Dühösnek dühös vagyok. Sajnálni is sajnálom azt a jó pár elvesztegetett évet, amit olyan embereknek szenteltem, akik nagyon nem érdemelték meg. Képtelen vagyok megbocsátani nekik, valóban, mert abszolút semmi megbánást nem tanúsítanak a tetteik irányába.
De, hogy keserű lennék ettől? Nem hinném. A dühöm emlékeztet rá, hogy igazságtalanság ért. A sajnálatom segít benne, hogy a későbbiekben felkészüljek, és elkerülhessem a korábban történteket, és ne eshessek vissza ugyanazokba a csapdákba. A megbocsátásra nem hajlandó álláspontom pedig tükrözi, hogy a "nagy büdös semmiért" nem vagyok hajlandó engedni a hozzáállásomból irányukba.
Az ilyen irányú érzelmeim nem megtörtek, hanem előrébb vittek az életben, miután sikerült megértenem, feldolgoznom, és megtanulni együtt élni velük. Szóval szerintem ezek után a határ a csillagos ég, és bízom a szép, békés jövőben. :)
View more