Onnantól kezdve, hogy általános alsóban elkezdtünk nyelvtant tanulni, nagyon komolyan vettem a nyelvtant + helyesírást. Kívülről megtanultam minden helyesírással kapcsolatos szabályt már akkor, amit meg kellett tanulnunk (ebből a szempontból egyik akkori osztálytársam sem volt ennyire szorgalmas).
Később is fontos volt számomra a helyesírás, és zavart is ha valaki nem tud helyesen írni. Olyan személlyel pl. nem is szívesen jöttem volna össze.
Azóta már azért nem veszem ennyire komolyan. Mármint magát a helyesírást komolyan veszem, de már nem akadok fent azon, ha valakinek nem (szinte) tökéletes a helyesírása. Viszont ha valaki alapvető dolgokat nem tud (pl. az “egyelőre”), az továbbra is zavaró.
Azóta már vannak újítások, amiket nem követek, mert egyszerűen nem is vagyok hajlandó. Annak idején ezt a volt magyartanárommal beszéltük is: felesleges módosítani a helyesírási szabályokon; ha eddig jó volt, akkor sok évvel később miért kéne változtatni rajta.
Pl. akkor csak úgy volt helyes, hogy “1-jén”, az “1-én” nem volt helyes, most viszont már az is az állítólag.
Természetesen nem ítélem el, ha meglátom, hogy valaki hibásan ír. Sosem lehet tudni, hogy az miért van (pl. diszgráfia).
View more
