Szépeket!
Igen. Nehéz belátnom, de igen, még mindig van egy harag bennem. Szerencsére már nem annyira sok.
A gondolataimat mérgezi. Ha haragszom, a legkülönfélébb bosszúk fogalmazódnak meg bennem. Nem az, amikor nekem bármit is tennem kell, csak tudod azok a "jössz még te az én utcámba" féle-fajta. Ezáltal valahol rosszat kívánok az adott személynek. Végtére is, azt akarom, hogy valami érje, amiért az én utcámba kell tévednie.
Ám ameddig a harag tombol, addig ez a gondolatspirál erős. Eszembe jut, napjában többször. Aztán elhűlök magamon, hogy mikre gondolok és ettől rosszul érzem magam. És kész is van, a visszahatása a dolognak, hogy miért is mérgez belülről.
De nem csak ennyire közvetlenül mérgez. Ha haragszom, fáj valami, az úgy általánosságban is kihatással van a mindennapjaimra. Mert eszembe jut, mert elszontyolódok, vagy nem tűnik fel, mire gondoltam korábban és csak az "oktalan szorongást" érzem. Aztán a szorongásom átfut másra, beindul egy láncreakció és esetleg nem alszom emiatt. Másnap fáradt leszek, nyűgös... Szerintem nem is kell tovább mondanom.
Van, hogy sikerül elkapnom, akkor igyekszem tudatosítani magamban, hogy ne a másiknak akarjak olyan fájdalmat okozni, mint amit kaptam tőle. Igyekszem kettőt hátralépni és a saját fájdalmam vizsgálom meg. Miért fáj ennyire? Mit tettem én azért, hogy ez így alakuljon? Mit tudok tenni a későbbiekben, hogy a hasonlót elkerüljem? Stb., stb.
Ha pedig olyan a környezet, akkor kiengedem, elmondom, tombolok, ha úgy van, amennyire csak lehet próbálom kitisztítani magamból.
A végeredmény pedig általában ugyanaz. Ismerem már magam annyira, hogy mire visszatévednek az utcámba - mert mindig visszatérnek -, addigra már haragom elmúlik, vagy lecsillapodik annyira, hogy felül tudjak emelkedni rajta.
Természetesen nem azt mondom, hogy feledek. De a harag az elmúlik.
View more