#buli

wczorajszy dzień był długi, ale taki... nijaki 😐
przyjechałam na 6 do hotelu, bo dziewczyna na recepcji dzień wcześniej miała ustalić, na którą godzinę goście życzą sobie room service ale wszystko pomyliła i musiałam to odkręcać, jednocześnie rano od razu sobie wszystko przygotowałam tak, by szybko ruszyć jak goście powiedzą, że proszą, by być "na już".
w międzyczasie siedziałam na dole restauracji, gdzie goście mają śniadania i znów zrobiło się zamieszanie, bo system coś nawalił i gościom pobrało podwójną kwotę za usługę, niektórzy mieli a nie buli na liście, inni znów nie mieli zapłacone a według systemu wykupili, no porażka 🙄
później zrobiło się spokojniej, pomogłam dziewczynom posprzątać restaurację i nakryć, a około 13 byłam przy kilku rozmowach na nowego dyrektora hotelu.
wyszłam z pracy koło 15, poszłam z koleżanką do Galerii na szarlotkę na ciepło z lodami i pojechałam na terapie. po terapii podjechałam pod hotel i zadzwoniłam do Dyrektora, żeby wyszedł na papierosa, na 10 minut, a przegadaliśmy prawie godzinę 😂 i dlatego wróciłam dopiero po 20, szybko zjadłam i poszłam się umyć, bo zmarzłam, wypiłam gripex na rozgrzanie i włączyłam sobie serial na Disney+, nawet nie wiem kiedy zasnęłam.
co do egzaminów - już jestem po pierwszym zdanym z Prawa Medycznego, następny cel to zaliczyć angielski z całych dwóch lat w styczniu i fachowy angielski w lutym, a potem już normalna sesja egzaminacyjna, czyli cała reszta przedmiotów 🙃

View more

(De jó, hogy végre tét nélkül okoskodhatok a kispadról, hehe.)

---

Először is: nincs recept. Ahány iskola, tagozat, osztály, korosztály, diák, annyi fajta személyre szabott megoldás létezik.
A gimi, ahol tanítottam, ilyen szempontból (is) szenzációsan következetes és profi volt: a gyerekeknek minden reggel nyolckor le kellett adniuk a telefonjukat az osztályfőnöknek, aki a tanáriban elhelyezte őket egy megadott helyre, és ha éppen kellett a telefon az adott órára (pl. Kahoothoz), akkor egy kinevezett mobilfelelős kérhette ki egyszerre az osztály telefonjait a tanáriból. Ilyen értelemben el voltam kényeztetve, és ezzel párhuzamosan fogalmam sincs, hogy mit csináltam volna egy gladiátorképző szakközép negyven deviáns, 18 éves fiúból álló osztályával 25 éves, pályakezdő snowflake-ként.
Ettől függetlenül a helyes fegyelmezés alapja mindig a következetesség, a választott stratégia pedig a tanár személyiségéhez kell, hogy illeszkedjen.
Elárulok egy kulisszatitkot: az egyetemen kimondhatatlan szitokszóként kezelték a pedes tanárok az "elavult", "szakmailag helytelen" stb-stb. csúnya, rossz kollektív büntetés fogalmát, de a valóságban ez a pedagógusok legnagyobb (olykor egyetlen!) ütőkártyája - és meggyőződésem, hogy van létjogosultsága, ahogy etikailag sem olyan ördögtől való, mint amennyire beállítják a kényelmes katedráról demagógiát pöffögő, de negyven fős, a szakoddal totál ellentétes beállítottságú kamasz osztályt sosem látó egyetemi oktatók.
A kollektív büntetésből a laikus csak annyit lát, hogy a diákokkal végezteted el a piszkos munkát, holott az igazság ennél sokkal árnyaltabb: fejlesztheti a közösségek egészséges dinamikáját, a tekintélyelvnek való behódolás (ami kamaszkorban nagyon kiélezett téma) helyett a kortárs csoport motiváló ereje sokkal nagyobb hatással bírhat a személyiségfejlődésre és a normakövetésre, és hasonló finomságok. Tehát ha elkezdesz tanítani egy osztályban és a LEGELEJÉN lefektetitek a szabályokat (pl. rendbontás esetén a harmadik figyelmeztetésnél röpdogát ír az osztály), amiket a diákok is felfognak és jóváhagynak, utána legitimen működni fog a kollektív büntetés. Hidd el, hogy a második röpdoga után igen is ki fogja g*cizni magából az osztály azt az egy-két delikvenst, akik miatt mindannyian szívnak (a rendbontók pedig tudatosan cs*sznek ki a többivel, hiszen tudták, mire számítsanak...), és egy idő után a diákok elkezdik egymást is fegyelmezni. Hidd el, működik! :)
A rajzolgatás és csendes cetlizés az én ingerküszöbömet nem mindig borzolta fel - ha a gyerek úgy köti le magát, hogy a többieket hagyja haladni, az még a jobbik eset. Ilyen esetekben általában elég némi irányított figyelem, a pofátlanság mértékéhez igazítva, pl. egy ártalmatlan bambulónál elég, ha az ő padja mellett állva magyarázunk, felolvastatunk vele aktuális szövegrészt és hasonló, tét nélküli praktikák - ha pedig durvul a buli, jöhet a visszakérdezés, társ válaszának megismételtetése, extrém esetben a feleltetés.
(Csúnya karakterlimit. :c )

