Rocky C. Coastline

Ó kedves Névtelen... Egy hete tetted fel ezt a kérdést, és... Nos elmondhatom, egy hete ugyanúgy vagyok.

---

Megesz az ideg. Szószerint. Negyed kettő múlt... Ötkor kelnem kell, de még mindig nem vagyok képes arra, hogy aludjak.

---

Ezt miért mondom el? Talán tanulság tudok lenni... Főleg, hogyha valaki ilyen helyzetben van, akkor pont ezért mondom, amit.
Tudod, nagyon sokszor van az velem, hogy valamire rettentően rágörcsölök. Főként vizsgákra, vagy dolgozatokra. És ez nagyon kiütközik a teljesítményemen. Tudod, azzal, hogy nem vagyok képes úgy bemenni, hogy teljes bizonysággal vagyok arról, hogy "márpedig maj' mindent tudok" teljesen meg tudja pecsételni mindennek a kimenetelét. És még ha tudom is, badarságok miatt úszik el végül az egész munkám... Valamikor régen feltöltöttem ide egy képet: http://ask.fm/coastline/answer/109292898281
Gondold el, hibátlan volt az egész... Minden rendben lett volna a dolgozatommal, tényleg, és ennyin... Ennyin úszik el végül minden munkám. Mert idegeskedek, mert nem hiszem el azt, hogy tényleg tudom, s emiatt nem figyelek rendesen.

---

Bárki, aki olvasod, és Te is kedves Névtelen! S némiképp magamnak is szól... Meg kell tanulnunk hinni abban, amit tudunk. Tisztában KELL lenni mindazzal, amire képesek vagyunk. Ismerünk kell erényeinket, jó tulajdonságainkat. A pozitív oldalunkat is, azt, amiben jók vagyunk! Mert nem egoizmus az, ha tudjuk mire vagyunk képesek. Nem tudom hogyan, és mikor vált az megszokottá, hogy az ember csak a rossz tulajdonságait tudja elsorolni, csak negatív jellemzést tud magáról adni. Nem tudom, de felettébb helytelen. És az is, hogyha valaki jót mond magáról, egyből nagyképűnek és fellengzősnek tituláljuk. Miért? Csak tudja miben jó...
Féltékenyek lennénk, mert mi nem tudunk "semmit" felmutatni? Innen is meg lehet közelíteni.
Miért nem nézünk úgy tükörbe, hogy ne a hibákat keressük abban az alakban, aki szemben áll velünk, hanem "leköpjük" és megalázzuk? Akkor ne is csodálkozzunk, ha a tükörben álló alak, inkább meg sem próbál semmi olyat tenni, ami tényleg jó lenne. Mert minek? Úgyis csak a megalázást kapja, csak a negatívat vesszük észre benne.

---

Szóval, így vagyok... Badarságokon idegesítem magam.

View more

Hát első őszinte reakcióm az lenne, hogy "akar aludni a fene, gyere ébrenlét!". Valamint nagy gyakorlója voltam egyik nyáron a "Da Vinci alvásnak" [polifázisos alvás: http://alvasportal.hu/index.jsp?target=polifazis1 ], de azóta még nem sikerült visszaszoktatnom magam rá. Valamint nekem csak annyira ment, hogy napi 4-5 órára csökkentettem le az alvásigényem, tehát annyira jól nem ment. De idén nyárra is tervben van véve a projekt, itt-ott némi módosításokkal.

---

Ám hiányoznának egy idő után az álmok. Biztos vagyok benne. Sokszor mondtam már, hogy amolyan "léleküzenetnek" tekintek az álmokra, és szeretek tisztában lenni azzal, hogy éppen mi az, amit nem tudok magamról, esetleg mi az amit nem veszek észre. Az álmok gyakran segítenek ebben.

---

Valamint nem egyszer említettem már azt is, hogy sok regényem, történetem alapjai álmok. Ott élek át olyan dolgokat, ami a cselekményt képesek előrevinni, esetleg egy teljesen új személy, új történetét vetíti elém. Kicsit kiüresedne az életem, ha nem lennének álmaim.

---

Szóval a kettő között döntenék. Valami 2-3 óra alvással megelégednék. Szükségesnek érzem az álmokat, de több ébrenlét kéne ahhoz, hogy tényleg mindent, amit elképzeltem, képes legyek megvalósítani. Bár lehet csak egy teljesen új rendszert kell az életembe iktatni, és akkor maradhat a 6-7 óra alvásom is, de azt majd meglátjuk.

