Rocky C. Coastline

Érzem kérdésed komolyságát, de meg kell osztanom, második kérdésedre a reakcióm: "A kecskében? Oo" És immáron már komolyra is veszem.

---

Nem tudnám magam így elképzelni. Ennek egyszerű oka, hogy nagyon szociális lény vagyok.
Hiányoznának a beszélgetések bátyámmal. A kikapcsolódások a barátaimmal. Anyukám vicces drámázása. Apukám bölcs gondolatai. A sörözés a haverokkal. A közös izgulás a szaktársaimmal. Hiányoznának Ők... Egy kecske nem tudná pótolni őket.

---

Ha ettől elvonatkoztatunk, mondjuk tényleg egy teljesen magányos alkat lennék, akkor sem tudnék elvonulni innen.
Szeretek az utcán végigmenni, hallgatni a város zaját, és néha kicsit elmélázni egy-egy emberen. Hallgatni, hogyan beszélnek, milyen a hangjuk. Figyelni a metrón, ahogy ujjaikkal játszanak, vagy éppen zavartan néznek mindenfelé. Látni, hogyha vizsga/érettségi miatt idegeskednek, vagy egymás teszik jókedvűvé. Szeretem látni az emberek érzéseit, a viselkedésüket.
Akkor ott vannak a külsőségek is, amikre akármennyire is, de nem teszek nagy ívbe. Jól esik elbambulni, egy-egy szép vonáson, kedves arcíven, akár egy finomabb mozdulaton.
Érezni, egy finom parfüm illatát. Hallani egy kedves kacajt a távolból. Látni egy csodálatos mosolyt a villamos másik végén. Céltalanul összenézni valakivel az aluljáróban...
Sorolhatnám naphosszat, mennyi mindent tudnak adni nekem az emberek.
Nem. Ezeket nem tudja egyetlen kecske sem pótolni nekem.

View more

Hosszan gondolkoztam a kérdéseden, és a válaszom az, hogy egyszerre mindent, és semmit. Sajnálom, de ki kell mondanom, hogy az életem szép. Minden nap találok valamit, amiért örülhetek, amiért boldog lehetek, és ha azt vesszük, minden alapszükségletemre telik. Tudok mit enni, van fedél a fejem fölött, van mit magamra húznom. Ráadásul, még egyetemre is járhatok. Kell ennél több?
Ennek ellenére, sok minden akad, amin változtatok. És ezt azért mondom így, mert mindennap teszek azért, hogy még élhetőbb és még jobb legyen az életem. Még ha csak egy haloványat is...
Ha nem tenném, nem lenne ilyen, akkor valószínű én is a számat húznám sok mindenért. Ha azt nézném, mi az, ami hiányzik, és mi az, amin változtatni KÉNE, akkor sorolnék biztosan. De nincs olyan, amin ne változtatnék, hogyha nagyon zavar, vagy ne keresném meg azt, amim megvan már.

View more

Nem hinném, hogy képes lennék rá. Lehet, hogy kellő gyakorlással, vagy nem tudom, mondjuk tanulással[?] sikerülne, de van bennem egy olyan, hogy én ezt nem szeretném. Elvégre, maga az érzések, amik felépítenek minket, amikkel tudomást veszünk a külvilágot, amivel együtt tudunk érezni másokkal és még sorolhatnám. Nem, nem vágyom arra, hogy egy érzéketlen robotszerű valami legyek.
Gondolj bele, nem tudnál elfáradni egy jól töltött nap után, vagy egy hosszú tanulást követően. Nem lennél éhes finom ételekre. Nem lenne félelmed, amit erőfeszítés árán le tudnál küzdeni. Nem esne jól meleg időben, egy pohár hideg víz...
Még ha csak pillanatnyi kikapcsolásról is beszélünk, akkor is, olyan.. Élettelenné tenné az embert, nem? Akkor kapcsol be és ki, amikor akar. Már ha egyáltalán teljesen vissza lehetne az ilyet állítani.
Nem, nem. Remélem soha nem kerül ilyenre sor.

