#weirdo

I'm gonna do the biggest appreciation post I guess.

---

1. @quarterofblackpink Excuse me miss, but you're the most important thing in my life. You're my best friend, my sister , my one and only. And I'm so happy to have you by my side for almost 3 years. I love you mama.

---

2 . @dontaei you're weirdo, just weirdo, but i love you.

---

3 . @bangchaan what bout you ? bruh my b**t is still bigger than yours.

---

P. S : STILL WANNA MAKE SOME COOL MUSIC WITH CHANGBIN. BYE

---

4 . @jiminzjam youuu... You're my number one no matter what . even though you so far away right now. you're still in my heart . you're not just a boyfriend - you're the part of me, my family and my world. you're the only one who showed me what real love actually is. And I'm so thankful for that . Thank you for being with me no matter what. Supporting me.. Talking to me for hours . Thank you for making me yours and being the best boyfriend ( hubby) . I'll never get tired of telling how much I love you. happy 2 , 5 years baby. I miss you. 💋🐾

View more

Zu meiner Oberstufenschulzeit hatte ich keine Freunde, sodass ich mir Gespräche mit meinen fiktiven Komfortcharakteren ausgedacht habe. Auf dem Weg zur Schule tat ich so, als sei alles aus meiner Umgebung irgendein spannendes Main Character Environment. Mich hat das Jahre später ein bisschen betäubt und abgestumpft, weshalb ich die Gesellschaft anderer Menschen sehr selten in Anspruch nehme und es zum Teil als Pflicht wahrnehme, um mich nicht komplett abzukapseln, da ich in meiner Familie sowieso schon als einzelgängerischer Weirdo gelte. Da meine Internetfreunde alle nicht in meiner Nähe sind, bin ich irgendwie d'accord damit geworden. Ich glaube, ich kann keine Einsamkeit mehr empfinden, da ich so an sie gewöhnt bin, dass sie mein Sozialverhalten nachhaltig geprägt hat. Wie Kurt Cobain schon zu pflegen sagte: I'm so happy, 'cause today I found my friends, they're in my head.

---

Damn, das war wirklich weit weniger egdy intendiert, ich bin nur wirklich ein sozialer oddball, ich vermisse fast nie jemanden, egal, wie sehr ich meine Mitmenschen gern habe. Ich bin einfach so.

View more

(Végül a rövidebb verziót teszem ki, de szerintem ezt is több válaszba fogom írni, majd le is szedem)

---

Gyerekként azért volt számomra érdekes Budapest, mert egy színesebb, nyitottabb világnak tűnt. Nem volt ennek semmilyen „ideológiai” háttere, csak szimplán mindenfélét láttam ott, amit otthon zsákfalvába’ nem, és az volt a benyomásom, hogy itt tuti érdekesebb lehet az élete egy gyereknek. Nem tudom, hogy ez így van-e :D
Később (amikor pár évig napi szinten be kellett oda utaznom) pont ez rémített meg, mert úgy éreztem, hogy nem tud ennyi mindent tolerálni az agyam. Túl sok ember, túl sok információ, túl sok fény, túl sok meggyötört arcú alak, akik nem hajléktalanok, hanem olyan szimpla emberek mint te vagy én, csak az arcukra van írva az egész göröngyös életútjuk. És persze a legborzalmasabb, hogy mindehhez mások valószínűleg már teljesen hozzászoktak, vagy nem is figyeltek fel rá soha. Én úgy éreztem, hogy nem bírom ebben a légkörben, mert egyszerűen too much, és ez is volt az egyik fő oka annak, hogy aztán vidékre költöztem. Itt viszont úgy éreztem, hogy ez a "normalitásra" épülő kispolgári szellemiség fojt meg teljesen, amibe beletartozik mindaz, ami kiszűrődik az emberek viselkedéséből, meg az is, amit mondanak. Ezeket az álprogresszív embereket rühelltem különösen, akik tolják ezerrel, hogy mondjuk mennyire fontos a cigányság integrálása, majd két percet beszélgetsz velük és kiderül, hogy ezt úgy képzelik el, hogy szabaduljanak meg a saját hagyományaiktól és sajátítsák el a "fehér" (felsőbbrendű?) kultúrát. Kriptofaskók. Vagy lila Fidesz. Nem tudom, már néhány nevet adtam nekik az utóbbi években. Szívesen megosztanék értelmesebb példákat is, de az már too much information rólam, úgyhogy majd a blogomon talán (?). A lényeg, hogy vidéken éppen az ilyen dolgok miatt éreztem úgy, hogy fojtogat a közeg és nagyon mélyre el kell ásnom a valós énem, ha nem akarom egy totális weirdo vagy valami nagyon mentálisan nem okés ember látszatát kelteni. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ha definiálnom kellene, hogy miből áll az életem, akkor valószínűleg a folyamatos menekülést választanám, mert egy idő után mindent nagyon fenyegetőnek és nyomasztónak érzékelek, ennek a miértjét pedig nem is igazán tudom megfogalmazni, csak bízok benne, hogy egyszer olyan közegbe keveredek, ahol nem lesz minden ennyire nyomasztó. Ebben az időszakban, amikor évente néhányszor betettem a lábam Pestre, már kifejezetten azt éreztem, hogy szeretnék elmerülni minden devianciájában, mert a magukban beszélő hajléktalanokkal, a tétova mozgású drogosokkal, és a már - már kifejezetten ronda szintre testmódosított punkokkal több közös van bennem, mint bármely hasonló kulturális közegből származó kortársammal, akikről külső szemlélő azt mondaná, hogy "Nesze, barátkozzatok, hisz' hasonlóak vagytok".