View more

Igazából megmentéses nem jut eszembe, csak olyan, ami egy elfeledett kapcsolatot izzított fel újra. Sőt, azt hiszem, most kicsit jobban összekovácsolódtunk, mint azelőtt.

---

Nem kell nagy dologra gondolni. Nagytakarítottam otthon, amikor a kezem ügyébe akadt egy könyv, amit kölcsönbe kaptam, viszont az illetővel már legalább másfél, két éve nem beszéltem akkor. Valahogy elkopott a haverságunk, megritkultak, majd elmúltak a beszélgetések.
Nos, én az az ember vagyok, hogy nem szeretem bolygatni az ilyen állóvizeket. Ha a véletlen úgy hozza, akkor találkozunk, elbeszélgetünk, de nem erőlködöm sosem az ilyen "kiégett" kapcsolatok újraélesztésén.
Viszont, rettentően rosszul éreztem magam attól a gondolattól, hogy van nálam egy könyv, amit kölcsön kaptam és nem adom vissza. Annyi rémsztorit hallottam már, hogy miért nem adnak kölcsön könyvet az emberek, nem akartam én is +1 lenni ezek közül.
Úgyhogy kivételt tetttem és írtam egy üzenetet, hogy "helló, amúgy itt a könyved".
Összefutottunk. Visszaadtam a könyvét.
Újra beszélgetni kezdtünk.
Aztán online is egyre több üzenetet váltottunk.
Majd egyre több sört gurítottunk le együtt, unalmasabb napjainkon.

Aztán pár hete, újra kölcsönkaptam egy könyvet kedves Chief Barátomtól.

View more

Nálam a szülinap illetve névnap volt egy olyan dolog, hogy kitekintve a világba meglepetten tapasztaltam, hogy sok embernek ez egy fontos dolog és tényleg képesek megsértődni ha elfelejted, vagy nem veszel nekik semmit :D
Az oka egyszerű: Mi ezeket sosem tartottuk. Szülinapkor még csak odanyögünk egymásnak egy bódogszülinapot, de a névnapomat rendszerint még én is elfelejtem. :D Talán életem során egyszer - kétszer volt szülinapi buli a családban, az is valami kerek szám esetén, aminek "illik" megadni a módját.
A másik érthetetlen dolog számomra a ballagás / szalagavató cirkusz. Ebből legalább nem származott kellemetlenségem, de attól még meglep, hogy sok embernek ez mekkora dolog. Kivéve, ha azt ünneplik, hogy valaki 17 éves korára végre kijárta a 8 elemit, mert akkor érthető xd

---

Fontos ünnepek közé az egyházi ünnepek tartoztak a családban, mint a karácsony, húsvét, mindenszentek, stb...
A nemzeti ünnepek is megmaradtak "De jó, munkaszüneti nap van" szinten.

