtul igénytelen növény, ha elfelejtem egy hónapig locsolni, meg se kottyan neki. Mindent túlél. Sőt, most hogy ennyire nő, szerintem világuralomra akar törni. Vagy, legalábbis ha azt nem, a nappalimat biztos, hogy ki akarja sajátítani.

View more

Valahol olvastam... Vagy hallottam? Nem todom már pontosan. A lényeg, hogy ahogy egyre jobban nyilik ki a világ, nő az információk mennyisége, ennek következtében gyorsul az információ cserére szánt idő is. A magázódás, ha jól belegondolunk, egy körülményesebb beszédforma, több időt igényel, hiszen meg kell válogatni a szavainkat. Milyen beszédes kifejezés ez rá... Szóval, sokkal időigényesebb folyamat semmint az, hogyha tegeződve gyorsan megtudakoljuk, amit szeretnénk. Legyen szó időjárásról, hirekről, vagy szüleid valamelyikétől, hogy mi is lesz a vacsora.
Ha régi filmeket nézünk, még az egyszerű emberek is magázódtak egymással, tényleg csak a bizalmasok tegeződtek. Egymással ismerkedő fiatalok is van, hogy magázzák egymást. Hát na, volt idő szavakat válogatni.
Na meg aztán az sem utolsó, hogy a szülő tekintély volt, akkor természetes volt, hogy minimum magázódást érdemel, a hierarchiában tőle lejebb lévő gyerektől.
Aztán, ez szépen lassan változott, a szülő-gyerek viszony teljesen új értelmet nyert és úgymond várható volt, hogy idővel oda is beköszönt, az egyébként bár gyorsabb, de lényegesen bizalmasabb tegeződés.
Érdekes egyébként, nem? Velünk y-z generiációval jött be ez, hogy tegeződve, azaz bizalmasan beszélgetünk már szinte mindenkivel, mégis az y generáció az egyik legmagányosabb. Nincs bizalmasa. Furcsa, nem? [Bocsánat a z-ről nem tudom, hogy mi az ilyen kimutatás.] Na mindegy, elég a kitérőből.

View more