@Sophrones#13 🇭🇺

Sophrone

Ask @Sophrones

Sort by:

LatestTop

Milyen a MCDonald’s-ban dolgozni vagy a KFC? Mik a tapasztalatok?

Saját tapasztalatom nincs, viszont egyetemi éveink alatt a legjobb barátnőm/lakótársnőm dolgozott a Mekiben. Akkoriban a belüket is kihajtották, komoly fizikai munkákat kellett végeznie a negyven kilójával, viszont cserébe diákként egész korrekt összeget haza tudott vinni, el tudta tartani magát és segíteni az öccseit.
Emlékszem, ahogy letolta a nyolc óráját a Mekiben, hazajött és hajnal négyig tanult a másnapi vizsgájára (természettudományos, kemény szakra járt), aztán aludt 1,5-2 órát, majd bement és levizsgázott ötösre. Nemsokára ledoktorál, angolul tanít az egyetemen, most adott ki egy szakkönyvet - minden szempontból egy példaértékű leányzó, nagyon büszke vagyok rá.
És egyben örülök is, hogy én végül nem ezt az utat választottam.

Related users

Utálsz most valakit? Mit követett el, amennyiben utálod?

Nem, senkit sem utálok. Ha valaki véletlenül rá is szolgálna, azt nem jutalmazom meg ilyen intenzív figyelemmel és érzelmi ráfordítással.
A mellőzöttség sokkal idegesítőbb. (Noha nem tudatos játszmázásból ignorálgatok, ez inkább ilyen "kellemeset a hasznossal" immunreakció.)

Milyen vagy, amikor szeretsz? Nem feltétlen párkapcsolat.

Ha rajongó szerelemmel szeretek, akkor fojtogatóan odaadó vagyok és kész vagyok lemondani bármiről - még önmagamról is.
Ha higgadt szerelemmel szeretek, akkor is törődő vagyok, de közben már igényt tartok a kölcsönösségre és nem alkuszom meg.
Minden más jellegű szeretetem esetében küzdök azzal, hogy fenntartsam a kapcsolatot, mert nem jön spontán. Én beérem azzal, ha TUDOM, hogy a szeretteim jól vannak "valahol", biztonságban vannak "valahol" és nincs szükségük nagyobb segítségre. Nem érzem szükségét, hogy bizonygassak bármit is, gyakran tűnhetek fagyosnak, furcsának és kiszámíthatatlannak - egyszer lelkesen közös programot szervezek a semmiből, majd fél évig nem írok vissza.
Szívás engem szeretni.

... és menekülni mennyire destruktív dac? Mennyire jó jellem és viselkedésmozaik úgy leírni bármit, mint aki nem ismeri a közérthetőséget vagy neadjisten a konyhanyelvet? Ez a fajta adaptáció miért nem működik nálad?

Bocsáss meg, ha néha irritálóan választékosan fogalmazok. Nagyban ronthatja ez az életminőségedet, amiért elnézést kérek.

+ 1 💬 message

read all

Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy a környezetében senkiről sem akar példát venni.

Ezt a hozzáállást átbűzli a kiábrándult, destruktív dac.
A személyek mindenre kiterjedő bálványozása tényleg káros lehet, viszont igenis jó dolog megfigyelni a környezetünket, tanulni a tőlünk bölcsebbektől és érdemes lehet jellem- vagy viselkedésmozaikokat, megoldási stratégiákat adaptálni.
Továbbá: a környezetünket bizonyos mértékben mi alakítjuk, tehát ha nem példaértékű embereket gyűjtünk magunk köré, ott nálunk van sz*r a palacsintában.

Te kaja téren melyik vagy,a tészta féléket szereted jobban,vagy a húsféléket? Ha a tészta féléket melyik a kedvenced? Vagy a húsfélékből melyiket szereted?

Furcsa szembeállítás, de legyen.
Mindig is tésztás voltam, szerintem előző életemben valami bajuszpödrő Pedro lehettem egy autentikus olasz pizzériában. Szerencsére a legtöbb húsos tésztára van már élvezhető növényi opció (a vöröslencsés bolognai pl. a világ nyolcadik csodája), de ettől függetlenül nagyon szeretem a hús ízét, főként a sertésből készült sülteket.
A káposztás tésztát/sztrapacskát viszont nem übereli nálam semmi.

Szerepel valamelyik nyelv elsajátítása a bakancslistádon? Ha igen, melyik?

invitopaul2’s Profile Photoinvitopaul
Így kimondva nem, mert amint valamiből "terv" lesz, a lényem azonnal elkezd tiltakozni ellene és önszabotálni a törekvéseimet.
Az ógörög persze még mindig szívcsücsök, de jelenleg ott tartok, hogy a töménytelen mennyiségű Shippuuden-nézésem miatt "jobban tudok" japánul, mint ógörögül. Ami elég tragikomikus. :D
Na meg persze angolul folyamatosan tanulok passzívan, azt jó lenne feltornászni végre egy stabil felsőfokra.

