DezmondBlack

Szerintem az ember huszonéves kora elejére úgy nagyjából már kifejlett világnézettel és tudással rendelkezik önmagához képest. Nagyjából ez az alap, erre lehet még fejleszteni kisebb dolgokat pl. növelni a lexikális tudást, új szakmai tapasztalatok, képességek stb. Az ember mindig fejlődik, ez egy megállíthatatlan folyamat, persze csak ha nem értelmetlenséggel tölti az idejét és kezd valamit magával. Ha úgy vesszük, alapvetően kimaxoltam magam, innen már csak apróbb részletek vannak, amikben tudok fejlődni. Bár 7 évente elvileg nagyot változik az ember valamiféle irányba, ami biológiai alapú, de remélem nem kell radikális változással szembenéznem, mert hosszú idő után nagyjából elfogadtam önmagamat. Régen a furcsaságaim, bezárkózott természetem és a néhol az átlagtól eltérő véleményeim és gondolataim miatt mindig is bennem volt egyfajta másság érzet. Talán kevésbé tudok érezni, kevésbé tudom mit kell tennem bizonyos szociális helyzetekben. Kissé máshogy működöm mint a nagy átlag. Vannak személyiség alapú tulajdonságok, amiken nem igazán lehet soha változtatni. A környezet meg az otthonról hozott tulajdonságok viszont tudják formálni az embert. Féltem mindig és a mai napig is, hogy olyanná kell válnom, amilyenné nem akarok, mert nem akarom, hogy mások formáljanak és megváltoztassanak pl. lehet egy párkapcsolat vagy a szerelem hatására eltávolodnék önmagamtól, vagy nem tudnék megfelelni a másik fél elvárásának és nem tudnék szeretni úgy, ahogy az elvárt lenne és ezzel boldogtalanná tennék valakit. Nem tettem le róla, hogy képes lennék a boldogságra bizonyos szinten, de valahol a saját kis realitásomon belül kell maradjak, mert érzem, hogy az élet élvezete valahogy nem egyezik ezzel a gondolkodó, néhol pesszimista és a világ problémáin töprengő emberrel, aki ÉN vagyok. Próbáltam úgy viselkedni és azt játszani korábban, amit a környezetem elvárt, csak mert meg kellet feleljek, de az önmegjátszással csak még inkább visszataszító és undorító voltam saját magam számára, pedig volt hogy fel kellett vennem egy maszkot mindig, ami a műboldogságról, műkedvességről és a mindig mindennel egyetértésről szólt. Ezek viszont már a múlt történetei és mára megfogadtam, hogy magamhoz hű maradok még akkor is ha néha szar lesz így létezni és esetleg kevesen akarnak hozzám tartozni, de olyanok tartozzanak, akik elfogadnak. Tudom, kissé eltértem a kérdéstől néha, csak próbáltam kompenzálni az elmúlt hónapok kevés és rövid ask-os válaszaimat azzal, hogy kiírok magamból mindent, amit gondolok.

View more