✈ Arnold ✈

Van pár. 😁
Amilyen kétbalkezes/lábas barom vagyok, csoda, hogy nem volt és még mindig nincs bérletem a balesetire.
- Óvodáskoromban utánozni akartam a felnőtteket, ahogy az egyik lábukkal a pedálra álltak, a másikkal meghajtották a bringát és utána átlendítették az ülés felett és úgy ültek a nyeregre, csak én nem emeltem fel eléggé a lábamat, beleakadt az ülésbe, emiatt megbillentem előre (a bringám meg ugye oldalra) és szó szerint pofáraestem, ahogy a bringa eldőlt, én meg ráestem, felnyalva a betont. Bónuszként két maflást is nyertem.
- Ekkor is óvodás voltam még és a házunk előtt tekertem oda-vissza a járdán, amin nem volt beton. Volt egy villanyoszlop a kerítésünk előtt és abba kapaszkodva ültem a bringán, majd le akartam tenni a lábamat, de nem figyeltem, hogy pont egy gödör van ott, ahová lépnék, viszont akkorra már elengedtem az oszlopot, ezért eldőltem, mivel a gödör miatt nem ért le a lábam. Fejjel megküldtem a vasbeton kerítésünket. Elájultam, így a következő emlékeim már az agyrázkódás adta 'élvezetek', meg hogy anyám velem a karjaiban rohan nagyanyámhoz, mert neki volt telefonja, hogy orvost hívjanak.
- Olyan 10-11 éves lehettem, amikor feltoltam a bringámat egy spirál alakú fel-lejárón, ami üzletsorokhoz vezetett (kb. 1 emelet magasságig), gondoltam milyen fasza lesz ott legurulni. Az is volt, amíg Murphy meg nem látogatott és a fékbovdenem be nem intett (csak 1 fék volt a bringámon) és meg nem indult a járgány a lejtőn. Próbáltam a talpaimmal fékezni, de csak keveset lassultam és egy ponton a lendület miatt már a kanyart sem tudtam bevenni, így kisodródtam. A leeséstől ugyan megóvtak a korlátnak csúfolt acélhuzalok, de lekapták a bőrt a karomról, ami végighúzódott rajtuk, meg a betonnal való találkozás sem volt kellemes.
- Amikor tanultam úgy menni a bringával, hogy egyik kezemmel sem fogtam a kormányt, akkor egyszer estem csak emlékezeteset, de akkor sem tört el semmim, csak nagyot koppantam, meg leradírozta a beton a lábszáramat. 😁
- Homokos járdarészen farolgattam és az egyik farolásnál túlságosan bedöntöttem a bringát, meg a lendület is nagy volt és kicsúszott alólam a bringa, de mivel pont ott volt a lépcsőházunk lépcsője, megakadt benne a bringa, engem viszont vitt volna tovább a lendület és az alvázam találkozott a bringa vázával. Lélegzetelállító pillanat volt.
- Már kamaszként történt, hogy a Barátnőmmel bringáztunk egy fás területen és mivel én ismertem a célunkhoz vezető utat, ezért én mentem elöl. Egyszercsak véletlenül nekiment a bringám hátsó kerekének a Barátnőm, ami miatt reflexből hátranéztem és ez a kb. 2 mp elég volt ahhoz, hogy félrekormányozzak, úgyhogy mire visszafordítottam a fejemet, már csak azt láttam, hogy vészesen közeledem egy fához.
(Folyt.köv., mert elértem a max. karakterszámot.)