View more

Tudod Inferno, nehezemre esik egyedül útnak indulni. Úgy különösebben nincs vele bajom, de ha nincs kivel, vagy éppen nem muszáj, akkor nagyon ritkán teszem ki a lábam itthonról csak úgy...

---

Egyedül a Liget az, ahol iskolaidőben 2 óra között meg vagyok található, ahogy egyedül bolyongok, vagy éppen valamelyik fa tövében olvasgatok. De ez is csak annak köszönhető, hogy próbálom magam rászoktatni egy kicsit arra, hogy egyedül is kimászkáljak, valamint, akkor már eleve nem itthon vagyok, hanem suliban, s néha muszáj menekülőre fognom, hogyha pár percet szeretnék nyugiban tölteni. :]

---

Régebben meséltem még a "dokkomról", ahová ki szoktam menni, de... Ahhoz kell egy hangulat, hogy oda tévedjek. Valamint a "dokkomra" Thoron kívül például még senkit nem vittem magammal, mert... Mert. Az számomra egy Olyan hely.
Nem is szeretem ha netalántán másokat látok rajta. Mondjuk eddig csak egyszer fordult elő, hogy egy úrfi ott ült rajta, de hamar tovább állt.
Lehet neki is Olyan hely?

View more

- Na figyelj, fogod magad, és... Nem szó szerint értettem te kis satu! Na... Figyelsz? Akkor pupilláz ide! Szóval, felemeled a kezed. Amilyen magasra csak tudod, és akkor most minden izmod megfeszíted, és húzod-húzod-húzod magad! Képzeld el, hogy ott van valami, ott a magasban, és azt szeretnéd elérni! Na! Még jobban, gyerünk! Magasabban van az, jobban! Nyúlj érte, gyerünk, gyerünk, gyerünk!
Na látod, ez a nyújtózkodás! Hogy mire jó pontosan, nos... Úgy tudom felfrissíti a vérkeringést, kicsit felnyomja a vérnyomást, beizzítja az izmokat, meg ilyenek... Jól tud jönni sok ülés után. Na? Mit szólsz?
- Szerintem én nem nyújtózkodtam.
- Dehogynem, hát most csináltad!
- De te másképp csinálod.
- Mi? Én? Dehogy, ugyanezt csinálom!
- Nem. Mert te üvöltesz is közben, meg olyan fura artikulátlan hangokat adsz ki magadból, mint akit éppen nyúznak. Én nem tettem ezt.
- Őőő... Izé. Azt nem muszáj mellé, az csak amolyan. Ő... Hát saját baromságom, de gyere, inkább ezt beszéljük meg máshol, jó?

View more

Ó Kedves Bárónő!

---

Tudja, most éppen Müller Péter könyvét olvasom újra, pontosabban a Titkos Tanításokat. Nekem nagyon sokat segített még régebben is, és most is, hogy megint nagy változásokba estem. Szükségesnek éreztem, hogy valami emlékeztetőt keressek szavaiban.
Egy hatalmas eszmefuttatás egyébként az egész könyv. Olyan, mintha Péter úr - akit egyébként én valami különös oknál fogva mindig "Pötyibácsi"-ként emlegetek - tényleg itt ülne velem szemben, és egy jó sör mellett beszélgetnénk az "élet nagy dolgairól". Hihetetlenül léleksimogató egy könyv...
Gondolom a többi könyve is, de sajnos nem volt még szerencsém más köteteket olvasnom Tőle...
Mikor először olvastam, akkor is rettentően megfogott, most újraolvasva pedig, még néhány dologban is segített, hogy ráeszméljek, mégis mi folyik köröttem. Érdekes, és nagyon tudom ajánlani.