Szép napot, Sophrone! Ha lehetőséged lenne a jövőbe utazni, mint jelentős közéleti személyiség (a jelenlegi tudásoddal), mit közvetítenél az emberek felé? Ugyanez fordítva: ha visszautazhatnál a múltba, mire hívnád fel a figyelmet?

MrSceleton’s Profile PhotoMors Principium Est
Szia! Hű, de megdolgoztattál! :D
Először is: az jó nagy szívás lenne! Ezért ha ez tényleg csak egy lehetőség, semmiképp sem élnék vele. Ha mégis muszáj volna, egzakt válaszom nincsen rá, mert ez nagyban függ az időtávtól (nem mindegy, hogy a dínókhoz vagy a keresztes lovagokhoz, illetve hogy tíz vagy tízezer évvel előre ugranék-e, ahogy az se mindegy, hogy törzsfőnökként, pápaként vagy maffiavezérként volnék-e "közéleti személyiség"). A múltba nem szívesen piszkálnék bele, amit csak úgy tudnék elérni, ha remete-üzemmódba kapcsolnék, másképp rögtön kiütközne, hogy a jövőből jöttem - igen ám, de ha közéleti személyiség volnék, ez nehézkes volna. Már a visszavonulásom korhű kommunikálása is problémát okozna... :D No meg nehéz volna megállni egy keresztényüldözés vagy zsidódeportálás élén állva, hogy ne avatkozzak közbe - pedig nem kéne, hisz akkor nem létezne a jelenem, ahová haza szeretnék utazni. Ahh, francos anomáliák. :D
A jövőben talán még ennél is nagyobb bajban lennék, mert ha egy negatív végkifejlet tárulna a szemem elé, az borzasztó nagy terhet róna rám a jelenben, hiszen tudnám, mit kell(ene) megelőznöm. A múlttal ellentétben itt nem visszavonulnék, hanem lehetőségeimhez mérten szemlélődnék, jegyzetelnék, de konkrét üzenetet nem igazán szeretnék átadni. Látod, mindenféle végkimenetelnél jó nagy szívás ez az egész... :D
Összességében: a közéleti tevékenység hatalmas felelősséggel jár, kicsit olyan, mint tanárnak lenni - ha jól emlékszem, ezt már meséltem itt, de amikor még tanítottam, egyszer a reggeli első órám elején azzal fogadott egy diák, hogy látott engem reggel, ahogy átmentem a piroson. És basszus, hát igen, ez nem olyan dolog, amit leraksz az iskola küszöbén, hanem ez egy teljes körű szerepvállalás. A nyilvános figyelemnél is meglenne ez a teher, ami folytonos önkontrollra/menedzsmentre kényszerítene, és jajj, még belegondolni is fárasztó!

View more

+ 2 💬 messages

read all

Te megpróbálnál még olyan emberrel beszélni,akiről 1-2 hetes,próbálkozásaid után,is látod hogy esélytelen? Előfordúlt veled ilyen,te meddig próbálkoztál hogy beszéljétek meg,vagy meddig próbálkoznál?

Ebben a kérdésben kétségbeejtő mértékben benne élek inverzen, és ezért most kicsit el is szégyelltem magam, lol.

Szerinted mi a fontosabb, amit a tanár tanít, vagy amit a diák megtanul?

hcwdoktor’s Profile PhotoA Doktor
Az ismeret vagy eszme önmagában nem fontos, mert csak élettelen, se nem jó, se nem rossz szavak összességei mindaddig, amíg valaki fel nem használja azokat. Éppen ezért azt a felet tartom fontosabbnak, akit a felelősség leginkább terhel majd a tudás kamatoztatásakor. Pl. ha a tanítvány kiforgatja az átadott nézeteket, a szememben megszűnik a tanár felelőssége, de vegyük pl. az iszlám terroristákat - ott az agymosó felet, a "tanárt" tartom a legnagyobb felelősnek, hiába a "diák" robbant.
Amikor kollégista kamaszként bekerültem egy züllött társaságba, egyszer megjegyeztem a baráti kör központjában álló "rossz lánynak", aki az akkori legjobb barátnőm vagy mi a franc volt, hogy azóta beszélek csúnyán, amióta vele barátkozom. Látszott rajta, hogy teljesen ledöbbent a "vádon", és azonnal védekezni kezdett, hogy nehogy már az ő hibája legyen, hogy én káromkodok (egy szóval sem mondtam neki ilyet, csak egy tényt közöltem értékítélet nélkül). De ha belegondolok, végeredményében csak a kimondott, olykor akár másokban sebet ejtő káromkodások számítottak, az általuk kiváltott hatás. Ki a francot érdekelt, hogy kitől lestem el - ebben az esetben a felelősség engem terhelt, ezért itt én voltam a fontosabb komponens az indirekt tanítási folyamatban.

