Andi_0730

Folytatás 3: Szóval, ha látnám azt, hogy igen. Nekem rá van szükségem. Őtőle kaptam meg mindent, nem adnám fel. Elmagyaráznám neki, addig amíg meg nem érti, persze nem ráakaszkodóan, hogy szükségem van rá. S ha tényleg, hosszú idő múltán is a döntése végleges, fájó szívvel, de el kell hogy engedjem, Akkor már tényleg belefáradnék a küzdelembe.

---

4. Hogy megéri-e? Ez embertípustól függ. Valaki már az első pillanatban elfogadja. (Bár ez a ritkábbik eset.)
Vannak akik bulizással, totális lerészegedéssel enyhítik a fájdalmukat.
Megint mások kárt tesznek magukban(ne adj Isten vagdossák magukat). Ez embertípustól más. Van aki könnyen feladja, de van aki a végsőkig küzd, hogy újra együtt lehessenek.
Nehéz megmondani, mi lenne ilyenkor a helyes, és az elfogadható.Ne alázkodjon meg, talán ez,
Meghallgathatja a tanácsokat, de nem kötelező megfogadnia.
De talán egyet. KÁRT NE TEGYEN MAGÁBAN! SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT!
Én azt mondom, ne adja fel senki. Hanem próbáljon meg "harcolni" amit szeretne. Persze egy idő után belefáradna. Van akinél rövidebb, van akinél hosszabb ez az idő.
De NE ADJA FEL ;)
De ez esetben, szükség van a baráti családi támogatásra. Ne hagyják magára semmi esetre sem, hanem legyenek mellette,s ne hagyják, hogy teljesen összeomoljon.

View more

1.(folytatás) szóval ezután sokáig ismét nem voltak együtt, talán még párjuk is volt mindkettőnek. Időközben újra összehozta őket a sors. Lehet ez kellett nekik, hogy újra együtt lehessenek egymással. Egy szakítás. Azóta is együtt vannak, pont Szombaton volt a hatodik házassági évfordulójuk. Én azt mondom, ilyen esetben abszolút támogatom azt, hogy küzdjön akár a lány, akár a fiú. Ha az a kapcsolat viszont nem volt jó(sokat veszekedtek, az egyik bántotta a másikat, akkor viszont nem támogatnám a dolgot.

---

2. jelenleg párkapcsolatban élek.Úgy érzem, ez most más mint az előzőek. Bár én olyan vagyok, hogy törekszem arra,hogy egy kapcsolat minél hosszabb ideig tartson, de nem (csak) rajtam múlik.
De úgy érzem,ez a kapcsolat, most teljesen más mint a többi. Nagyon sokat tanultam már belőle, az elmúlt 1 év alatt, más lettem. Úgy érzem, olyasvalamit kaptam, amit eddig soha senkitől.Biztos vagyok benne, hogy nem adnám fel. Megkérdezném magamtól, természetesen tőle is, hogy miért? Mit ronthattam el? Miért nem szeret már? Megváltoztam? Már nincs meg az a tűz irántam? Elmúlt a szerelme? Vagy mégis mi az, ami miatt erre az elhatározásra jutott, hogy legyen vége?Nem hagynám annyiban a dolgot, hanem leültetném őt, s mondja el kerek perec a szemembe, hogy mi az, ami miatt így döntött. S ne beszéljen mellé, hanem mondja el az igazságot. Változnom kell? Ellaposodott a kapcsolatunk? Ha még azt is látom rajta, hogy ez a szakítás nagyon komoly nála, akkor sem adnám fel. Biztos a családom, és a barátnőim is azt mondanák egy idő után, jaj lesz másik, az előzőnél is ezt mondtad,mégis felálltál, mert erős vagy, s lesz másik. De most úgy érzem, ha ez a helyzet állna fenn, süket fülekre találna a válaszuk, mert nem érdekelne. Csak arra tudnék gondolni, nekem mi lenne a jó ez esetben. Nem hallgatnék senkire. Mert. Mert. NEM. Ő az, aki megmutatott nekem mindent. Ő az, aki megérdemelné, hogy könnyeket ejtsek miatta. Ő az, aki már nem úgy gondolkodik mint egy tizenéves kis srác, hanem nagyon is komolyan gondolta velem. Akivel talán már a későbbi jövőt is terveztük. Esküvőt, akár később gyereket is. Így huszonévesen lehet tini gondolkodás, de ilyenkor már nem hagynám annyiban. Egy komoly kapcsolatról van szó, nem az, hogy majd lesz másik. Csalódtam eleget, nem hagynám annyiban a dolgot. Őt szeretem, ő a másik felem.
Hülyeséget nem csinálnék(mármint hogy kárt teszek magamban) De 100%, hogy összezuhannék lelkileg.
Lehet, hogy itt is hasonló helyzet állna fenn, mint az egyes válaszomban,hogy ráébredjünk, nekünk egymásra van szükségünk. Küzdenék minden erőmmel, hogy újra vele lehessek.