View more

- Egy rohadt nagy, erős kéz, ami összeszorít, morzsolgat, vagy épp' elemi erővel nyomja befelé a mellkasodat, mintha elefánt állna rajta.
- Egy 'erő', ami kiszívja belőled az energiát, az életkedvet, a jókedvet, kifakítja a színeket, eloltja a fényt, elvonja az oxigént.
- Egy 'hang', ami becsmérel, ami végtelenített módban pörgeti a fejedben azokat a dolgokat, amik kínoznak, ami suttogja, hogy árts magadnak (akár véglegesen, akár csak tegyél kárt magadban), ami elhiteti veled, hogy nem vagy alkalmas semmire, nem érdemelsz semmi jót, stb.
- Egy rohadt mély gödör, ragadós sárral az alján, ami méginkább nehezíti a kijutást. Van, aki belefullad, van, aki kitartó munkával - és ha szerencséje van, segítséggel - ki tud onnan mászni.
- Egy zárt, sötét börtön, ahol a cellatársak az ember kínjai, meg ahonnan nem látja a holnapot sem
- Többszázkilós súly
- Egy búra, amin át látja az ember a külvilágot és az is látja az embert, de nem férnek egymáshoz
- Remek fogyókúra, mivel alig eszel (bár, van aki vigaszkajál miatta)
- A hit próbája (persze annak, akinek van hite)
- Ihletadó az alkotáshoz

---

Stb.-stb.

View more

Szép napot!
Ezzel sem értek egyet, csakúgy, mint azzal, hogy már halott embereket 'hoznak vissza' egy koncert, stb. erejéig a technika segítségével, mert ellentmond a természetnek ugyanúgy, mint a jelen esetben említett mesterséges intelligencia és az általa létrehozott alkotás. Nagyon taszító és nyugtalanító is, hogy lassan már mindent elgépiesít a fajunk, saját magát is. Lassan oda a természetesség, az energiabefektetés dolgokba (mert csomó mindent gépekre bíz az ember), az önálló gondolkodás, stb. Az is durva, hogy a személyes kommunikáció is kezd a múlté lenni a virtuális forma lehetősége miatt és nem egy olyan esetről hallottam, ahol a másik helyiségben lévő családtagok is chaten üzengetnek egymásnak... Siralmas! Na, de nem akarok elkanyarodni az eredeti témától, csak idevágott pár példa (de valójában rengeteg lenne), amik szintén mutatják, miért nem áldás, hanem átok a sok mesterséges dolog. Szerintem elveszi az alkotás örömét és igazi lényegét bármilyen külső beavatkozás, ezért sem támogatom a mesterséges intelligencia bevonását. Egy alkotásban benne van valamilyen szinten maga az alkotó, ezért nem tenyerelnék bele a végeredménybe azzal, hogy nem 100%-ban ő hozta létre.

View more

Igen.
Ha az ember csak a környezetében tapasztalja, már az is elgondolkodtatja, de ha őt magát csapta meg a szele, vagy akár járt is odaát, csak visszahozták, akkor - jó esetben - pláne nem tekint már mindent olyan természetesnek, mint azelőtt. Az ember hajlamos halogatni, meg magától értetődőnek venni dolgokat, de amikor a halál közelségét érzi, ráébred, hogy semmi sem természetes, meg hogy tényleg sosem lehet tudni, hogy mikor jön el az ő ideje, ezért amit megtehet az ember, azt okosabb megtenni (nyilván törvény- és ésszerű kereteken belül). Ha valaki akár csak egyszer is megtapasztalta a halál közelségét, az onnantól kezdve átértékel mindent és elkezdi szivacsként magába szívni az életet, mert minél többet akar belőle tapasztalni. Én legalábbis az előzőeket tapasztaltam/tapasztalom, de másoktól is hallottam már hasonlóakat, ezért beszéltem általánosságban. Hallottam több olyan esetről, amikben visszatértek a halálból és azt mondták, hogy azóta nem félnek tőle, mert csodálatos dolgokat tapasztaltak. Olyan is volt, aki azt mesélte, hogy nem tapasztalt semmit, csak olyan volt számára, mint egy álom nélküli mély alvás. Akármelyik is állna fenn, egyik sem tűnik rossznak, de nyilván mindenki akkor fogja megtudni, hogy valójában milyen, amikor majd eljön az ideje.

