Bízz benne, hogy valami értelmes ember is megkapta a kérdésed és tud neked segíteni. Szívesen szolgálnék én is valami okossággal, de sajnos ebben a témakörben alkalmatlan vagyok rá. Ha valami miatt hasonló helyzetbe kerülnék, valószínűleg nap mint nap ingáznék a munkahelyem és az otthonom között, a hétvégéimet a házban tölteném, a heti átlagos kimondott szavaimnak összege pedig körülbelül 500 magasságában mozogna. Ha már megvan a bizalmi viszony igen beszédes tagja vagyok akár egy pár fős társaságnak is, ennek kialakításában azonban rossz, kezdeményezésére pedig egy-két kivételes esetet leszámítva képtelen vagyok. Én a helyedben várnám a csodát, idővel csak mellém sodorna valami normális illetőt az élet (bár én biztosan nem sóvárognék utána, de ez más tészta). Egyébként ilyen téren meg lehet szokni a nagyobb korkülönbséget is. Mikor 22 évesen bekerültem a 40 év körüli kollégák társaságába azt sem tudtam mit merjek mondani és mit nem, borzalmasan nagy volt a szakadék közöttünk. Eltelt 3 év, ma már nincs különbség a velük, illetve egy kortársammal folytatott kommunikáció között (sőt, inkább a korombelieket látom egyre gyerekesebbnek). Ez nyilván kölcsönhatások sorozatának következménye, én is sokat tanultam tőlük, ahogy őket is formálta, hogy van egy fiatal a csapatban. Majd megszokod a helyzetet és egyre több irányba mersz nyitni.