Ha lennének gyerekeid fontosnak tartanád hogy komolyabban foglalkozzon valamivel szabadidejében? Pl. sport, hangszeren tanuljon meg játszani, úszás, hittan, valamilyen egyéb “szakkör”? Van olyan tevékenység amire köteleznéd, hogy mindenképp el kell járjon rá?
Nehéz kérdés. Saját gyerekkoromból azt tapasztaltam meg, hogy ma már hiányzik az, hogy semmivel nem foglalkoztam komolyabban. Nem hibáztatom szüleimet, hiszen nagyon szerettek volna szabad szellemben nevelni és amikor ezekre "ráuntam", akkor inkább elengedték, semmint "kényszerítettek" volna, hogy igenis csináljam. Akkor örültem ennek, ma már látom, hogy jellemfejlődésemnek ez nem tett túl jót. Magamtól kell megtanulni, mi az, hogy kitartani valami mellett, hogyan kell magamat motiválni és igenis, vannak dolgok, amiket akkor is csinálni kell, hogyha nincs hozzá kedvem és ehhez, hogyan is kell viszonyulni.
Szóval, mindenképpen fontosnak találnám, hogy valami hobbit találjak a lurkónak, amivel leköti magát, amiből tanul, ami fejleszti az ilyen és ehhez hasonló képességeit. Viszont, nem tudom, hogy hol van ennek az egészséges határa, hogyan lehet felismerni, hogy a gyerek amúgy tehetséges, csak lusta, vagy motiválatlan, esetleg tényleg nem szereti az adott dolgot.
Ott van David Garrett, hegedűművész, aki mesélt arról, hogy nagyon sokat köszönhet a szüleinek azért, hogy ennyire beleszeretett a hegedülésbe. Gyerekként annyira nem szerette, hogy volt, hogy órákat kellett utaznia a hegedűórákra, meg inkább mást csinált volna, de ma már el sem tudja képzelni az életét enélkül. Na és erre ott a testvére, akivel ugyanezt az utat végig járatták, akiből nem lett hegedűművész, sőt, kifejezetten megutálta. Ha jól emlékszem ő például azóta se zenélt... Hogy ismerheti fel ezt egy szülő, hogy az egyiknek pl. jót tesz majd, míg a másiknak nem? Mi lehetett az intő jel, hogy a testvérnek nem kéne ezzel foglalkoznia? És ha a testvér elengedik erről az útról, akkor netalántán David is "letáncolt" volna? Akkor ő most egy elkótyavetyélt tehetség lenne?
Nehéz kérdés...
https://www.youtube.com/watch?v=HVach8BsJSM
Szóval, mindenképpen fontosnak találnám, hogy valami hobbit találjak a lurkónak, amivel leköti magát, amiből tanul, ami fejleszti az ilyen és ehhez hasonló képességeit. Viszont, nem tudom, hogy hol van ennek az egészséges határa, hogyan lehet felismerni, hogy a gyerek amúgy tehetséges, csak lusta, vagy motiválatlan, esetleg tényleg nem szereti az adott dolgot.
Ott van David Garrett, hegedűművész, aki mesélt arról, hogy nagyon sokat köszönhet a szüleinek azért, hogy ennyire beleszeretett a hegedülésbe. Gyerekként annyira nem szerette, hogy volt, hogy órákat kellett utaznia a hegedűórákra, meg inkább mást csinált volna, de ma már el sem tudja képzelni az életét enélkül. Na és erre ott a testvére, akivel ugyanezt az utat végig járatták, akiből nem lett hegedűművész, sőt, kifejezetten megutálta. Ha jól emlékszem ő például azóta se zenélt... Hogy ismerheti fel ezt egy szülő, hogy az egyiknek pl. jót tesz majd, míg a másiknak nem? Mi lehetett az intő jel, hogy a testvérnek nem kéne ezzel foglalkoznia? És ha a testvér elengedik erről az útról, akkor netalántán David is "letáncolt" volna? Akkor ő most egy elkótyavetyélt tehetség lenne?
Nehéz kérdés...
https://www.youtube.com/watch?v=HVach8BsJSM
Liked by:
classy
Sophrone
Pokolangyala
Anyavagyok