Második nap.
Lornyona úr erőt merített,felszerelkezve az acél melltűvel elment a bálba.Nem táncolt senki mással,csak Örvényke kisasszonnyal, aki ugyanúgy vörös ruhában volt, mint eddig.
Ma már más táncot jártak,hiába volt mindig szomorú,a lány örökös vidámsága elhessegette azt.Véget ért az első kör, hirtelen szembe fordult vele a festő,nekiszegezve a kérdést németül:
"Maga nem szereti a virágokat,Lornyona úr?"
Az említett elhűlt mérgében, aztán rávágta:
"Dehogynem!"
"Nem szereti maga őket,mert ellenben törődne velük" állapította meg a lány pimaszul. "Micsoda alak maga, még órája sincs!"
"Már hogyne lenne órám!" Háborodott fel Lornyona úr, észre sem vette,hogy ő is németül beszél. Elkezdődött a második kör, amikor megemelte Örvényke kisasszonyt, megforgatta, és szinte odasziszegte neki:
"Minden úriembernek van zsebórája,nekem meg kiváltképp van!"
"Nem hiszek magának" nevetett fel a lány, hamiskás mosolya olyan szemtelen volt,hogy Lornyona úr elfelejtette egy pillanatra,hogy tulajdonképpen miért is dühös.Aztán észbe kapott.
"De nekem igenis van!"
"Nem hiszem!" harsant a nevetés,olyan könnyedén táncolt tova mellőle Örvényke kisasszony,hogy szinte már vérlázító volt.
Harmadeste már héberül veszekedtek tánc közben,negyediken ógörögül,ötödiken valami rettenetes holt nyelven,hatodik este Lornyona úr nem látta a lányt sehol. Mogorva volt,nem akart táncolni senkivel sem. Rosszkedvű maradt, pedig szinte már remélte,hogy órákon át veszekedhet a nővel,úgy döntött,inkább hazamegy,ahogy meg is jött, olyan gyorsan távozott.Nem telt el sok idő,Lornyona úr búsan szorította magán a mellényét,ahonnan a tűt is elhagyta,nagyban matatott a zsebében,amikor észrevette,hogy a kertkapu tárva-nyitva állt. Belépett a rég elhanyagolt kertbe,döbbenten látta,hogy valaki háttal állva neki valamit bőszen csinál a karjával, eltakarva egy...állványt?
" Elhagyta a melltűjét Lornyona úr" mondta az alak,meg sem fordulva,olyan könnyed akcentussal franciául, amit már hallott valahol.Odahaza!Örvényke megfordult,hosszú,vörös ruháján egyetlen folt sem volt,az arca viszont csupa maszatos a festéktől,és grafittól.Olyan szelíden mosolygott a holdfényben,mint egy nyári szellő. " Megfejtettem,mi a baja magának."
"Nekem?" bukott ki a kérdés Lornyona úrból "Maga van a kertemben éjfélkor,ráadásul fest!"
" Honvágy." folytatta a lány,ügyet sem vetve a megjegyzésre "És tényleg szereti a virágait,ahogy a zsebóráit is,csak nem igazán tartja ez őket egyben.Az órák kimerültek,a növényeknek is erő kell"
Félreállt a képe útjából, amin egy apró,sötét tulipán köszönt vissza.Ami...élt.
Lornyona úr kétkedve fogta meg a virágot,csakugyan élt,de még gyengécske volt.Erő kell neki.Hajtóerő!Rohant fel a lépcsőn,a házba,később visszatért pár szerszámmal,egész éjszaka el sem hagyta a kertet.A bál utolsó estélyén Lornyona úr könnyekig meghatva vette át a szabadalmi engedélyt a különleges magától működő tulipán-órájára.
"Maga győzött, kisasszony."súgta a mellette álló Örvényke kisasszonynak "Mondja azt a nagy tanácsot"
Ma már más táncot jártak,hiába volt mindig szomorú,a lány örökös vidámsága elhessegette azt.Véget ért az első kör, hirtelen szembe fordult vele a festő,nekiszegezve a kérdést németül:
"Maga nem szereti a virágokat,Lornyona úr?"
Az említett elhűlt mérgében, aztán rávágta:
"Dehogynem!"
"Nem szereti maga őket,mert ellenben törődne velük" állapította meg a lány pimaszul. "Micsoda alak maga, még órája sincs!"
"Már hogyne lenne órám!" Háborodott fel Lornyona úr, észre sem vette,hogy ő is németül beszél. Elkezdődött a második kör, amikor megemelte Örvényke kisasszonyt, megforgatta, és szinte odasziszegte neki:
"Minden úriembernek van zsebórája,nekem meg kiváltképp van!"
"Nem hiszek magának" nevetett fel a lány, hamiskás mosolya olyan szemtelen volt,hogy Lornyona úr elfelejtette egy pillanatra,hogy tulajdonképpen miért is dühös.Aztán észbe kapott.
"De nekem igenis van!"
"Nem hiszem!" harsant a nevetés,olyan könnyedén táncolt tova mellőle Örvényke kisasszony,hogy szinte már vérlázító volt.
Harmadeste már héberül veszekedtek tánc közben,negyediken ógörögül,ötödiken valami rettenetes holt nyelven,hatodik este Lornyona úr nem látta a lányt sehol. Mogorva volt,nem akart táncolni senkivel sem. Rosszkedvű maradt, pedig szinte már remélte,hogy órákon át veszekedhet a nővel,úgy döntött,inkább hazamegy,ahogy meg is jött, olyan gyorsan távozott.Nem telt el sok idő,Lornyona úr búsan szorította magán a mellényét,ahonnan a tűt is elhagyta,nagyban matatott a zsebében,amikor észrevette,hogy a kertkapu tárva-nyitva állt. Belépett a rég elhanyagolt kertbe,döbbenten látta,hogy valaki háttal állva neki valamit bőszen csinál a karjával, eltakarva egy...állványt?
" Elhagyta a melltűjét Lornyona úr" mondta az alak,meg sem fordulva,olyan könnyed akcentussal franciául, amit már hallott valahol.Odahaza!Örvényke megfordult,hosszú,vörös ruháján egyetlen folt sem volt,az arca viszont csupa maszatos a festéktől,és grafittól.Olyan szelíden mosolygott a holdfényben,mint egy nyári szellő. " Megfejtettem,mi a baja magának."
"Nekem?" bukott ki a kérdés Lornyona úrból "Maga van a kertemben éjfélkor,ráadásul fest!"
" Honvágy." folytatta a lány,ügyet sem vetve a megjegyzésre "És tényleg szereti a virágait,ahogy a zsebóráit is,csak nem igazán tartja ez őket egyben.Az órák kimerültek,a növényeknek is erő kell"
Félreállt a képe útjából, amin egy apró,sötét tulipán köszönt vissza.Ami...élt.
Lornyona úr kétkedve fogta meg a virágot,csakugyan élt,de még gyengécske volt.Erő kell neki.Hajtóerő!Rohant fel a lépcsőn,a házba,később visszatért pár szerszámmal,egész éjszaka el sem hagyta a kertet.A bál utolsó estélyén Lornyona úr könnyekig meghatva vette át a szabadalmi engedélyt a különleges magától működő tulipán-órájára.
"Maga győzött, kisasszony."súgta a mellette álló Örvényke kisasszonynak "Mondja azt a nagy tanácsot"