---

Ha pedig regényre vágyik, Kedves... Ó jajj... Tudja, elég régen faltam már fel igazi regényt. Amit legutóbb sikerült az Dieter Wellershofftól volt a Szerelmi vágy. Ja... Rocky és az ilyen könyvek rettentően összeillenek, de végtére is, nem olyan volt, mint amit a cím sugall. Arról írtam is egy rövid véleményt kiolvasás után, ha nem gond, bemásolom:
" Történet szempontjából érdekes élményt nyújtott számomra azzal, hogy valami olyat „élhettem meg” a könyv által, amit semmiképpen sem szeretnék való életemben. Borzongató volt, s ezáltal, többször éreztem úgy, hogy „Na akkor én most itt befejeztem”, mégis tovább kellett olvasnom, hogy azt a nyugtalanító feszültséget, amit megteremtett, azt mindenképpen feloldjam valahogyan.
Nem mondom, hogy kedvencemmé vált, azt pláne nem, hogy újra fogom olvasni. Számomra a főhős karakterek mind olyanok voltak, hogy legszívesebben üvöltöztem volna velük néhány szituációban, mibe keveredtek, vagy ami kialakult körülöttük. Frusztráló volt, sok esetben idegessé váltam olvasás közben, bár azt hiszem, pont erre volt szükség, a történet szempontjából.
Dieter előtt mindenesetre le a kalappal, hogy négy karaktert képes volt úgy hozni, hogy nem éreztem a részéről „kényszeredettnek” egyikőjüket sem. Továbbá, azért is, hogy annak ellenére, amit bemutatott, s amit nyújtott, nem tudtam lerakni mégsem a könyvet.
Nehéz volt, egy élménynek megfelelt, így ajánlani is tudom. Főleg, mert úgy érzem van egy üzenete, amit főképp a mai világban élő személyeknek el kellene valahogyan juttatni, látni valamit, érezni valamit, mi benne van, annak ellenére, hogy valójában mennyire is „érzéketlenül”, vagy talán jobb szó lenne, hogyha azt mondanám, sterilen van megfogalmazva. Bár azt hiszem, pont ez a megfogalmazás teszi olyan gyötrővé a történetet, mint amilyen ténylegesen is, hogyha a valósában játszódna le."

---

Hát ez a kettő jutott most eszembe. Természetesen nagy kedvenceimet is megemlítem, de karakterlimit híján csak a címüket: Monaldi és Sorti - Salai kételyei; Salai tojása. Na hát ez eszméletlen jó!A helyesírási hibák külön bájossá teszik az egész történetet...

View more

Kedves Háttek. Tudod, az az érdekes, hogy manapság egyre több ilyen és hasonlóakkal találkozni. Őszintén szólva, magam is valami szellemi csököttségre tudok gondolni, esetleg, valamiféle korcsosult képre arról, hogy valójában mit is jelentenek a szavak, vagy mi az, hogy "érzelmi világ". Úgy gondolom ezek a személyek egyszerűen nincsenek tisztában, sem önmagukkal, sem az őket körülvevő többi emberrel, esetleg világgal. Ilyen felfogással pedig, képtelenek szocializálódni, esetleg, csak a szintúgy csökött társaikkal.

De hogyan jutottunk ide? Jó rendben aláírom, van egy elkeseredettség, mikor kígyót békát üvöltünk a másikra. Megesik, megtörténhet. De hogy folyamatosan ezt tenni, vagy éppen indok nélkül, vagy csak azért, hogy a másiknak fájdalmat okozzunk. Ez mi ha nem a szó szoros értelmében vett retardáció?
Sokan ebben lelik örömüket, vagy éppen ezt a példát követik, amit egyszerűen nem tudok megérteni. Jó óvodában, meg kisiskolás korunkban a gúnyolódás, mint olyan, nem nagy dolog, gyermeteg viselkedés, hiszen akkor még nem biztos, hogy ért a gyermek ahhoz mit tesz. De ezt neveléssel és törődéssel kell a gyermekekből kiemelni, hogyha netán egyszerűen még nem ért ehhez.
De ők? Már régen nem kisiskolások, hogy "lányok haját húzogassák" és "összeverekedjenek".

---

A fejlett társadalom egy antiszociális réteget kezd nevelni, úgy látom. Mert nem azok az antiszociálisak, kik nem szeretnek nagy társaságokba járni, esetleg sok emberrel körülvéve lenni, csak hát, amolyan elterjedt jelző ez, s sok ilyen személy szereti ezt magára húzni. De valójában, akik annak nevezik magukat ritkán azok. Na de mielőtt nagyon elkanyarodnék, valójában az ilyen személyek antiszociálisak. Még akkor is, ha rengeteg hasonló retardált barátai/haverjai vannak. Miért?
"A társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara." Nem fognak tudni így a társadalomba beilleszkedni, egyszerűen életképtelenné teszik saját magukat. Főleg, hogy a legtöbb munkához követelmény, hogy szociális képességeid a toppon legyenek, főleg manapság, mikor már maj' minden olyan határtalan. Bárki szerint is, egy ilyen személyiség, el tud majd helyezkedni? Persze, csak 2 hetente kell munkát váltania. Vagy lehet tényleg degeneráció, és egyszerűen nem tehetnek arról, hogy szellemileg nincsenek a toppon. Na de hogy ennyien?!

---

Valami baj van a világgal...

---

U.I.: Jelentettem az úrfit... :]

View more

Nyitásképp: Nem igazán ismerem még ezt a vallást.