View more

Körkérdés: van olyan személy askon, aki ellenkező nemű, és azt látod, vagy érzed, hogy ismerkedne veled, miközben, személyesen nem ismeritek egymást, csak ezen a platformon követ? Ha igen, akkor belinkeled? Vagy csak írsz róla? Nem lényeg hogy te is viszonozd a nyitását, csak hogy ki/mit gondol?

A számos itt töltött évem alatt már megéltem ezt-azt, akartak már felém nyitni mind romantikus, mind baráti értelemben. Minden ilyen szándék nagyon megtisztelő, csak mivel barátnak alkalmatlan vagyok, a szívem pedig foglalt, ezért hamvában haló történetek ezek. Velem nem lehet tartósan beszélgetni, mert egyrészt nincs rá igényem, másrészt képtelen vagyok a fenntartásukra és önkéntelenül ghostingolok, a mélyebb társas érintkezések még online is fárasztanak.
A belinkelés gondolatának felmerülését meg nem is értem.

Ne sírj amikor terhes vagy mert csupa mosoly voltál amikor azon lovagoltál 🍆

Egyébként komolyan kíváncsi vagyok rá, honnan eredhet ez a most divatos padlizsánozás. Ki fejéből pattant ki, hogy egy erektált falloszt pont egy padlizsánhoz hasonlítson? Annyi alakilag, méretileg, színvilágában stb. sokkal hasonlóbb zöldség létezik, miért pont szegény, szerencsétlen, indokolatlan padlizsán? :D

Falikép/festmény vagy poszter? Mi díszeleg a falaidon, melyiket preferálod jobban?

A vizuális zsúfoltság az ősellenségem - engem rettentően frusztrálnak a szükségtelen díszek, limlomok minden tekintetben, így a falakon is. Egy-két ízléses, natúr, bézs/földszínekkel operáló festmény talán még belefér itt-ott, illetve ha volna külön dolgozószobám, egy antikolt Hellász-térképet, egy ógörög szövegrészletet valamelyik kedvenc tragédiámból és egy Euripidészt ábrázoló domborművet esetleg el bírnék képzelni a falon.

Hogy kéne reagálni arra, ha a halott mamád kitesz egy sztorit Facebookra para zenével és egy képpel magáról, amin nagyon furcsán néz ki. Egy hónapja halt meg....

Minél jobban feloldódom egy adott közegben, annál megfeszítettebb figyelmet igényel a részemről, hogy ne villantsam meg a valódi, brutálisan elborult, bizarr, groteszk, morbid, pszicho énemet. Mostanában egyre gyakrabban ki-kicsusszannak a munkahelyemen olyan reakciók tőlem, amik miatt előbb-utóbb sorozatgyilkosnak fognak nézni, és roppant nehéz úgy professzionálisnak maradni, ha közben a markod elővigyázatosságból mindig a saját nyakadat szorongatja.
Nagyon ritkán találkozok személyesen olyan emberekkel (ritkán? tulajdonképpen az eddigi életem során egyetlen ilyen embert ismertem), akik azonos mértékben betegek velem és az én torz hullámhosszomon rezegnek, akik előtt nem kell cenzúráznom és szégyellnem minden elborult gondolatomat és viccelődhetek olyan dolgokon, amiknek a felmerülése miatt is szentelt vízben kellene fürödnöm.
Lehet, hogy én is csak egy húgycsőbalerina vagyok egy Komor lapon.

View more

+ 2 💬 messages

read all

Van egy nő, aki állítása szerint nem akar tőlem semmit, tudja hogy én szeretem. Féltékennyé szokott sűrűn tenni (legalábbis nekem szándékosnak tűnik) és néha random becézget, majd hirtelen megváltozik és alig beszélünk. Miért lehet ez szerintetek?