---

(folyt.köv.)

View more

💜2016
- Nagyon elkezdett érdekelni a hazai média helyzete. Ekkor lettem egyébként nagyon ellenzéki. Addig annyira nem érdekelt a politika.
- MBTI személyiségtípusok

---

❤️2017
- Politika úgy all in all (inkább a hazai)
🧡2018 -
💛2019 -
💚2020 -
Ez a pár év eléggé üres, mert úgy éreztem akkor is, meg visszaemlékezve is, hogy már ilyen hülyeségek sem tudják elvonni a figyelmem a szorongásról meg egyebekről, úgyhogy éveken keresztül semmi comfort topicom nem volt. Ez számomra, aki mindig ahhoz szokott, hogy az ilyen faSSágok totál kitöltik a gondolatait, eléggé weirdo volt. Ilyen komplett üresség érzés. Bár akkor inkább úgy éreztem, hogy kezd normalizálódni az érdeklődésem, vagyis már nem az van, hogy 100%-ban ráfüggök valamire, hanem egyszerre több dolog is érdekel, de egyik sem ennyire "beteges", függőség mértékben. Tehát végül is kétoldali dolog ez, mert kialakult egy rám jellemző stabil érdeklődés, ami leginkább ez a társadalmi kérdések, kultúrák, és művészetek szentháromság, ugyanakkor nagyon hiányzott ez a teljes lekötöttség.

---

Talán 💙2021 egy kicsit kiugró, mert néhány sorozatba megint sikerült rendesen belebuzulnom, és akkor totál oh shit here we go again érzésem volt.
De most így 2022-ben megint azt mondanám, hogy semmi nem köt le különösebben.

View more

Im Hinblick auf Ausreden muss ich noch ergänzen, dass ich durch meine Sozialphobie manchmal WIRKLICH ad absurdum Geschichten herbeispinne, weil es mir so viel Unwohlsein und Angst bereitet, gegenüber Menschen aufrichtig und ehrlich zu sein, die nicht Teil meiner Komfortzone sind.

---

Kleines Beispiel: Ich habe jahrelang eine kieferorthopädische Nachkontrolle vor mich hergeschoben, weil ich die Zeit, in der ich eine Zahnspange tragen und dort sehr sehr oft hinmusste, wirklich verabscheut habe und ganz am Ende nicht einmal mehr einen Fuß in die Praxis setzen wollte. Ich war zu dem Zeitpunkt auch noch sehr jung (17) und wesentlich phobischer/eingeschränkter als heute. Damals konnte ich ohne meine Eltern nicht einmal alleine zum Arzt, geschweige denn für mich selbst sprechen, ohne in Panik zu geraten.

---

Vor etwa eineinhalb Jahren dachte ich mir aber, dass ich das jetzt endlich hinter mich bringen musste. Ich überwinde mich also da anzurufen. Ganz cool. Bisschen Herzklopfen. Bisschen sehr starkes Herzklopfen.

---

"Hallo, Frau XY, Praxis XY, mit wem spreche ich?"
"Hallo, hi, ich wollte zur Nachkontrolle, die ... vor fünf Jahren war."
"... Wo waren Sie denn so lange, wenn ich fragen darf?"
- PANIK PANIK PANIK -
"............... Ich war im Ausland."
"Ach so alles klar, kommen sie in zwei Wochen vorbei!"

---

xd

---

Dann gehe ich dorthin und alle "kennen" mich noch von damals. Super nette Menschen, die mich duzen und noch wie einen Teenager behandeln und fragen mich erstmal zu dem ominösen Auslandsaufenthalt aus.

---

Weitere Panik, weitere perfide Erzählungen, die mir mittlerweile total leicht über die Lippen gehen, weil ich daran schon so gewohnt bin. Ich habe da völlig wahnwitzige Geschichten aus dem Ärmel geschüttelt und ja, es ist total bescheuert, aber ich arbeite wirklich daran, ehrlich zu sein; auch wenn ich manchen Menschen damit vielleicht auf den Schlips trete. Nur ist es für mich eine extreme Überwindung, wenn ich jemanden nicht gut genug kenne. Das passiert mir auch wirklich nur im sozialen Kontext, wenn ich diverse Konventionen breche und Angst habe, wie ein richtiger Weirdo zu erscheinen (was es erst recht weird macht, na ja).

View more