---

Hát eddig egyszer volt szerencsém, felületesen beleolvasni a Koránba. Érdekes volt olvasni, hogy a nőkről, mennyire alárendelten írt, valamint, akármennyire is, de éreztem benne az "erőszak" kegyetlen szagát. A másik meg, hogy annyira hasonlított a Bibliára, mármint... a tagolások miatt, maga a felépítését tekintve. Bár mondom, csak részleteket tudtam belőle elolvasni, mert Csiga már így is a falra mászott tőlem, hogy szobatársa cuccai között turkálok. [Tudásért bármit.]

---

Nos amennyit megismertem belőle, amennyit láthattam, az... Mint mondtam "Biblia szerű". A két vallás közt brutális párhuzamokat lehetne húzni, bár fő különbség igazándiból úgy gondolom ott akad, hogy még az iszlám "tűzzel-vassal" térít, addig a keresztények... Khm... Bár múlt, de hogy verhetném ki a fejemből az inkvizíciókat? Mindegy. Szerintem ettől még érthető mire gondolok.
Véleményem szerint, nagy reformokra szorulna az Iszlám, mint olyan. De persze, Isten szavát megreformálni, nem is tudom, igazából, hogyan lehetne. Nagyon sajnálom a nők helyzetét, a brutális megkövezéseket, kivégzéseket, kínzásokat, amiket szükségesek elviselni. Azokat az erőszakos tetteket, amiket végrehajtanak Istenük nevében, egyszerűen... Tiltanám, hiába, hogy vallás. Bár "lenne-e jogom" egy Istennel szembeszállni? Hm... Van jogom. Meg is tenném, ha kellően nagy szavam lenne.

---

Édesanyámmal beszélgettem egyszer arról, hogy vajon mennyire jó-e az egyébként, hogy ennyire megnyíltak a határok, s ebből valahogyan kilyukadtunk a vallásoknál. Hogy egymás mellett nem megférő vallási nézetek ütköznek így meg, és ki-ki a maga Istene nevében üldözi a másikat. Helyes-e? És tényleg, mit előbb mondtam, szót emelnék ellene, mint Európai. De vajon, mint egy ebben a hitben felnevelkedett, és beleszületett személy, mennyire emelnék ellene szót? Nem ez lenne a természetes, nem ez válna úgymond "alappá"? S talán még sértene is, ha valaki fel merne szólni ellene...

---

Ám ha most kéne belecseppennem, biztos vagyok benne, hogy nem tudnék eszerint élni. Mondjuk, egyenlőre úgy látom, egyetlen vallás sincs, ami szerint képes lennék élni. :]

View more

http://ask.fm/coastline/answer/113201774825

---

Ugyan kedves! Üzentem már Önnek, de itt is mondanám, hogy semmi probléma nincs. :]

---

Nos magam is tovább elidőztem, csak akkoriban még zavart is, hogy amolyan "magányos farkas" vagyok.

---

Több cikk is került már elém a házasságról, mint olyan, hogy manapság mennyire visszaesett a megkötések száma, és akik meg is kötik, gyakrabban elválnak. Gondolom ennek egyszerű oka, hogy sokkal szabadabb a felfogásunk, mint régebben volt, valamint a nők is már többségében dolgoznak, így nem függnek a férfitól, mint olyan, s mernek kilépni. Ahogyan a férfinek sincs már oka attól félnie, hogy nem teljesíti kötelességét, hogyha elhagyja feleségét.
Bár az is feltűnt, mintha ennek köszönhetően kevésbé küzdenének már a felek egymásért. Mármint, megnyílt egy egyszerűbb út, miszerint "csak úgy" csapot-papot magunk mögött hagyva, el lehet tűnni, semmint benne maradni, s helyrehozni, mi elromlott.
Valamint nem vagyok ebben biztos, de régebben szégyennek számított, ha valaki elvált, nem? Nem tudom, ezt eddig csak egy helyről hallottam, nem vagyok benne biztos.
Bár régebben a házasságok, és a párválasztás, mint olyan, az is egészen más volt...
Mindenesetre, úgy látom, rengeteget vesztett jelentőségéből. Talán pont ezért szép látni még néha egy-egy esküvőt, ceremóniát. :]
De egyébként személyes véleményem - talán lehet rám is hatott a mai felfogás -, hogy saját életemben nem tartom valami fontosnak. Mármint, ha erre kerülne a sor, biztosan csapnék valami óriási bulit - majd persze, pont egy ekkora partit hagyok ki! -, de egyébiránt nem tartom olyan nagy kötelességnek, hogy mindenáron rávegyem páromat, hogy házasodjunk.
Lehet inkább arra venném rá, hogy legalább(!) évente ünnepeljük meg, hogy még mindig mellettem van. Természetesen nem olyan "kettesbenlevős" ünnepre gondolok, hanem igazi banzájra.
Csak mert... Miért ne?

