Kaisarion

Óó, nagyon! Gyerekként kb a bors is csípett, de már megedzetten magam annyira, hogy rácsapok mindenre, amiben van jalapeno.
Két alkalom is eszembe jut a kérdésről.
Az egyik az, amikor egyik haverunk át szokott jönni, akkor van, hogy az édesanyja készít nekünk falatkákat. Egyik nyerő opció nála a saját készítésű sushi-ja, amivel csak annyi baj van, hogy beletekeri a wasabit a makiba.... és néha kicsit többet a kelleténél. Ez már felér nálunk az orosz rulettel. :D
A másik meg az volt, mikor valamiért hazamentem anyához, és épp kopogott a szemem, annyira éhes voltam és kérdeztem, hogy van-e nála bármi, amiből egy kicsit ehetek. Felkínálta a tegnap főzött paprikás krumpliját, de mondta, hogy vigyázzak, mert egy kicsit csíp. Na, nála ez a "kicsit csíp" dolog nem úgy néz ki, ahogy az ember elképzeli... Könnyem is kicsordult, a fülemben éreztem, ahogy csíp, és még a hangom is elment tőle, de annyira éhes voltam, hogy muszáj volt belőle ennem. :D

View more

Mivel nem éltem soha tartósan külföldön, így csak mások elmondása alapján tudom, hogy mi az, ami itt alap, és itt nincsen.
Annyi biztos, hogy az őrölt paprika nagyon hiányozna. Barátnőm, mikor idehaza jár, akkor kilóval veszi a paprikát.
Fú, meg a Zero Hell... találni egy másik finom cukormentes energiaitalt, na az lenne igazi kihívás...
Amiről tudom, hogy nincsen kint, az pl.: a tejföl, bár azt mi nem gyakran használunk. A másik, amit én is tapasztaltam, az a friss péksütemény. Bár mióta csak teljeskiörlésű pékárút fogyasztok, azóta nem igazán számít nekem, hogy friss legyen és ne előrecsomagolt.
Szóval idk, mivel alapvetően amúgy is kénytelen vagyok diétás cuccokat enni, így kiesik egy csomó tipik magyar kulináris dolog. ¯\_(ツ)_/¯ (mint pl az összes hatósági áras élelmiszer, lol )
Amúgy nem értem, miért a kajára korlátoztam le a kérdést, oh well. :D Nem tudom őszintén, mi tudna hiányozni. Majd talán kiderül. Vagy nem. ¯\_(ツ)_/¯

View more

Macskáim már vannak, az számomra bőven elég.
Én sosem tudtam magam elképzelni saját kölökkel, meg alapvetően 0 érzékem van ahhoz, hogy nálam jóval kisebbekkel tudjak bánni, számomra ez tiszta vakfolt. És persze, biztos meg lehet ezt tanulni (mint pl.: az állatokkal való bánást ), de őszintén rohadtul nem érdekel, hogy ennek a tudásnak a birtokába kerüljek. ¯\_(ツ)_/¯
Meg mindemellett, nem vagyok olyan jellem, aki teljesen feladná magát egy másik élőlénynek, és a saját szükségleteimet mindig is előnyben fogom részesíteni másokéval szemben.
A listát még bővíti az, hogy a terhesség folyamata számomra borzalmasan gusztustalan, taszító és van annyi örökletes problémám is, aminek jó lenne már véget vetni, szóval továbbadni biztos nem fogom. Szóval, ha neadjisten' az elkövetkezendő 5-10 évben még élni fogok és fenekestül megváltozik erről az elképzelésem, akkor is max. az örökbefogadásba mennék bele.
Számomra káros a társadalomnak az az alapbeállítása, hogy az a normális, hogy az ember gyereket akar vállalni, gyereket kell, hogy vállaljon. Hogy ez egy olyan életcélnak van kitéve, ami mindig ott lebeghet az ember előtt, hogy legalább, ha semmi nem jönne össze, akkor a gyerek, még mindig ott van, és a társadalom akkor elismer, hogy legalább ennyit letettél az asztalra. Hogy boldog-boldogtalannak azt üzeni, hogy ez egy lehetőség, ami amúgy "könnyen" elérhető, csak ennek nem így kéne mennie.
Szerintem alapvetőnek kéne lennie, hogy valami képzéshez kéne kötni a gyerekvállalást. Ahogy egy terhes nőnek végig kell járnia az orvosokat, mindenféle szűrés miatt, úgy fogantatás előtt részt kéne venni valami "tanfolyamon"/pszichológiai szűrésen, ami sikeresség esetén engedélyezi a gyermekvállalást. De persze senkinek se érdeke, hogy ilyen megkötésekre kerüljön sor, minek részesítenénk a minőséget előnyben a mennyiséggel szemben. ¯\_(ツ)_/¯