View more

Egyszerre lenne jó és rossz hely.
Folyamatos lenne a zűrzavar és a kiszámíthatatlanság miatti feszültség, ugyanis remekül tudok káoszt teremteni az impulzivitásommal, meg a sok esetben előjövő értetlenségemmel, befolyásolhatóságommal, az ambivalenciámmal is, továbbá én magam sem tudom mit fogok tenni, gondolni, érezni és mondani akár a következő öt percben, meg esetenként a reakcióim is eltérnek akár egyazon hatásra/helyzetre is, szóval minden téren kiszámíthatatlan vagyok, ami nem könnyíti meg sem a saját, sem a környezetemben lévők életét. Heves természetem van, amit szintén nem lehet könnyű elviselni, mert esetenként már én is érzem, hogy megérdemelnék egy nyakast egy péklapáttal. Eléggé kényszeres is vagyok, ami esetenként áldás, mert odafigyelek dolgokra, a végletekig precíz vagyok, segít rendszerezni dolgokat (ez némileg ellensúlyozza a káoszt), máskor viszont átok, mert a rituáléim, vagy 'szabályaim' esetenként értetlenséget, konfliktusokat szülnek, szóval ez a dolog is egyfelől hasznára, másfelől hátrányára válna a Föld lakosságának. Persze nemcsak gáz tudok lenni, mert pl. erős az igazságérzetem, a védelmező ösztönöm, figyelmes vagyok, eléggé szabálykövető is, segítőkész, állatszerető, békeszerető, hű ahhoz, akit/amit igazán szeretek, stb, szóval nem lennének gyilkosságok és egyéb bűncselekmények, figyelnének egymásra és az élővilágra (nemcsak az állatokra, hanem úgy általában a természetre) az emberek, inkább adok, mint elveszek, így ez is 'divat' lenne a bolygón, stb.

View more

Mindig van jónéhány érzelmi analfabéta. Dühítő a megnyilvánulásuk, de nem tud mit tenni az ember, csak megjegyezheti magában, hogy mekkora paraszt az illető. Sokszor én is késztetést érzek arra, hogy helyretegyem a bunkókat, de aztán rájövök, hogy nemsok értelme van megpróbálni fényt gyújtani ott, ahol nincs is bekötve a villany, magyarul fel sem fogja az ilyen, hogy mi a probléma, mert ha felfogná, eleve nem viselkedne az adott módon. Csak saját magát túráztatja az ember, mert nem jut el a mondandója az illetőhöz. Persze ettől függetlenül van, hogy a józan eszemet legyőzi az indulat, meg kell is, hogy kiálljon az ember másokért és bennem mindig is erős volt az igazságérzet is, meg a védelmező ösztön, de tényleg elenyésző esetben vesznek csak vissza magukból az ilyen egyének.
Amúgy nem biztos, hogy minden röhögő smiley szándékos, mert vannak, akik nem értenek annyira a telefonhoz és nem tudják hogyan lehet korrigálni, ezért ha rossz gombra koppintottak, akkor úgymarad a reakció, holott valójában nem találják viccesnek az adott poszt tartalmát.

View more

Persze korántsem voltam jól, mert otthon sérüléseket okoztam magamnak, betépésig szedegettem be a nyugtatót, alig ettem, alig aludtam (csak a gyógyszerrel sikerült), sokat disszociáltam (az ember úgy érzi elszakad a testétől, meg minden valószerűtlen), valamint vagy zombiként lézengtem, vagy az őrület szélén állva bőgtem kontroll nélkül akár órákig, stb.-stb. Ez az időszak eltartott kb. 4 évig, bár a negyedikben kezdtem észhez térni, amikor megismertem a fogadott Tesómat. Megint ki akartam szállni, de a sors ittmarasztalt azáltal, hogy őt adta. Ő mentett meg és azóta is Ő az, aki adja az erőt az élethez. Onnantól, hogy az életem része lett, elkezdtem javulni és kb. 4 évvel később már lényeges változás állt be nálam, így jutottam el oda, amit fentebb írtam, hogy kb. 7 év kellett, mire a jelenlegi szintre feljöttem. Ennek már 6 éve és ugyan mint mondtam, nem múlt el a depresszió, meg a pokoljárások, de már nem volt több öngyilkossági kísérlet, sem pedig pszichotikus epizód, valamint már évek óta nem kábítom be magam bogyókkal (oké, úgy nem nehéz, hogy nem jutok hozzá 😁) és ugyan az önbántalmazás még befigyel, de már nem szúró, meg vágó eszközökkel. Bőven van még hová fejlődnöm, de a fentieket figyelembevéve képes vagyok rá és ez a lényeg!

