Egyik legrosszabb tulajdonságom, hogy soha nem adom fel. Azért a legrosszabb, mert néha még akkor is kitartóan küzdök, amikor egyértelmű, hogy nincs értelme.

Nem igazán. Az egyik oldal előbb vagy utóbb mindig többet érez, még ha soha nem is mondja ki.

Elbúcsúznék minden szerettemtől, elmondanám nekik, mennyire szeretem őket és mennyire hálás vagyok a létezésükért. Bár, ezt így is megszoktam tenni. Mindenképp együtt szeretném velük tölteni az utolsó órákat. Felidézni a közös, boldog pillanatokat, ilyesmik...

Főzök! Imádok főzni, nekem ez nem csak kötelesség úgymond, hanem hobbi is. :)

Igen. Úgy gondolom, hogy hűséges és jó barát vagyok.

Nem hiszek semmi ilyenben. Abban hiszek, hogy meghalunk, eltemetnek és idővel elrohadunk a föld alatt. (Persze, részletezhetjük, hogy van még a hamvasztás is, de a lényeg úgy gondolom érthető így is.)

Egyiknek sem, inkább realistának. Semmibe nem látok bele sem többet, sem kevesebbet, mint ami valójában. Legyen szó bármiről.

~ Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége
~ A Szürke ötven árnyalata könyvek
~ Indul a bakterház

Állítólag nagyon alulértékelem magam, minden szempontból. Én ugye ezzel nem értek egyet, mert szerintem reálisan látom ömmagam. 😅 Szóval ez úgymond egy örök vita tárgya itthon, de próbálom elfogadni az Ők véleményüket is, ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy ők látnak belém többet, mint ami vagyok.

Gyűlölöm, ha más fotóz. Próbálom is mindig kerülni, hogy bármilyen fotón szerepeljek, de nyilván az esküvőnk az kivétel volt, ott azért kicsit érdekes lett volna, ha nem vagyok rajta a képeken. 😅 Bár külön fotózáson akkor sem voltunk, csak a rokonok csináltak képeket az esemény alatt.