Jó sokáig zömmel elnyomtam, mert tudtam, hogy akik felé indulattal fordulnék, azoknak falra hányt borsó lenne a kitörésem, és a kellemetlen szitukat, a konfliktust tovább erősítette volna. Legyintettem vagy evonultam onnan, de megviselt idegekkel. Valójában ez konfliktuskerülés volt, csak ösztönös.
Manapság nem kerülöm a konfliktusokat mindenáron, de megpróbálom eldönteni, kivel / mivel szemben támadt és milyen ok miatt, mely élethelyzetben az indulatom, s ennek megfelelően - többnyire már higgadtan, mert általában sikerül elengednem -, a "miheztartás végett" reagálom le a másik félnek.
Sok esetben pedig csak legyintek ma is, de ez az "elengedés" már tudatos.
Kemény leckéket kaptam életem során ahhoz, hogy tudjam, nem érdemes mérgezni magunkat más hülyesége vagy rosszindulata miatt, mert ha mindent felveszünk, előbb-utóbb rajtunk csattan az ostor (pl. egy súlyos betegség formájában). Ma már nem okoz nehézséget, hogy megszabaduljak a pillanatnyi indulattól, és 5 perc múlva már többnyire el is felejtem és mással, számomra kedvező tevékenységekkel kötöm le magam. Szerencsére önsajnálat sosem játszott nálam (ezért is élek még), tehát ilyesmibe sem süllyedek bele :)

View more