A 'pride' magyar jelentése 'büszkeség' - értelmezzük ezt, hogy megértsük ezt a mozgalmat. Büszke lehet a szülő a gyermekre, tanár a tanítványra, amely helyt állt. A büszkeség elégedett csodálata egyfajta kiemelkedő eredménynek, dicsőségnek. Magunkra is büszkék lehetünk, gondoljunk például egy büszke harcosra, győztesre egy küzdelem után.
Örvendetes, ha elégedett az ember elért helyzetével, ha van önbizalma, erős és egészséges önképe, de ez a fajta büszkeség, amivel belül magát tömjénezi az ember, ártalmas. A keresztény kultúrkör - bár ez furcsa lehet a mai embernek - a hét főbűn egyikének nevezi a büszkeséget. Miért?
Ha kiemelkedőnek képzeljük magunkat, az elvág az alázatosságtól. Elhisszük, hogy saját belátásainkban és erőnkben bízva mindent jól teszünk. Nem szorulunk kisegítésre, kiigazításra, tanításra, hisz' érettek vagyunk. De a bölcs és alázatos ember mindig nyitott elismerni a hibáit, azokból és másoktól tanulni.
A nyugati hegemónia végtelenül büszke lett és megkezdte felemészteni önmagát; szembefordul mindazzal, amire évezredek alatt épült. Elítél és kioktat mindenki mást: oroszokat, kínaiakat, indiakat, a fejlődő afrikai államokat, miközben kultúrája haldoklik és ereje is hanyatlásnak indult. Mire vagyunk büszkék ma, a nagy nyugaton?? Mindenünk összeomlik.
A pride szubkultúra a bukásunk tökéletes képe. Felvonulás önelégült büszkeséggel, a szexualitás gátlások nélküli hedonista élvezetéért. Önmaguk korlátok nélküli kiélését tartják szentnek, az élet központi elemének. A természet rendje sem számít: a nem, vagy a kor; perverz elképzeléseiket mindenki arcába erőltetik. Igazságnak saját, alapokat nélkülöző elképzeléseiket tartják évezredes, ma is látható tények helyett. Akik kultúránk lejegyzett tudását merik alapnak tekinteni, azokat lenézik és megvetik - szemléltetve az általuk gyökeresen átértelmezett toleranciát. Viszont ne utáljuk őket, ők is embertársaink!
Legyünk alázatosak, ne büszkék. Kedvesek, sosem önteltek. Barátságosak és békére törekvők!
View more