#sunyi

Nagyon erős az igazságérzetem és allergiás vagyok az ilyen sunyi viselkedésre is, szóval késztetést éreznék arra, hogy felvilágosítsam a megcsalt felet, ám azt is tudom, hogy nincs jogom beleszólnom mások magánügyeibe. Őszintén szólva nem tudom melyik a helyes lépés ilyenkor, bár ha tudok a dologról és hallgatok, az olyan, mintha támogatnám. Vannak esetek, amikor valaki védelmében kell kinyitni az embernek a száját, olyankor az az elsődleges szempont, hogy segítsen. Ez az eset is valamilyen szinten idetartozik, hiszen a további sumákolásoktól és egy tisztességtelen embertől kísérli meg megvédeni az ember a megcsalt felet, ha figyelmezteti, de ez már a segítőszándék mellett kontárkodásnak is hat - szerintem. Ha mégis szólni akar az ember a megcsalt félnek, az is kérdés, hogy milyen a viszony - megvan-e a bizalom annyira, hogy komolyan vegye és el merje hinni a hallottakat, bár ha alá is tudja támasztani bizonyítékokkal az ember, hogy igazat mond, akkor nem lesznek kételyek. Az már rajta áll, hogy mit kezd az információkkal; segít-e magán és lezárja a kapcsolatot, vagy bennemarad annak ellenére, hogy tudomást szerzett a másik fél hűtlenségéről és kockáztatja azt is, hogy rendszeressé válnak a félrekacsintgatások.
Az egyik felem szerint megérdemli az igazságot és tisztánlátást a megcsalt fél, a másik szerint viszont nem illik belenyúlni a magánügyeibe.
Gőzöm sincs tehát, hogy melyik a helyes lépés ilyenkor.

View more

Szemét dolog a függőség, örökíthető is az arra való hajlam, szóval családon belül többeket is betalálhat az állapot és tönkreteheti az egész család életét. Ezeket az ember nem választja, hanem sunyi módon alakulnak ki, ergo nem tehet róluk az alany, ám ha nem is próbálja meg leküzdeni, az viszont már az ő sara.
Életeket tesz tönkre, mert egyik-másik az egészségre káros, ebből következik sokszor a halálozás, de minimum a tartós betegségek, vannak, amik a tudatot módosítják, ami szintén gáz, mert őrjönghet az illető abban az állapotban, meg ön- és közveszélyes lehet, szóval sem magának, sem a családjának, sem úgy általában a környezetének nem tesz jót.
Anyagilag is tönkreteszik az embert, akár egy egész családot is, ha annyira elfajul a helyzet, hogy a függő minden pénzt a függése tárgyába fektet. Először magát nullázza le, aztán kéreget, esetleg meglopja a környezetét, meg eladogat dolgokat, akár szintén lopott holmikat is, hogy fedezze a költségeket és hozzájusson a cucchoz.
Az egészségügyi rendszerre is nagy terheket rónak a függőségek, mert az abban szenvedőket elsősorban mentálisan, de fizikailag is el kell látni, mivel sok függőségnek vannak olyan fizikai állapotot romboló hatásai is, amiket kezelni kell hosszútávon. Tönkremennek bizonyos szervek, de az idegrendszer is pl. a pia, meg a drog esetében.
Nekem csak az édesség van, mint károsnak mondható függőség. A pénztárcámnak és a maradék egészségemnek sem tesz valami jót. Az én hibám, mivel eddig még nem voltam elég kitartó, holott már nekifutottam párszor, hogy 'lejöjjek a szerről'. 😃 Egy ideig menni szokott, aztán ha nagyon kiéhezem, vagy olyan hatás ér, egyből visszaesem és bezabálok, mivel az édesség többek közt a vigaszom, a kompenzációs eszközöm, a jutalmam, a motivációm, eszköz valaminek a megünneplésére, stresszcsökkentőm, hiánypótlóm, stb. Ezt kéne tudni leküzdeni.
Nem káros 'függőségem' a macskák és a repülők/repülés, meg az evés. Utóbbi csak azért nem az, mert alig hízom, szóval megkajálhatnék egy egész boltot, akkor sem híznék el. Jól jönne pedig vagy 10 kg plusz.

View more

Velem biztosan nem történne meg soha, ugyanis: én normális partnereket szoktam csak választani.

---

Az agyilag normális, klasszikusan nevelt és klasszikus értékrenddel rendelkező ember nem tesz olyanokat, amiket írtál... ezzel szemben: aki lelki sérült vagy éretlen (vagy mindkettő egyszerre), az pontosan azt teszi, amit írtál.

---

Ugyanis: a lelki sérültnek nem elgendő az a "hatás", amit kap a kapcsolatában, neki "fokozott élményre" van szüksége, mint kompenzációs folyamatra a lelki betegsége érdekében.
Ennek egyik fajtája az, amit kérdeztél.

---

Van egy másik, sunyi verziója is ennek, amit kérdeztél:
Amikor valaki nem lelki sérült, egyszerűen csak éretlen egy igazi kapcsolatra, de látszatkapcsolatra szüksége van, mert másképp ingyenszexet nem kapna és azt a támogatós érzést sem, hogy ő nincs egyedül, neki van valakije, amit ő győzelemként él meg és villoghat vele, hogy neki ez is van, teljesíti a társadalmi elvárásokat.
Ezek teljesen egyértelműen az éretlenség jelei, ha nincs mögötte lelki sérülés.

