Első sorban egy jó autót, mert már régóta gyűjtők rá és sajnos még mindig nem engedhetem meg magamnak. Ha ez meg van egy lakást, amit kitudnék adni bérbe, hogy legyen pénzforrásom, ha pedig maradna amit kötve hiszek azt félre tenném.😌
Igen volt, vagy kétszer biztosan, ha szerelemre gondolok, de nyilván barátságaim is voltak már ilyenek sajnos. Legutóbb 5 hónapja mondtam le valakiről. Egyszerű volt az oka, egyszerűen már nem tudtam benne megbízni, nem jöttünk ki jól. Többször is gyanakodtam évekig, hogy csak kihasználva vagyok és utoljára mikor véglegesen kimondtam és nem csak gondoltam, hogy vége, akkor lettem benne biztos, hogy sose szeretett. Önmagát szerette és mindig szüksége volt másokra helyettem.
Kb 5-6 éve kezdtem el használni, de többször is letöröltem már, most töltöttem le újra szóval.
Nem tudom, ez attól függ ki kérdezi és milyen értelembe érti azt a szeretet. Mit tett ellenem és mit nem tett. Ezen dolgok nélkül,nem tudnék már válaszolni, hogy mérlegeljek, mivel kiölték már belőlem a feltétel nélküli szeretet amit már oly sok számos alkalommal megszavaztam a körülöttem lévő embereknek.
Szarul, bár mondjuk igazából eljutottam arra a pontra, hogy nem tudok senkiben se csalódni, mert bizalmat se tudok adni. Oly üres lettem és bízni is elfelejtettem. #szar múlt #lehet sose forrnak be a hegek
Hu, hát ha aliespressre gondolok, akkor az imádott kis Shoto párnámat. Ahwee.. 🥰🥰
Aham, imádom a maszkokat, van is egy pár még ezen kivül.😄 De persze most nem veszem fel, nem akarok nagyobb pánikot csinálni a meglévőnél.🤞
Jelenleg a mai sikeres vizsgámra.😊
Mindent elmond.😊🤘
Fhu hát ezen még gondolkodom, mert nem vagyok benne teljesen biztos. Inkább azért mert kétlem, hogy összejönne, olyan messzinek tűnik még ez az egész dolog. De amugy vagy divattervező lennék nagyon szívesen vagy pedig animátor. Mert egyszerűen mind a kettő olyan lelkesedést tud okozni, hogy ha belekezdek valami ilyesmibe másra se tudok gondolni.😊😊