Aurora

* Folytatás *

---

Bénultan néztem őt. Nem tudtam megölni. Egyszerűen képtelen voltam végezni vele, úgy ahogyan ő tette a szeretteimmel. Még mindig szeretem.
- Gyenge vagy. - szólt a hátam mögül a túl ismerős mély hang. Megdermedve bámultam az előttem levő férfit, és csak lassan jöttem rá, hogy átvert. Ismét.
Az előttem levő test sziklává változott. Csak egy álcázó bűbáj volt, és én bedőltem neki.
- Miért? - suttogtam. - Miért, Victor? - halk hangom egyre erősödött, miközben szembe fordultam Vele. Ezüst haja lágyan cirógatta arcát, jég kék szeme hidegen tekintett rám. Már rég eltűnt belőle a lágyság, és a kedvesség. Valami kiölte belőle. - Miért? - üvöltöttem, majd térdre rogytam. Íjam mellém esett, szőke hajam az arcomba hullott, forró könnyeim égették jéghideg bőröm. Vesztettem. Megint.
- O, te naiv leányzó. Hát már megint nem tanultál semmit? - Sziszegő hangja úgy csúszott a fülembe, mint ahogy a kígyó siklik az áldozatára. - Ez mind a hatalomról es az erőről szól. Bebizonyítani, hogy én vagyok a leghatalmasabb. Hogy olyan kis senkik felett állok, mint Te.
- Szerettél te egyáltalán? - Meglepte kérdésem. Gúnyos vigyorrá húzódott ajka.
- Nem. Sose szerettelek. Hogy tudnék szeretni egy ilyen kis senkit. Te csak egy kis csepp vagy a hatalmas Óceánban. Egy kis senki. - Sziszegő szavai úgy roppantottak össze, mint egy piton a zsákmányát.
Összetörtem. Erőm teljesen elhagyott. Észre sem vettem, mikor idndult el felém. Már csak azon kaptam magam, hogy nyakamnál megragadva, taszít a sziklának. Levegőért kapkodva néztem hideg tekintetébe. Nem látok mást, csak kegyetlenséget. Sehol nincs már az a Victor, akit én valaha szerettem. Sőt. Még most is szertek.

View more

Nos. Nem vagyok formában.

---

Süvít a jéghideg szél. Hatalmas ereje, majd elsodor. Normális esetben vacognék, de haragom lángjától ég a testem. Ha most hozzám érnének, tüstént eelkapnák a kezüket, forró bőröm érintése után. Lázasan mormolok egy varázsigét, kezem pecséteket formál. Körülöttem tűz kezd kavarogni, mely olyan forró, mint a bennem összegyűlt harag lángja. Előttem egy robosztus férfi áll. Tőlem két fejjel magasabb, izmos, széles vállú ember. Hozzám hasonlóan ő is igét kántál, s közben kezével gyorsan formálja a pecséteket, melynek következménye a jeges, orkán erejű szél. Olyan hideg, mint létrehozójának lelke. Ez a férfi a leggonoszabb ember a világon. Az egész családját, faluját megkínozta és kivégezte.
- Add fel, kislány. Semmi esélyed nincs ellenem. Veled is végezni fogok, úgy, mint a bátyáddal. - ordította a sötét varázsló. - Te sem érsz semmit. Ugyan olyan senki vagy, mint a falu lakói, mint a semmirekellő bátyád. Mind megérdemelte a halált. - Hangja mélyen a lelkemig hatolt, ahol csak mégjobban szította a már amúgy is vadul tomboló lángokat. Még erőteljesebben kántáltam a varázsigét, hevesebben formáltam a pecséteket. Szemeimet olyan erősen csuktam le, hogy könnyek szivárogtak szemhéjaim alól. Lassan gördültek le az arcomon, majd le a földre. Ez volt a végszó. Szemeim felpattantak, s mélyen a férfi jeges tekintetébe néztem. Elrugaszkodtam a talajtól, és villámgyorsan haladtam a varázsló felé. Ő is így tett. Láng borította kezemet ökölbe szorítottam. Minden egyes izmomat megfeszítettem, mikor ütni készültem. Minden haragom, szenvedésem, gyászom ebben az ütésben volt. Az öklöm, az ő öklével találkozott és mintha elpattant volna valami bennem. Hirtelen megrohamoztam az emlékek. Képek kúsztak a szemem elé, mely fájdalmas sebeket téptek fel. A gyerekkorom, mely szülök nélkül telt el. Csak mi voltunk ketten a bátyámmal. Az első szerelem amely bearanyozta sanyarú életem. Victor. Az első szerelem, amely tragédiával ért véget. És most itt vagyok. Bosszút állok. Ahogy véget ért fájdalmas emlékeim képének sorozata, és öklünk visszapattant egymáséról, hatalmas hullám lökött hátra. Egyenesen sodródtam, majd egy fának csapódtam. A fa törzse mélyen bele vájt a bőrömbe. Fájdalmasan csúsztam le a sáros földre. Nem. Nincs idő a fájdalmakra gondolni. Kinyitottam eddig lehunyt szememet, nehezen felálltam, és kissé megkönnyebbülve láttam, hogy a férfi még mindig a földön fekszik. Köpenyem alól előhúztam az íjam, majd egyenesen a varázsló felé sétáltam. Ájultan feküdt a mocsokban. Felhúztam az íjamat, és pontosan a szívére céloztam. A szívére, mely egykor értem dobogott.
Folyt. köv.

View more