helló. Én teljes mértékben hiszek az újjászületésben. Abban, hogy ha meghalsz, a lelked tovább el egy másik testben... tudom, hulyesegnek hangzik, de en valahogy mégis hiszek benne...
Szabolcsi vagyok, szóval számomra is jelentőséggel bír a Tisza. Melynek vize lehet, néha ocsmány es koszos, de nyárra ez gyönyörűen letisztul. A hűs vize, mikor a bőrömhöz ér egy forró nyári délután. Imádom, amikor lassan megy le a nap. az idő kellemes, es tele van a part ismerőssel, akikkel jól lehet cseverészni. A forró homok szinte égeti a talpad, s a leterített pléden keresztül is érzed a forró szemcséket. Ahogy elfordítom a fejem, néhány méterrel odébb ferfiemberkek horgásznak a bozót takarásában. Várva néhány jól kihízott halra. Szinte erezni a súlyos csendet, melyet kissé már unott várakozás kísér. Visszatekintek a nyüzsgő strandra. A nagyobb gyerekek rohangálnak a part szélén, a kisebbek pedig homok várat építenek. Sokan csak süttetik a hasukat a part es a folyó találkozásánál. A víz finoman csapódik a bőrükhöz. Erről eszembe jut, amikor a Tisza áradni kezd. A 2001es árvízről, mely falvakat rombolt le. A dühöngő Tisza kíméletlenül csapódott a házak falának, melyek tehetetlenül omlottak össze. Vagy éppen, mikor a vad hullámok elnyelték egy éve egy nagyon jo barátunkat. Alig volt 17 éves. Mint mindennek, neki is megvan a rossz es jo oldala. Ezek a képek kúsznak be elmémben, mikor a jó öreg Tiszára gondolok.
helló. nos, ahol egy ajtó bezárul, ott nyílik egy másik. péládul, ha te szakítasz a pároddal, az ugye egy kapcsolat vége, de ugyan akkor egy új élet lehetősége is, hisz kipróbálhatsz, csinalhatsz olyan dolgokat amelyeket a pároddal nem tudtál. es persze meg több embert ismerhetsz meg. (na jo, ez hulye példa volt) én nagyon nehezen változtatok. szörnyen nehéz volt életmódot váltani, sőt meg így sem tökéletes, mert a csokit ugyebár visszacsokkentettem, (kéthetente egy szeletre) de nem tudom teljesen elhagyni, ami nagyon rossz. nehéz volt rászokni az edzésekre... de vegülis sikerült... :)
Ez így van. pl en most edzeni fogok, pedig nagyon fáradt vagyok. és ez rossz. de ebben a jó, hogy majd egyszer ez kifizetődik, es bomba csaj leszek :) Akkor, másik példa. Elköltöztem otthonról, ami nagyon jo dolog. viszont a rossz benne, hogy többet kell másra költenem, pl rezsi... :)
A Pacific Rim c. filmben a mechákat, vagy helyi tájszólás szerint Jágereket két ember irányíthatja: az egyik a jobb, másik a bal agyfélteke képviselője. A két "félteke" kapcsolódásakor (ún. drifteléskor) látod a társad emlékeit, és olvashatod a gondolatait. Te kivel driftelnél szívesen?
"Párommal" Főleg, mikor kutyasétáltatás ürügyével ki megy telefonálni (Amiről persze azt hiszi, hogy én nem tudok, pedig tisztán láttam az ablakból) Akkor rohadtul kíváncsi lennék, hogy ki az akivel beszél és én nem tudhatok róla. Kicsit se vagyok féltékeny....
"Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér." Szép estét!^^ Milyen napod volt? Szerinted az álmok valóra válhatnak?❤
Nem volt rossz napom. Mivel ma rendőrnap van, ezért ma nem volt meló. Kicsit pihentem, takarítottam, majd az egyik barátnőmet elrángattam vásárolni. Most pedig Ask.fm. És az álmok valóra válnak, HA teszel értük. Az enyém is valóra vált. Lett egy könyvem. És a többi már folyamatban van. Szóval én teljes mértékben valóra tudom váltani az álmaimat.
Általában milyen szokott lenni a hangulatod? Hogyan viszonyulsz a többi emberhez?
Próbálom nem mutatni, hogy ha valami bajom van. De ez nem igazán szokott összejönni. Viszont ahogy a visszajelzésekből hallom, mindenki vidám, pozitív és mosolygós csajnak tart. Persze ők azok akik nem ismernek. Akikkel kicsit közelibb a kapcsolatom, azok idegbetegnek és elégé depresszívnek tartanak. Próbálom az embereket teljes nyitottsággal fogadni. Ugye általában hallgatok és figyelek, így sokszor megjegyzek értékes információkat az emberekről, amelyek a későbbi beszélgetések során jól szokott jönni.
Talán az önzőség és a hiúság a legnagyobb hiba. De mondhatnám a butaságot és egyben bunkóságot is. Vagy akár a tiszteletlenséget. A legnagyobb erény pedig az akarás, a jótékonyság és önzetlenség. De persze ezek a tulajdonságok a két véglet. A legeslegnagyobb hiba viszont szerintem pont az, hogy az emberek nem tudnak az arany középúton haladni, és hol az egyik véglet, hol a másik. Mert ugye egy ember nem lehet egyszerre önző és jótékony. Na jó, lehet megint butaságot írtam.
nem különbözök senkitől. Ugyan olyan fiatal vagyok, mint a kortársaim. de ha meg is mondanom kellene egyet, akkor az A "túl érzékenység" lenne. utalom, hogy olyan könnyen a lelkembe taposnak, ha meg kiállok magamért es elküldöm az adott szemelyt a kurva életbe akkor megint csak en vagyok a szar. és pluszban meg ki is röhögnek. mint pl most is. és körülbelül a zokogas van rajtam...
Sziaa! Szép napot!^^ mi a terved mára? Követlek<3 esetleg visszajön?:D ha nem akkor bocsi a zavarásért!:D
Szia. Ismételten főzök, mosok, takarítok ebben a nem túl szép időben. Az előbb voltam bevásárolni es majd' elfújt a szél. 0.0 Neked? És koszonom, de a követőim száma nem nőtt...:( viszont, ha tetszenek a válaszaid, bekovetlek. :)
Az életem egy útvesztő. Minden sarokban ott a kihívás, a magány, némely pihenőben-amely egy-egy útszakaszt köt össze- pedig a boldogság rejtőzik. (Hogy tudok ennyi marhaságot összehordani, betegen? )
Szia.. ma igen fura kérdésem lesz. Mindenkinek vannak az életében dátumok amiket szeret és amiket nem. Neked a "jó " vagy a "rossz" dátum van több? Írj le minél többet és adj hozzá szó magyarázatot :) ------------ Eltérōen ezen az askomon véleményezek @RebiWokHelo --> ha gond van meg találtok :)
JÓ: 2009. 09. 01. - találkoztam a legjobb barátommal 2011. 04. 22. - rátaláltam a páromra 2012. - első megjelenésem antológiában. 2013. - első sikerem rajz téren. 2014. 01. 01. - alkalmazni kezdtek a rendőrségen. 2014. 08. - kiadták a könyvem 2015. 04. 03. - összeköltöztünk párommal Rossz: 2013. - megalázott a legjobb barátnőm. 2014. 10. - meghalt dédim. Sok rossz volt meg és persze sok jo is, de bennem ezek maradtak meg leginkább.