---

3. Hogy meddig tartana ez a küzdelem? Valószínűleg addig, míg úgy érzem, bele nem fáradok. Lehet hosszú hónapok kellenek ehhez. Lehet, akár egy két, esetleg több is. Lehet azt mondom pár hónap után, á, ha ennyire semmibe vesz, akkor nem fogom keresni. Kíváncsivá teszem, vajon ha nem keresem, megkeres-e? De nem adnám fel! NEM! Ha tudom, hogy rá van szükségem, folytatás.

View more

Szia ~Đave :) Először is, köszönöm a kérdésed!

---

1.Egyáltalán nem tartom röhejesnek. Aki ezt mondja, vagy nem élte át ezt a helyzetet, vagy pedig nem látja át a dolgokat, s nem olyan "érzékeny", esetleg úgy van vele, hogy ha nem hát nem alapon, majd lesz más.Mindenképpen becsülendő a kitartása akár a lánynak, akár a fiúnak a történetben.
Hosszú véleményt kértél, így eszembe jutott az egyes válaszról egy-két történet is. Édesapámék, mikor megismerkedtek, s mielőtt összeházasodtak, hat évet jártak együtt.Nagyon nagy boldogságban éltek együtt. Igen. Ők voltak azok, akiket még kicsiként is azt mondtam(s most is) hogy ők azok, akikre öröm ránézni. Akik boldogok együtt. Akik mindenre képesek a másikért. Aztán, mikor nyolc és fél éves voltam, elveszítettük édesanyámat:( Akkor, gyermekfejjel, csak azt vettem észre, apa teljesen össze van törve. Esténként sír a szobájában, nem találja a helyét. Akkor kicsiként még nem sok mindent fogtam fel az egészből. Nagyon sokat szenvedett miatta, de nem adhatta fel. Ott voltunk neki mi a testvéremmel, és neki dolgoznia is kellett, míg ránk a nagyink vigyázott. Évekig volt szomorú, bármit megtettem volna akkor is, hogy boldognak lássam őt, s természetesen én is szerettem volna, ha anya visszajön. Igazi szívből jövő, feltétel nélküli szerelem volt az övék, amit a két nagymamám a mai napig elmesélne ha megkérdezném őket.
Azóta apunak van pár éve barátnője, akivel még ha nagyon szeretik is egymást, szerintem annyira soha senkit nem fog szeretni mint ahogyan anyát szerette. Legalábbis szerintem, bár a fejébe nem látok bele. Bár ez nem egészen olyan, mint amit a kérdésben kérdeztél, de itt is "hasonló a helyzet".