View more

Teljesen felépülni ugyan nem tudtam, de a nagyon sötét időszakból sikerült kikeverednem. Voltak/vannak ugyan visszaesések, de a legmélyebb pontra nem zuhantam vissza és remélem nem is fogok. Először hárítottam a problémát, mondván nincs nekem semmi bajom és hagyjanak békén a pszichodokilátogatással, de aztán én is érzékelni kezdtem, hogy tényleg gáz van, bár még akkor is tiltakoztam a dokihoz fordulás ellen. 'Harcok' árán lettem elrángatva, de nem igazán kaptam segítséget, csak egyetlen ülés után gyógyszereket írt fel a doki. Ekkor még nem volt nagyon durva a helyzet, de azért eléggé problémás volt, mert akadályozott a tanulásban is, meg elszigetelődtem mindenkitől (kivéve a Barátnőmtől, bár volt, hogy őt is ellöktem magamtól). Akkor értem el a mélypontot, amikor a Barátnőm meghalt. Kishíján utánamentem, meg kishíján bekattantam, illetve vehetjük úgy is, hogy megtörtént. 7 évbe telt, mire azt tudtam mondani, hogy 'jobban' vagyok, persze valójában egy részem sosem fog feléledni, mert az Vele halt, meg másfél évvel az ő elmenetele után elment az anyám is, szóval kemény időszak volt és nyilván ő is vitt magával belőlem. Faterom még él, de ő is oka a depressziómnak, meg a borderline. Akaraterő, terápia és egy igaz barát (már-már) testvér segítettek abban, hogy a felszínre jöjjek. Mint mondtam, a legmélyebb pontig azóta nem estem vissza, de a mai napig nagyokat tudok zuhanni, csak szerencsére nem maradok abban a szakadékban. Bungee jumping szerűen ingázom a lent és a fent között.
A tünetek változatosak voltak. Először még csak érdektelenné, dekoncentrálttá, étvágytalanná, álmatlanná, ingerültté, megközelíthetetlenné, nagyon stresszessé, komorrá váltam. Elkezdtek leromlani a jegyeim, meg kifordultam magamból, aztán már olyan szinten stresszeltem, hogy bedugult a fülem. Nem hittem abban, hogy ez összefügg, de tényleg akkor javult a fülem, amikor én is kezdtem javulni. Kórházban pihentem 2 hetet, meg hangulatstabilizálót is szedtem. Kezdtem visszaváltozni a megszokott oldalamra, csak megtörtént a baleset a Barátnőmmel. Zuhanórepülésbe váltva meg sem álltam a föld magjának a mélységéig. Befigyelt ott minden; először sokk, katatónia, majd öngyilkossági kísérlet, pszichotikus epizód, hallucinációk, önsebzés, stb. Vannak homályos foltjai annak az időszaknak, egyszerűen kiestek történések, nem emlékszem dolgokra, pl. azt is elmesélésből tudom, hogy egy hétig nem csináltam semmit, ki sem mentem a szobámból és csak pár falatot ettem. A gyomormosásból megvan némi foszlány, meg valamennyi a zárt osztályról, a nyíltra már jobban emlékszem, mert amikor odakerültem, akkor már tisztább volt a fejem. Némileg stabilizálva engedtek haza, már amennyire stabil lehet egy border' (akkor kaptam meg a diagnózist is), meg egy gyászoló, de úgy ítélték, hogy az ön- és közveszély elmúlt.
(Folyt. köv.)