View more

Nincs vallásom. Nem tudom magam igazán sehová besorolni. Nem is szeretném. Meg szeretném tartani azt a nyitottságom, amim most megvan.
A saját "hitem" pedig... Kissé megmagyarázhatatlan. Mondjuk úgy, hiszek a kételkedésben, és kételkedem a hitben. Egyszerű példám erre, hogy mindent megkérdőjelezek, a legtöbb dologhoz úgy állok, hogy számos más lehetőségnek is szabad utat hagyok. Nehezen tudok állást foglalni dolgokban. Még nehezebb azt mondanom, hogy valamiben teljesen biztos vagyok. Egyedül a halál az, ami biztosan eljön.
Viselek egy különleges keresztet, ami úgymond ezt a "hitem" jelképezi. A kereszt felső szára, egy csontváz, deréktól felfelé, imára kulcsolt kézzel. Bár nem szeretem ezt a szót, hogy ima. Én inkább a hálát ismerem. Ez a mozdulat számomra a hála szimbóluma. Hála azért, hogy itt lehetek, hogy olyan életem van, amilyen és... Hú nem kezdek sorolásba. Úgy mindenért, mit eddig megéltem, és mik megadatottak nekem.
A csontváz maga, ugye a halál, amiben egyedüliként biztos vagyok. Egyszer eljön. Úgy kell cselekednem, hogy mikor jön, egy nagy sóhajjal fejet hajtsak előtte majd, és úgy tudjak elmenni innen, hogy azt mondjam, "Igen, éltem".
A kereszt többi része, olyanok mint a kulcsok vége. A lehetőségek kulcsai, mik közül saját döntésemmel választok, melyiket használom, melyik irányba megyek tovább. Jobbra, balra, netán előre? Hátra nem. A múlt az múlt. És amúgy is, ha visszafelé néznék folyamatosan, akkor ugyebár "ott van" a halál, ami figyelmeztet, hogy nem haladok előre. Borzasztóbbat nem is tudok elképzelni, minthogy egy helyben toporgok, és nem cselekszem.
De ami a legfontosabb számomra, az a szeretet. Tudod, hogyha végigsimítok annak a fának a törzsén, aminek tövébe készülök leülni, sokkal kényelmesebb ott töltenem egy órát. Hogyha elmegyek, és megbirizgálom a leveleit búcsú gyanánt, sokkal értékesebb az emléke. És ez nagyon apró példa, de ha mindenhez így igyekszem hozzáállni, máris szebb és kényelmesebb az élet.
Mindezek ellenére, képes vagyok még saját hitem is keresztbe húzni. Szinte nincs olyan nap, hogy ne kerülnék saját magammal ellentmondásba, pontosan ezért. Nem vagyok biztos semmiben, és mégis hiszek. Nehéz, nehéz... Biztos kihagytam sok mindent. Sőt, mondjuk úgy, ez csak egy bevezető töredék szerű. De talán egyszer valahogyan értelmesebben is meg tudom fogalmazni. Most hirtelen ennyire futotta...

View more

Ez egy olyan téma, miről kicsit nehéz beszélnem, de valamennyire megpróbálom összerakni a véleményem. Avagy, mint mindenhez, ehhez is úgy állok, hogy "nem voltam ott, nem tudhatom a valót". Tovább bővítve, több eshetőséget látok erre a témára.