View more

Mai napig nem értem, hogy a makacsságot amúgy az emberek miért negatívumként hozzák fel. Valamint a "makacs szamár = buta szamár " kettőssége már tiniként kiverte nálam a biztosítékot. Miért buta akkor egy állat, mikor nem _akar_ engedelmeskedni egy embernek?
De konkrétan rátérve a makacsságra, szerintem az jó, ha az embernek vannak elképzelései, amikhez ragaszkodik és nem lehet megingatni. Persze ez akkor tud rossz lenni (mint bármilyen más végletes viselkedés), amikor szemellenző is társul hozzá, vagy csak azért ragaszkodik valamihez, mert más lehetőséget nem ismer. Nyilván kell, hogy legyen balance és hajlandóság arra, hogy más nézőpontokat is megismerjen az illető, és, ha megfelelő tudás birtokában is kitart a saját nézete mellett, akkor rá lehet mondani, hogy tényleg elkötelezett és az király, szerintem.

View more

A rajzolás egész életemen átkísért, így én viszonylag könnyen tudok kapcsolódni a művészet bizonyos aspektusaihoz. Fiatalabb koromban egész sok részével ismerkedtem meg vele: tánc, költészet/irodalom, meg sok kézimunkát is kipróbáltam, bár az ilyen fizikailag létrejövő alkotásokhoz sosem éreztem elég jónak magam. Alapvetően maximalista vagyok, de közben utálok valamivel túl sok időt eltölteni, úgyhogy általában csak összecsapom a dolgokat, valahol valamit hibázok a lustaságom miatt, aztán utálom az egészet. A rajzban viszont hál' égnek megtaláltam az impresszionizmus útját, meg mindig járta ismerősi körben az a megjegyzés, hogy én villámkezű vagyok, ennek köszönhetően rajzban nem szenvedek hátrányt a lustaságom miatt.
A nem fizikai művészeti részen meg, a táncot meg a zenét (mármint itt kifejezetten az instrumentális hangzásra gondolok) mai napig nem tudom értelmezni. A költészet meg túl zavaros és kötött nekem. Mármint, alapvetően leírni valamit, amit az ember érez vagy gondol, az így, pusztán szavakkal számomra ( ha én csinálom, akkor túl intim ), de, ha másét olvasom, akkor meg olyan egyszerű. Ha valaki már jobb benne, és bújtatottan ír valamiről, akkor meg olyan wtf? Szóval nem tudom, sosem találtam meg benne igazán a balance-ot. Ha már dalszövegként működik valami, akkor már jobb, mert több csatornáról is megy az információ, amik támogatják egymást és így már sokkal komplexebb művészeti értelemben, és számorma sokkal könnyebben értelmezhető. Emiatt nekem nagyon fontos, hogy a zene, amit hallgatok, annak (meg)értsem a szövegét, mert úgy tudok csak vele kapcsolódni.
Amúgy mindig elgondolkodtam magammal kapcsolatban, mert egyáltalán nem vagyok művészlélek, az idealizmustól a lehető legtávolabb állok, valamint alapvetően mindig is reál beállítottságú voltam, ehhez képest meg ott van a rajz, ami egy meghatározó alkotóelemem és ráadásul nem a tanulmányrajzok vagy a szerkesztések lettek az erősségeim, hanem az impresszionizmus lenyomata, ami annyira távol áll egymástól, hogy nem igaz. xd Szóval nem értem, hogy sikerült ezt összehozni.
Mindenesetre az utolsó kérdésre válaszolva: minden elsőbbséget élvez, aminek van átgondolt vizuális megjelenése, kompozíciója (rajzfilm, játékok, illusztráció, kameraállás, színek/fények, stb. ) - de ugye ehhez """értek""". Másodlagos csatornám meg a zene, amit nagyon szívesen fogyasztok és barátkozom a mélyebb megértésével, de én magam soha nem próbálkoznék vele.

View more

Három kedvencem van, amik nagyon viccesek így egymás mellett:
Gyerekkorom kedvence a flamingó, mert rózsaszín. Tinikorom kedvence a varjú, mert edgy. És ott van a keselyű, ami csak úgy a kedvencem lett, mert trash. xd
A flamingróa amúgy nincs különösebb okom, egyszerűen csak pleasing számomra a megjelenése, szerintem a legmenőbb gázlómadár.
A varjak meg amúgy bámulatos, mennyire intelligensek, gimis felvételire a varjakból készítettem egy kiselőadást, és azóta is megmaradtak bennem ezek a hülye kis triviák, hogy rengeteg hangot tudnak leutánozni, milyen szervezett csapatban élnek együtt és mindemellett még tudnak eszközöket is használni!
A keselyűk meg azért, mert van egy rajongásom az evolúcióban megjelenő "lazy" életmód felé ( szóval ezért tetszenek nagyon a paraziták meg az élősködők ) és ebbe a dögevő dolog is beletartozik. Tök érdekes amúgy számomra, hogy pl. a keselyű ilyen életmód mellett is megmaradt egy hatalmas termetű állatnak. A szakállas keselyűk meg nagyon menők, akik "festik" magukat.

View more