View more

Volt.
Volt egy havanese kutyám, akit levittünk magunkkal a nyaralóba, ami a Barátnőméké volt. Este mindig ki lett engedve az udvarra, hogy elvégezze a dolgait, de a szóban forgó estén nem találtam az udvaron. Hívogattuk, de nem jött és a távolból ismerős kutyaugatás hallatszott. Persze elindultam keresni, amihez csatlakozott a Barátnőm is. Már éjjel volt, mire visszaértünk a házhoz, kutya nélkül és mondtam a Szabinának, hogy kis pihenő után én teszek mégegy kört, erre amint beléptünk a kapun, ütemes kopogás hallatszott a lefektetett hordóból. A kutyám csóválódó farka volt az, mert megörült nekünk. 😁 Jót röhögtünk, hogy végig ott volt a kutya, mi meg feleslegesen jártuk le a lábunkat, bár nem volt rossz az a séta a nyári éjszakában. Eszünkbe sem jutott, hogy a hordóban lehet a kutya, mert amikor szólongattuk, nem kopogott a farka, meg nem adott semmilyen jelet, gondolom mélyen aludt. 😁
Másik esetben a macskám tréfált meg. Mivel a 6. emeleten laktunk, ezért méginkább figyeltünk arra, hogy ne tudjon az ablakba mászni, ha az nyitva volt, így olyankor a macska ki volt tessékelve az előszobába. Amikor az eset történt, akkor bent volt velem a szobában, mert épp' csukva volt az ablak, aztán mivel nem mocorgott, elfelejtettem, hogy bent van, így kinyitottam az ablakot. Csak egy idő után kaptam észbe és kerestem a macskát, de nem jött a hívásra, meg nem is találtam sehol. Azt hittem kizuhant. Indultam az ablakhoz, hogy lenézzek és akkor zörrent meg a szatyor, amibe belebújt. 😆 Abba pont nem néztem bele és nem is hallottam, amikor belemászott, mert fejhallgatón keresztül hallgattam a zenét.
Most ugyan kertes házban élek, de elég forgalmas főút húzódik előttünk, ezért pár hónapja is felugrott az adrenalin szintem, amikor nem találtam az egyik macskát. Ugyan a felső ablak volt csak nyitva, meg nem szoktak felmászni, de mivel nem találtam, azt hittem kiment rajta, míg kimentem wc-re. Hívogattam, zacskót csörgettem, de nem jött. Mondom fasza lesz, ha elütik. Egyszercsak előjött valahonnan, pókhálós fejjel. 😆