View more

A magány tényleg csodálatos dolog, hiszen akármennyire is, de szerintem mindenkinek szükséges néha magának lennie. Akár egy kis időre is... Akkor hallani lehet magunkat. Bár sokan félnek ettől, mégis azt mondom, jobb néha végighallgatni önmagunkat is, és nem mások csevegésével elnyomni őket. Könnyebb a problémát megoldani, ha tudod mi az...
"Tanár: Na Coastline, mondja, mit nem ért? Látom, az arcán, hogy valami nem tiszta.
Rocky: Tudja Tanár úr, az az én nagy bajom, hogy még azt sem tudom megmondani, hogy mit nem értek.
Tanár. Ha nem tudja elmondani, mit nem ért, akkor nem tudok segíteni."
Ismerős valakinek?

---

Az, hogy azért jó a magány, mert nem kell másokkal lenni... Ezt már nem mondanám. Esetleg azoknak, akik nem kedvelik annyira a társasági dolgokat, de... Úgy gondolom ezt nem innen szükséges megközelíteni. Sőt innen megközelítve, kicsit olyan "bezárkózónak" hangzik. Bár lehet csak magam vagyok túlságosan szociális lény.

---

Nos elég nagy igényem van rá, hogy őszinte legyek. Egyszerűen kell... Fent említett okok miatt, valamint vannak céljaim, amik igenis megkövetelik, hogy néhanapján visszavonulót fújjak.

View more

http://ask.fm/coastline/answer/113158864617

---

Gondolom többnyire trendek teszik. A többség manapság egészen hamar szerelembe esik, egész hamar megismerkedik ennek az élményével, mint olyan, s a legtöbben igyekeznek ezt követni.
Őszintén szólva, egyébként reálisnak is tartom, hogy amit sokuk megél, még ha csak két hetes fellángolás is, de val'miféle szerelem. Elvégre, ki az, aki belelát a másik érzelmeibe, s elmondhatja, hogy "áh valójában nem is szerelmes csak egy buta tini"? Senki. Ha ő annak érzi, akkor neki az is. És azt hiszem ez a lényeg.
Valamint ott van az, hogy a mostani generációk felettébb érzelemközpontúak, szeretetre vágyóak. Igen, a swag és yolo és hasonló tinédzserek is. Csak mögé kell látni a dolgoknak. Valamint nem egy helyen olvastam már, hogy a mostani gyerekek, előbb tanulnak meg érzelmeket kifejezni, felfogni, beszélni, semmint járni. Érdekes nem? Érzeleméhes, szeretetre vágyó a mostani generáció, csak nem mindig jó irányban keresik.
S talán emiatt a trend, s emiatt van, hogy fiatalabban keresnek párt, s furcsának találják sokan, ha valakinek még X évesen sem sikerült valakit találnia, mert esetleg "másképp van kódolva". Tudod, anno 15-16 éves koromban én is kicsit frusztráltan éreztem magam, hogy már maj' mindenki túl volt az első járásán, én meg még sehol sem tartottam.

---

Ha jó irányba indulok el, úgy gondolom az igazi szerelmet nem tudjuk elmondani szavakban, nem tudjuk megmagyarázni miértjét, hanem egyszerűen csak van. Nem mondunk róla semmit, mégis "ránk van írva", s aki egy kicsit is szemfüles észreveszi. Mondjuk aki egy nagyon szerelmes párkapcsolatban él, olyan igaziban, többnyire azt vettem észre, hogy kisugárzása is változik, egész lénye kissé... Mintha vonzóbbá lenne. [Itt nem intim vonzalomra, esetleg "tetszésre" gondolok.]
Szóval szerintem létező dolog, az a bizonyos nagy, szavak nélküli szerelem. Láttam - és végül is látok - már rá példát, egy jó barátnőm és párja képében. Őket már külön el sem tudom képzelni, hogy őszinte legyek. Meg hát, nincs is nagyon okom rá, hogy el kellene. Ők tényleg az a páros, akik szerintem ezt a szerelmet élik. Gyakran mondom is barátosnémnek, hogy ők ketten az én kedvenc párom. Mindig mosolyognom kell, ha csak rájuk gondolok... :]

---

U.I.: Maradjunk, szerintem, az unisex megnevezéseknél, kedves Isabelle. :]

View more