Az emberek, főként a nők nagyon szeretik a figyelmet, szeretik fontosnak, érdekesnek, szórakoztatónak, szépnek, okosnak stb. érezni magukat, ezért furán hangozhat, de olykor nagy áldozat lemondani egy olyan emberi kapcsolatról, ahol mindezt megkapják. Nagy munka belátni, mikortól ártasz, mikortól vagy önző, mikortól megy át szadizmusba az egóciróka... Én pl. bőven huszonéves voltam már, amikor ezt be tudtam határolni a saját viselkedésemben, és azóta tudatosan kizárok/megfékezek mindenkit, aki egy arasszal közelebb lép a kelleténél.
Abszolút elképzelhető, hogy nem szándékosan csinálja, csak még nem érti, hogy a figyelem sosincs ingyen. Ettől függetlenül ne hagyd, hogy játsszon veled - vagy egyenesen mondd el neki az érzéseidet, aztán onnantól kezdve a további játszmákat elkönyvelheted szándékosnak, vagy ha reménytelennek és túl fájdalmasnak tartod, zárd le az egészet.

View more

+ 3 💬 messages

read all

Írj egy bölcsességet, ami szerinted a legjobb!

ATTILAahegyrol’s Profile PhotoATTILAahegyrol
Bölcsesség... Lassan közelítek a harminchoz, és ahogy telik az idő, egyre nagyobb igényem volna a bölcsességre (tudod, arra az igazi, fáklyaláng-érzésre, amikor felnyílik egy-egy klisé mögött a rejtett értelem, vagyis amikor tudatosul, beépül, tapasztalattá érik a végig előttünk heverő, de befogadatlan információ), mégis egyre világosabbá válik a számomra, hogy milyen távol járok tőle.
Amivel mostanában küzdök, az az egyéni felelősségvállalásom kiterjesztése az életem minden részére. A kifogások kiirtása, a körülmények okolásának beszüntetése, és a szembenézés azzal, hogy minden tettem egy >döntés<. Ha gonoszkodom valakivel, aki megkeseríti az életem, az az én döntésem, ÉN döntök úgy, hogy én (is) gonosz leszek. Ha kibeszélek, szidok egy személyt, amiért az mindenkivel rosszindulatú, ÉN döntök úgy, hogy pletykás személy leszek és továbbcsiholom a gyűlöletet. A gyűlölet pedig olyan, mint az erdőtűz - elég egy gerjesztő fuvallat és csak terjed, terjed...
Hogy ezen változtassak, igyekszem mindent, de tényleg mindent egy próbaként felfogni. Minden helyzet és döntés egy vizsga, amiben önmagamat teszem próbára, és ha éppen elbukok, mert tudomisén rettenetes napom van és nincs türelmem az emberekhez, akkor sincs tragédia. Kiértékelem a helyzetet, és jön majd az új vizsgák serege, ahol korrigálhatok, meghaladhatom önmagam. Szeretném hinni, hogy sikerülhet.
Sok tekintetben kényelmes korban élünk és előttünk hever az emberiség évezredes tudása, mégis... Mankók nélkül, vakon toporgunk, mert nincs, aki vezessen minket. Bárcsak az internet helyett léteznének még régivágású tanítómesterek, mentorok, igazi bölcsek, akik felelősséget vállalnának a tanítványaikért, a kezükbe helyezett jövőért... De ehelyett csak sercegés vagyunk a klaviatúrán, hamarosan pedig memóriaszemétté válunk az élet jelentéktelen winchesterében. Jobb híján önmagunk tanítómesterévé kell válnunk keserves munka árán, hogy később másokat is taníthassunk.
No meg persze ha ráérünk, hassunk, alkossunk, gyarapítsunk, hogy a haza fényre derüljön, vagy mi.

View more

+ 6 💬 messages

read all

Ha tennéd/tehetnéd, melyik az a hely ahova elköltöznél?

ATTILAahegyrol’s Profile PhotoATTILAahegyrol
Sokáig abban a hitben éltem, hogy ha a csillagok lehullanak az égből, nekünk akkor is Debrecenben kell letelepednünk, mert életem legcsodásabb éveit töltöttem el ott. Az igazság viszont az, hogy ha vissza is megyünk, az már nem az a Debrecen lesz, ami az emlékeimből ismerős, hiszen nem a hely, nem a beton és kő tette a fiatal felnőtt éveimet csodássá, hanem az ottani élmények és emberek, akik javarészt már rég máshol élnek.
Nem tudom, hogy (város tekintetében) elköltöznék-e. Ahogy "öregszem", egyre nagyobb prioritássá vált a család elérhető (de nem fojtogató) közelsége, a jól ismert közeg, és nem tudom... A pokolba is, néha azt érzem, hogy nincs energiám menekülni a problémák elől, hiszen azok új köntösben, de úgyis követnének. Inkább a meglévő életteremet szeretném megváltoztatni pozitív irányba, meglátni és kiterjeszteni a helyi szépségeket, na és persze gyökeret verni. Arra nagy igényem volna.
Aztán a fene tudja, lehet, hogy az egész csak hegedűszó a süllyedő hajón.

View more

Next

Language: English