View more

- Túlautomatizált világ.
- Mű dolgok (kezdve az emberek külső megjelenését befolyásolóktól az ételeken keresztül, a természet adta dolgok mesterségesre cserélésén át és még sokmindent lehetne írni)
- Túl megengedő gyereknevelés.
Ebbe nem igazán szólok bele, mert nincs és nem is lesz gyerekem, így nemsok mindent tudok a nevelésről, viszont vannak dolgok, amiket tapasztalatok nélkül is tud és lát az ember, mert a józan ész elég hozzá. Azt látom, hogy nagyon el vannak engedve a mai gyerekek, fiatalok.
- Covid.
Maga a vírus eddig is létezett, csak kellett egy újabb valami, amivel az embereket lekorlátozzák, meg riogatják. Be is jött és azóta is beválik, most is ismét 'támad', hogy vége a nyárnak (biztos az is nyaralni volt) és megint félnek tőle sokan. 'Kicsit' furcsa, hogy amióta Covid van, az influenza valahogy feledésbe merült, egyből mindenki Covidos... Nem azt vitatom, hogy valós-e a vírus, viszont semmivel sem veszélyesebb az influenzánál. Felfogom, hogy voltak, akik meghaltak miatta, de azok az emberek valószínűleg az influenzát sem tudták volna leküzdeni valamilyen oknál fogva. Az is furcsa egy 'kicsit', hogy a kórházban egy nővér a fülem hallatára kérdezte egy betegtől, hogy beírhatja-e Covidosnak! Mástól is hallottam, hogy őt magát kérdezték erről. Nyilván kellett a statisztikába, hogy mondhassanak egy nagy számot, amivel szintén riogatni lehet. Tudnék még írni egyet, s mást, de csak felhúz, hogy hülyének vannak nézve az emberek.
- Orosz-ukrán háború.
Sokan Ukrajnát okolják, de az a flepnis Putyin ment neki egy másik országnak, ő robbantotta ki a balhét, szóval ő a hunyó, függetlenül attól, hogy Zelenszkij sem ártatlan.
- Politika.
Hülye vagyok hozzá, de vannak dolgok, amiket az ember így is felfog, lát és tapasztal, ezek zöme pedig finoman szólva is kiábrándító. Fideszpárti sem vagyok, amivel szintén kiverem a biztosítékot azoknál, akik pl. azok.
- Nem érdekel a pénz és egyéb vagyon, meg a státusz. Az érdekel, hogy ki, milyen ember. Az alapján mérek mindenkit.
Biztos lenne még téma, de most nem jut eszembe több.

View more

Szép estét!
Előre leszögezem, hogy tiszteletben tartom mások más nézőpontjait, viszont ugyanígy szeretném, ha az enyémek is tiszteletben lennének tartva, mivel nem lehet mindenkinek ugyanaz a véleménye egy adott témáról! (Ez nem Neked szól, Sophrone, hanem bárkinek, aki olvassa a soraimat és esetleg bármit magára venne, mert senkit nem célom megsérteni, vagy ha netán el akarna kezdeni vitatkozni, ami előbbiek miatt felesleges, mert mindenki máshogy áll egyes dolgokhoz.)
- LMBTQ emberek és az 'állapotuk'.
Én teljesen elfogadó vagyok és megértem, hogy velük születik az állapot, de ahogy látom, egyelőre többségben vannak az előítéletes emberek - tisztelet a kivételeknek. Ami az alapvető jogaikat illeti, azok közül is sokban korlátozva vannak, holott senkinek sem ártanának azzal, ha él(het)nének velük.
- Istenhit.
Itt is azt vettem észre, hogy sokan (még?) ateisták és teljes mértékben elutasítják a témát, kiröhögik a hívőket, mondván kattantak vagyunk. Őszintén bevallva régen én is ateista voltam, de aztán történtek dolgok, amik a hit felé tereltek és azóta volt ideje megszilárdulni bennem. Én nem térítek, tisztában vagyok vele, hogy nem nyomhatom le senkinek a torkán azt, amit nem akar, viszont annyit elvárok, hogy más is tartsa tiszteletben, hogy én hiszek és aszerint igyekszem élni, tehát ne akarjon megváltoztatni és ne tegyen megjegyzéseket, mert én sem teszek őrá.
- Az állatokhoz való viszonyulás és az ő értelmi és érzelmi intelligenciájuk.
Sok az állatbarát, ami jó, de úgy látom még mindig nagy tábort alkotnak az állatkínzók is és akik ugyan szeretnék az állatokat, de nem jól szeretik, nem az állat igényeit helyezik előtérbe, valamint akik szerint ők buták és érzelmileg is fejletlenek. Én nagyon közel állok az állatokhoz, nemcsak a sajátokhoz, mindegyikhez és ezért jól megfigyeltem már a viselkedésüket. Velük kapcsolatban is vannak előítéletek, amik hamisnak bizonyulnak, mert pl. a macskák is vannak olyan okosak, mint a kutyák, stb. Az állatok is érző lények és a maguk módján kommunikálnak is az emberrel, de nem mindenki ismeri fel, hogy mikor mit közvetítenek. Mindig örülök, amikor harmonikus kapcsolatot látok állat és gazda között, jó tudni, hogy néhányuknak jó sorsa van az ember mellett. Én sokat foglalkozom az állatainkkal, sok szeretetet kapnak és határozott, de nem agresszív nevelést, úgy látom nyugodtak és érezhetően viszontszeretnek. Megkaptam már, hogy túlzásba esem, pedig csak annyit teszek, hogy figyelek az igényeikre és törekszem 'lefordítani' a kommunikációjukat, meg persze szeretem őket. Ezekben mi a túlzás?
- Piálás.
Nagy divat manapság a fiatalok körében (itt is tisztelet a kivételeknek!), de véleményem szerint ettől nem vagányak, hanem szánalmasak. Nyilván nem arra gondolok, amikor esetenként legurít valaki egy italt a cimborákkal, hanem amikor ismétlődően seggrészegre issza magát valaki. Az alkoholisták visszataszítóak, pláne ha szinte még gyerekek. Ha még fiatal lány is az illető, az mégkiábrándítóbb.
(Folyt.köv.)