View more

🔸A legelső randim nem túl kellemes emlék. A 14. születésnapomon történt, ahogy az első csókom is. Az eleje kínos volt. Csak sétálgattunk a Westendben és beszélgettünk. Ez ment végig. Aztán abban a büdös, koszos aluljáróban, ahol fél Pest tartózkodott, megcsókolt.
Egyébként én nem akartam, mert nem így képzeltem el az első csókomat. De legalább ezzel a sráccal az volt első és az utolsó is. 😅
🔸Igen, izgultam, annyira, hogy beszélni se tudtam, úgy ki volt száradva a szám. 😅 De a legelső randin szerintem ez normális.
🔸Hogy miben fejlődtem? Hmm... Hát minél többször randiztam, annál kevésbé izgultam. Persze az egészséges izgulási szint mindig megvolt.
Sokkal közvetlenebbül tudok beszélgetni és simán betolok egy mekis kaját a srác előtt.
Rejtett utálásokat is bele tudok szőni a mondataimba, hogy érzékeltessem a partneremmel, hogy bejön nekem. (Ezt csak a párommal csináltam, de nem esett le neki. :c )
Lényegében már tudom hogyan kell viselkedni egy randin. Viszont sosem volt egy olyan randim sem, amin ne égtem volna be. Ebben őstehetség vagyok. Na nem mintha annyi emberrel randiztam volna. Összesen 3 emberrel volt normális randim, szóval...
Leginkább a párom előtt égtem be az első randin. Felsorolok párat.

---

1. Retúr vonatjegyet vettünk. Jött a jegyellenőr és én odaadtam neki mind a kettőt, erre a párom: "Mindkettőt oda adtad?" *visszatartott nevetés* Égtem.
2. A mosdóból kifelé jövet felakadtam a kilincsen. Láthatóan jól szórakozott rajtam akkor is.
3. Elfelejtettem a BigMac nevét és meg kellett kérdeznem tőle, hogy "Te mit ettél?"

---

Bónusz sztori: A vasútállomásra visszaérve ott állt a buszom, már indulásra készen. Ha futok, elérem. De ő a busznak háttal állt, úgyhogy azt mondtam, hogy lekéstem a buszom, csak hogy együtt tölthessek vele még egy kis időt. Mire megfordult, a busz már messzejárt.😎 Sunyi vagyok. 🤭

View more

Nagyon remek kérdés!😊 A munkatársaimra nem panaszkodhatok, egyszerűen imádom őket. Mindig érdeklődnek hogy hogy vagyok, szoktunk beszélgetni, hogy kivel mi a helyzet, türelmesek és segítőkészek, emellett mindig integetnek az autóból munka közben, ha meglátnak valahol a városban. Akárhányszor rájuk gondolok elmosolyodom, mert nagyon szívmelengető érzés, hogy ilyen emberek vesznek körül és tudom, hogy ez nem egy színjáték részükről, annak ellenére, hogy nekünk dolgoznak. 😊
Az egyetemen engem körülvevő emberekkel már más a helyzet. Sajnos vagy nem sajnos, de a kb. velem egykorú emberekkel mindig nagyon nehezen találtam meg az összhangot és szinte csoportokba tudnám szedni az embereket. Vannak akik semmit nem akarnak az élettől, vannak a kényszeres színjátszók, akik mögött semmilyen tudás és valódi érték nincs, vannak az éretlenek zavaros magánélettel, amit még közzé is tesznek és a tanárok kis kedvencei, akik a könnyebb utat választják. Nagyon kevés ember van, akire azt tudom mondani, hogy tisztességesen tesz azért, hogy diplomája legyen és eközben egyenes tud maradni másokkal szemben. Bár én ezen nem szoktam bosszankodni, egyszerűen csendben megfigyelek, elkönyvelem magamban ezeket az információkat, elbeszélgetek velük, viszont nem vágyom arra, hogy barátokká váljunk.
A járókelők között szoktam még mosolygós arcokat látni, amik engem is megmosolyogtatnak. Ugyanakkor a tömegközeledésen utazókkal már teljesen más a helyzet, velük kapcsolatban elég rossz tapasztalataim vannak. Tolakodás, beszólogatás, stresszes viselkedés, szinte megnyúlt, szomorú arc és még sorolhatnám. Ezért szoktam inkább az egyik csoporttársaimmal vagy valamelyik ismerősömmel buszozni, ha van rá lehetőségem, mert elszomorító szétnézni az emberek között. Én úgy gondolom, hogy a társadalom színvonala vegyes, nem tudok mindenkit egy kategóriába tenni. Vannak bunkó, sunyi emberek, de ugyanakkor olyanok is, akik a szimpla jelenlétükkel meg tudnak mosolyogtatni. Természetesen nem várom el senkitől, hogy minden percben mosolyogjon rám és kedves legyen, főleg ha idegen vagyok számára, viszont nagyon észrevehető, hogy ez a rohanó, pénzkergető világ mennyire rossz hatással van az emberekre. Mint ahogy írtam, felém elég vegyesek az emberek, de a lakóhelyemmel kapcsolatban sokszor azt érzem, hogy a város összes idiótája itt lakik, gondolom ez más számára is ismerős érzés.😅

View more