Ez a lány beteg volt. Pszichésen belebetegedett a neveltetésébe. Ahogy olvastam, mindig elvágyódott, ismerni szerette volna a világot, kicsit pörögni, és ezt nem engedte meg az a vallás, amiben őt belekényszerítették. Lehet tényleg hitt benne. Sőt majdhogynem biztos vagyok benne, hogy erősen hitt. De ezek az elszólásai mégis a kitörés vágyáról árulkodnak. S mivel olyan erősen hitt, és ráadásul még a körülötte lévők is ezen hitet tuszkolták le a torkán, egyértelmű, elnyomott magában mindenféle "bűnös" érzést. Igen... Ez vezethet ide. Pláne, hogyha valaki alapból labilis. Bár ezt már nem tudom elmondani, a lányról, az volt-e vagy sem.
Továbbá, nem egy ilyen megszállásról vannak tanúságok, nem egyről olvastam. Méghozzá ahogy a cikk is említette, legtöbbször mélyen vallásosokat száll meg a "gonosz". Tényleg? Miért is? Mert kitörni vágynak. Mert számukra nem hit, hanem rablánc ez a vallás, és felmond az épp elméjük, és így élik ki "bűnös vágyaikat", a haragot, a düht, a néhai káromkodásokat is kimondhatják végre... Egyszerűen, nem lát más kiutat az agy. Inkább felmondja a szolgálatot, és őrült mód hagyja tombolni az elnyomott érzéseket.

---

Ez a lány megszállott volt. Tudod miért látom ezt is valós eshetőségnek? Hiszek a gondolat erejében. Ez a lány, vajon mennyit gondolhatott arra, hogy "Jajj megkívántam azt a srácot, biztos pokolban kötök ki, jajj én parázna!", és ehhez hasonlóakra? Tudom.
Akár hiszed, akár nem, volt egy időszak [bár igen rövid], amikor én magam is keresztény hívő voltam. Ezerszer volt ilyen és hasonló gondolatom.
[Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a keresztény hit rossz! Hanem azt, hogy akár hiszi valaki, akár nem, de nem mindenkinek való. Akinek irányító istenre van szüksége a lelki békéjéhez, én azt mondom, nyugodtan, elfogadom. De akkor az én hitemet is fogadják el, és hagyjanak békén.]
Ezekkel a gondolatokkal utat nyitott, és magába engedte a gonoszt. Megteremtette saját magának, azáltal, hogy annyit gondolt rá, hogy annyira rettegett tőle. Mert hitte, hogy rossz, és eljönnek érte.
Itt jön képbe Mária, akit pedig, mint utolsó mentsvára teremtett meg magának, az az utolsó "nem vagyok rossz, megmenekülhetek" gondolata. Szerintem...

---

Ez a véleményem "röviden". Avagy, kettős véleményem van, mint az velem gyakran szokott lenni. Bár az, hogy azt mondta, a "szenvedést választja", az összeszorította a gyomrom. És nem jóból. Nem bírom azt, ha valaki inkább szenved, semmint kilépjen abból, ami neki rossz, és cselekedjen ellene.

View more

Volt egyszer egy ilyen álmom. Kapaszkodtam egy szikla szélén, és rettegtem, hogy lezuhanok, de erőm nem volt felhúzni magamat. Végül kicsúszott a kezem alól a perem, és zuhanni kezdtem. Tudod mi lett velem? Földet értem. De olyan hamar, mintha csak egy asztalról ugrottam volna le. Meg is lepődtem, és el sem akartam hinni, hogy én ettől rettegtem...

---

De lássuk azt, hogy nagyon magason vagyok, és úgy zuhanok. Nagyon megrémülnék, ugyebár nekem a zuhanás/magasság valami "ősi félelmem". Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy ahogy tudnék, nyúlnék a szikla felé. Keresnék rajta újabb fogást, nem érdekelve, hogy tenyerembe vésődik a kő, netalántán a hirtelen rántástól, amit az eredményez, hogy hirtelen megkapaszkodok valahol, kiugrik a vállam. Küzdenék azért, hogy valahogyan megállítsam magam. Nem hagynám, hogy a földön kössek ki, még akkor sem, hogyha nagy áldozatot kell érte hoznom.
Aztán majd onnan visszamászok oda, ahol voltam. Mert gondolom, nem hiába indultam el fölfelé, biztosan a csúcsra készültem... :]

View more