@TakacsGloria

† Glória †

❤️ Likes
show all
Callmejohnsnow’s Profile Photo

What others replied to:

Milyen munkáid voltak az életed során?

show all (44)

Nemtom a diákmunka bele számít e, egyébként most vagyok a második munkahelyemen. Először az önkormányzatnál voltam, ahol pályázat alapján kellett rendezvényeket szervezni és papírokat töltögetni a résztvevőkkel, sok volt az adminisztrációs munka. Most pedig egy számtech cégnél vagyok, back office tevékenységeket csinálok. Mellette nyáron szoktam pultozni rendezvényeken. Bár akkor 3 munkahely xd
Diákmunkám az több fajta volt. De rendes dolgozóként egy boltba voltam 3 hónapot, most majdnem 3 évig egy egészségügyi termékeket gyártó cégnél dolgoztam☺️
Tavaly dolgoztam az egy gyárban volt. Laborba voltam de az csak kötelező órákat dolgoztam szóval nem fizetett jól. Most fogok majd dolgozni máshol rendes diák munka lesz az meg majd ki derül milyen lesz
- Életem első diákmunkája egy nyomdában volt 2014 nyarán. Kifejtő voltam, tehát a kinyomtatott kartonpapírok (pl.: müzlis-, tejes-, cigis dobozok, stb.) körül kellett leszedegetni a sallangot.
- 2015 nyarán egy hónapot "dolgoztam" egy emlékházban, valamiféle önkormányzati program keretében. Napi 4 óra, nagyjából semmit nem kellett csinálni, ha valaki jött jegyet váltani szólni kellett az ott dolgozóknak, utolsó napon pedig befogtak minket egy kis pakolásra. Túl sokat mondjuk nem is kaptam érte.
- 2015 telén árufeltöltői és eladói feladatokat láttam el egy ismert elektronikai szaküzletben. Azt hiszem ez is 1-2 hónapig tartott, a karácsonyi időszakra kerestek embereket. Bár a kereskedelem nem az én világom, de helytálltam, jó kis zsebpénz kiegészítésnek bizonyult.
- 2016 tavaszán az Adóhivatalnál voltam adatrögzítő. A diákmunkák közül ez volt a legjobb, teljesítmény alapon fizettek, szóval ha pörögtél, akkor akkori viszonyokhoz és a munka jellegéhez képest egész szép pénzeket hazavihettél. Sajnos ez is határozott ideig tartott, az SZJA rögzítésben volt fontos számukra a segítség.
- Ugyanebben az évben ugyanitt egy másik osztályon töltöttem a nyári gyakorlatom. Mivel közszféra, így fizetést nem kaptam érte, túl komoly feladatom sem volt, de meg kellett csinálnom.
- A diplomaosztó után, 2017 áprilisában a Kormányhivatalhoz kerültem, ahol agrártámogatásokkal kapcsolatos kérelmeket ügyintéztem. Ez 1 évig tartott, majd
- 2018 májusában ugyanezen a Főosztályon átkerültem a helyszíni ellenőrzésre. Mai napig itt vagyok, igen sokrétű munka, de erről régen már nagyon sokat írtam itt.

View more

Language: English