---

De, hogy a kérdésre is válaszoljak.Mindenképpen példaértékű akár a lány, akár a fiú küzdeni akarása. Soha nem szeretett még úgy senkit, sokat tanult, fejlődött mellette, (talán meg is változott) mind lelkileg, mind gondolkodásban, mind érzelmileg, s most egy csapásra "véget ér" mindez.Teljesen összeomlik, már nem látja az élet értelmét, úgy érzi, kitéptek egy darabot a szívéből.Nem tud enni, nem tud aludni, csak az jár a fejében, hogy vajon mit rontott el? Ő a hibás? Igen, ilyenkor hajlamosak az emberek magukat hibáztatni, hogy biztos ő miatta ment tönkre a kapcsolat.Bár egy kapcsolat két emberen múlik, nem egyen. De ez esetben, ha akár a lány akár a fiú mondja ki a "búcsúszót" minden esetben nagyon nagyon fájdalmas. A lány sír, összeomlik, nem tudja mit csináljon,akár meg is alázkodik a fiúnak, hogy visszakapja őt. Az első időszakban ez teljesen természetes. Ez esetben, ha az a kapcsolat tényleg ilyen felhőtlen volt, megérné küzdeni. Ki tudja, egyszer még egymáséi is lehetnek? Lehet ez kell ahhoz egy szakítás, hogy rádöbbenjenek neki együtt kell lenniük?
Az unokabátyámék nagyon fiatalon, 16 évesen "jöttek össze egymással", most 34 évesek. 20 éves korukig voltak együtt, amikor már nem tudom melyikük, de szakított. Akkor nagyon össze volt törve mindkettő. Folytatom ismét, mert nem fért ki.

View more

Szia:)
szép napot neked:) Az egyik ilyen személy a barátom. Akárhányszor, ha meglátom őt(akár kamerán akár személyesen, mindig elmosolyodom.
S hogy miért van rám ilyen hatással? Nehéz lenne megfogalmazni, de megpróbálom. Ő az, aki reggelente mindig először ír nekem, s már is jól indul a napom. Aki napközben is keresi a társaságom, még munkaidő közben is. Felhív csak úgy, mert hallani akarja a hangomat. Ha este elköszönünk, s véletlen benyomva hagyom a chatet, akkor ír, mert azt hiszi valami baj van. Akinek érzem, tényleg fontos vagyok. Aki észrevette bennem azokat a tulajdonságokat, amiket eddig senki. Akinek meg merek nyílni. Aki felvidít ha szomorú vagyok, velem együtt nevet.
Olyan dolgokat hoz(ott ki belőlem amit eddig senki.
Mindig tudja, hogy az adott helyzetben mit kell mondani, s hogyan kell hozzám viszonyulni, ha aznap például nyűgösebb, vagy türelmetlenebb vagyok. Ha "tanít", bírál, akkor is jó szándékkal, s tanító jelleggel teszi.Aki mellett önmagam lehetek.
Aki nem nevet ki akkor sem, ha ügyetlen vagyok.
Talán azért, mert nagyon fontos nekem. Mindent megoszthatok vele, amit az itthoniaknak nem merek, nem szeretnék, vagy nem tudok elmondani.
A dolgokhoz való hozzá állása.

---

A másik az unokabátyám.
Állandóan vigyorog, ha meghallom nevetni, akkor én is elkezdek röhögni(sajátos nevetése van).
Mindig mindenkit próbál felvidítani maga körül, mindenre van valami jó sztorija, igazi fiatalos gondolkodású.
Mondhatni örök gyerek, még 34 évesen is:)

View more

Július 30.-án lesz a születésnapom. A tavalyit Itthon töltöttem(pont Hétfőre esett). Akkor épp tanfolyamra jártam, így vittem be sütit a csoportnak és mindenkit végig kínáltam vele. Nagyon szeretem az olyanokat(mint például tegnap volt unokabátyámnak a 34. születésnapja, hogy család, barátok, bár apanem az a bulizós típus, csak felköszönt, s megajándékoz. Az ideit szeretném a barátommal a barátaimmal s az unokatestvéreimmel megünnepelni. Még nem tudom, hogy mi lesz, egyedül nem szeretek szervezkedni, de lehet épp ők szerveznek valamit nekem. Még soha nem volt meglepetésbulim, ilyennek nagyon örülnék, valami kinti helyen, közös főzéssel, beszélgetéssel egybekötve.
De az is szuper lenne, ha a barátommal tölthetem, csak azokkal lehessek, akik számomra fontosak.

