@A_Bolcs_3#20 🇭🇺

A_Bölcs

Címzett: @liv917

A_Bolcs_3’s Profile PhotoA_Bölcs
“Légy hasonló az égen szálló madárhoz…, aki a törékeny
gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet,
mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében.”
(Victor Hugo)
"Öreg bölcs üldögél a Korinthos-ba vezető út szélén.
A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedik vele:
– Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
– Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
– Athéni vagyok.
– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
– Hát tudod, rettenetes társaság!
Mind csaló, lézengő, lusta és önző.
Ezért is jöttem el onnan.
– Nincs szerencséd!
Korinthos-ban sem jobb a helyzet.
Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen áll meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthos-ban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött.
Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
– Nagyszerű emberek élnek ott!
Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
– Nagy szerencséd van!
Korinthos-ban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában.
– Nagyot csalódtam benned!
Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
Tévedsz, fiatal barátom.
Tudod, a világ a szívünkben tükröződik.
Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni.
De, akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál."
(Ókori tanmese)
"A könyvek sok-sok évszázad felhalmozott tudását rejtik."
(Lois Lowry - amerikai írónő, 81 éves)
"Tartsd meg a világot, amíg lehetséges, azok kedvéért, akik egykor maguk mögött hagyták."
( A Fekete vitorlák című filmből)
"Az ember egyik legnehezebb döntése (...), hogy az erszényt válassza, mely teli van arannyal vagy a tudást, mellyel bearanyozhatja életét."
(Robert Lawson - amerikai író, 1892-1957)
Boldog 20. születésnapot!
Címzett liv917
❤️ Likes
show all
florcsitina’s Profile Photo Vivien144’s Profile Photo picyandee’s Profile Photo AmbrusIldiko652’s Profile Photo MyL0’s Profile Photo liv917’s Profile Photo the_true_behind_the_false’s Profile Photo

Latest answers from A_Bölcs

A mai hírekben olvastál valami jót?

Nem lenne egyszerűbb, ha magad is elolvasnád a híreket és nem engem kérdeznél minden nap?
Az emberek nagyobb része azt hiszi, a hírek rideg, hideg és uncsi dolgok... a valóság pedig az, hogy minden nap minimum egy híren kellemes mosoly ül ki az arcomra.
Ma pl.:
"Boris Johnson (volt angol miniszterelnök - megj. én) volt főtanácsadója, Dominic Cummings csütörtökön szitkozódva támadta az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást – számolt be a POLITICO.
Az „i” című lapnak adott interjújában Cummings kijelentette, hogy a Nyugatnak „nem kellett volna belemenni ebbe az egész hülye helyzetbe” és azt állította, hogy az Oroszország elleni szankciók nagyobb hatással voltak az európai politikára, mint Moszkvára.
A volt tanácsadó megrovóan nyilatkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről és a második világháborús összehasonlításáról. „Ez nem az 1940-es év megismétlődése, ahol Zelenszkij az esélytelenebb Churchill” – mondta.
Ez az egész ukrán korrupt maffiaállam lényegében mindannyiunkat átvert és ennek következtében mindannyian meg fogunk baszódni - mondta.
Most is átbasznak minket, igaz? - fogalmazott.
(Forrás: mandiner.hu)
Én:
Igaz, kell a szöveg megértéséhez némi történelmi ismeret (pont az, ami sokaknak hiányzik), de e nélkül is érthető a lényeg. :-)

View more

Szép napot! Ha csak egyet választhatsz, a mai napodon az alábbiak közül melyikre esett a legnagyobb fókuszod: a családodra, a párkapcsolatodra, a barátaidra, a munkádra/karrieredre/iskoládra vagy a szórakozásra? Miben nyilvánult ez meg?

Sophrones’s Profile PhotoSophrone
Szép napot Neked is!
A munkával kapcsolatos dolgokat/tennivalókat választanám, mert igazából ettől függ minden, maga az élet anyagi háttere és az elismertség, a sikerek stb... a magánélet ráér (ha ezt valaki nem érti meg a MAI világban, akkor más utakon érdemes járnunk).
Ma pl. összevontam a szemöldökömet már párszor, mert egy kb. 30 másodperces munkán már 4 órája agyalok és még mindig nem találtam meg a megoldást.
Egy Windows-os gépen, az egyik program "főmappájába" be kell másolni egy fájlt, amitől a program majd sokal többet tud.
Ez hunyott szemmel is, bárkinek, talán 30 másodperc, de inkább kevesebb... a program viszont nem változott, pontosan úgy működik, mint a bemásolt fájl előtt - meg kell tudnom ezt a problémát oldani, de ez mégsem akar sikerülni, pedig már mindent vagy annál is többet megpróbáltam.

View more

Német munka angol nyelvtudással lehetséges?