View more

A karácsony a kedvenc ünnepem, sőt igazából az egyetlen ünnep amit szeretek. Gyerekkoromban a Mikulás és a húsvét is kedvencem volt, de ma már nem számítanak, nincs már meg a hangulatuk felnőttként, ami érthető. A telet egyébként utálom mint évszakot, de a karácsonyt ennek ellenére szeretem. Nincs már olyan hangulata ennek sem mint gyerekkoromban, illetve inkább úgy mondom, hogy másféle, de ugyanúgy pozitív hangulata van. Csak már az a lényege számomra, hogy ilyenkor együtt vagyunk. Gyerekkoromban egy jó buli volt, meg ajándék, meg akkor még az is, hogy olyan műsorok mentek a TV-ben, amik máskor nem mentek, akkor erről szólt számomra. Ma már az, hogy együtt legyünk. Gyerekként egyébként nem utáltam a telet sem, szerettem, minden évszaknak megvolt számomra a hangulata. Szerettem a téli szünetet a karácsonnyal, szilveszterrel párosítva. A szilveszterek is jók voltak gyerekként. Ma már a szilveszter nem számít mint ünnep, nincs hangulata számomra. Amit viszont szeretek még a karácsonyban és szilveszterben, hogy a munkahelyem az ünnepekre és az ünnepek között zárva van, rektori (fűtési) szünetet tartanak. Ilyenkor csak temperáló fűtés megy, ami arra elég, hogy ne fagyjanak el a fűtéscsövek. Ezzel spórol az egyetem. Ezért aztán azon szerencsések közé tartozom, akiknek felnőttként is van téli szünet. 4 nap szabadságot kell kivenni ilyenkor az ünnepek közé, dec.23-án megyünk utoljára, és január.2-án megyünk legközelebb. De volt már olyan, hogy mondjuk vasárnapra esett 2-a és akkor csak 3-án mentünk. Magát az évszakot csak a mentális betegségem kialakulása óta utálom.

View more

Szép estét!
Érdekes ez a terület, mert sokan szeretnének konkrét dolgokat a temetésükön/azzal kapcsolatban, holott akkor már tökmindegy mi hogyan lesz, hiszen nem is fogjuk tudni. Bennem ezen a területen is kettősség van; az egyik felemnek előbbiek miatt teljesen mindegy, hogy milyen formában fognak eltemetni, milyen zene fog szólni, stb., de a másik felemnek olyan gondolata is van néha, hogy hamvasszanak el, mert klausztrofóbiás vagyok és nem lesz buli, ha felébredek a koporsóban. Persze erre kb. semmi esély. A hamvasztás mellett szól az az igény is, hogy repülőgéprajongóként szeretném, ha egy repülőgépből szórnák le a hamvaimat, ami megintcsak olyasmi, amiről már úgysem tudnám, hogy teljesült (ha egyáltalán teljesül(het)ne), szóval ez is felesleges kívánalom. Szintén ez a felem már a zenéken is gondolkodott, holott teljesen mindegy lesz, mert úgysem fogom hallani, hogy valóban azok fognak-e szólni. Amilyen 'szoros' a kapocs a családommal valószínűleg úgyis csak elhamvasztatnak, mert az a legolcsóbb, nem lesz kívánságteljesítés, mivel nem is érdeklem őket, meg drága is a legolcsóbb temetés is, nemhogy még gépet béreljenek a hamvaim leszórásához. Nem is tudom, hogy legális lenne-e? Külföldön (Kanadában) láttam már ilyet, de hogy nálunk megengedett-e, azt passzolom.
A racionális oldalam tehát azt mondja, hogy minden teljesen mindegy, mert úgysem fogok már tudni semmiről.

View more

Január 1 - megkérte Párom a kezemet.
Február - Belekezdtünk a lagzi szervezésébe, wellnesseztünk, kirándultunk.
Március - Február folytatása.
Április - Kirándulások, keresztelő, fotóztunk.
Május - Életem első május kosara🤍 Párom születésnap születésnapja, kalandok. Pozitív teszt❤️
Június - Első orvosi vizsgálatok. Kirándulások, Budapesti kiruccanás.
Július - Mozi, munkahelyi buli, menyasszonyi ruha, gyűrű vásárlás. Balatoni kirándulás. Kiderült, hogy a pocaklakóm kicsi fiú 💙
Augusztus - Nyaralás, készülődés a lagzira extra gyorsasággal, újabb nyaralás, vizsgálatok, hó végén újabb ultrahang.
Szeptemberben pedig jön a lagzi.
Ez mind szép és jó, amiket leírtam, mert alapvetően nincs is okom panaszra ezeket illetően, de egyébként nem egyszerű év van mögöttem/előttem. A sok pozitív dolog ellenére is vannak olyan helyzetek, amiknél inkább megszűnnék, mert élni sincs kedvem. Sajnos ez is az élet része. Sok probléma volt az év során, voltak nehéz napok.