---

2. katolikusnak vagyok megkeresztelve, hiszek is Istenben, bár templomba nem járok. Az anyai nagymamám vallásosabb, de ő sem "fanatikusan" de ő mindig eljár templomba 78 évesen is, ha egészsége engedi.Igazából a katolikus vallás ami a legszigorúbb. Például meg kell bérmálkoznod, stb, ha templomba akarsz esküdni. Amit butaságnak tartok, mert mindenki had döntse el, hol szeretne megházasodni. Illetve vannak még olyan dolgok, amik nem tetszenek.
Az ilyen nazarénusok, meg Jehova tanúi vallással nincs különösebb bajom, engem még személy szerint nem bántottak, de vannak, akikhez odamentek már.De úgy gondolom, mindenki hisz valamiben.

---

Aztán még ott van még a hinduizmus, buddhizmus, zsidó vallás.Ezeket nem ismerem igazából,De érdekesnek találom őket.

---

Illetve nemrég olvastam, a rastafari vallásról.
Szimpatikus, hiszen a békét, szeretetet, egységet és toleranciát képviselik bőrszínre való tekintet nélkül.
Ras Tafari Makonnent-ről nevezték el, akit Jamaicában Istenként tiszteltek.Bár erről is megoszlanak a vélemények, hogy igazából nem is vallás,hanem csak hiedelem.Mindenesetre érdekes nagyon ;)

View more

Jó reggelt,v'gagyis inkább napot kívánok!

---

Hosszas gondolkodás után döntöttem az egyes válasz mellett.Eredetileg két válasz volt szimpatikus,az első kettő.Úgy gondoltam,a bűnös igenis bűnhödjön,s kapja meg méltó büntetését.Igen,vannak háborúk,s sok ember hal meg ártatlanul.Azért választanám az egyest,mert jobbá tehetem(jük)a világot közösen.Én igyekszem majd úgy élni,olyan példát mutatni a családomnak,a gyermekemnek,s a körülöttem lévőknek,ami jó,s a saját értékrendemnek megfelelő.Hiszem azt,hogy közösen tehetünk valamit a jövőért,hogy ne a szenny és a mocsok legyen a Földön.Ha az emberek ezt látnák,hogy minden jó,akkor lehet megpróbálnának ők is ezek alapján élni,s gondolkodni.Nem azért nem a kettest választom mert felelősség,hanem én próbálok úgy élni,s a körülöttem levöket is arra nevelni,buzdítani,hogy tegyenek valami jót az emberiségért.

View more

Szóval, szerettem volna leülni vele egy kicsit. S olyankor azt mondta, hogy majd később, meg mit mutatsz a Balatonon, mikor már láttam. (végül megnézte). Mikor azt mondom neki, hogy más családnál van idejük az embereknek, akkor jön a szemrehányás, mert te nem jössz oda, s te nem beszélgetsz velem
Andi fáradt vagyok.
Andi nem érdekelnek a hülyeségeid. Mert nem bízol meg bennem.
DE KÖNYÖRGÖM! Hogyan, ha mindig fáradtságra hivatkoznak? Hogy nekem erre nincs időm, engem ez nem érdekel? Nekem ez nagyon rosszul esik. Bevallom, irigylem azokat a családokat, akik mindig mennek valahova, s mindent meg tudnak beszélni. Mondjuk azért apu kicsit másabb, de beszélgetni vele sem beszélek. Ő volt az, aki azt mondta,itt maradhat a barátod, csak "viselkedjetek"(nem mintha gond lett volna velünk.Szeretnék még többet beszélgetni velük. Hogy több ideje legyen rám. Lehet nem vagyok már kisgyerek, de én mindig is olyan voltam, aki nagyon igényli a szeretetet. Talán jobban, mint mások. Lehet anyu halála, lehet más az oka, hogy ilyen lettem. Ezért van az, inkább megbeszélem a barátommal és az egyik barátnőmmel ezeket, mint velük. S lehet furcsa, de ki merem jelenteni, hogy velük sokkal többet beszélek, mint az itthoniakkal. S ez nem jó. Nagyon nem jó. Lehet nekem is kell változtatnom, nem mondom, hogy nem. De itt nem (csak) én vagyok a hibás.)