Munkahelye válogatja: van, ahol igen és van, ahol nem.
Nekem több ismerősöm dolgozik Németországban, akik úgy mentik ki, hogy csak angolul beszéltek konyhaszinten, de pl. sofőrnek, "háttérembernek" vagy a mezőgazdaságban még sok is lett a "tudásuk", hogy az infósokról már ne is beszéljünk (az ő specialitásuk, hogy a 2 angolból csak az írásbelit ismerik, azt sem felsőfokon, mégis tökéletesen tudnak dolgozni Németországban).

Vajon az igazi mindenkire rátalál? Mivan ha te vagy valakinek az igazi, és nem találsz rá?🤫

Ez az "igazi" egy nagy történelmi vigaszmese.
Azért találta ki az emberiség, hogy saját magát nyugtassa és lelkesítse a párkersesés témában, ami soha nem volt egyszerű és sima ügy, sőt: a történelmi hagyományokban mindig a hatalom és a vagyon mozgatta, még a szegényember esetében is, aki legalább egy magánál kicsit módosabb párt akart találni.
Napjainkban is ez a helyzet... kivételek persze régen is voltak és ma is, de a lényeg: a hatalom és a vagyon/pénz, szinte semmit nem változott.

Ma olvastál valami jót a hírekben?

Még kismosolyra is fakasztott ez:
"Egy úriembernek nincs szüksége foglalkozásra".
(Forrás: Magyar narancs)

Írj egy jó közmondást!

"A hasonló gondolkodásúak között a hegyek és vizek adta távolság nem jelent akadályt" - ősi kínai közmondás.
Ezzel fejezte be mai újságcikkében (a Magyar Nemzetben) gondolatait a kínai elnök (Hszi Csing-ping), aki holnap érkezik Magyarországra.
Tudtak ezek az ősi kínaiak is valamit, nem csak a maiak.

mi az indián neved?

Csingacsguk.
Ha jól tudom, delavár nyelven azt jelenti: Nagy Kígyó.

Szerinted hosszú és részletes legyen az önéletrajzom, vagy rövid és csak a lényeges infók legyenek benne?

Sikamlós a helyzet a mai Magyarországon ezzel kapcsolatban.
Nekem az a tapasztalatom (másoktól hallom, akiknek segítek CV-ket írni, illetve HR-es ismerőseimtől), hogy a hosszú és részletes önéletrajzok kora lejárt.
Maximum egy A/4 lapra rá kell férnie, minimum 12-es (maximum 14-es) betűmétettel, a betűtípus szabadon választott, de azért klasszikusan, normálisan, jól (értsd: kényelmesen) olvasható legyen.
Nekem az egy ideje az új "találmányom" ezen a téren (mivel úgyis interneten küldődik el), hogy egy linket tetetek be az önéletrajzba egy kb. ilyen szöveggel: "További részletek a linken", ami vagy egy YouTube videóra mutat, ahol szépen látható az összes részlet és még fel is olvasódik vagy egy "honlapra" mutat, ahol csak a részletek olvashatók és akár ki is nyomtathatók (természetesen nem nyilvános a YouTube vagy a "honlap", csak a link és a jelszó birtokában lehet megnézni).
Ezen a klasszikus megoldáson kívül vannak a "különleges" megoldások, amiket kizárólag bátor kockázatvállalóknak ajánlok, pl.: csak egy jó minőségű (akár MI-vel tökéletesített) fénykép és alatta egy könnnyed, de baromi jó szöveg, akár ilyesmi: "Jelentkezem a meghirdetett telefonos értékesítő állásra, mert nem én vagyok az egyik legjobb ebben most még, de az önöktől kapott lehetőséggel fogom bizonyítani, hogy feljuthatunk együtt a csúcsra - önéletrajzi részletek a linken."
Igazából pofára megy a dolog: ha megvannak azok a sulijaid, amik kellenek a szakmához, akkor már csak egy szempont alapján dől el a személyes interjúra behívás és majd a felvételed: mennyire vagy szimpatikus a fényképen és majd az interjún.

View more

hogy nézel ki?

Olyan klasszikusan férfiasan - és mivel eredeti, biológiai, született srác vagyok, így talán csak annyi a meglepő benne, hogy a méreteim és a kinézetem természetesen is férfias és ezért manapság, amikor megjelenek valahol, akár csak az utcán, boltban vagy tömegközlekedésen, azonnal "szétnyílik a tömeg", mindenki fél szemmel rám figyel stb.
Ismeretik az ilyen helyzetet: amikor semmi különleges nincs valakin, de az egész megjelenése mégis (nevezzük így: tekintélyt parancsoló) vonzza a figyelmet.

Mióta nem megy fb keresztül? 😳😮

Lefordítanád magyarra?
Mindig érdekelnek az új dolgok, a nyelvi világokban is.
Az csak előny, ha az ember érti a kor szlengjét (bármikor szükség lehet rá).

Language: English