View more

Szép estét!
Feszegettem ugyan a határokat, de nem olyan durván. Abból voltak konfliktusok a szüleim és köztem, hogy visszadumáltam (esetenként flegmán), meg hogy rá voltam kattanva a Barátnőmre, a kocsimra, a 'bandázásra' a még meglévő egy-két cimborámmal, kiskamaszként a tanulás sem élvezett első helyet a teendőim közt, amiből szintén viták voltak (de szakközépiskolában már jobb volt a helyzet ezen a téren), valamint eljárkáltam olyan helyekre, ahová elvileg nem voltam elengedve, meg forrófejű voltam (az is maradtam 😁). A mindig is meglévő indulatkezelési nehézségeim is nehezítették kicsit a szülők dolgát, mert ha valaki/valami felhúzott, akkor hangosan felcsattantam, meg akár tárgyakat vágtam földhöz/falhoz/a kezemet vertem a falba/bútorba, ajtót csapkodtam be, magamat bántottam, stb. Máig is ilyen vagyok sajnos, de kezeltetem magam, remélhetőleg nem hiába. Minden kamasszal átélik a szülők a nézeteltéréseket, mert ugye a gyerek még éretlen, tapasztalatlan, a szülő(k) meg - jó esetben - próbálja/próbálják a helyes irányba terelgetni és ez a számára lekorlátozásnak ható lépés dühíti a gyereket, ezért lázad, a szülő(k) meg gondolom ilyenkor próbálnak 'túlélni', amíg ez az időszak lecseng, csak ugye az a nem mindegy, hogy mekkora méreteket ölt a lázadás, meg hogy hogyan kezeli(k) a szülő(k). Nálunk mint mondtam, nem volt durva a helyzet az előbb említett lobbanékonyságom, meg kisebb szabályszegések ellenére sem, mert ezt leszámítva jó gyerek voltam; tanultam, segítettem otthon, nem piáltam, nem drogoztam, nem balhéztam (azon a szakaszon még az általános iskolás koromban átestem), tudtam mi helyes és mi nem, stb.
Ha én lennék a 16 éves énem apja, akkor valószínűleg egyfelől örülnék, hogy a fiam tanul, segít otthon, tudja mi helyes, mi nem, nincs (még) káros szenvedélye (később lett a kábítószerezésnek minősülő gyógyszerhasználat formájában, de azóta már ez sem áll fenn), többnyire szabálykövető, stb. Másfelől nem örülnék, amiért önfejű, gyakran nagy a szája, esetenként szabályszegő, dühkezelési problémái vannak. Mindezek ellenére azt mondta anyám és apám is, hogy nem volt velem nagyon nehéz, talán azért nem, mert ott voltak a fent említett pozitívumok is.

View more