---

Ha másnál is ilyen lenne, mellette állnék. Nagyon rosszul érintene a dolog, ugyanis sok mindenki sorsát viselem a szívemen, s szeretek neki segíteni.Támogatnám mindenben, s meghallgatnám.

---

Köszönöm a bizalmat, aki elolvasta...

View more

Szia Dave, jó reggelt neked:) Hú, nagyon hosszú kérdést kaptam tőled,de megpróbálom egy válaszban leírni az észrevételeimet és a tapasztalataimat ezzel a témával kapcsolatban.Nagyon sok helyen tapasztaltam a linkben leírtakat, (nálam is), de erre később fogok kitérni.

---

A jó szülő gyermek kapcsolat nagyon fontos minden tekintetben a gyerek és a kamasz (de még sokkal később is életében.). Fontosnak kellene legyen, hogy a gyereknek legyen bizalma a szülő felé, s mindent meg tudjanak beszélni egymással.Sajnos egyre több családban az, hogy a gyerek nem mer , s nem is akar odamenni a szüleihez. A szülők legtöbbször késő estig dolgoznak, fáradtak, s nincs úgy idejük a gyerekeikre. Sokszor csak egy odavetett mondatot hallani tőlük. "Mi volt az iskolában?" A gyerek válasza erre, semmi. Mit csináltál ma? Semmit. A kommunikáció hiánya itt megfigyelhető. A gyerek úgy gondolja, minek mondja el, ha a szülőt látszólag úgy sem érdekli?Manapság sajnos ebben a rohanó világban, egyre több az ilyen család.

---

Az ideális az lenne, hogy minden este(nem kell órákat, elég lenne egy fél óra is) Leülnek, mondjuk vacsora, vagy tévénézés és egyéb elfoglaltságok alatt, s akkor na, most mindenki meséljen egy kicsit a napjáról, mi történt vele, nem pedig mindenki a saját szobájában van, köszönnek egymásnak, aztán mindenki megy a dolgára. Nem. Ez nem helyes. Butaság a fáradtságra és az időhiányra fogni. Mert mindenre lehet(ne)időt szakítani ha akarjuk. Ha hétvégén ráérnek, akkor egy közös séta, együtt eltöltött programok, ahol alkalom nyílik a beszélgetésre, s a szülő is kérdezze meg, esetleg a magánéletéről. Van-e barátja/barátnője, stb. Ha a gyerek azt érzi, hogy megnyílhat a szülei előtt, mert érdeklődik a gyerek felől, s nem azt mondja "figyelj, ez engem abszolút nem érdekel, nem érdekel a kapcsolatod, a te dolgod, akkor a gyerek is úgy fog hozzá viszonyulni, hogy nem érdekel? Igen? Akkor ne kérd, hogy bizalmam legyen feléd, s ne vesd a szememre, hogy " Mert annyi bizalmad sincs felém, hogy elmondd a dolgaidat, akkor mit vársz tőlem?

---

Nyolc éves voltam, amikor édesanyám meghalt. Születésem óta édesapámmal és a nagymamámmal élek és a testvéremmel. Nagyon szeretem, tisztelem őket, ha ők nem lennének, sehol sem lennék. De azt mondom, a legjobb a kapcsolatom mégis a testvéremmel, bár sok dolog őt sem érdekli(például ha a barátomról szeretnék beszélgetni.) Apukám rengeteget dolgozik, hétköznap este csak hazanéz kicsit, jó ha 10-15 percet itthon van, megkérdezi mi volt ma? Mit csináltál ma? Történt valami érdekes? S megy is el. Hétvégén úgyszintén alig van itthon.
A nagymamám már elég idős, nyolcvanéves, ő teljesen más beállítottságú. Vannak napok, amikor nagyon jól el tudok vele beszélgetni, de sok mindent nem akarok neki(k) elmondani. Mert valahogy látom az érdektelenséget, hogy őket ez nem érdekli, hogy hagyjam őket békén. Vegyünk egy példát. Meg akartam mutatni rengeteget képet neki, amit akkor készültek, mikor a barátom itt volt pár napig. folytatom, mert nem fért ki.

View more