Anyai nagymamám sokat mesélt a második világháborúról, de konkrét sztorit részletesen nem. De mesélek őróla szívesen. A háborúban szegény megzavarodott kicsit, és ilyen szórakozott professzor benyomását keltette élete során. Mamám szigorú katolikus nevelést kapott, ilyen típusú leányiskolába is járt gimnáziumba, Angol Kisasszonyok volt a nevük, ez nem tudom mit takar. Nagy szigor volt abban a suliban, az apácákhoz hasonló formaruhájuk volt, de nem apácanevelde volt. Országos szavaló, versmondó versenyeket nyert sulisként, szeretett szerepelni. Érdekelte a színészet, művészet, zene, irodalom, történelem, német nyelv. A legjobban színésznő akart lenni, jelentkezni akart a színművészeti főiskolára, de a szigorú apja, aki egyébként első világháborús veterán volt, vitézi rangot is kapott Horthy Miklóstól, nem engedte. "A színésznők kurvák, te nem leszel kurva, nem engedem", ez volt az ukász. Akkoriban ellent nem mondhatott, helyette jelentkezett a tanárképző főiskolára, tanítónő lett, magyart tanított meg nem tudom még mit. Az orvosi egyetemen is elvégzett egy évet, de annyira romlott addigra a szeme, vastag szemüvege lett, hogy nem látott már rendesen, abba kellett hagynia, eltanácsolták, a második évet nem kezdte meg. Később már 90% feletti látásromlása lett, nem lehetett olyan dioptriát csinálni, amivel rendesen látott, rokkantsági járadékot vagy segélyt állapítottak meg neki idősebb korában. Anyanyelvi szinten beszélt egyébként németül, szépen festett, imádott zongorázni, szóval sokoldalú ember volt. De nagyon nagyon szórakozott, szétszórt is volt, nem biztos, hogy csak a háború miatt, de a család szerint amiatt lett ilyen. Sok borzalmat látott. Önkéntes nővérként több magyar, német, orosz katona halt meg, mondta el üveges szemekkel utolsó mondatait a kezei között, a kezét fogva. Ők katolikus nővérként nem nézték, hogy német vagy orosz, katona vagy civil, aki sebesültként a kezük közé került, azt ápolták. Veszprémet is bombázták az angolok, amerikaiak.