View more

Igazából, úgy gondolom, hogy aki "rossz szájízzel" gondolnak ezekre, azoknak sajnos az él a fejében, hogy ezeknek kötelező eleme a táncosfiú/lány felbérlése és a kínos feladatok elvégeztetése a menyasszonnyal, vőlegénnyel. Egyáltalán nem! Igazából, olyan, mint egy meglepetés születésnapi buli, az ünnepelt igényei szerint kell alakítani. Ha van rá igény/bátorság, persze mehet amit az elején írtam, de egyáltalán nem kötelező eleme.
Pár lánybúcsún volt szerencsém részt venni és mind másmilyen volt. Volt szabadulószobás, aminek a végén felmentünk a menyasszonyhoz és iszogattunk, trécseltünk, volt olyan is, aminek a végén egy chippendales shown kötöttünk ki, volt ahol csak nyakunba vettük a várost és körbejártuk, ünnepeltünk. Szóval, bármilyen lehet, a lényeg, hogy az ünnepelt és az ünneplők jól érezzék magukat.

---

Hát őszinte leszek, nekem eleve a lagzitól elment már a kedvem és nagyon szívesen házasodnék meg úgy, hogy nincs vendégsereg, csak majd mi ketten és két tanú. Esetleg a tanúk párjai. Ennek fényében pedig, aligha lenne búcsúm, hacsak nem tényleg el tudom adni, hogy oké, bulizunk egyet, de lagzi nem lesz. De ez még változhat.
Ha valamiért mégis búcsúznék, akkor viszont egy egy/másfél napos programot tudok elképzelni, ahol paintballozunk egyet. Azon a helyen, amit kifejezetten szeretek, lehet sátrazni, bográcsozni is, van egy kis tó is, lehet bele lábat lógatni. Szóval, egy kellemes nap lehetne, délelőtt paintball, utána ebéd, délután meg vagy egy visszavágó, vagy már csak szabadfoglalkozás. És nem csak lányokat hívnék meg, hanem minden barátomat.

View more

Nem tudom pontosan mikor döntöttem el, de nem túl régen, pár hónapja.
Arra jutottam, hogy alávetem magam egy egyhónapos, intenzív pszichoterápiának. Megfordultam már egy-két pszichodokinál, de olyan mélyre még egyikkel sem ástunk le, amilyenre ez a terápia fog. Nem vagyok egy önmagát elemző, pláne nem egy érzelmeit kibeszélő és kimutató típus, ahogy segítséget sem szeretek kérni, ezért leptem meg magamat ezzel a döntéssel, de volt egy időszak tavaly, amikor olyan mélyre kerültem, hogy rájöttem: kezdeni kell valamit az eltemetett, de a mélyből alattomosan mérgező dolgokkal. Ami miatt akkor megzuhantam, az Istennek hála megoldódott idén februárban, viszont abban a mélységben megláttam az eltemetett, mérgező dolgokat is és rájöttem, hogy gyökerestől kell megszüntetni, amit meg lehet és kezelni, ami maradandó, különben újra és újra szét fognak szedni azok a dolgok. Vannak olyasmik is, amiken sürgősen változtatnom kell, mert megmérgezik az emberi kapcsolataimat, pl. a gyér kommunikációs készségem, a zárkózottságom, stb. Nagyon értékes dolog forog kockán, szóval javulnom kell ezen a téren (is), hogy ne veszítsem el. Azt nem bírnám elviselni. Jövőhéten kezdődik a buli (ami nagyon nem lesz az, mert ott vájkálnak majd, ahol a legjobban fáj a pácienseknek), de ha ez kell a pozitív változáshoz, állok elébe. Olyan ez, mint a sebtisztítás; csíp, mar a tisztogatás, de utána jobb lesz és csak ez számít!

View more